Nemsokára bevonult az uralkodói család, és a tartományok képviselői szájtátva bámulták a csodaszép, üde kis hercegnőt, és a magas, Ise-Gulanra megszólalásig hasonlító fiatal férfit. Kul-Anni és Bartos a Nagyúr jobb és bal oldalán foglaltak helyet, és megkezdődhetett a tanácskozás. Ise-Gulan röviden elmesélte, hogy miként talált rá újra gyermekeire, és megerősítette, hogy a másik haguri Birodalmat egy valóban nagyon veszélyes ellenség semmisítette meg. Azután pedig döbbenetes bejelentést tett:

– A fiamat, Bartost, mától kezdve társuralkodónak veszem magam mellé. Ő lesz a következő Ise, és mostantól megilleti az Ise-Bartos megszólítás. Amit ő parancsol nektek, az olyan, mintha én parancsoltam volna. Mindenki engedelmeskedjen a szavának!

Általános megrökönyödés fogadta a szavakat. Sokan irigykedve elsápadtak, mások összepusmogtak. Kopogó felállt, és bátran megjegyezte:

– Nagyuram, nem szállok szembe a döntéseddel, de a hercegnek még nem serkent ki a harmadik pár szirom a homlokán. Nem egyenlő még veled!

– Hamarosan az lesz! – menydörgött Gulan hangja – De nálatok mindenképpen erősebb, mert bírja mind a három tüzet, és ő az egyetlen haguri, aki képes volt szembeszállni, és legtovább ellenállni az új ellenségnek. A tudása és a tapasztalata felbecsülhetetlen. Az ő vezetésével legyőzhetjük a kumlákat. Most pedig, Bartos, halljuk terveidet és első rendelkezéseidet.

A Nagyerős Védelmező felállt és kemény, szigorú arccal beszélni kezdett:

– Hogy megmaradjon ez a Birodalom, amit mi csak óhazának nevezünk, radikális változtatásokra lesz szükség. A húgom már rávilágított néhány problémára, és én egyetértek vele. Látjátok, hogy a Maiák önállóan is képesek boldogulni, ezt a szokást meg is kell tartanunk és ki kell fejlesztenünk. Ezen kívül, újjá kell szervezni a hadsereget. Személyesen fogom bejárni az egész Birodalmat, az összes Onta-Maiát, és beszélek a gerekkel. Minden Maia mellé egy gert fogunk rendelni, aki ezentúl felelősséggel tartozik majd érte. Szimbiózisban fognak élni, de vészhelyzet esetén, a ger elhagyhatja a Maiát. A gerek feladata lesz, hogy felkutassák, és egy csapatba szervezzék az urkheseket. Többé egyetlen fiatal haguri sem bóklászhat szabadon, céltalanul a Birodalomban. Személyesen fogom felügyelni a kiképzésüket.

Egy emberként hördült fel a tanács. A tartományfőnökök kikeltek magukból, és kiabálni kezdtek:

– A fiatal gereket nem lehet szabadságukban korlátozni! Járniuk kell a világban, ismerkedniük kell a Birodalom összes bolygójával, a leigázott népekkel, a szomszédos Maiákkal. Sokkal többet tanulnak így a világról, mint az iskolapad mögött!

– Nem veszem el a gerek szabadságát, csak korlátozom kicsit. – felelte nyugodtan Bartos – Továbbra is meglátogathatnak más helyeket, csapataikkal együtt, tanulhatnak, ismereteket szerezhetnek. De ezek szigorúan csak tanulmányi utak lehetnek, és ellenőrizni fogom a jogosultságukat. Ami pedig a leigázott népeket illeti: a haguri csapatoknak semmi keresnivalójuk más népek bolygóján, mindaddig, amíg azok pontosan befizetik az adóikat. A haguriknak a saját Maiáikon, vagy a harctéren a helyük. Elrendelem, hogy holnaptól minden haguri egység térjen vissza a szülőbolygójára, és a gerek jelentkezzenek nálam szolgálatra. Két napunk van rá, hogy elkészítsük a beosztásokat, hogy kit melyik Maiához rendelünk. Azután pedig elkezdjük a kiképzéseket. Veszélyes ellenséget kell legyőznünk, és minden tartománynak sereget kell állítania.

Határozottan, keményen állt előttük Bartos. A harcosok pisszenni sem mertek, még a legöregebbek sem. Megenyhültek, megvidámodtak a szóra, hogy mindenhonnan szükség lesz harcosokra. De Bartos még nem végzett. Újra felharsant a hangja:

–  Ezután más terveket is meg kell valósítanunk. Három új csillaghajógyárat fogunk építeni, és gyors ütemtervben, tíz anyahajót, és legalább száz új rombolót fogunk gyártani. Ezekkel fogjuk megnyerni a háborút a kumlák ellen, utána pedig a Birodalom terjeszkedni fog.

Abban a pillanatban felpattant a Kancellár és éles, szemtelen hangon félbeszakította Bartost:

– Megmondanád, honnan veszünk akkora energiát, amely képes mindezt ilyen gyorsan, ilyen rövid idő alatt létrehozni?

– A Fényszülőből.

– Igazán? Akkor ebbe végleg ki is fog merülni a kristály. És akkor már az sem lesz.

– Ha nem cselekszünk gyorsan, akkor meg a Birodalom nem lesz többé. Szerinted mi a fontosabb: a  Fényszülő, vagy az otthonunk?

– Én, mint Kancellár, ellenzem az egészet. Mi van, ha elveszítjük a háborút, és nem marad már semmi, ami megvédhetne minket, ha a Fényszülőt kimerítjük? Ha jól értettem, van egy hatalmas aszteroidamező, és egy tömött sor halott Maia, amely elválaszt bennünket a kumláktól. Úgy gondolom, mi itt biztonságban vagyunk, lehet, azt hiszik, meghalt az utolsó haguri is, és eszükbe se jut errefelé jönni. Azt mondom, ne is kezdjünk háborúba, fölösleges veszteségeknek tesszük ki magunkat!

Bartos elképedve bámulta a csillogó szemű, kipirult fiatalasszonyt. Vérbeli fehér haguri módjára, okosan és ravaszul érvelt. Egyszerűen földbe gyökerezett a lába, és teljesen megkukult. Zavarba jött és nem tudott válaszolni. Soha még ilyen nem történt vele. Akkor Messzenéző, aki a Kancellár mellett ült, szólásra emelkedett:

– Igazhír Mondójának igaza van abban, hogy nem lehet fejjel rohanni a falnak. Először meg kell tudni a kumlák szándékait. A bizonytalanra nem áldozhatjuk fel a Fényszülőt. De én azt mondom, igenis készülni kell a háborúra. Ahogy a kumlákat ismerem, már szépen elszaporodtak és fel is fegyverkeztek. Nagy bajba kerülhetünk, ha nem előzzük meg őket.

Most Bartos folytatta:

– Természetesen kémeket fogok küldeni a Kihunyt Napok világán túlra, hogy megnézzük, mi történt a kumlákkal, és hogy mik a terveik. A hajógyártást viszont minél hamarabb el kell kezdeni. Ha a Fényszülőt pátyolgatjuk, ám legyen, de akkor a Kancellár álljon elő egy jobb javaslattal. Milyen energiát használjunk a gyorsabb építkezéshez?

Igazhír Mondója most elvörösödött. Megszeppent, mert látta, hogy Bartost sem ejtették a feje lágyára. Próbálta elhárítani a válaszadást, de Bartos már megkereste és fogva tartotta a tekintetét. A nézése szigorú, kicsit szúrós, de izgatottan kutató. Szorongva, feszülten álltak egymással szemben. Némán fürkészték egymás arcát. A Kancellárasszony oda- odapillantott, és felragyogott a szeme. Kitágulva, incselkedve, kíváncsian leste a férfit. Ide-oda kapkodta a fejét, zavartan hebegett-habogott.

Ebből a kétségbeesett, suta helyzetből Ise-Gulan mentette ki őket azzal, hogy egyetlen paranccsal eldöntötte a kérdést:

– A hajókat megépítjük. Az anyahajókkal kezdjük, és azokhoz bizony a Fényszülőt fogjuk felhasználni. Annyiba nem fog kimerülni a hatalma. A másik száz rombolóhoz pedig a Maiák szívének erejét vesszük igénybe. Ideiglenesen megszüntetjük a Birodalom határait védő jégmezőt, és az ezt fenntartó energiákat átirányítjuk a hajógyárakba.

– De akkor mi fogja védeni minket? – csattant fel Kopogó.

– Ejnye, hát nem volt mindig jégpáncél, és az elődeink anélkül is megéltek valahogy! Különben meg az egész hadiflottát elszórjuk a határ mentén, a szolgálatos gerek vezetik majd a csapataikat és hadgyakorlatokat tartanak. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra: védelmi vonalat alakítunk a Birodalom köré, és a háborúra is felkészülünk. Remek kiképzés lesz mindenkinek!

Senki nem szállt már vitába, elfogadták a döntéseket. Igazhír Mondója közben összeszedte magát, és megint szót kért:

– A háború nem olcsó mulatság. Azt tisztázzuk ki, hogy a költségvetésnek melyik részéből kell megint elvenni, hogy mindezt véghezvigyük. Előre szólok, hogy a gyógyászathoz nem nyúlhattok, az Akadémiát nem zárom be, még ideiglenesen sem! És a tropidum gyártásáról sem mondok le!

– Nem is kell. – felelte Bartos valamilyen furcsa, puha hangon – A tropidumra amúgy is nagy szükség lesz a harcokban. Éppen meg akartalak kérni, hogy minél többet állíts elő belőle, ha lehet. Az Akadémiát sem zárjuk be, hiszen a harcoknál rengeteg gyógyítóra lesz szükség. Minden hajónak lesz saját orvosa. A költségvetéssel kapcsolatban meg: a hajógyártás a Maiák erejéből lesz, a fegyverkezést és a kiképzést pedig minden tartomány állja a maga csapatai részére. Azt hiszem, ez így tisztességes.

Erre nem volt már mit mondani, a tanács felzúgott és mindenki helyeselte a döntést. Lázas, izgatott készülődéssel hagyták el a tanácstermet. Bartos egyenként odament a főnökökhöz, elbeszélgetett velük, utasításokat adott. Utoljára aztán odalépett Igazhír Mondójához, gyengéden megfogta a kezét és úgy mondta:

– Köszönöm, hogy vigyáztál a húgomra, és hogy megvédted, amíg én távol voltam.

– Én… Én is köszönöm, hogy jó döntéseket hoztál, és nem nyúltál a Gyógyítók Akadémiájához.

Mindketten összerezzentek, elvörösödtek. Megrebbentek egymás érintésétől. A szálas, mogorva férfi csak zavartan hümmögött, és rángatózott a szája széle. Kul-Anni messziről nézte, és tudta, hogy Bartos mosolyog, mert igencsak kedvére való valami. Igazhír Mondójának is mosoly villant a szája szegletében és fürgén futatta tekintetét Bartos arcán. Szakadozottan lélegzett és megdöbbenve tapasztalta, hogy erősen vergődik a szíve. Kinyílt szájjal, elkerekedett szemmel csodálkozott a férfira. Bartos tompán, nyugtatva mormogott, és a kezét valahogy a másik karján felejtette. Egyre közelebb húzódott hozzá, de akkor meghallották a fejükben Ise-Gulan hangját. A könyvtárba szólította őket magánkihallgatásra. Sietősen szétváltak és lángoló arccal igyekeztek a zártkörű megbeszélésre.