Eltalálják.
Bal lábából kiszáll az erő és nem hajlandó engedelmeskedni neki. Akár csak egy zsák krumpli, tehetetlenül zuhan a betonra, miközben a fájdalom érzése végighasít az idegrendszerén, egészen az agyáig, hogy tegyen valamit az érzés ellen. Reflexszerűen kap a sebhez. Vörös, meleg folyadék ömlik ki belőle, ami lassan csurog le a lábán, átáztatva a vékony vászon nadrágját, amit két hete kapott az egyik táborban. Erősen felordít a fájdalomtól, másik kezével valami kendő után kutat, amivel elszoríthatja a vérzést, de sehol semmi. Társai nem rohannak segíteni neki, ők inkább várják a csodát a fedezék mögül, miközben halkan pusmognak. Egyedül maradt a sebével a nyílt utcán, ahol nincs, mi takarja, vagy védje a mesterlövész következő töltényétől.  Telnek a másodpercek, ő pedig fogait összeszorítva várja a megváltó halált, hátha következő életében vagy a túlvilágon szebb sorsot szántak neki, mint hogy töltelék legyen egy olyan háborúban, amihez semmi köze.

Nem érkezik.

Megtagadják tőle, hogy gyorsan, kíméletesen átérjen egy, feltehetőleg,jobb világba. Sebe lüktet, a fájdalom viszont enyhül, ahogy telnek a másodpercek, viszont a vérzést sehogy se tudja elállítani. Valaki az épületből vaktában sorozatot ad le a mesterlövész irányába, mire érkezik a válasz az ellenségtől is, azonban most senkit nem sikerül meglőni. Talán azt hinné, hogy egy lövéssel végeztek vele? Vagy az egész a kegyetlenségre épül, hogy lassan, fájdalmasan haljon meg ott értelmetlenül? Esetleg más célja van? Vagy van bármi értelme egyáltalán ezen agyalnia?

Van még egy kis ereje, azt pedig még felhasználhatja arra, hogy tegyen valamit. Halálra van ítélve mindenképp, viszont talán  itt az esély, hogy a távozás előtt valami jót is tegyen. Kezét elveszi a sebről és megragadja vele a puskáját. Vállhoz emeli és célra tart. Legalább a társainak biztosítson fedezéket. Már látja. A sarkon álló épület emeleténél figyeli valaki a helységet, ahonnan ő rohant ki. Ujját a ravaszra teszi.

Mikor meglövik.

Újra.

Ezúttal a jobb karjánál és máshonnan érkezik a golyó. Elterül a földön tehetetlenül. A szíve még ver, de a lelke már feladta. Meghalt, nincs tovább.  Ostoba elképzelés volt, hogy majd egyedül felveszi a harcot az ellenség lövészeivel. Gyengül, kezéből kezd elszállni a maradék erő is, de a szíve még ugyan olyan hevesen ver.  Lassan elvérzik. Ott fekszik egyedül, a saját vérében, és várja, hogy végre megszabadulhasson. Percek kérdése az egész, és végre szabad lehet a múlttól, és megtapasztalhatja, ki is van odaát.  Szemeit lehunyja, bal kezével pedig a pisztolytáska körül kezd matatni. Ügyetlenül, nehézkesen, de csak kinyitja, és kiveszi belőle a pisztolyt. Fáradtnak érzi magát, talán lassan ideje, hogy pihenjen.

Ő pedig meg szeretne pihenni

A pisztolyt a halántékához tartja, keze finoman remeg, ahogy az utolsó erejét is beleadva oda emeli a fegyvert. Ha más nem, ő megadja magának a megváltást.

Utolsó erejével meghúzza a ravaszt.

A fegyver elsül.

Most már szabad.