(Hibák néhol lehetnek benne, mert még félig-meddig nyers formában van meg, arra lennék kíváncsi, hogy érdemes lenne e folytatni?)

Csak szavakkal

A négy kocsit húzó ló léptei bezengik a sötét éjszakát. Ében fekete szőrük belevész a környezetbe. A mögöttük guruló fiáker kerekei halk nesszel görögnek az agyagos, és sziklás úton. Ablakai, és a behúzott vörös függöny mögött egy fiatal nő bújik meg. Ránézésre olyan 19-20 évesnek tűnik. Bőre lágy rózsaszín, erős kontrasztban van ébenfekete hajával. Hosszú pillái aló bágyadtan nézegeti a kocsi piros kárpitját, és sötétre festett oldalát. Nehezen tudja magát ébren tartani, pedig nagyon izgatott. Az utóbbi hónapok mizériája, és a hosszú út eléggé kimerítette. Egyet még pislant, majd szemhéjai elnehezedve terülnek el mélybarna szemein. Pár pillanat múlva pattan egyet a fiáker, egy nagyobb kő megdobta. A nő felébred, és kihúzza a függönyt. A fák hatalmasak, lombjaik terebélyesek, törzseik az egekig érnek. A most narancsszínben fénylő Hold képtelen bevilágítani alájuk, így mindenütt sűrű sötétség uralkodik. A környék pont olyan, mint amilyennek szülei festették le. Kísérteties, természetes, mégis van valami bűvös is benne. Persze szülei nem szívesen engedték őt ide költözni. Manapság sok rémhír terjeng ezekről az erdőkről, és a bennük ’el- elvesző’ falvakról, városokról. Rengeteg gyilkosságról és különös eltűnésről számoltak be az újságok, de őt ez nem tántorította el céljától. Korához illően úgy érezte, végre el kell hagynia a családi fészket, és meg kell próbálnia egyedül élni. Szülei már gyermekkora óta segítettek neki a pénzét beosztani, és gyűjteni. Kötvényekbe, és üzletekbe fektették vagyonát, emellett pedig már 3 éve dolgozott. Különféle alkalmi munkákból élt, takarított, dada volt egy nagyon gazdag családnál, és satöbbi. Pénzét nagyon jól kezelte, így hamarosan nagy vagyonra tett szert, ráadásul meghalt nagynénje is sok pénzt hagyott rá. Így végül el kezdett saját házat keresni. Eleinte kicsiben gondolkodott, de az egyik újságban meglátott egy csodás hirdetést. Nagyon olcsón, egy kisebb kastélyt kínáltak itt, az erdő szívében. Nem túl régi a kastély, maximum 200 éves, de annál szebb. Egyből beleszeretett, és meg is vette. Most pedig, végre beköltözhet. A cuccait már elszállítatta két nappal ezelőtt, ő maga is korábban jött volna, csak még volt 1-2 elintéznivalója. Miközben a kocsi mellett szaladó fákat nézegeti, az idő lassan repül…

A fenyők egyre lassabban váltakoznak, majd végül megállnak. A kocsis leugrik a bakról. A cipői és a sziklás út közti kavicsok sistergésének közeledéséből kihallatszik, hogy a férfi az ajtó felé lépked. A sistergés elhal, a kocsi ajtaja kitárul. Benne az öreg, mély ráncokkal ívelt arcú, égszínkék szemű, hószín hajú Tibor úr, a fiáker büszke, ámde elég egyszerű tulalaja. A fáradtság jelei az ő arcáról is tükröződnek, kezei is vészesen remegnek.

- Glória kisasszony, megérkeztünk.

- Tényleg? Jézusom…végre újra láthatom.

A nő lelöki magáról takaróját, a fáradtság hirtelen elszáll. Kipattan a fiákerből, de sajnos a teste még nem volt felkészülve a hirtelen mozdulatra, és meginog. Hamar összeszedi magát, és megújulva, frissen és izgatottan fordul meg. A kastély falait többnyire borostyán szövi körbe, ablakai óriásiak, és apró faragványokkal díszítettek. A kapu, ami elég nagy méretekkel rendelkezik, (magassága pontosan 3méter, szélessége pedig 2méter) szépen íves az ajtófélfánál, ráadásul ezt is különféle emberi, és nem emberi alakok faragványai díszítik. Szemei nem tudnak betelni a látványtól, sokáig meg sem tud szólalni. Végül feleszmél, és a mellette ácsorgó férfihoz fordul, aki kicsit ijedten tekinget fel az épület teteje felé.

- Tibor úr, hát nem gyönyörű?

- De az, kisasszony. Csak nagyon üres. Nem lesz itt túl magányos?

- Nem. Hiszen nem leszek egyedül. A szomszédok, és a pár kilométerre innen elhelyezkedő falu lakói itt lesznek nekem. Ha társaságra vágynék, csak meghívok valakit, vagy lemegyek a faluba ismerkedni. Ráadásul havonta kétszer ön is meglátogat a posta miatt. Egyébként pedig, kiskorom óta egy ilyen helyről, otthonról álmodom. Olyanról, ami csendes, nyugodt, érintetlen, és csak az enyém. Itt mindent a saját ízlésem szerint alakíthatok, habár a jelenlegi kinézetével sincs semmi gondom.

- Ahogy gondolja kisasszony. De ha nem haragszik meg, én most mennék. Elég késő van, és nekem sajnos holnap is dolgoznom kell. Hiszen tudja, az asszony…

- Persze… menjen csak. Sajnálom, hogy feltartottam, és köszönöm, hogy elhozott.

Ruhája ujjából előveszi jól megtömött szütyőjét, és kifizeti az öreget. A férfi még egy pillantást vet a kastély kapujában álldogáló nőre, majd fellép a helyére, és a lovak közé csak. Azok kénytelen- kedvetlen elindulnak arra, amerről jöttek. A fiáker képe lassan eltűnik a sötét éjszakában, de a lovak patájának hangja még egy darabig hallatszik. Glória még egy pár percig gyönyörködik a kastély szépségében, majd lenyomja a nagy, fémkilincset, ami keserves nyikorgás közepette mozdul csak meg. Az ajtót könnyedén belöki, majd bezárja maga mögött. A kastélyban hűvös, és sötét van. Sem a csillárokban lévő gyertyák, sem a kandalló tüze nem ég. A homályban fel-alá libbenő nő alakja egy nyugtalan szelleméhez hasonlít, miközben próbál egy kis életet lehelni a kandallóba dobott fadarabokba. A hatodik égő gyufa végül meghozza a várt eredményt, a tűz belobban, és az ágak recsegni- ropogni kezdenek. Mire Glória elaludt, kellemesen meleg lett az előszobában, ami másnap reggelig ki is tartott.

A madarak csicsergésére kelni igen kellemes dolog, örült is a nő szíve, hogy  a kis jószágoknak ennyire csicsergős kedvük van. Miután felkelt, és összefogta kicsit rendetlenül, ide-oda álló haját, elindult körbenézni új otthonában. A előszobából két ajtó vezet, az egyik az északi, a másik a déli szárnyba. Ő először az északiba indul el, ahová a jobb oldali ajtó visz. Az étkezőben lyukad ki. Jobb oldalt 3 óriási ablak helyezkedik el, amin keresztül rengeteg fény jut be a terembe, baloldalt pedig a kastélyt építő, és évtizedeken - évszázadokon keresztül itt élő család festményei, és egy tükör lóg a falon. Innen két ajtó vezet. Az egyik a baloldalon, a másik pedig a szemben lévőn. A előbbi a könyvtárba, az utóbbi pedig a konyhába vezető folyosóra nyílik. Az étkező fala zöld, a padlót bordó szőnyeg fedi. Itt csak egy óriási, 12 személyes asztal, és a hozzá tartozó székek vannak. A könyvtárba belépve meglepetten néz végig a temérdek sok könyvön. Legjobban viszont az itt talált ember nagyságú tükör döbbenti meg, amit akármennyire is próbál, nem tud leszedni a falról. Innen visszamegy az étkezőbe, majd onnan a konyhába. A konyha egy elég régimódi, és tág helyiség. Az egyik sarokban egy négy személyes kis asztal ácsorog, lapján egy vázával. A másik sarokban a kemence, az ablak alatt pedig egy nagy, rozsdás lábú dézsa nyúlik el. A falakon a sütéshez - főzéshez szükséges eszközök sorakoznak, míg a padlót zafír zöld kövek díszítik. Mikor ezzel a szárnyal végzett, visszatér az előszobába. Ez, két részre van osztva. Az, amelyik az ajtóhoz közelebb van, a kabátok, cipők és kalapok elhelyezésére van. Az pedig, amitől egy válaszfal elkülöníti emezt, a kandallós rész. A terem nagyságához képest elég rosszul van kihasználva a hely. A kandallóval szemben 4 fotel, és egy kávézóasztal ácsorog magában. A megmaradt teret az előző tulajdonos szobrok segítségével próbálta betölteni, kisebb- nagyobb sikerrel. Nappal ide is sok fény szökik be a rengeteg ablaknak köszönhetően. Ezután a déli szárnyat célozza meg. Itt egy folyosóból 7 ajtó nyílik. 4 szoba, 2 mosdó, és 1 a családi kincstár. A szobák csinosan kialakított helyiségek. Mindegyiknek antik bútorai, tapétája, és padlószőnyege van. Az ágyakon baldachin, az ablakokon pedig egy csipke, és egy sötétítő függöny lóg. Majdnem mind egyformán van berendezve, mintha valaki megszabta volna a ház lakóinak, hogy éljenek. A mosdók egymás szomszédságában fekszenek. Ezek is teljesen egyformák. A kádakat is rozsda lepi, a tükrök koszosak, és porosak. A kézmosók porcelánbevonata megkopott, a csempék is elszíneződtek. A kincstárban még több antik bútor, ékszer, és szobor hever szanaszét. A csillárok minden szobában tökéletes állapotban vannak, csak fényezésre szorulnak. Glória összeírja azokat a tárgyakat, amelyeket el akar adni, és amelyeket ki kell cserélni. Mikor végzett, rendbe szedi magát, és elmegy a faluba, leadni a rendeléseket a postán keresztül. Út közben szól Tibor úrnak is, hogy majd az árúkat valahogy próbálja meg leszállítani, az öreg persze nem ellenkezik, örül, hogy a nő segítségére lehet.

- Tehát felújítja a kastélyt?

- Igen. Megszeretnék hagyni mindent olyannak amilyen volt, csak muszáj néhány dolgot kicserélni, lefesteni, kifényezni. Majd jön egy nagyobb függönyszállítmány is, azt lesz a legnehezebb elhoznia.

- Ne aggódjon, kisasszony! Megoldom. Ön csak intézkedjen, meg rendelje meg azt, ami kell.

- Köszönöm.

A városból hazatérve jön rá, hogy egész nap nem evett még semmit. A vacsora is elég szegényesre sikerül, csak két szelet szalámis kenyeret, és egy csésze teát fogyaszt el, majd visszavonul pihenni, egy az előtte itt élő család ’ életét ’ taglaló könyv társaságában. A szobát tökéletesen megvilágító 10 gyertyás csillár vidáman úszkáló fénye mellett könnyen olvashatóak az apró, papírra vésett, cirádás betűk.

„Családom 435 éve birtokolja ezt a kastélyt, de igaz értékére ez idáig soha, senki nem lelt rá. A varázslatos környék, a mesébe illő elemek, és a régmúltra visszanyúló történelem még senkit nem ejtett rabul… csupán engem. Miért nem tudják felfogni, hogy ez a hely nem csak egy épület, hanem egy ajándék az ősöktől, a múlttól?... ”

- Mennyire igazad van? Egy ajándék… egy tényleg nagy ajándék.

Valahonnan halk motoszkálás hallatszik. A lány ezt a kint vadászó állatoknak tudja be, mégis úgy érzi, mintha figyelnék. Körbe pillant, de sehol semmi. Folytatja hát az olvasást.

„Még Cecil sem érti soha, mikor beszélek neki erről a témáról, hogy mire is gondolok. Ilyen különc lennék? Lehet. Hiszen anyám is ezért nevezett el így, mert szerinte én más voltam, mint a többiek. Különleges...és ezért lettem Gábriel. Pont úgy, mint az Úr egyik angyala.”

- De vajon tényleg különleges voltál? És jól, vagy rosszul különleges? Lehet, hogy a neveddel próbáltak rajtad javítani? Lehet, hogy felértél egy Isten csapásával? Kíváncsi lennék rád, milyen is lehettél? Annyira komoran írsz…mintha, mindig egyedül érezted volna magad. Pedig annyi emberrel voltál körülvéve. Viszont nagyon sok mindenen gondolkodsz, ebből nagyon okosnak tűnsz. Lehet, hogy miattad tűnt el a családod? És ki az a Cecil? Annyi kérdés… és mind megválaszolatlan marad örökre.

- Cecil? A szerelmem volt.

A hang villámcsapásként hatol Glória elméjébe. A nő felpattan, szinte bőrével megegyező színű hálóinge mint a pillangók szárnya libben utána, arca hamuszürkévé válik. Fejét ide-oda forgatja, hosszú, derekát csapkodó haja nekiverődik a közelében lévő fésülködőasztal tükrének, tekintetével a betolakodót keresi.

- Ki az? Mit akar? Követelem, hogy jöjjön elő, vagy…

Hát igen, vagy…de mit? Senkit nem tud segítségül hívni, és semmi fegyver nincs a házban. Végül megfog egy vázát, és a fölhöz csapja. A két legnagyobb szilánkot kezeibe veszi, és azokkal szúr maga elé.

-…vagy olyat teszek, amit egyikünk sem szeretne igazán!!!

A keménynek tervezett hangnem inkább tűnt egy halálraítélt utolsó szavainak, mint egy mindenre kész, harcos amazonéra. Ezt az idegen csak egy halk nevetéssel nyugtázza.

- Nem tudok előjönni… akkor sem tudnék, ha rángatnának. Itt ragadtam.

- Ne vicceljen, olyan nincs, hogy nem tud…meg, hogy ott ragadt! Jöjjön elő!

A két ember  hangneme feltűnően eltér egymástól. Az alak, akinek hangjából jól ki lehet következtetni, hogy férfi, feltűnően nyugodt, higgadt hangsúlyban válaszolgat. Az ijedt nő viszont egyre magasabbra emeli hangerejét, hol gúnyosan, hol pedig mogorván próbálja megrémiszteni az ismeretlent. A párbeszéd emiatt a kétféle temperamentumú beszédtípus miatt néhol komikusabban hat, és ilyenkor kisebb – hosszabb szünetek következnek be a beszélgetésben.

- De van…és ha nem hiszi el nekem, higgyen a szemének. Nézzen a maga mögötti fésülködőasztal tükrébe. De jól nézzen benne körül, nehogy valamit ne vegyen észre.

Glória kíváncsisága legyőzi félelemét, és megfordul. De az alatt a pár másodperc alatt, míg ezt teszi, gyorsan végigfut lehetőségein, és rövid tervek futnak át az agyán, amikkel megvédhetné magát az esetlegesen várható támadásoktól. A tükörrel szemben először nem vesz észre semmit. De mikor már mélyebben belenéz, egy nagyon különös dolgot talál. Egy szempár tekint vissza rá. Nem a sajátja, mert ezek a szemek sötétebbek az övénél, el lehet bennük merülni, mintha valaki egy nagyon mély tó alját fürkészné, ahová már nem jutnak el a Nap sugarai. Majd a szemek köré egy arc bontakozik ki. Az egész jelenet olyan, mintha az arc a homályból, valami titokzatos és sötét mélységből bukkanna ki.  Glória meglepetésében, sikít egy nagyot, úgy, hogy az egész kastély belezeng, majd levágódik a padlóra. Feje óriásit koppan, teste elernyed. Az alak aggodalmasan bújik elő, a tükör csak derekáig engedi látni, de vélhetően lefelé is folytatódik a test, csak az a rész már nem fért bele. Sajnálkozva nézi a földön fekvő lányt, sajnálja, hogy nem tehet érte semmit.