Amatőr Írók Klubja

Az utolsó felvonás

Pásztor Pálma: Az utolsó felvonás

Mintha álomban járnék, körülvesz a semmi,
levegőért kapnék, de nincs mit lélegezni,
vesszőfutás az elfordulók pillantása,
könnyem arcomra fagy, de már senki sem látja,
idegen arcát mutatja most a világ,
közönyös arcok az üvegfal túloldalán…
jégvirág-bimbóból nyílik meddő szüretem,
jó volna már lerogyni az üres nyüzsgésben,
és várni, hátha… De nem! mit nekem türelem,
elégett az már rég’ a szenvedély tüzében,
új játékra fel! Míg emelkednek a tétek,
végre érzem, hogy újraéled bennem a lélek,
mit számít a kockázat, áldott, ha veszélyes,
kell, hogy a fülemben dübörgő lázas vérem
üvöltse agyamnak: még itt vagyok, még élek,
még ver a szív, de jó is, hogy nincs nyugodt napom
pokol és menny vidéke egyképpen otthonom,
mert én vagyok a lepke és én vagyok a láng,
és átéltem százszor is Pygmailón kínját,
és ha magamat űzötten meg is tagadom,
mégis ez vagyok. S volt, ami volt – így akarom.
Bánatod nem szánja az unatkozó világ?
nehogy fájjon! rajta, művész, fel, ugorj és játssz,
kikacagnak, bárkinek vallj is bizalmasan,
de elmondhatsz bármit egy jól megírt dalban,
meséljünk! Számunkra már úgysincs más megváltás,
feledtessük hát el a világgal bánatát,
hitet adok a csodában, pár szép emléket,
mindezért cserébe én csak ennyit kérek:
ha vége lesz majd az utolsó felvonásnak,
ne feledjétek el, hogy én is itt jártam.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Balogh Zoltan üzente 10 éve

Tépelődés a megmaradásért, az emlékünk megőrzéséért - hiszen az ember addig él ameddig emlékeznek rá. A te esetedben túl korai tépelődés ez , de én tudom nagyon jól , hogy nem csak rólad van szó, hanem magáról az Emberről. Remek a forma , és a gondolat. Nagyon tetszik!

Válasz

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben