Cselédszállón

   Hárman jelentkeztek a hetvenes évek fiataljai közül az alkalmi jelleggel működő nyári munkára. A maguk tinédzseréveivel ők voltak az egyik véglet, míg a másik egy hetvenvalahány éves férfi. A közbeeső réteget tette ki a középkorosztály. Nagyjából harminctól ötvenig. Egy buszravaló, durván negyvenfős koedukált munkacsoport. Kukoricát mentek címerezni Baranya-megyébe. A munka abból állt, hogy kitépkedjék a még ki nem nyílt címervirágokat az anyasorokon. Ugyanis el voltak különítve az anya- és apasorok. Hat „anya”, aztán három „apa”. Így váltogatták egymást. Arra ment ki a játék, hogy az apák porozzák be az anyákat, kiiktatva az önmegtermékenyítés lehetőségét, így nyerve első osztályú hibridkukoricát. Végül is, ez a három-négy hetes meló leginkább egy olyan építőtáborra hasonlított, amilyeneket az úttörő gyerekek számára tartottak fenn. Annyi különbséggel, hogy napi tizenkét órát kellett gályázni. Minden nap, vasárnap kivételével. Azon az egy napon csak hat óra volt előírva.

   Ahogy megérkezett a busz, elfoglalták a munkások a szállást. Az épület uradalmi cselédszállóként üzemelt a század elején, aztán sokáig csak magában álldogált. A kukoricabiznisz indulásával kapott némi felújítást, de a komfort így is kimaradt belőle rendesen. Zuhanyozó ugyan volt az utolsó szoba mellett, WC viszont nem.  Ha valaki könnyíteni akart magán, mehetett a szálló mögött lévő árnyékszékre. Téglából volt építve, rajta egy belülről rögzíthető deszkaajtóval. A biztonságérzetet egy drótból hajlított kampó nyújtotta a bent elmélkedőnek. Jó erős. Garantálva, hogy nem nyitják rá az emberre az ajtót, de pottyantós mivolta végett mégiscsak kényelmetlen volt.

   Ahogy besétáltak az alkalmi munkások az épületbe, klikkesedve, három-négyesével foglalták el a négy-hat fős szobákat. A hetvenvalahány éves Sándor bácsi, magányt keresve, egyedül költözött be az egyik penészes lukba. Valószínűleg nem akart senki terhére lenni, alkalmazkodni meg aztán végképp nem. Alkalmazkodott ő már eleget az élete folyamán mások hülyeségeihez. Jól emlékezett rá, hogy még ezen a cselédszállón is több esetben volt kénytelen elfogadni az együttélés szabályait, amikor még uradalmi cselédként kínlódott a környékbeli földeken. Ha egy mód volt rá, inkább kihagyta az ebbéli élvezeteket. Úgy volt vele, hogy túl sokat szagolta ő már mások lábát, hónalját, pofáját, és épp elégszer fingották tele körülötte a levegőt. Szerencsére most egyedül lakhat ezen a dzsuvás helyen, és ki is szeretné használni a magány adta nyugalom lehetőségét. Így azt is elkerülheti, hogy állandóan megszólják a mai igényes lakótársak a szaga miatt. Mert ő bizony nem fog naponta fürdeni! A heti egy zuhanyozást is csak azért fogja bevállalni, mert emberek közé kell rendszeresen ülnie a buszon, ami kiviszi őket a földekre… Így volt ezzel a kérdéssel az öreg Sándor bácsi.

   A három fiatal; Gergő, Marci és Béla, egy szobába kerültek. Minden felügyelet nélkül, csak ők. A tizenévesek. Azonnal előkerült az otthonról lopott boros kanna és vagy öt csomag cigi. Rágyújtottak, az ötliteres műanyagkanna pedig megkezdte szájról-szájra vándorlását. Hamutartónak a kupakot nevezték ki. Nem állt szándékukban visszatenni a rendeltetési helyére, majd csak akkor, ha elfogyott a pia.

   - Nem tudom, észrevettétek-e, tök alacsonyan van a zuhanyozó ablaka – mondta két füstkarika fújása között Gergő.

   A másik kettő nem tudta lereagálni az infót, mert hirtelen felharsant a folyosón a brigádvezető Marika néni rikácsoló hangja.

   - Mindenki hagyja abba a pakolászást és gyüjjön ki a szobábul! Eligazítás lesz! – rikoltozta úgy, mint egy női börtönőr.

   A három suhanc gyorsan elnyomta a csikkeket, majd óvatosan lépkedtek ki az ajtón egymás után, nehogy valaki észrevegye a füstöt, otthon meg beköpje őket a szülőknek a munkatábort követően. A csoport rendezetlenül eloszlott az ajtók előtt, mire Marika néni szép peckesen, mint egy triumphátor, fel-alá kezdett sétálni előttük.

   - Na szóval! Ez itt a szálló. Remélem, mindenki eefoglalta a helyét, berendezkedett és így tovább! Mindenki úgy kelljen fő’ maj’ reggel, hogy fél hatkor lesz a reggeli, úgy negyed órában, aztán hatra ki kő érni a busszal a fődre! Az ebéd kinn, vacsora itt benn hétkor. Hozzanak magukkal esőkabátot, meg a fattyazót, mer’ sose lehessen tunni, hogy mit kő végül csináni! Lehet, hogy fattyazunk… ki tuggya. Vacsora ma má’ lesz. Ott szemben az étkezde – mutatott kifelé az ablakon. - Persze hétkor. WC nincsen itt a szállón, hanem csak mögötte. Papírt mindenki vigyen magával, mer’ assincs! A folyosó végén van a fürdő. Kiteszünk rá egy táblát, FÉRFIAK és NŐK. Egyik felén ez, másikon az. Maj’ mindig forgatni kő! A férfiak nyóctó kilencig mehetnek, a nők meg kilenctű ameddig akarnak…

   Hátratett kézzel, komoly ábrázattal végignézett a társaságon.

   - Kérdés van?... Nincs… Jóccakát mindenkinek! – azzal elhúzott a szobájába.

   A brigád is szétszéledt, ki folytatni a pakolgatást, ki pedig terepszemlét tartani az épület környékén. A három fiatal is azonnal beviharzott a szobába.

   - Mekkora kurva nagy mázli, hogy kilenctől mennek a csajok fürdeni! – mondta Gergő egy újabb cigivel a szájában, közben kiütögetett egy-egy szálat a haverjainak is.

   - Mi ebben a mázli? – kérdezte bambán, Marci.

   - Erőltesd meg azt a tök agyadat, baszd meg! Még a felét se ittuk meg a bornak, attól nem lehetsz ennyire hülye! – nevetett Béla, akinek már akkor leesett a tantusz, amikor még csak a zuhanyozó ablakának magasságáról ejtett szót Gergő.

   - Az ebben a mázli, Marcikám – folytatta Gergő -, hogy kilenckor már sötét van. Nyugodtan nézegethetjük kintről a nőciket, ahogy szappanozzák, mosogatják, törölgetik a nagy szőrös pinákat. És ők semmit nem fognak látni belőlünk… Akár ki is verheted. Érted már?

   Marci, erre megvilágosodott.

   - Azt az oltári kurva hétszázát! – csillant fel a szeme. - Tényleg! …bár, egyik-másik elég trottyos, de nem baj. Majd mindig akkor megyünk leskelődni, amikor a fiatalabbak is ott lesznek.

   - Így van, Marcikám. Pontosan így van – veregették meg a vállát elismerésük jeléül a haverok, aztán tett egy újabb kört a boros kanna.

   Totál be voltak izgulva a kukkolás gondolatától, amin nem kell csodálkozni, hiszen mindhárman szüzek voltak még. Ráadásul, azokban az időkben még, nemcsak hogy szexfilmek nem voltak az országban, de egy cicis fotó már pornónak számított. Így újságokban sem találkozhatott az ember ilyesmivel. Érthető, hogy a három flótás úgy várta a kilenc órát a szappanhabos muffokkal, mint ahogy a tömjénfüstös templomban várják az Úr testének felmutatását. De sajnos még csak hat óra volt. A borból pedig még vissza volt nagyjából három liter. A szervezetük fiatal volt és nem igazán bírta még az erős házi bort, főleg nem úgy, hogy mellette egy csomó cigi is elfüstölgött. Az volt a szerencséjük, hogy valamelyik, még az ájulás előtt beállította a vekkert reggel ötre, így felkelhettek a melóhoz.

   Az utolsó literre egyikük sem emlékezett, pedig a kanna kiürült. Elmaradt a fogmosás, a reggeli étkezés, még a cigizés is. Erős másnaposság mellett ez a három dolog nem javallt, hacsak nem akarja magát összerókázni az ember. Ennek megfelelően a három süldő bőven megelégedett reggeli tevékenységként a fortyogó belek kiürítésével. Csak egyvalamit sajnáltak piszkosul; az ablakmozizást.

   - Nem baj, ne törődjetek vele! – nyökögte sápadt pofával Gergő. – Majd ma este. A másik kettőnek nem volt hozzáfűznivalója, csak böffentettek vagy nyeldestek néha.

   Mire kiért a busz a kukoricáshoz, már olyan szinten kavargott a három suhanc gyomra, hogy szinte hallucináltak az okádék visszagyűrése miatt. Nem beszéltek. Meg sem szólaltak, csak nyeldestek és pislogtak. Ha kinéztek az ablakon, attól fordult egyet a gyomruk, ha egymásra néztek, akkor attól. Bárhova néztek, vagy bármire gondoltak, mindentől hányniuk kellett. Ahogy kinyílt a harmonikaajtó, versenyt ugorva röpülték át a lépcsőt, aztán futás a növényzet takarásába, hogy behajolva vagy négykézláb adjanak utat a visszafordult emésztőnedveknek.

   Alig várták, hogy vége legyen a napnak. Szenvedtek, mint az állat. Ebédnél a levest nagy nehezen sikerült megenniük, de a második fogás szóba sem jöhetett. Csak a vacsoránál tudtak először rendesen kajálni. Félnyolcra már teljesen rendbejöttek. Nyolckor lezuhanyoztak, aztán Béla elment a közeli kocsmába, hogy vegyen néhány sört. Tizenötöt.

   - Fejenként öt. Ez elég lesz estére – beszélték meg.

   Végre eljött a várva várt kilenc óra. A tizenöt sörből addigra hat elfogyott. Felváltva sandítottak ki néha az ajtón, nehogy lemaradjanak róla, amikor a fiatalabb csajok mennek tisztálkodni. Közben ment a zugivás és cigizés. Háromnegyed tíz volt, mire a kívánatosabb generáció is végiglibegett a folyosón a fürdő irányába.

   - Gyerünk fiúk, mennek! – csapta be a résnyire nyílt ajtót az épp őrködő Béla.

   Azonnal elnyomták a csikkeket és kiugráltak az épület mögé. Odarohantak a fürdőhelyiséghez, aminek ugyanolyan egyszerű és átlátható ablaka volt, mint a szobáknak. Csak bámultak befelé némán, csorgó nyállal és gyűrögették a gatyájukat. Ekkora élményben még soha nem volt részük. Szó szerint, transzba estek. A negyedórás mozizás után úgy kullogtak vissza a helyükre, mint akiket letaglóztak.

   - Baszki, ez hatalmas volt – mondta, Gergő. – Nem sok kellett, hogy beledurranjak a nadrágomba. Figyeltétek azokat a hullámzó dudákat, ahogy tusfürdőzték őket? Meg a törölközés… Hú, bassza meg!

   - A fene gondolta volna, hogy ilyen jól néznek ki – folytatta, Béla. - Kéne már egy komoly barátnő, akit bármikor megkefélhetek. Sose fogom megérteni a sok idióta faszit, akik elválnak a feleségüktől… Lemondani a biztos szexelésről? Hihetetlen.

   - Azt hiszem kuláznom kell – szólalt meg Marci. – Leléptem.

   - Ja, persze! – röhögött rá a másik kettő. – Mész kicsapni, mi?

   - Dehogyis!... Vagyis… mit tagadjam.

   Marci, miután befejezte tevékenységét a WC-n, a beszűrődő lámpafénynek köszönhetően kiszúrta, hogy az ajtó élén valami friss, nedves anyag van.

   „Mi a szar lehet ez?” – gondolta, közben megdörzsölte a hüvelyk- és mutatóujjával. Megszagolta. Hát, pont az volt. Szar!

   - A kurva életbe! – ezt már hangosan mondta, majd rohant kezet mosni.

   Ahogy visszament a szobába, elújságolta, hogy járt. Röhögtek egy nagyot, aztán nem foglalkoztak tovább a dologgal. Újra a nők lettek a beszédtéma főszereplői, de főleg a női testtájak.

   Közben elfogyott a maradék sör és fél csomag cigi.

   Reggel ötkor, mondhatni frissen ébredtek. Az a koponyánkénti öt sör nem viselte meg őket úgy, mint előzőleg a bor. Minden a menetrendnek megfelelően történt: Fogmosás, nagyvécé – szerencsések voltak, csak hármuknak kellett sorba állni. A munkatársak nagy része vagy az esti órákban, vagy éjszaka, vagy pedig napközben, ahol éppen rájött, intézte az efféle szükségleteit. Marci, mivel már ki volt hegyezve a témára, felfedezte, hogy ismét friss produktum díszeleg a budiajtó élén. Ezt már nem tapogatta meg. Ahogy elvégezte a dolgát, futott kezet mosni, aztán az étkezdébe. Átvette a töpörtyűadagot két szelet kenyérrel és egy bögre teával, majd csatlakozott a már reggeliző haverokhoz.

   - Nem fogjátok elhinni – kezdte az élménybeszámolót. – Nem csak tegnap este, de még most hajnalban is összekente valami büdös bunkó a retyó ajtaját szarral.

   - Komolyan? – csodálkozott a másik kettő. 

   - Én nem is vettem észre – mondta bambán, Béla.

   - Persze, hogy nem vetted észre – magyarázta, Gergő -, mert te nem vagy még ráhangolva. Marcinak viszont beleégett az elméjébe a tegnap esti felfedezés, és lehetséges, hogy emiatt még otthon is egész életében az ajtó szélét fogja vizslatni.

   - Aha, értem – bólogatott.  

   - Ki a fasz lehet az az állat, aki így törli ki a valagát? – törte a fejét Marci a töpörtyű majszolgatása közben.

   Még pár percig saccolgattak a többiekre vonatkozóan, de senkit nem találtak elég gyanúsnak. Majd felhajtották a maradék teát, kimentek a buszhoz, felszálltak, hatkor pedig pontosan megkezdték a rabszolgamunkát.

   Marcit egész nap nem hagyta nyugodni a gondolat. Mindenképpen ki akarta deríteni, ki lehet akkora őstulok, hogy papír helyett az ajtóélt használja. Másról sem tudott beszélni a haverjainak. Ennek köszönhetően folyamatosan tupírozták a témát, néha szinte hasgörcsöt kapva a nevetéstől. Még imitálták is pár alkalommal - letolt gatyával a kukoricaszárakon -, mikor nem látták az idősebbek. Egyszercsak bevillant Marcinak, hogy talált a szálláson körülbelül húsz darab gombostűt.

   - Van egy ötletem, faszarik! – mondta büszkén. – Ott vannak azok a gombostűk a szekrény tetején. Már csak egy kombinált fogó kell.

   Aztán kielemezte a részletes haditervet.

   - Jó lesz ez, meglátjátok – mondta a végén vigyorogva.

   - Az biztos! - röhögtek a többiek. – Ha nem is tudjuk meg, hogy ki volt az az aberrált, legalább nem fog tovább gyarapodni az ajtó.

   Ennek a napnak is lassan vége lett. Illetve a munkának. Ahogy túl voltak a vacsorán, rögtön indultak beszerezni az esti söradagot. Nyolcig megitták a készlet felét, lezuhanyoztak, majd kilencig a maradékot is benyelték. Onnantól ismét félpiásan, felváltva strázsáltak lesve a folyosót, hogy menjenek már végre a fiatalabb pinák fürödni.

   - Végre! – szólalt meg az éppen őrködő Gergő úgy féltíz magasságában. – Mehetünk!

   Kiugráltak az ablakon. Másodperceken belül letelepedtek a kukkoláshoz. Nem voltak elég óvatosak, az orruk szinte érte az üveget. Az egyik nagycsöcsű hölgyemény, aki épp az ablak közvetlen közelébe ment törölközni, kiszúrta a három leselkedő fej sziluettjét. Nem mondott az semmit. Csak visított, mint egy sárkányfenevad. A többiek azonnal tudták, miről van szó. Mintha a női sikoltozás valami kizárólagos nyelv lenne, amit csak a nők értenek, olyan szinten, hogy egy éktelen szirénázással egész mondatokat képesek közölni egymással. Egy szempillantás alatt az összesen az ablak felé fordultak, maguk elé kapkodva minden létező textíliát, ami hirtelen a kezük ügyébe kerülhetett, és olyan lármát csaptak belevisítozva egymás sikítozásába, hogy nemcsak a cselédszálló lakói, de még a szomszéd házakból is összefutottak az emberek. A nagycsöcsű, aki lebuktatta őket, még az ablakot is azonnal kinyitotta, hogy egyértelmű legyen a leleplezés. A suhancok, másodpercekig csak bámultak befelé döbbenetükben. Ők néztek befelé, egymás mellett guggolva és kapaszkodva az ablakpárkányba. Az arcuk lángolt, de úgy ledermedtek a káosz láttán, hogy eszükbe sem jutott elfutni. A nőszemélyek pedig szikrázó szemekkel nézték ugyancsak őket és rikoltoztak. Közben hol a kezüket, hol pedig a lábukat kapkodták keresztbe, hogy minél többet tudjanak takargatni magukból. Egyre csak visítoztak, miközben hol egymásra néztek, hol pedig a suhancokra. Mintha így beszélgettek volna. Aztán lehet, hogy tényleg beszélgettek, mert tök egyszerre kapkodták le magukról a törölközőket és úgy támadtak velük, mint egy csapat hárpia. Már az első csapásoktól magukhoz tértek a kukkolók. Felpattantak és egymást taposva rohantak, hogy egy-egy tigrisugrással bennteremjenek a vackukban.

   - A kurva anyjukat! – zihálta, Gergő. – Ez nem semmi jelenet volt.

   - Azt hittem megölnek – mondta, Béla a csuklóját tapogatva. – Legalább kétszáz a pulzusom… Bassza meg, kurvára égő!

   - Holnap mindenki rajtunk fog röhögni – mondta, Gergő egy csomag cigi bontogatása közben.

   Egyedül Marci maradt nyugodt. Elvette a remegő kezű Gergőtől a cigit, kivett belőle mindenkinek egy-egy szálat. Rágyújtottak. Miután elnyomták a csikkeket, Marci fogta a gombostűket és a sofőrtől szerzett kombinált fogót, meg egy tekercs WC-papírt.

   - Maradjatok már! Nem olyan égő ez. Mire hazamegyünk, nem fog már senki beszélni erről a kis hülyeségről… Amúgy meg, szerintem nagyon megérte… Na, én megyek a budira és megkefélem valamelyiket, amíg még frissek a képek az agyamban.

   Erre röhögtek egy hangosat.

   Marci, ahogy befejezte a budin a legvérmesebb nagycsöcsű emlékképével való foglalatosságot, keresett a környéken egy ökölméretű követ és beleverte vele jó mélyen az összes gombostűt az ajtó élének szarral összekent szakaszába. Körülnézett, aztán ahogy megbizonyosodott róla, hogy nem látta senki, elővette a fogót és lecsipkedte a fejeket. Gondosan ügyelve rá, hogy két-három milliméteres csonkokat hagyjon.

   Visszament a szobába. Még vagy éjfélig cigiztek, és számtalanszor újrabeszélték a leskelődős lebukást, egyre nagyobb röhögésekkel kísérve.

   Másnap minden ugyanúgy történt, mint az előzőn. Minden a szokott itiner szerint. Kajáltak, dolgoztak, megint kajáltak, tisztálkodtak. Nem tudni miért, de senki nem piszkálta a tinédzsereket a leskelődésükért. Szóba sem hozták. Pedig ahány alkalommal csak szembekerültek a haverok valamelyik lefigyelt nővel, azonnal tüzelni kezdett az arcuk. A csajok erre csak mosolyogtak, mint akiknek még tetszik is a dolog. Egyébként mindenki úgy tett, mintha tényleg nem történt volna semmi. Minden maradt a régi, csak némi változás ütötte fel fejét a következő naptól. Konkrétan három dologban.

   A zuhanyozó helyiség ablakára felkerült egy vastag sötétítőfüggöny, a WC-ajtó élét nem gazdagította többé friss emberi végtermék, Sándor bácsi pedig néhány napig terpeszjárásban volt kénytelen közlekedni.