Végre kész:) remélem elolvassátok :D

-Hogy mi vagyok én? -értetlenkedtem már könnyes szemmel.

-El tudod olvasni, tehát kezdesz vámpírrá válni és…kiválasztottá! –lesett rám döbbenten.

Megállt bennem az ütő. Hamarosan vámpír leszek, mint ahogy az a nő mondta a fejemben, sőt még különleges is! Egy kiválasztott!

 A kiválasztott egy olyan vámpír, akinek varázsereje van. Ő szembeszáll a gonosszal, becsületes, nem tántorítja el semmi a céljától. Rettenetesen erős és minden rossz meg akarja ölni. Nem csak a kutyák…Apád serege is. Bár ők esetleg magukhoz akarják vonni, természetesen eredménytelenül. De azért megpróbálják, ellenünk fordítani. –visszhangzott a fejemben anyám beszéde. Biztos a sokat emlegetett nő hozta fel ezt az emléket.

-De, hogyan? Miért? –keseregtem.

-Valamelyik rokonunk biztos az volt és most benned él a lelek! –taglózott le mégjobban anya.

-Mi? –nyögtem. Lélekvándorlás?

Ilyen is van. Ha valaki meghal a lelke tovább él, de már egy másik testben. Azt kellene kiderítenünk, hogy kibe van a kiválasztott lélek. –hallottam újra egy régebbi beszédet.

-Bennem! –suttogtam és egy méretes könnycsepp gördült le az arcomon.

-Had magyarázzam el, mit kell tenned! –kérlelt anya, mert már látta, hogy a kiborulás szélén állok.

-Ez még nekem is sok! Értem, hogy mik vagyunk, azzal még megbirkózom, de hogy én lennék a kiválasztott… Túl nagy falat ez! –siránkoztam.

-Segíthetek átvészelni! –szólt hozzám a fejemben a nő.

-Hagyj már békén! –ordítottam sírva és elrohantam.

-Amy! –sikított utánam anya, én meg csak fogtam a fejem és az erdő felé siettem.

Már a bejárati ajtót ráncigáltam, amikor Gary hirtelen elém állt.

-Te, hogy kerültél ide? –rémüldöztem.

-Ez a képességem. Gyors és erős –mosolygott és lefogott. Kapálóztam, de nem menekülhettem.

-Nem mehetsz a fák közé –figyelmeztetett, de el nem engedett.

-Eressz el! –kiabáltam és ledobott a földre.

-Ezt, hogy csináltad? –meredt rám.

-Mit? –ráztam a fejem.

-Valamit mondtál idegen nyelven, szerintem latinul és egyszercsak a kezem lezsibbadt és leejtettelek.

-Mi? –nyögtem és teljesen eluralkodott rajtam a pánik. Már varázsolok is? Ezt nem tudom elfogadni!

Feltápászkodtam és kislisszoltam a hóna alatt. Nem jött utánam, én pedig csak futottam be az erdőbe. Út közben botladoztam és rettegtem, hogy valami rámtámad. Végül elestem. Saras lett az arcom, de patakokban folyó könnyeim lemosták a mocskot. Én meg, mint egy óvodás kalimpáltam hason fekve.

-Nem akarom ezt! –óbégattam. –Hagyjatok békén! Nem vagyok vámpír, se kiválasztott!

A nő közben suttogott bennem:

-Ne reagálj így! Te öröklöd azt a sok segítőkész erőt, amivel megmented anyádékat. És ehhez feltétlenül el kell viselned a megpróbáltatásokat. Én tudom mi lesz veled, Amy!

Ledermedtem.

-Tudod? –beszéltem magamban, mint egy elmebeteg. Már úgy is éreztem magam.

-Szörnyűségek sorozatát kell állnod és nem szabad elesned! Az első, hogy nyugodt lelki állapotban változz vámpírrá. Közben kifejlődnek a varázs dolgaid is. A könyv sokat segít.

Miért tud velem kommunikálni egy hang a fejemben? Mit szeretne elérni? Hogy összeomoljak? Rámzúdítja a lehetetlenségeit és azt várja, hogy fogadjam el.

Úgy éreztem eddig, hogy már átéltem a legrosszabbat. Szembesítenek vele, hogy vámpír vagyok. Nehéz volt elfogadnom, de végül –bár eléggé sok lelki trauma után – beletörődtem és a saját szememmel láttam anyát úgy.

De az, hogy egy varázsoló vámpír vagyok, aki fontos a többiek számára… megterhelő feladat elhinni. Igaz már ezt is megtapasztaltam… Gary-re bocsátottam egy varázsigét, amivel elértem, amit akartam. És, ha azt mondanám, hogy mindennek legyen vége?

-Ne tedd! –felelt az üldöző hölgy. Egy próbát megér!

-Minden legyen a régi! –kiabáltam és hatalmas fájdalom nyilalt a fejembe. Ordítottam, kínzott. Majd egyszer csak vége lett. Zihálva fordultam a hátamra. Gyorsan kapkodtam befelé az oxigént.

-Mondtam, hogy rossz ötlet. Még nincs sok erőd. –kárörvendett.

Elkeseredve sírtam tovább, tenyeremmel kisöpörtem az ázott tincseket a hajamból. Az eső ugyanis időközben elkezdett szakadni. Itt feküdtem a mocskos erdőben, este, zuhógó esőben, gyötrelmes gondok közt.

Nem akarom elfogadni azt a tényt, hogy az vagyok ami. Ez nem igaz, ez egy hazugság. Csak a természet játszik velem.

De nem. Nagyon is tudtam, hogy nem erről van szó. A könyv, a családtagjaim, a titokzatos nő a fejemben… mind-mind azt igazolja, hogy igenis valóságos az egész.

Hirtelen valami, mintha fojtogatott volna úgy kapkodtam levegőért. Az ínyem viszketett, de mikor odanyúltam vérbe ütköztek hófehér ujjaim. Hófehér?! Megnéztem és feszült a bőröm. Más színt vett fel.

A vérzés tovább folytatódott, mígnem felnyögtem és kinőtt a két hegyes fogam.

-Ne! –sipákoltam. Felálltam nagy nehezen, és a testem helyén pár vörös folt éktelenkedett. Hol vérzem még? Valami szúrta a szemem én pedig rohanni kezdtem. A közeli tó partján álltam meg. Belenéztem.

Már nem véreztem, de a szemem… Kívül vörös…utána fekete és a pupillám… fehér!

-Vámpír lettem! –suttogtam és összeestem.

Egyből elnyomott az álom.

A helyszín a régi: az erdő. Most sütött a nap és megcsillant a tó tiszta vízén. Fehér ruhám lobogott a szélben.

-Most muszáj volt elaltatnom téged! –lépett mellém a fekete hajú hölgy. Most láttam csak igazán: fekete haj és kék szem. Arca fehér volt, úgy 30 év körüli lehetett.

-Ki vagy te? –tettem fel első kérdésem.

- Ha felébredsz már teljesen vámpír leszel, meg fog változni az életszemléleted. El fogod hinni, ami történt és nem kételkedsz majd abban, hogy meg kell mentened a családod. Most mutatok valamit.

Ekkor egy fekete fény vett körül minket és megpördültem. Most egy várban voltam és valakik harcoltak.

-Apád serege a szeretteid ellen –sújtott le.

Láttam vérfarkasokat küzdeni vámpírokkal, anyát tőrrel a kezében, és egy fekete hajú fiút ordítani. Nekem ordított. Ott álltam sírva kezemben egy nyaklánccal.

-Ő ki? –mutattam a fiúra.

–Nem szabad közel kerülnöd hozzá! Megértetted? Bármennyire is vonzz ne!-lesett rám gyilkos szemekkel.

-Miért? –értetlenkedtem.

-Nem ő az Igaz szerelmed. Majd később elmagyarázom, hogy mit tettem régen. Még nincs itt az ideje. Nem tudnád megtenni, amire kérlek.

-De… -nyögtem, ám ekkor már újra a földön feküdtem. Vámpírként.

Nem féltem. Valami történt. Emlékszem az összes eddigi pánikomra, sőt mi több az összes dologra, amit átéltem. Már elhiszem, hogy van feladatom és nem hiába lettem ilyen. Különös…

Csak egy cél lebegett a szemem előtt: megmenteni a családom az összecsapástól. Apám hada biztosan megkeres majd, tennem kell valamit ellenük. A vérfarkasokat ki kell küszöbölnöm, hatástalanítani őket. A fiú meg… majd meglátom mit tehetek.

Egy biztos: megváltoztam, és harcolni fogok, hogy életben maradjunk, bármi jön is ezután.