A félesztendős németjuhász keverék békésen lapított a nagyra nőtt fűben. Nem volt éhes, nem volt szomjas, naponta többször teletöltötték étellel és itallal a tálkáit. Igaz, már nem játszottak vele annyit, mint születésekor, de összességében elégedett lehetett az életével.

Az bosszantotta egyedül, amikor a háziak másik kedvence, az a francos Macska úr, oly elegánsan végigballagott az udvaron… az ő udvarán! Hiszen ő volt itt először, annak a macskának semmi keresnivalója erre!

Persze, nem tehetett ellene semmit. Ha csak fél méterre is megközelítette vetélytársát, a Család valamelyik tagja azonnal ott termett, nagyot dobbantva a lábukkal, és hangosan ráparancsoltak, takarodjon. Bezzeg Macska úrra egyszer sem szólnak rá. Ő azt tehet, amit csak akar, felmászhat a szúnyoghálóra, nyávoghat éjnek évadján, mint egy elromlott hangszer, belehabzsolhat a félig kész ételbe, kénye-kedvére járkálhat akár a lakásban is. Nagyobb területe van, mint neki, a házőrzőnek, akinek pedig éppen erre lenne szüksége munkája végzéséhez. Mi van például akkor, ha valakit a házban ér baleset, és az illető véletlenül egyedül tartózkodik? Ez alapszabály, oda a kutyának nincs bejárása, ezért segíteni sem tud a bajba jutott emberen. Majd a Macska úr, ő segít. Biztosan képes elhárítani a veszélyt vézna kis testével.

Most azonban ilyen gondolatok nem zavarták. Nyugodtan nézte az épp megérkező kocsit, amiből hamarosan a Fiú szállt ki. Gyorsan becsapta az autó ajtaját, és berohant a kapun. Meglepetten hátrálni kezdett, amikor az ajtóban váratlanul megjelent a Férfi, aki őt, szegény, ártatlan kutyát állandóan bántalmazta, ha csak elhaladt mellette, belerúgott egy jó nagyot. Most valami érthetetlen, hangos szóváltás fültanúja lett, de ezt is csak úgy némán, békésen tűrte. Nem érdekelte semmi és senki. Arra azonban már felkapta a fejét, amikor a Férfi felé fordult, hangosan szólt hozzá, majd pár lépéssel közelebb ment.

A kutya ezt már végképp nem értette. Az égadta világon semmi rosszat nem tett, mégis, úgy nézett rá a Család legkegyetlenebb tagja, mintha embert tépett volna szét. Bizonyára meg is üti, ha sebesen nem iszkol azonnal az udvar másik végébe, ahová a Férfinak már nem volt kedve utánamenni.

Miután a Férfi és a Fiú bevonultak a házba, a kutya ismét békésen nyugalomra hajtotta a fejét, hallgatta a szél dallamos játékát, és várt… várt, hogy végre megkergethesse Macska urat. Persze, csak a játék kedvéért…

*

Két nap múlva megtörtént a baj. Macska úr megint olyan peckesen, önelégülten sétált végig az udvaron. Egy vérbeli kutya ezt nem hagyhatta annyiban. Amint megpillantotta, azonnal a nyomába eredt, kicsit meg is tiporgatta, nehogy már jól érezze magát.

A Férfi már ott is termett. Fájdalmasat rúgott a bordái közé, Macska úr pedig magában mosolygott, hisz tudta jól, mi fog következni. De arra, ami történt, végképp nem számított egyikőjük sem. A Férfi kegyetlen erővel megrántotta a kutya nyakörvét, s vonszolta maga után, mígnem elértek a félelmetes lánchoz. Ott aztán rácsatolta a köteléket, és, hogy nyomatékosítsa haragját, még egy utolsót suhintott lábával, egyenesen a házőrző szeme közé.

Mondott is valamit, de a németjuhászt egyáltalán nem érdekelte. Rabbá lett, ezúttal végérvényesen. Biztos volt benne, soha többé nem szabadulhat, nem fog már az udvaron szaladgálni. Macska úr elérte a célját. Övé az egész terület.

Erre gondolva a kutya lelkében mérhetetlen düh kerekedett, amivel azonban nem tudott mit kezdeni. Ráncigálhatná a láncot, hátha elszakad, de minek? Ha nem jár sikerrel, csak saját magát fárasztja ki, teljesen feleslegesen. Így csak gyűlt, gyülekezett benne a tehetetlen harag, nem tehetett mást, el kellett viselnie.

*

A Fiú megint elment, anélkül, hogy akár csak ránézett volna a ház őrzőjére. Őrzője… hogy is védhetne akármit, amikor korlátozva van a szabadsága? De sebaj! Hát az ő problémája? Jöjjön ide bárki, mit bánja! Ezt gondolta, ugyanakkor a lelke mélyén még mindig vonzotta a játékos kötelességteljesítés. Szerette megugatni a postást, vicsorogni a túl közel merészkedőkre, elkergetni az idegen macskákat, és igen, néha jólesett meghemperegni a puha fűben. És most épp attól fosztották meg, amire egy magafajta házőrző eb leginkább vágyik. A szabadságtól.

*

Teltek-múltak a napok, és a kutya egyre inkább úgy érezte, sorsára hagyták. Tálkájában egy csepp víz nem volt, ételszagot pedig csak a szomszédból érzett átszivárogni. Éhségérzete fokozódott, már-már elviselhetetlenné vált. Ez lenne a büntetése? Ilyen rossz kutya volt? Hát ártott ő akárkinek is?

Bezzeg a Macska úr! Most is ugyanúgy jár-kel, akár egy kiskirály, és ez senkinek sem szúr szemet.

Csalódott dühében vakkantott egyet-kettőt, de süket fülekre talált. Végül lefeküdt a fűbe, fejét lábára hajtotta, és nagyokat szuszogva várta, hogy végre valaki megszánja.

*

A szörnyű rémálom a következő napokban sem ért véget. A kutya egyre többször próbálta felhívni magára a figyelmet, végül már vonyított kínjában, de a Család a füle botját sem mozdította. Csakhamar beleunt a kiszolgáltatottságba. Ráncigálni kezdte a láncot, egyre jobban nekidurálta magát, abban a reményben, hátha elszakad, és akkor végre szabad lesz. Kísérletei azonban rendre kudarcba fulladtak.

Egyszer aztán megpillantotta Macska urat, amint az udvaron emelt fővel sétál keresztül. Néha odasandított rá, kicsit mosolygott is, fokozva benne a felgyülemlett feszültséget. Az egykor kedves házőrző számára megszűnt a külvilág. Eszeveszett erővel futott neki, míg a nyakörv szorítása meg nem állította. Nem törődött a fájdalommal, újra nekivágott. Ezúttal kicsit mintha elmozdult volna az oszlop, amihez kötötték. Ezen felbátorodva megpróbálta még párszor. Macska úr önelégülten mosolyogva leült az udvar közepére, hogy onnan nézze a reménytelennek ítélt próbálkozássorozatot. Ám a következő pillanatban, legnagyobb meglepetésére, a lánc elszakadt, és a ház őrzője féktelen haraggal rontott felé, félreérthetetlen szándékkal az arcán.

*

Macska úr többé nem vette birtokába az udvart. Maradványait másnap reggel a fűben szanaszét szórva találta meg a Férfi. Kutató, fürkésző szemével azonnal a kutyát kezdte keresni, hogy alaposan ellássa a baját. Ez azonban többé nem történt meg. Tehetetlenül nézte az alagutat a kerítés aljában, amit bizonyára a Család egykor kedvencként dédelgetett háziállata ásott, hogy végre kitáruljon előtte a hőn áhított szabadság kapuja.