Örvendek, hogy más is szereti az őszt! Van még egy kedvenc évszakom… Mondjam?… A tél! Igen a tél. A tél abból szokott állni, legalábbis futkosó gyerekkoromban, hogy mikor gondolt egyet ott fenn az ég – december havának elején, de néha karácsony után – egy-két napig elkezdett hullani a hó. Az a fehér. Szép nagy pelyhekben – piciny tenyeremnek majd fele volt –, mert úgy szaporább, hamarább elvégzi a dolgát. Igen, ez volt a dolga neki, ne csodálkozzék ezen senki! Rakott is vastag takarót az egész udvarra, hogy az én sapka-bojtba végződő pöttöm termetem alig látszott a felsepert ösvények között.

Minőségi volt akkor a termék, tartós is – március elején az utcasarki kupacoknak háttal neki tudtunk dőlni. Ma már nincs – nem lehet – minőség. Elrontja a GDP-t; lényeg, hogy helyettesített alapanyagú legyen és minél előbb tönkremenjen. Másként mit dolgoznának ott fent? Csak sajnos ilyen apró és hézagosból – két, három pehely a kerítésre, még vagy öt a kémény tövébe – nem lehet hó embert gyúrni.

Eladtunk mi mindent – kell a pénz. Az olcsó import meg csak ilyen. Mert van ahol van. Ahol megbecsülték!

Csizsik Pizsik vizet iszik. Dehogy iszik vizet, vodkát iszik!! Ezt egyszer leírták és pont. Az úgy van rendjén! – nincs változtatás. Úgy volt Miklós idején, a sarló és a kalapács kifüggesztésénél és most a gáz csap mellett. Az Uralnál mégis csak uradalmi rend van. Itt a Kárpátoknál szokott a szél változékony lenni, mióta a romaiak haza mentek - jobbnak látták otthon fogadni Attilát.

Azóta hol Bécs felől fúj, hol Moszkva felől. Néha Budapestről, meg Párizsból (Az volt egy vihar!), de az utóbbi időben kitartóan a Balkánról.

Csizsik Pizsik vodkát iszik! Kitartóan, mint a szibériai hideg. Oda nem engednek be rakoncátlan, tévelygő szeleket. Van nekik bőven. Kint a hó bent a sötétség. Más nem is kell. Esetleg egy gyertya csonk az asztalra, hogy lehessen látni mit vet az ember papírra. A deszkaházoldalán süvít a szél, de nem baj, van fülvédős bundasapka. Így a hallás tompítva, lehet nyugodtan írni.

Fogyott is a papír szaporán. Olyan vaskosak az orosz irodalom példányai, hogy a kanapé hosszúságú polcomon mind a szélére kellett helyeznem, másképp behajlott a polc. Középre maradtak ezek a vékony színesek. Szép színes a borításuk – alapos munka, úgy is osztályoztam! Kék, sárga, van egy pár lila, zöld, sötétzöld. Így már a feleségemnek is tetszett. Akár egy puzzle kép is kirakható!

- Azok a nehezek mik?

    - Tolsztoj, Csehov…

 - Nem lehetne lapjára fektetni? Könnyebben leemelhető nyomtatéknak, cipőtalp ragasztásnál.

Csizsik Pizsik vodkát iszik. Mondtam már, hogy sötétség volt és nehéz lett a tartalmuk. Itt uniós világosság van és sötét a tartalom. Csupa űrvilág, milliónyi fényév – attól kerülnek elő a sötét titkok, mozgolódó múmiák, óriási szörnyek összes változata: égből, tengermélyből, még a föld alól is. Érdekes, én közel félévszázada tekintek ki az ablakon, de még nem volt szerencsém egyet se látni, ha csak a tisztelt szomszédjaimat nem képzelem annak. Vagy kettő, háromnál nem is volna olyan nehéz feladat!

És persze ott vannak a katasztrófák – Armageddonnal még sötétebb – lenyűgöző, nem hétköznapi dolgok ezek. A tévécsatornák is sűrűn sugározzák. Egy, kettő, három tehetségtelen fitogtatás – megyek tovább – négy… hoppá… itt valaki berúgta az ajtót, ahogy elnézem Arnold volt az. Hét, nyolc… itt ketté szakadt a föld és potyognak az emberek. Dől össze az egész város.

Na most ez a francos miért nem működik? Fogytán az ellem? Nem rég vettem. Tizenkettő – ugrik előre mint a bak-kecske. A gombbal van a baj. Hű… ez a kígyó akkora mint a felhőkarcoló! Tizenöt, tizenhat, a földhöz vágom, megint nem megy. Tizenkilenc… ugrott, ezek meg krokodilra vadásznak – biztos szerencsétleneknek nem maradt semmijük vacsorára.

Na, ebből elég! Inkább írok valamit.

  - Jóbban is teszed! Esztinek megígérted, be kellene fejezned valahogy. Szép, szép, hetvenegy oldal, de már három hete nem haladtál semmit. Hozd már haza Lacit Rostockból! Könyörgöm, kö-nyör-göm… Képes voltál egy egész oldalt írni a nadrágjáról és most nem vagy képes felültetni a vonatra?

  -   Jó. Meglesz.

Csak az ihlet szállt el egy kicsit. Kéne valamiből olvassak egy cseppet. Valami menő dolgot, nem klasszikust. Valami alap… Ja igen, emlékszem annak idején engem a Két év vakáció ragadott meg… ejnye nó… most írjak franciául, vagy használjak francia neveket?

Csizsik Pizsik vodkát iszik. És biztosan a történelem legnagyobb komédiája lenne, ha a híres, fontos emberek nevét kicserélném magyar vagy legalábbis nem angol névre. Lehet keresgélni mi lenne a magyar megfelelője a Cukor György, Pulitzer József, Zsa Zsa Gábor, Lugosi Béla és még ezernyi – világszinten ismert – magyar neveknek. Persze az űrpilótának és az utaskísérőnek maradhat a John vagy a Meredith.

Az a fránya angol… Volt egy dilis kommunista… Miért, láttak már okos kommunistát? – gondolt egyet, ha már kommunista volt az elve – teremt egy nyelvet, és azután mindenki azt fogja tanulni. Mennyit dolgozott szegény és mennyire hiába!

Aztán a piac megszabta magának a közös nyelvet: az angolt. Mert ez volt a legegyszerűbb. Minek nekünk Beethoven, van Lagzi Lajcsi. Az Egyesült Államokban ezt beszélik az utcán és a munkahelyen, mert otthonra marad az olasz, a spanyol, a magyar, a kínai… hó, hó… a kínaiaknak eszük ágába se jut angolosítani, sőt mélyen lenézik. Elvégre ki nem nézi le az angol nyelvet az USA-ban?… Talán a Jamaica-i.

De tisztelet az angol forgatókönyv íróknak! Hogy miért? Ha odafigyelt valaki az utóbbi évek Hollywood termékeire, akkor felfedezhette, hogy elég gyakori a László (nehogy elfelejtse a világ, a Casablanca óta), az olasz Vitóriót már régen megszoktuk és az angol eredetűeket a híres doktorok körébebn is gyéren találunk. De egy ilyen jópofa dr. Haus azért csak mehet…

Csizsik Pizsik tegnaptól vizet iszik…, mert eladtuk a vodkát.