Citromsárga.Aranysárga.Narancs.Tűzpiros.Vérvörös.Fény.Erős,éles fény.Homály.Sötétség.

A nap eltűnt a láthatárról.

Ketten maradtak a tetőn.Ketten nézték a sötétséget.A csillagos égboltot.

-Add a kezed..-suttogta a lány.

Alig hagyták el a szavak az ajkait a fiú ujjai már a lány keze után kutattak.Hűvös volt az érintése.De a lány melege azonnal feloldotta az ereiben csordogáló hideget.Már forró volt.Még a sápadt,hodfényben is látszott ahogy az arca kipirul,ahogy a lány érintése  apránként felhevítí benne a vért.

Közelebb húzódott hozzá.Finoman hozzásimult,az orra hegyével megcsiklandozta a lány puha arcát,majd egy édes csókot nyomott a homlokára.A lány a fejét a fiú vállára hajtotta.Az eget bámulta.

-Elnyelte a Napot.-lehellte.-Miért kell mindig eltűnnie?

-Így van rendjén.

-Nem-csóválta a fejét a lány.-Miért nem ragyoghat odafenn örökké?A Nap...-nyelt egyet.-Hogyan talál ki a sötétségből?Hogy nem veszik el benne úgy...úgy mint mások?

-Miről beszélsz?-a fiú a lány fejét simogatta.-Csak az veszik el a sötétben aki nem keresi a kijáratot,aki nem kutat a fény után.A Nap  a fényforrás.Az éjszaka csak átöleli nem nyeli el.

-Nem tudom-a lány hangja megrezzent.-Fázom.

A fiú végighúzta az ujjait a lány fején,tarkóján és a hátán egészen a derekáig ott átkarolta ,szorosan és védelmezően.

-Nincs hideg.-állapította meg a lány.-Mégis fázom.Miért?

-A szél..-a fiú belszagolt az akácillatú levegőbe.-A széltől én is megborzongok.

-De én folyamatosan fázom,még akkor is amikor nagy a hőség,amikor mindenki csak egy szál polóban flangál az utakon én egész testemben reszketek.

-Az nem lehet..-a fiú a lány felé fordult,ajkaik majdnem összeértek.-Talán beteg vagy..

-Ennél egészségesebb nem is lehetnék.-lehunyta a szemeit.A fiú mélyet sóhajtott és a messzeségbe tekintett.

-Ott a házad!-mutatott egy apró ,barna lakásra.-Látod?Ott áll mellette a fűzfa.

A lány nem mosolygodt.Arca komor maradt és fanyar.

-Nem érdekel hol van...-bökte ki.-Nem akarom látni még hallani sem róla,nem vár rám ott senki sem.

-Hogy mondhatsz ilyet?-kérdezte megkövülten a fiú.-Az édesanyád?

-Az édesanyám átnéz rajtam..

-A bátyád?

-Éjjel jön haza,holdfáradtan nem is köszön nekem.

-Az édesapád?

-Meghalt te is tudod!-a lány ellökte magától a fiút és talpra szökkent.-Nincs közöttünk évek óta!Elment!Hogy kérdezhetsz ilyet?!

-Nem tudtam.-a fiú leszegta a fejét.

-Nincs...-a lány szemei villámokat szórtak ,hangja rekkett  volt áradt belőle az indulat és az elfojtott méreg.-Nem!Ne kezdj el itt nekem sajnálkozni!-a fiú meghunyászkodott ,nem mert felnézni a lányra.-Egy nyavalyás alkoholista volt és megcsalta anyát,majd itthagyott minket.-egy hirtelen mozdulatot tett és belerugott egy üres sörös üvegbe.-Itthagyott minket,anélkül,hogy kimondta volna.Hogy elbúcsúzott volna.-a hajába túrt valósággal ráncigálta fényes ,göndör tincseit.-Rühellem őt.Igazából..-az égboltot nézte a csillagokat egy pillanatra elhallgatott.Könnyes lett a szeme az indulattól és a heves fájdalomtól.-Nem is volt soha édesapám...

Visszahuppant a tetőre .Letörölte a könnyeit.Durván és kiméletlenül.Vörös és érdes maradt a hely ahol megsúrolta.

-Fázom.Most is fázom.Folyton fázom.-a lány a körmeivel kaparászta a tető felületét.-Miért?

A fiú a lány mellé csusszant .Szeliden ,lágyan mefogta az állát és megcsókolta.

-Melegség árad belőled.Amikor hozzád érek,mindig felforrósodok.Olyan vagy akár..akár a Nap.Öntöd magadból a fényt.

-Lehet...-a lány mély levegőt vett.-Lehet,hogy te így látod.Hogy a külvilág ezt a képet alakítja ki rólam.Én belűl csak hűvösséget érzek és fázom.Senki és semmi nem képes felmelegíteni.

-Mit tehetnék érted?Mit tehetnék,hogy jobb legyen?

-Ha létezne múlt,ha létezne jövő,ha létezne maga az idő...ha megtudnám fogni ,ha a kezeim közt tartanám,akár a homokot,ha perzselné az ujjaimat,ha a homokszemcséken keresztül tükröződne mindaz amin átmentem amit megéltem,ha láthatnám bennük az életem...Szétmorzsolnám,majd hagynám,hogy kihulljanak az ujjaim közt.-a fiú szemébe nézett-Engem már semmi sem menthet meg.

A lány hátrafeküdt.Könnyei záporoztak  ,a polójára és a karjára hullottak,valamelyiket elkente az arcán.

-Emlékszel arra amit  mondtam?A Nappal és a sötétséggel?

A lány gyöngén bólintott.

-Te vagy a  Nap.És te nem fogsz elveszní a sötétben,mert képtelenség,érted?Látod a fellegeket,eltakarják előled a Földet,az erdőt és a hegyeket,a tisztások,a mezőket,a tengereket és a forrásokat,a városokat ,az embereket...Mindent.De te erősebb vagy náluk.Nem állhatnak az utadba.Lökd félre őket!A hosszan tartó sötétség után eljött a te időd.A lelkednek szüksége van valamire amiből táplálkozhat,energiára...Túl hosszú ideig zártad őt el a boldogságtól.

Lehajolt a lány mellé ,ajkuk összeért.A lány kezével átölelte a fiú nyakát ,magához édesgette,a mellkasára lehellt,egy csókot nyomott a a szive fölé.

-Nem vagyok én a Nap.Senki sem az.Én csak egy sugara vagyok.Egy kis rész a nagy egészből.De leérek a Földre és felmelegítem azt.Úgy ahogy felmelegítettelek téged is.De én legbelül hűvös maradok,mindvégig.És fázni fogok.Örökké amig csak élek.