„Nem akarhatom, hogy mi szép volt, porrá legyen! Nem akarhatom, hogy minden, ami egykor kedves érzelmeket ébresztett bennem, egyszerre megsemmisüljön! Nem lehet így vége… Még nem!”

   „Miért is, te szánalmas kis görény? Mit ér neked már mindaz, amiért egykor rajongtál? Vedd észre végre, minden porba hullott. Már csak egy apróság, és véget ér a szenvedésed. Ha megteszed, amit javaslok, nem leszel többé rab. Apró kis baleset… Semmiség az egész, és minden új értelmet fog nyerni.”

   „Nem! Már új értelmet nyertek a dolgok, amelyek körülvesznek. Tudod te, hisz valahol, mélyen, itt voltál akkor is, amikor gyerekként én irányítottam. Elnyomtalak. Szerencsére sokáig nem tudtál felszínre törni. A sors keze mindig küldött égi segítői közül egyet, meggátolva az elnyomásodat. És ígérem, addig nem nyugszom, míg egy csekély szál itt rejtőzik az én testemben belőled. Szeretném, ha tudnád, hogy közel a vég számodra…”

   „Azt te csak hiszed, öcskös! Milyen naivvá tesz a jóság. Semmi racionalitás, csak az érzelmek ostoba özöne vezérel. Fogd már fel, ahol a magot elültetik, előbb vagy utóbb fa nő ki a földből. Ha én egyszer zöld ágat hajtok, neked annyi. Hisz tudhatnád, milyen gyarló az ember. Hogy is tudnád! Nem tudsz te semmit. A legszebb szavaknak úgy hiszel, mintha szentírás lenne. Pedig csak üres fecsegés az egész. Ha önszántadból átadod a helyed, nem fog annyira fájni, mintha küzdenél az életben maradásért. De én nem szólok bele, te tudod, mit akarsz.”

   „Itt téged nem látnak szívesen. Hiába akarsz elsöpörni az útból, nem fog sikerülni. Mindig lesz valaki vagy valami, aki vagy ami majd visszazökkenti a dolgokat a normális kerékvágásba.”

   „Csak egy dolgot felejtesz el. Zavarlak téged. És egy zavaros lelkivilágban könnyen befolyásolhatjuk a történteket. Mert én azért vagyok, mert te megtorpansz. Én a te gyengeséged vagyok, mégis sokkal erősebb nálad. Ha úgy érzed, felesleges jónak lenni, mert gőzerővel csábít a másik oldal, én itt vagyok. És ha már idekerültem, nem szabadulsz meg tőlem egykönnyen. Mert mindenkiben lakozom, holott senki sem akarja beismerni, hogy ott vagyok. Az emberek mindegyike azt képzeli, amit tesz, az jó. De ha egyszer belegondolnának, mi vezérelte őket, lehet, hogy elméjük rejtekében ott lennék… ÉN!”