Távolból szirénát hallok. Beleremeg a gyomrom. Még most ennyi év után is. Nem értem jönnek. Soha nemfognak értem jönni. Hisz nemvagyok bűnös.

Rendőrautó halad el mellettem a Fő utcán. Fényei felváltva forrón izzó vörös, majd hideg kékre festik a világot. Majd elmegy. Ekkor könnyebülök meg. Újra a feladatra figyelhetek.

Velem szemben a négysávos úttest túloldalán fekszik a Blue Snake nevet viselő zűllött éjjeli táncklub. Le sem veszem a szemem róla. Várom a pilanatot amikor egy fekete Cadillac áll meg előtte. Majd tulajdonosa kiszáll. És akkor jön el az én időm. 

Eljön végképp? A megbízóm a nyakát merte volna feltenni. Ma itt lesz. Itt kell lenni.

Lassan rám sötétedik az ég. A város felvette a csillogós-villogós formáját. Mint valami sarki kurva, aki nappal unalmas szürke, de ez éj eljövetével színekben pompázik.

Tudom hogy elfog jönni. Kezem beleeresztem a hosszú földig érő kabátom jobb zsebébe. Érzem a hideg fém testet. Magabiztosságal és erővel táplál. Minden porcikám kívánja kivenni, és neon fényekben megcsillogtatni. Megvizsgálni, dédelgetni. De nemlehet. Még nem jött el a megfelelő pillanat. Nemkelthetek pánikot. Tíz év alatt mindig elvégeztem a melót. Mert kitartó és türelmes voltam. Mint most.

Az ég felvette korom színű fátyolát. Ez csak két dolgot jelent! A klub lassan kezd megtelni, figyelnem kell. Másrészt legalább két órája szobrozom egy helyen. Ideje lesz helyszínt változtatnom, még mielőtt gyanút keltek.

Harminc méterre tőlem található egy aluljáró. Ez segítségével átjutok a túlsó oldalra. Át a forgalmas úton, a vilamos síneken. Harminc  méternyire a célponttól. Nemis hangzik rosszul. Egy csöves az aluljáró lépcsőkön. Ez eddig miért nem jutott eszembe nemértem. Tökéletes álca.

Fejem jobb oldalt hajtva végig a túlsó oldalt figyelve elindulok. Ébernek kell lennem. Bármikor leparkol a Cadillac. És nem hibázhatok. Csak egyszer lőhetek! Ez a szabály. Egy lövés. Ha hibázok a második lövedék az én agyam cafatolja kis véres darabokra. Durva szerződés. Ilyen mocsok világban élünk. 

Lefelelé tartva csak arra gondolok, mi ha épp most érkezik. Megáll a flancos limó, kiszáll, majd elveszítem mikor elnyeli a Kék Kígyó. Elcseszem, amígy vizelet bűzét árasztó alagúton futok át, a száguldó kocsik és buszok alatt.

Leértem az aluljáróba. Meglepetés. Egy lélek sincs. Semmi csöves, részeg, sőt kóborkutya sem. Elindulok. Szaladok. Bal oldalt egy tépett kabát, jobb oldalt húgy folt mellet haladok el. Halvány fény világítja utam. Szinte semmit sem látok, de futok mintha az életemért. Tulajdonképpen, azért. Nem hibázhatok.

Ujra harminchat lépcsőfok előtt találom magam. Most épp fordítva. Elindulok felfelé. Még húsz marad. Már csak tíz van hátra. 

Újra az utcán állok. Előttem a klubb bejárata. Leülök a lépcsö tetejére. Hátam a falnak döntöm. Várok. 

Újjabb fél óra telt el. A kilátás tökéletes. Figyelem ahogy gazdagok és szegények egyaránt kígyóznak a sorban a klub bejáratánál akár egy folyó ami átszeli a tájat. Két kopasz öltönyös kretén vállogatja ki mehet be, és ki haza. Annyira szánalmas. Anyira lealacsonyító, hogy két idióta aki valószínű már az oviban megbukott, dönt arról ki mennyit ér. Helyes ez így? Én vagyok a hülye ha azt mondom szar ez a világ? Ez az amitől meg kell védeni a társadalmat. A modernkori elnyomás.

Tovább várok. Másik félóra. A klub előtt változatlan a helyzett. Végigfutnak az agyamban az előző melók. Mennyi is volt tíz év alatt? Ötven, hatvan? Nemis tudom. Nemszámít. Azt sem bántam volna ha hatvanezer. Bár meglenne. Bár nagyobb tisztítást hajtottam volna végre.

Este tíz. A kígyósor nagyobb mint egy órája. Gyűlik a nép, reménykedve a Blue Snake befogadására. De jó ha minden második bejut. A kopaszok látszólag élvezik a szelektálást. Szerencse hogy feladatom van. Szerencséjükre nem okozhatok zűrzavart. Szerencséjükre ma még az agyuk a koponyájuk kemény védelmét élvezheti. Még.

Már majdnem elfog az álom. De felocsúlok. Fények. Autó a klub VIP parkolóján, közvetlen a bajárat előt, ami mellett jobbra húzódik a sor. Elvakít. Nagyon fényes, pont felém világít. Kénytelen leszek helyet váltani. De még várok.

Két öltönyös batyog ki a klubból. Eddig mindenki csak befelé ment. Ez gyanús. Célba veszik a kocsit. Mihent elérik az autó jobb oldalát a fények kihunynak, ezzel újra betekintést biztosítanak számomra.

Cadillac. A Kék Kígyó tulajdonosának limuzinja. Itt az én időm.

Elsőnek a sofőr száll ki páncélozott benzinfaló bőrborította üregéből. Meglát, és felém biccent. Úgy teszek mintha nem látnám. Játszom a szerepem. Játszom az alvó hajléktalant.

Másoldalt az öltönyös segéd egyike kinyissa az ajtót. Kiszáll. Meglátom a copfba fogott husszú fekete haját. Armani öltönye ragyok akár a nap. Az a fajta kemény faszfej aki éjjel is napszemüveget visel. Ő a célszemély. Ez százbiztos.

Benyúlok a zsebembe. Megérintem a kilencest. Ottvan ahol kell lenni. Előveszem. A hangtompítót már ráhelyeztem még mielőtt az utcára kiléptem. Magam elé tartom. Annyira gyönyörű. Célba veszem a copfos fejét. Még mindig az autó mellett áll. Nem mozog. Célzok. Majd meghúzom a ravaszt.

Oriási a zsivaj. Kitör a pánik amikor az öltönyös segéd térdre ereszkedik akár egy rongybaba. Fejét vér borítja, fél arca a Cadilac tetején szétszóródva.

Pillanatok töredéke alatt tessékeli vissza a másik segéd főnökét a limuzin biztonságába. Soförje ugyanezt teszi. Majd elhajtanak. A cél elhajtott előttem.

Távolból szirénát hallok. Beleremeg a gyomrom. Még most ennyi év után is. Nem értem jönnek. Soha nemfognak értem jönni. Hisz nemvagyok bűnös.

Most először hibáztam. Most előszőr fordul ellenem a fegyverem. Olyan lettem mint akiktől védtem a társadalmat. Modern elnyomó. Egy gyilkos. Megöltem egy embert aki nem érdemelte meg. 

Kinyitom a szám. Belehelyezem pisztolyom végét. Kis kedvencem, jó társam voltál. Utoljára még hallom a szirénát. Lehet most már értem jön.