Tisztelt biró úr! Tisztelt esküdszék. Amit mondani fogok, az teljes egészében hihetetlen lesz, az az önök számára. Mielőtt nekifognék a történetemnek, amelyben megmagyarázom, hogy nem elvettem hanem kölcsön vettem a lovat segítség nyújtás céljából. Kérem, ezért most először gondoljanak az ufokra. Ēgen az ufókra. Fontos h nyitott abnormális elmével hallgassák a történetemet.

- Na de kérem! - szökött fel erre egy román dáma.

- Pont erre céloztam kisasszony. Értse jól. Előre is elnézést kérek a nyelvbotlásokért, de nálunk a hargitán olyan a romány nyelv, mint a vándorfelhő, mire megszokjuk, arra a rendör vagy megtanul magyarul vagy odébb áll.

Na de kérem, térjünk vissza az ufónkra. Mindenkinek megvan már az ufó, na most képzeljék el ahogy az ufo dezodorozza magát és a hónalját szagolja

- Ez már abszurd! Térjen a tárgyra vagy nem veszem figyelembe a vallomását! - ordította kopácsolva az elkerekedett szemű biró.

-Elnézést biró úr. Rögvest a tárgyra térek, csak kellett ez a bemelegítésnek, mint a regeli pohárka. 

Na szóval , ez úgy volt, hogy szombat éjjel, egy óra felé megyek haza, de ejsze volt az két óra is, mikor a János bácsi kertjéből erős nyerítést hallok. S közbe sut sehol semmi, csak a sötétség. Na gondolom ez igen. Pont ebben az időben kellett leszokjak a szivarról, mert az asszony látott valami reklám filmet a tűkrös épületbem. Tudják ott ahol vannak azok a bótos pumák. Na ott nézett valami nyakláncot, s közben volt valami ingyen filmezés is, s ott nézte ezt a szivar elleni filmet. S utánna addig ette az agyamot, míg közös nevezőre nem jutottunk, s nekem muszály lett leszokni. 

-Kop kop kop - kalapácsolt a bíró.

- Na igen a lopás! Na megyek hazafelé ezen az estén amiről beszéltem, a kocsmából jöttem, ahol erősen felháborodtam a komámra, mert míg vót szivaram, addig örökké kínát. Most, hogy tudta leszokóba vagyok az asszony miatt, meg nem kínált a zsugorija. Gondoltam, én nem fogok alamizsnáert kuncsorogni, mint a cigány hegedűs, inkáb tényleg leszokok, s azzal bévágtam a felest, s jöttem hazafelé. 

Ahogy jövök ugye ott ez a ló a kertbe. Gondoltam oda megyek, ne az én lelkemen száradjon. Odamegyek, uram bocsá'd meg, hát a ló orrából egy fogkefe áll ki. 

Hirtelenjébem azt hittem, hogy a leszokástól halucinálok, el végre annyi mindent hall az ember, az igazán okos agy önálló müködèséről, vagy mi fene. Pedig ott nem halucináltam kérem egy képet se, , mert olyannyira ott volt ló s vele a fogvályó, hogy már letaposták az összes kelkáposztát a kertben.

Na gondoltam! Hamar hazafutok vele, s én fogom a fejét az asszony meg kikapja, s már hozom is vissza szegény párát. 

Szép is volt az elképzelés mint a deci utáni élet, de a kivitelezés problémákba ütközött. Mert ugye én hazavittem a lovat, de még a házba is bévittem, s neki is fogtunk a műtétnek. Abban a percben engem úgy fejbe ütött a ló, mint Bot Mihály a kecskét, s az asszonyt meg úgy felrúgta, hogy az első házban állt meg. 

Egy napig ki voltunk ütve az asszonnyal, a ló meg ott szanatóriumozott a házba. Mikor megébredtem az vót az első, hogy kössem, vissza a lovat a helyére, úgy fogkefésen, ha már kihúzatni nem akarta. De nem, gondoltam, hogy egy napot pihentem, s a kaput még bé se csuktam, s már lefogtak, s megvádoltak állatkínzással és lopással.