Bonyodalmak Bimbó körül  

              A település a hegyek közé szorult, elszakadva a szomszédos falvaktól és az igazi hegyvidéki élet nyomta rá bélyegét.  Tiszta levegő, mert erdők vették körül és innen eredt a Nyárád-vize. A forrás helyét Szent Ilona várának is nevezték, mert sok legenda és elképzelés fűződik, különösen egy barlang bejáratához. Hogy valóban barlang.-rendszer lenne, ezt senki sem erősíti, mert a helyiek nem merészkedtek bemenni, lehet babonából, és a turisták is felmondták a kíváncsiskodást, amikor látták, hogy a bejárat tele van emberi ürülékkel és bennebb meg denevér tanya volt. Senki sem emlékszik, hogy tudományos kutatást végeztek volna ott.

               A településnek saját kis temploma volt, állítólag egy szerzetes néptanító építtette, és úgy volt megoldva, hogy ne csak misére szolgáljon, hanem oktatási intézmény is legyen. Parasztosan oskola, egy csapásra kettő. Az oltártól pár lépésnyire szárnyas ajtókat készíttetett, és amikor a misének vége volt., a Jézus-szíve oltár előtt becsukták az ajtókat, és máris tanteremmé avanzsálódott.. Iskola padokból állt a bútorzat és a karzat oldalára ahol a kántor harmóniumja volt kiaggatták Kossuth, Petőfi és Gábor Áron képét, hogy mégis legyen valamennyire nemzeti jellege is. A későbbi plébánosok is reménykedtek, hogy oktatással is foglalkoznak, de ritkán adódott olyan Istentől elrugaszkodott nebuló, aki tanulásra szánta volna magát, vagy legalábbis a szülők nógatták volna. Itt a fizikai munkán, az erőfitogtatáson volt a hangsúly, mert mind erdőkitermeléssel foglalkoztak Különben a telepen négy embernek összesen alig volt három osztálya, mert kezdetben még dívott, hogy legalább a nevét tanulja meg leírni és számoljon el százig. Igaz az öregebbje azt tartotta, hogy a számtani műveletekből is a legfontosabb az osztás és a szorzás, az teszi ki a mindennapi szükségletet, a többit elvégzi az Isten: összead és kivon.

                 Minden apró háznak valamekkora kertje volt, hogy az asszonyokat is a gyermek mellett valami lekösse.. Termőföldje csak az egyháznak volt, s azt is a pap kétfelé osztotta, az egyik részen pityókát termesztett, a másikon meg kendert, mely parcellának a szélében hüvelyes fuszulykát ültettek. A kender aztán meghozta a téli vígasságot a fehérnépeknek, összegyűlve a guzsalyosba fontak, szőttek az egyház részére, és persze eladásra is. A telepen Ambrus volt, aki kivonta magát az erdei munka alól és elszegődött a paphoz mezei munkásnak. Ő volt a mindenes, szántott, vetett, kapált, tette, amit kell.

                  Nyáron sok kiránduló járt erre felé, hangos volt tőlük a határ. Felmentek Tündér Ilona várához is, lubickoltak a patakban, de előszeretettel halászgattak a pisztráng-tenyésztő halastavaiban is. Látogatóba sok pantallós városi ember is eljárt a plébános úrhoz távoli vidékekről , vendégeskedtek, végig hallgatták a misét és utána órák hosszat el tudtak beszélgetni mise-bor mellett a filagóriában.

                     Ambrus szántani készült, vezette láncon a tehenet, a Bimbót, hogy fogja járomba, de fél füllel hallgatózott az urak beszélgetésére.

- Hát barátom, adjunk hálát Istennek, hogy ilyen fejlett fővárosunk van, mint Budapest. Hatalmas város és annyira sokoldalú, sok mindenre felkészít, hiszen hatalmas kulturális és művészeti hagyományőrző központ, ha jól belegondolunk a tudatlan marhából is úriembert faragnak.

Ez a beszélgetés és kijelentés ütötte meg Ambrus fülét, kezdett elgondolkozni, a többi már nem is érdekelte „Valóban létezhet, hogy a marhából úriember legyen?” - tűnődött. Mély gondolatait tett követte. Eltökélte, hogy felviszi Bimbót Budapestre. Próba, szerencse. Senkit nem avatott terveibe. Miután végzett a munkálatokkal beállította Bimbót a Nyárádba és gyökérkefével, elkezdte mosni szép tisztára. Leáztatta a rákérgesedett ganét, a beporosodott szőrét alaposan tisztította, és szépen megmosta a farkát is. A tehén érezte, hogy felfrissült és vígan csapkodott a farkával a legyek után.,elhessegette a bögölyöket.

              Egy idő óta Ambrus belenézett a Bimbó szemébe is, mert valamikor zavarta, hogy románul az őszirózsának, kedvenc virágának azt mondják ökörszem. Szóvá is tette, illetékes helyen egy arra hivatott nagyságánál, aki kioktatóan magyarázta, hogy mennyire tiszta szép szeme van az ökörnek, próbálja ki, nézzen szembe és győződjön meg róla.  És valóban úgy volt.. De a tehén sem adja alább Ambrus szerint,ha szembe néznek vele, csupán ha bikát lát, vagy eléri a folyatási idő, véresedik meg kissé, de utána ismét kitisztul.

             Ambrus úgy határozott, hogy az éjjel leple alatt, szó nélkül elillan, senkivel sem akar találkozni, hogy magyarázkodnia kelljen. A Bimbó farkára nemzetszínű pántlikát kötött és a szarvára is rábogozta a piros-fehér-zöld bojtokat és elindult. A kakasok már éjfélt kukorékoltak, amikor elhagyta a telepet. Az erős holdfénynél a távolból egyre közeledő alakot figyelt meg. És nem tévedett, mert Berci volt, a hóbortos juhász, aki a falu szélén lakott. Ez már így van a hegyi embereknél, jármű nincs, gyalogolnak. Berci is húsz kilométert tett meg, a hegyen túlra, hogy meglátogassa az anyját és tegye rendbe az életet. Hajnalban indul, és délre ott van, aztán este elindul és hajnalra hazaér. Az anyja nem rég özvegyen maradt, de hát egy életben sok a tenni való, fa elrakás, begyűjtés,és miegymás. Még nem akart a fiához költözködni, pedig megtehette volna, mert Berci addig őrizte a juhokat hegyen fel, hegyen le,hogy egy szép napon a feleségét megszöktették. Hirtelen bánatában kissé meggajdult,de sosem járt utána, nem kereste, azt mondta,  ha ennyit ér az esze,járjon utána a korság és a halál. Útban hazafelé, messziről, a járásáról felismerte Ambrust. Mikor összetalálkoztak kezet fogtak.

-          Hé, komám, látom vásárra indultál!

-          Én, igen.

-          Hát, hol van ilyenkor marhavásár, merre az irány?

-          Egyenesen Kolozsvárra!

-          Komám, egyet javasolok és hallgasd meg a szómat, menj a Mezőségen, mert ha Torda felé kerülsz két kilométerrel hosszabb az út.

  Ambrus tovább ment és lélekben megnyugodott, hogy nem kérdezősködött tüzetesebben Berci, és lassan ment, hogy nyelje a kilométereket, mert akár Torda, akár a Mezőség, messze van ide Budapest. És az a két kilométer annyi, mint döglött lón a patkó. Ahogy számolta három hét is eltelt, de erdőn, mezőn átkelve sikerült legeltetnie is Bimbót. Aztán ivott a Marosból, Szamosból, a Körösből, a Tiszán is átkeltek, míg nagy későre kibontakozott és meglátta a nagyvárost. A külvárosban botorkáltak, mert nem tetszett sem neki, de Bimbónak sem a macskaköves utakon lépkedni.

           Már esteledett, amikor egy furcsa külsejű férfi közeledett. Széles karimájú kalap, napszemüveg, furcsán szabott vászonnadrág volt rajta, valami lebegő talárféle vállra vetve és a pofája szakállasan szőrrel borított. Ambrus megbotránkozva nézte, hogy itt nincs beretva, mert a plébános úr így be sem engedné a misére. Az idegen is messziről figyelte a székely viseletű embert, aki nemzetszínű cicomával parádéztatja marháját. Közelebb jött és megállt.

-          Mi járatban öregem?

-          Jajj, ifiúr, magát a Babba Mária hozta az utamba!

-          Hát az ki?

-          Tudja én csángó vagyok, és nálunk a Boldogasszonyt Babba Máriának hívjuk. – és keresztet vetett.

-          Segíthetek valamiben?

-          Tudja, drága… mondhatom őszintén?

-          Ki vele!

-          Úgy hallottam megbízható helyről, hogy itt Pesten a marhából is úriembert faragnak. Hát elhoztam a Bimbót, miért ne lehetn4e neki is jobb sorsa, mint az állandó igáskodás?

A férfi majdhogynem elröhögte magát, de erőt vett és az Ambrus vállára tette a kezét

 -   Jó helyen kopogtat bátyám. Én annak a cégnek a kiküldöttje vagyok, és azért jövök a város szélére, hogy előszeretettel fogadjam az ide igyekvőket. Mit mondott, hogy hívják a jelöltet?

- Bimbó. Kérem alássan.

 -  Jól van, bátyám, itt van tíz pengő, talál itt vendéglőt, ahol ehet és el is alhat. Aztán jól jegyezze meg a mai dátumot és egy év múlva ezen a címen, jelentkezzen. Zsebéből papirost húzott elő és nagy betűkkel ráírta „Dr. Bimbó, ügyvéd. Budapest, József körút harminchét szám.”

     Ambrus majdnem kezet csókolt a jóságos úri embernek. Megveregette a Bimbó nyakát, megcsókolta a homlokát és az egyik bojtot emlékbe levette a szarváról. Hosszú az út hazáig, de azt mondják haza felé a ló is gyorsabban szalad. Ambrus ismét nem mérlegelte a Berci tanácsát, hogy a Mezőség, meg Torda, csak ment, hogy végre otthon lehessen.

       Az idő, ha ólomlábakon is de telt, a pityókát kiszedték, el is adták, a kender is megjárta a maga útját és vászonként adományozta a Nőegylet a papneveldének. Lassan csak elérkezett a várva várt idő, hogy Ambrus ismét útra keljen. Így Bimbó nélkül könnyebb volt,mert szekérrel, vonattal utazva csak hamarabb elérte a fővárost. Tájékozatlanul csámbolygott az állomás környékén, amíg egy úri ember útba nem igazította és el is kísérte az adott címre. Megállt Ambrus a kapuban és olvasta a cégtáblát: Dr Bimbó Alfréd – ügyvéd. Alatta zárójelben gyilkosság, válás, öröklés. Alatta félfogadás tíztől délután háromig.. Kissé megrökönyödött, miért félfogadás, ő egészen be akar menni. Észrevette,hogy a tábla alatt egy fekete gomb van és alatta nagy betűkkel CSENGESSEN!. Nyomta a gombot, és addig nem vette le az ujját, amíg egy csinos, fiatal, magas hölgy megjelent a bejárati ajtóban.

-          Kit keres, tata? – kérdezte

-          Énnekem a Bimbóval van beszélni valóm, na!

-          De látja jóember, ma nincs félfogadás!

-          Miért fél?- dühöngött Ambrus – Maga ne trécseljen! Én egészen akarok bemenni, ha a fene fenét eszik is! Én ma kell találkozzak Bimbóval!

 A lány bement az irodába. – Ügyvéd úr, ne haragudjon,de a kapuban egy székely öltözetű férfi erőszakoskodik, minden áron az ügyvéd úrral akar beszélni.

 -  Jól van ,Aranka, kérem, engedje be.

És Aranka a sikkes, hosszú derekával finoman riszálta magát, kaput nyitott és beengedte Ambrust.

-          Itt egyenesen előre megy és jobbra az első fehér ajtó.

-          Csak maga után kisasszony. – És ment, nem figyelt a csinos hölgy kívánatos bájaira. Hajtotta a kíváncsiság, hogy láthassa az ő Bimbóját. Belépett az irodába és körülnézett. Nagy íróasztal mögött egy hullámos sötéthajú, széles vállú férfi ült és előrehajolva valamit jegyzetelt. Ambrus szemügyre vette a helyiséget. Nem nagy de világos. Az asztal előtt egy bőrfotel, biztosan a feleknek. Az asztalon finom porcelán hamutálca és félrébb  egy átlátszó üvegtál tele finom cukorkákkal A csillogó padlózaton vastag perzsaszőnyeg. Állt és forgatta kezében szótlanul a sapkáját. Rövid idő után az ügyvéd felnézett. Nagy kék szeméből melegség sugárzott. Ambrus igyekezett elkapni a pillantását,mert ugye az őszirózsa! Az ügyvéd finom formás kezét az álla alá tette és mosolyogva nézett Ambrusra.

-          Mivel lehetek szolgálatára? – kérdezte

-          Szervusz Bimbó! – mondta örömmel Ambrus és kitárt karokkal indult az ügyvéd felé, mintha át akarná ölelni.

-          Valahonnan ismerjük egymást – rökönyödött meg az ügyvéd.

-          Ne tedd magad, Bimbó, hát én vagyok Ambrus! Már nem is emlékszel, amikor szántottunk és levettem a jármot a nyakadról és közben lepisiltem a homlokodat

Az ügyvéd arcáról eltűnt a mosoly, már-már nyúlt volna a telefon után.,de ismét megszólalt Ambrus.

-          Tévedtem Bimbó! Nem gondoltam, hogy ennyire felvágsz és feledékeny leszel . Kár volt úriembert csináltatnom belőled,maradtál volna marhának! -  sarkon fordult és kiviharzott az épületből. Még a titkárnő köszönését sem fogadta.

Magába roskadtam cammogott a körúton. Egyik lábát tette a másik után és elkeseredve felsóhajtott magában: „ Talán jobb lett volna, ha Micit, a kecskét hozom, mert az most is többre becsül, állandóan a nyomomban jár…”