Buli után rántott hús

   A szél fújt, a kutyák ugattak, Pityunak, a kezdő szakmunkásnak pedig pont olyan érzése volt, mintha egy horrorfilm szereplője lenne, miközben hazafelé gyalogolt a diszkóból. Részeg volt, mégis páni félelem töltötte el. Utálta az ilyetén megnyilvánuló környezeti hatásokat, főleg a hajnali órákban. Kurvára kísérteties - állapította meg -, majd lendületesebbre vette a tempót. Közben nem gondolt másra, csak a bátyja által rendezett házibulira, és remélte, hogy nem ettek és ittak meg mindent. Biztos volt benne, hogy fergeteges partira fog hazaérni, hiszen anyjuk és apjuk éjszakások a vasúton, tehát nincs, aki lefújja a bulit.  

   Pityu tizenhét éves volt, nemrég végzett az ipari iskolában és már majdnem rendelkezett önálló keresettel. De csak majdnem, mivel még nem igazán törte magát, hogy el is helyezkedjen. Inkább a szüleitől kért vagy lopott „mentőcsomagokból” finanszírozta a szórakozóhelyeken töltött órákat. Se kocsija se jogosítványa nem volt, emiatt a gusztusosabb csajok nem álltak szóba vele. Így nem maradt számára más, mint minden hétvégén a haverokkal való piálás és a csúnyácska lányok ujjazása a diszkó épülete mögött.

   Már az utca elején hallotta, hogy a nappaliba kipakolt hangfalakból üvölt a „Milli Vanilli Best Of”. Ahogy belépett az ajtón, meglepetten látta, hogy csak egyetlen vendég – a báty utcabeli cimborája - ücsörög egy széken az egyik hangfal előtt, és sörrel a kezében élvezi a zenét. Azon kívül sehol senki.

   - Szevasz! Látom jó a buli – mondta Pityu. – Bratyóm merre van?

   Az egy szem vendég lassan ránézett, fejével ütemesen bólogatott a zenére, belekortyolt a sörbe, aztán az üveggel a fürdőszoba ajtaja felé mutatott.

   - Szólalj már meg, baszd meg! Klotyóra ment, vagy belefulladt a kádba?

   - Bulííí – válaszolta az alkoholmérgezett vendég, majd böfögött egyet, lefordult a székről és azonmód elaludt.

   Pityu kivette kezéből a sört – nehogy az egészet magára öntse szegény -, megitta a maradékot, ránézett a földön fekvő cimborára, legyintett egyet, és odalépett a mosdóhoz. Benyitott és megnyugodott; nem fulladt bele a bratyó a kádba, hanem benne ült Lizivel, az egykori osztálytárssal az általános iskolából. Egymást szappanozgatták a habokban. Lizi elengedett egy bájos mosollyal kísért dallamos hellóot, majd folytatta a szappanozást. A fürdőkád melletti WC-kagylón trónolt Endre, a másik utcabeli haver. Láthatóan székrekedéssel küszködött.

   - Mi van, tesó? Vége a diszkónak, vagy kihajítottak botrányos részegség miatt? – érdeklődött röhögve a báty.

   - Dehogy, egyik sem. Csak azt hittem itthon nagyobb dáridó van… Inkább maradtam volna.

   Endre csak erőlködött és vörösödött, de nem jött semmi, csak egy-egy szánalmas kis purcanós fingocska.

   - Várj csak Endre, mindjárt segítek! – veregette meg a vállát Pityu, azzal kiment a spájzba, megrakott egy tányért tökfőzelékkel, hozzákevert egy bögre tejet, belerakott egy kanalat és bevitte Endrének. - De, hogy addig se unatkozzál, míg megjön a hatás… - játsszunk! - és behozott két stokit meg egy pakli kártyát.  

   - Pityukám, soha nem ismertem nálad rendesebb faszit – mondta elismerése jeléül Endre, aztán nekiálltak zsírozni.

   Pityuék kártyáztak, Liziék fürödtek. Közben Endre behabzsolta a tejes tökfőzeléket. Aztán Liziék diszkréten közösültek, jó habosan, a kád szélére ülve. Pityu behozott két sört és két szál cigit - ittak, cigiztek és kártyáztak. Lizi és a báty elélveztek – Lizi kicsit korábban, utána kiverte a bátynak -, Endre beleinek tartalmát pedig sikeresen fellazította a főzelék.

   - Jól van, kedves Endre barátom – állt fel Pityu -, a foglakozás elérte célját. Már csak az van hátra, hogy rendesen kitöröld a segged.

   Pityu kilépett a fürdőszobából, átlépte a járólapon alvó cimborát, leült a kanapéra és rágyújtott egy cigire. Ekkor megérkezett a diszkóból Zoli, Pityu gyerekkori jó barátja, oldalán egy csajjal.

   - Szia Pityukám! Mi ez a pangás? Hová lett a buli?

   A hangfalakból már egy ideje  Zámbó Imre dalolt.

   - Hm… úgy látszik szar volt a társaság.

   - Ő itt Meggi – mutatta be újdonsült barátnőjét Zoli. – Beszélgessetek, én addig kajálok valamit!

   Meggi egy átlagos kinézetű, húsz év körüli nő volt hosszú göndör hajjal és erős hónaljszaggal. Leült Pityu mellé, bemutatkoztak, adtak egymásnak egy-egy cuppanós puszit megpecsételésként, Zoli pedig bement a konyhába. Kiadagolt magának egy mélytányér tökfőzeléket, pakolt mellé egy kis uborkasalátát, megragadott egy negyed kilós kenyeret és derekasan nekilátott a táplálkozásnak.

   Pityuék pár pillanatig csak ültek zavartan, aztán Meggi megtörte a jeget.

   - Jó ez a Dzsimi.

   - Igen, nem rossz.

   - Meggi vagyok.

   - Igen, már ismerlek néhány perce.

   - Nem ismersz, csak láttál… hihihíí – nyerített idiótán a csaj.

   - Iszol valamit? – kérdezte Pityu, majd a választ meg sem várva töltött két feles vodkát.

   - Én soha nem szoktam inni… na jó… ritkán előfordul – mondta Meggi, azzal felhajtotta az italt.

   Pityu is megitta, aztán töltött még kettőt, és cigarettára gyújtottak.

   - Te mivel foglakozol, Pityu?

   - Hát… a micsodámmal, ha nagyon unatkozom. És te?

   - Hihihíí, de vicces vagy. Én? Még semmivel. De anyukám jósnő és boszorkány, és azt mondta, hogy sokra fogom vinni a szakmában. Tudod, én is jósnő és boszorkány vagyok… illetve leszek, csak még meg kell csinálnom néhány szakvizsgát.

   - Aha, akkor hajrá! – mondta Pityu, aztán megitták ezt a felest is.

   - Jó fej ez a Zoli, mi? – közelebb hajolt. – Feleségül megyek hozzá.

   - Jaj, de jó – mondta Pityu, rezignáltan.

   - Szerinted jó fej?

   - Hogy női szemmel milyen, azt nem tudom. Havernak jó, bár vannak elvont rögeszméi.

   - Téényleeg? Micsodák? - kérdezte Meggi a vodkától egyre semmitmondóbb tekintettel.

   - Ha elmondanám, letennél az esküvőről.

   - Az kizárt dolog! – csapkodta Meggi tenyerével az asztalt, aztán füttyentett egy kétszáz decibeleset az éppen kezdődő „Jó asszony mindent megbocsát” örömére, majd táncra perdült.

   Zoli ezalatt végzett a kajálással, és hasát simogatva jött ki a konyhából. Átlépte a földön fekvő cimborát, leült barátja mellé a kanapéra, rágyújtottak és nézték a táncoló Meggit. Ha ráadtak volna egy színes gúnyát, pont olyan lett volna, mint egy esőtáncot járó indián varázsló. Totál átadta magát a ritmusnak és teljes erővel, teli talppal döngölte a padlót. Már-már attól féltek, hogy vagy lúdtalpat kap, vagy csak simán beszakad a pincébe. Minél inkább hatott rá az alkohol, annál inkább kezdett előjönni belőle a rejtett énje. És ez a rejtett én, minden kétséget kizáróan egy démon volt.   

   - Szerinted? – kérdezte Zoli.

   - Nem is tudom. Kissé zavaros… azt hiszem.

   - BUZIK VAGYTOK! SZARFASZÚ BUZIK! – ordítozta tánc közben.

   - Mi lehet a baja?

   - Nem tudom. Megkefélted már? – érdeklődött Pityu.

   - Nem. Még csak most szedtem össze.

   - BÚÚZÍÍK! – kiabálta újra, de most belevitte a zeneszám dallamát is.

   - Talán csak ez a szavajárása. Nincs jelentősége.

   - Aha, igazad lehet.

   Közben Lizinek sikerült kielégíteni a mosdóban Pityu bátyját és Endrét egyaránt. Előjöttek, helyet foglaltak ők is a nappaliban, aztán Lizi csatlakozott az obszcén szavakat ordítozva táncoló Meggihez.

   - Micsoda buli – mondta elégedetten terpeszkedve a kanapén Zoli, egyik kezében cigivel, a másikban sörrel -, ezért érdemes élni! Vágjuk partiba őket! Csak annyi a kérésem, hadd dugjam meg először egyedül, egyszerre mindkettőt! Oké?

   - Zolikám, nekem már olyan mindegy, mit csinálsz velük – mondta a báty. – Endre, van valami kifogásod a kérés ellen?

   - Neem, egyáltalán nincs.

   Pityunak egyik maca sem tetszett. Ügyet sem vetve rájuk, töltött magának – a változatosság kedvéért - egy házi pálinkát, megitta, hanyatt dőlt a kanapén és a lábait felrakta a dohányzóasztalra. Zoli kicserélte a CD-t és teljes hangerőre adott egy Aerosmith számot; szinte látni lehetett a levegőben Mick Jagger hatalmas tepsiszáját, ahogy éktelenül ordítozik. Odalépett a két lányhoz, akik már majdnem smároltak, átfogta a derekukat, és épp kezdte volna az ilyenkor szokásos süket dumát, de Meggi hirtelen felé fordult és lehányta.

   - A kurva életbe! – reagált kissé feldúltan, Zoli. – Lerókázott ez a hülye picsa! Ülj le, baszd meg, ne tocsogjál itt a hányásodban!

   Zoli szitkozódva dobálta le magáról a felsőruházatot, a félrészeg Lizi felmosóért indult, a többiek meg csak röhögtek. Meggi leült a dohányzóasztal szélére és keserves nyögések mellett produkált még egy adagot a lábai elé. A massza kinézetéből és szagából ítélve, csipszet és ropit evett; nyilván még a diszkóban.

   Ekkor megjelent a nappali bejáratában Bözsi néni, Pityuék anyja. A vasútállomás csak néhányszáz méterre van tőlük. Gyakran elő szokott fordulni, hogy éjszakás műszakban is eszébe jut valamelyik szülőnek, hogy haza ugorjon ellenőrizni valamit, amiben nem egészen biztos. Például, hogy lekapcsolta-e a disznótápos helyiségben a villanyt vagy, hogy bezárta-e a tyúkokat. Jelenesetben a tojásokon ülő kotlós miatt nem nyugodhatott Bözsi néni, ugyanis eszébe jutott, hogy napközben nem rakta le szerencsétlen tyúkanyót kajálni, inni és a beleit üríteni. Ebből adódóan; ha nem akarta másnap mosogatni a tojásokról a rászáradt tyúkszart, akkor mielőbb pótolnia kell a mulasztást.

   Éppen akkor hagyta abba a tepsiszájú Jagger a dal végét jelző nyávogást, amikor csípőre tett kézzel megállt az ajtóban Bözsi néni. Mivel pár pillanatnyi csend volt, tisztán hallotta Meggi megjegyzését, aki ráadásul pont akkor nézett az ajtó irányába, tehát Bözsi nénire.

   - Búúzííí… - hörögte Meggi, majd köpött egyet a hányás utózengéseként.

   - Micsoda?! BÚZÍÍ?! – kelt ki magából az amúgy is ingerlékeny, éjszakás Bözsi néni. – Majd adok én neked buzit, te mocskos kurva! A kurva anyádat! Meg nektek is, mocskos disznók! Hogy néz itt ki minden?! Mi lesz itt, kupleráj?! – azzal felkapta a partvist és ütött akit ért.

   Futott mindenki, amerre látott. A meglepetés pár pillanatnyi hatása után sikerült betájolniuk a nagy káoszban Zolinak, Endrének, Lizinek és Megginek a kijáratot, és iszkiri. Egymást taposva menekültek a megvadult gazdaasszony partvisa elől. Meggit még az utcán is vagy száz métert kergette az őrült amazon, és csak akkor nyugodott le, mikor már legalább húszszor végighúzott a fején és hátán. Eközben a két tesó behúzta az egyik szobába a még mindig ájultan fekvő cimborát.  

   - A büdös kölykei. Rendesen kiporoltam őket – lépett be elégedetten Bözsi néni a lakásba. – Ti pedig takarodjatok aludni! Majd holnap beszélünk.

   - Igen, anyuci – bólogatott Pityu, a bátyja csak hümmögött.

   Bözsi néni megfosatta a kotlóst, adott neki kukoricát és vizet, visszarakta a fészekre, majd indult, hogy maradéktalanul elláthassa a vasúti szolgálat hátralévő részét.

   Pityu bátyja elszívott még egy cigit, rókázott egyet az udvaron – Kormi, a puli ennek kifejezetten örült -, aztán lefeküdt.

   Pityu viszont meglehetősen éhes volt a sok piától. Mivel semmi kaja nem maradt az esti buliról, gondolta készít magának rántott húst. Elővett a fagyasztóból egy csomagot; körülbelül egykilós lehetett és az volt ráírva a címkéjére, hogy sertéscomb. Kiolvasztotta a mikróban, előkészítette három tányérban a lisztet, tojást és zsemlemorzsát.

   „Ekkora darabot még sosem ettem rántva” – gondolta magában, miközben nyálcsorgatva panírozta az egykilós hústömböt.

   Egy lábost félig öntött étolajjal, megvárta míg felforrósodik, majd belerakta. Az evés puszta gondolatától is úgy folyt a nyála, akár az alien-nek a „Nyolcadik utas a halál” című filmben. Több mint félórája forgatta már az olajban, hogy oda ne égjen. A panír már jóformán fekete volt rajta, de még mindig levedzett.

   „Talán fel kellett volna szeletelni” – gondolta, mikor egy óra sütés után kivette az olajból és kettévágta.

   Inkább hasonlított az a valami kívülről egy darab német brikettre, mint a jól bevált potenciális fehérjeforrásra, belül viszont még vérzett.

   Kinyitotta Pityu az ablakot, füttyentett Korminak, nagy lendülettel az udvar közepére hajította a rántott húst, aztán bement a spájzba és kent egy zsíros kenyeret.