Próbálom hívni őket, szólítani, de létezésemről se tudnak. Ők nem ismernek engem, de én ismerem őket. És ideje, hogy megtudják az igazat… az igazat, melyet még én sem tudok. Ezt együtt kell végigcsinálnunk.

Sietős paták dobbanása visszhangzott végig az erdő csendjében. A riadt, sárga arab kanca mögött indák nyúltak ki, mint valami túlméretezett, nyúlós ujjak, és egyre csak űzték. A ló szeme kitágult a félelemtől, szőre átizzadt a futástól, fogyott az ereje, pedig az üldözésnek még nem volt vége.
Egy nagy, meredek lejtőnél ugrania kellett. Mellső patáit kinyújtva várta a földet érést, hogy aztán menekülhessen tovább, de a kanca soha nem ért földet. Indák tekerték körbe a hátsó lábait és az oldalát, a hirtelen rántástól a ló megpördült vízszintesen és háttal csapódott a lejtő oldalának. Az indák már húzták is felfelé.
- Végre. Azt hittem már soha nem kapom el – motyogta maga elé egy sárga telivér kanca, akinek csillag volt a homlokán. Az indák biztonságosan körbetekerték az arab kancát, aztán elindult vissza a völgybe, ahonnan érkezett.
Magas dombok és erdők rejtették el a helyet, átfolyt rajta egy folyó, és az egyik mellékág nagy tóba eresztette vizét. A völgyben lovak legeltek, a két sárga érkezésére egy szürke, aranysörényű kanca felkapta a fejét majd odavágtázott hozzájuk.
- Tedd le! – mondta azonnal bosszúsan.
- Még a végén megszökik!
- Gyerünk, Büszke! – dobbantott egyet az aranysörényű. Büszke egy sóhaj kíséretében lassan leengedte az arab kancát és eltüntette az indákat. A sárga ló állt egy helyben, riadt tekintete egyik alakról a másikra ugrott.
- Chesja… a nevem – bökte ki.
- Brüszketta, vagyis Büszke, a föld lova.
- Chesja? – suttogta maga elé a szürke kanca, anélkül, hogy bárki is meghallotta volna.
- Ő pedig Kristály, a mi vezérkancánk – folytatta Büszke. Kristály felnézett, barátságos ábrázatra váltott.
- Csak ideiglenesen – megfordult – Hadd mutassam be az Álomménest. A két fekete, Freedom és Hasszán, avagy a szellem és a tűz, a palomino Soha, a szél, a két szürke Sába és Hercegnő, ők ketten együtt a szellem, az alacsony pej kanca Barát, a bölcs, a magas pej Legenda, a víz, a kis szürke arab pedig Lisa, a különleges.
- Ők… még soha nem láttam ilyesmi lovakat – méregette Chesja a lovakat. Freedom teljesen fekete volt, hideg kék szemekkel, testvére, Hasszán pedig szintén fekete, vörös szemmel és sörénnyel. Sába és Hercegnő, a két angloarab is nagyon hasonlítottak egymásra, csak Sába szeme teljesen fehér volt. Barát, a hucul kanca a fák árnyékában pihent, fél szemével a völgyet pásztázta. Legenda az andalúz fajtába tartozott, és éppen vízzé vált, eltűnt a tóban.
- Ez… - dadogta Chesja.
- Különleges képességű lovak ménese – vidult Büszke az arab reakcióján.
- Nincsenek kritériumok a bekerüléshez – emlékeztette Kristály, aztán Chesjához intézte szavait – Menj, nézz körül. Nem nézel ki bajkeverőnek.
Chesja tétován elindult. Freedom merőn bámulta őt azzal az idegesítő, rideg kék színű tekintetével, hiába próbálta kizárni, nem tudott nem oda figyelni.
- Szia, Serenade vagyok, más néven Sába, egy fél szellem – hirtelen megjelent a fehér szemű kanca, és Chesja ettől úgy megijedt, hogy hátrahőkölt. Soha nem látott még ilyen szemeket lónál.
- Ches… Chesja – nyugodott meg az arab kanca és barátságos pillantást vetett a mellette álló fura szerzetre.
- Azt mondtad, Chesja? – Barát lépett közelebb érdeklődve; eddig senki nem vette észre, hogy elmozdult korábbi pozíciójából.
- Igen.
- Hmm… ismerős nekem, de nem tudom, honnan. Ismerős vagy te nekem már a kinézeted miatt is, pedig ha ismernélek, emlékeznék – motyogta Barát hangosan.
- Talán láttál egy hozzám hasonló lovat – dobta fel Chesja, és ha ember lett volna, bizony nagyban pirult volna a hazugságtól.
- Lehet – egyezett bele kelletlenül a hucul, majd köszönés nélkül elment.
- Körbevezesselek? – ajánlotta Sába, és a nap további részében az Álomménes lovairól beszélt, részletekbe menően.

Kristály és Büszke fent álltak a domb tetején.
- Te is arra gondolsz, amire én? – kérdezte a sárga kanca.
- Chesja, Chesja… valahonnan ismerős nekem, de nem tudom sehova se tenni. Mintha ismernem kéne… - gyötörte Kris az emlékezetét.
- Igen, ismerős… ugyanakkor meg mernék esküdni, hogy soha nem láttam – hagyta jóvá Büszke.