ÉS ELKÍSÉR A SÍRIG !

    Ebben a mai modern világban, ahol az információ minden csapon folyik, csak mosolyogni tudok gyermekkoromon, amikor a pletykaforrást „csepűtelegráfnak” becézték, mert minden hír, legyen jó, vagy rágalom azon terjedt. Akkor nem létezett okosító internet, csak bekapcsolsz a facebookra és már ömlik minden féle ismeret, felvilágosító írás, meg mindenkinek a tudálékossága, hogyan kezeld magad csodaszerekkel olcsón különböző betegségek ellen. Később rájöttem, hogy ez is csak olcsó reklám, vagy félrevezetés, mert az ecetes lábmosó víz biztos, nem mulassza el egy hét alatt a körömgombát, vagy a házilag kifőzött paradicsomlé, enyhén sózva nem biztosít annyiféle óvást: immunrendszer erősítés, tbc, vércukorszint teljes helyrehozatala, és még ki tudná felsorolni a sok apró tudákosságot. Kipróbáltam, de csupán a gyomorsavszintem emelte. Ugyanakkor bármilyen mennyiségben és bármeddig fogyasztottam a pohár tejet, melybe egy egész citrom levét kell facsarni és rövid időn belül visszanyered karcsúságodat, az sem vált be!

         Néha elmerengek gyermekkorom babonás és tudománytalan bölcsességein, és oly jó visszazuhanni a múltba és derülni tévhitein. Én amolyan tudálékos szószátyár voltam gyermekkoromban. Minden érdekelt, különösen, ami a felnőttek társaságában és beszédeiben történik. Csupán az én időmben más volt az istenjárás, ahol felnőttek tanakodtak gyermeknek nem volt mit keresnie. Összegyűlt egy társaság minket mindig külön tereltek, hogy játszadozzunk, és ne hallgatózzunk, amit a felnőttek tárgyalnak. De nekem mindig fúrta az oldalam a kíváncsiság! A nagyi bábaasszony volt. Sok esetben megtörtént, hogy a környékről a kolléganői nálunk gyűltek össze tere-ferére és ilyenkor  többnyire szakmai dolgokat beszéltek meg. Persze én ebből sem maradhattam ki. Nyár volt és a csevegés a verandán történt, elnyúltak a fonott székekben és szürcsölték a kávét, esetleg meggy dulcsászát szolgált fel a nagyi, én meg behúzódva a veranda alá ,figyeltem minden szóra. Furcsa dolgok kerültek terítékre, mert nekem fogalmam sem volt, hogy elfolyik a magzatvíz, farral születik, rosszul vágott köldökzsinór, placenta, ezek mit jelentenek. Mi úgy tudtuk, hogy a babát a gólya hozza, és a kéményen ereszti be. Idecsatolódik a szomszéd lány esete, aki nyaranta szezonmunkára a tengerre szokott menni és egy alkalommal vastagon tért haza. Mikor eljött a szülés ideje, ki más tevékenykedett volna, mint a mamám.

-         Te Lina, - kérdezte a lány anyját – beszélt neked Juci négerről?

-         Igen, Mari, egyszer említette, hogy egy néger kötekedett vele és megfuttatta.

-         Megnyugodhatsz Lina, mert utol is érte! Itt az eredmény.

Nekünk meg azt mondták, hogy a Juci babája azért fekete, mert a nyáron nem pucoltatták ki a kéményt és a sok korom megfestette. Ha véletlenül állapotos asszonyt láttunk és megkérdeztük miért akkora a hasa, azt mondták valami rosszat evett és felpuffadt a gyomrában. Ilyen téren persze, hogy meggondolkoztatott, amikor Véri, a fogatlan cigányasszony lélekszakadva jött és már messziről kiáltotta nagyanyámnak:” Jaj, tésnasszony, gyüjjék hamar, mert Réginának a hálál a szájában!”. Halált evett volna Régina? – tűnődtem én.

       Másik gügye eset, amikor jöttek nagyiért, mert a fiatalasszony elejtette a babát és eltört a lába, most azt sem tudják, mit tegyenek? Aki hozta a hírt és jött segítségét, még legyintett is.

-         Mondtam nekik Mari, hogy nincs miért perpatvart verni, kicsi az még, bújik más neki! – A lüke, azt hitte az is olyan, mint a fog, kihullik a tejfog és jön a másik.

Egyik legkellemetlenebb időszak volt, amikor eltiltottak a fürdéstől. Egész nyáron árván folydogált a Maros, mert nem volt gyermekzsivaj. Elterjedt a hír, hogy járvány a gyermekbénulás. Abban az időben nem volt kötelező a betegségek elleni beoltás, és talán szérum sem volt elegendő. A „szakértők” viszont úgy képzelték el, hogy a paralízis tutajként hullámzok le a Maroson, és minden gyermeket, aki a vízben van, megfertőz.

         A tudatlanság legmaradandóbb esete Kovács nénihez fűződik. Kis szatócs boltja volt egy útelágazásban, és talán ezért is volt nagy a forgalma. De Kovács néni szerénységével és kedvességével vonzotta a vevőket. Mindenkivel jóízűen eltraccsolt, és nem létezett ember, hogy tőle üres kézzel távozott volna. A nagynénémnek közeli barátnője volt, sokat járt hozzá, de egy alkalommal lehangoltan adta tudtára a nagyinak, hogy Kovács Róza nagy beteg lett, már az üzletbe sem jár be, mindent átadott a fiának. Később, mint kiderült daganatos betegség támadta meg a gyomrát, amit közönségesen ráknak neveztek. Kovácsné elhalálozott és a nagynéném részt vett minden virrasztóban és a temetésen, hogy teljes legyen az örök búcsú. Temetés után sopánkodva jött a nagyihoz.

-         Képzeld Mari, szegény Rózának rák volt a gyomrán. De tudod a hideg is kirázott amint mesélték a virrasztóban, hogy amikor felvágták, rajta lapult és az ollóját is mozgatta!

Akkor engem is felborzolt, mert utáltam a Marosból kiszedett rákokat. Különösen a cigányok hozták nagyinak előszeretettel, de én féltem tőlük. Most viszont megmosolyogtat, hogy az „istenadta”nép ilyen hiedelmekkel volt a rákos betegség iránt. Sok mindenen el lehet mélázni, és most felvilágosultan ítélkezni, de nem teszem, mert örök emlékként és élményként raktározódott el tudatomban. És elkísér a sírig!