Achilles élete 3. rész

Most egy étteremben vagyok? Ráadásul egy lányt hoztam magammal?

A puszta gondolattól, még a tarkója is verejtékezett Achillesnek. Miután beléptek az étterembe, a kiszolgáló pult mögül egy fiatal pincérhölgy surrant ki, aki rögvest asztalhoz kísérte őket. Achilles nem érezte a végtagjait, egyedül szíve heves dobogását hallotta, azt is a torkában. Ám azonban, mintha az égiektől kapott volna segítséget, hirtelen magabiztossá vált. Mielőtt Niki helyet foglalhatott volna a hangulatos asztalnál – ami nem véletlen hogy a helyiség sarkában állt – Achilles villámgyorsan elé sietett, és kihúzta neki a széket. Niki kedves mosollyal nyugtázta a fiú fáradhatatlan udvariasságát, majd helyet foglalt. Mindketten helyet foglaltak, ekkor a pincérhölgy nyújtotta át nekik az ital lapot, majd bejelentette hogy később visszatér.

Jajj de félek! A gyomrom is úgy korog mint egy vaddisznó! Mit válasszak ebédnek? Mi lesz ha kicsúszik a falat a számból? Azt sem akarom hogy azt gondolja rólam, hogy otthon szegénységben élek és csak itt jut alkalmam enni.

-          Achilles! – rázta meg Niki a fiú csuklóját.

-          -  Ne haragudj, elbambultam! – emelte fel a fejét az itallap felől a fiú.

Niki azt szerette volna mutatni neki, hogy nem sokkal azután hogy a kezébe vette az itallapot, egy szerencsétlen mozdulat miatt, fellökte az asztali só és bors tartót. A királykék színű abroszon, szemmel láthatólag fehér és fekete pöttyök ezre volt szétszóródva.

-           - Jajj nemár! – dunnyogta ám nem elég hangosan Achilles.

Ekkor következtek a szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb mozdulatai. Amikor részben nem akar még csak rá sem nézni az asztalra, de kezei automatikusan söpörték a földre. A gyors „takarítás” után, diadalittasan megtapsolta két ujjal a tenyerét Niki, akinek minden bizonnyal nagyon tetszett a kapkodó művész mutatványa.

-          Még mindig nagyon izgulsz, látom rajtad! – jegyezte meg a lány, s ezúttal megijesztvén ezzel Achillest, aki erre jéggé dermedt.

-          Igen, de csak mert éhes voltam, de már nemsoká eszünk. – legyintett egyet majd próbálta az idegeskedés fojtó érzését eltakarni az arcáról.

-          Ugyan, hiszen szemmel láthatólag reszketsz! – biccentett a kézfejére Niki. – Pedig nem foglak megenni! Tudod a lányok nem esznek fiúkat!

Achilles nyelt egy nagyot majd gondolatában megfogalmazott egy mondatot, melyet soha senki kedvéért nem árulna el senkinek. Legfőképpen Nikinek nem. A pillanat azonban most sem a fiúnak kedvezett.

-         -  Tudod én még soha nem voltam együtt lánnyal.- bökte ki végül.

Becsukta a szemét, nem akarta látni Niki reakcióját. Olyan szörnyen érezte magát, hogy inkább lejjebb csúszott, hogy ingjének gallérja legalább az orra tetejéig eltakarhassa bíborvörös arcát.

 A következő pillanatban érezte hogy kézfejét egy puha, meleg tenyér takarja be. Lassan kinyitotta szemeit. Niki megértő mosollyal húzta közelebb magához Achillest.

-           - Akkor azt akarom hogy tudd, nincs vesztenivalód Achilles! Mert ettől én még kedvellek!

A fiú nem tudott erre válaszolni. Természetesen nem azért mert nem volt kedve, hanem mert a pincérhölgy éppen ekkor jött vissza az asztalukhoz. Achilles kikérte a két italt és a két tányér ételt maguknak, majd vett egy hatalmas levegőt és Nikihez fordult. Éppen hogy ezt megtette, a lány ismét megfogta a kezét, de már mindkét kezével.

-           - Remélem hogy te is így érzel. – hallatszott a nem túl határozott hang a lány szájából.

Achilles nem volt képes mosolyogni sem, már az ideg annyira ráült az arcára, de a hangszalagjaira nem.

-           - Nagyon kedvellek téged Niki!

Erre  a lány leeresztette a fejét, majd nem sokkal azután felemelte. Szemei mintha könnybe lábadtak volna. Talán a kintről beszűrődő napfény éppen belevilágított ragyogó szemeibe és ettől tűnt úgy,  mintha könnyes lenne.

-           - Niki ugye nem sírsz? – kérdezte rémülten Achilles.

-           - Ugyan dehogy, miért kérded? – kérdezte Niki, hatalmasra nyílt szemekkel.

-           - Csak nekem úgy tűnt, mintha sírnál. De biztos csak a fény csípte meg a szemed.

Bravo te zseni! Még hogy a fény csíp! Mondjál már még neki ilyen butaságokat, hátha belenyomja az arcod a só és bors dúcba! Különben is nem emlékszel a listára? Hofi Géza, tudod amikor elkezd énekelni, az biztos bejön neki!

-           - Felejtsd el, biztos rosszul láttam – vonta meg a vállát Achilles, majd kényelmesen hátradőlt és elkezdte énekelni. – Lazítani, próbálj meg lazítani! Nem győzöm tanítani, hogyan csi…..HÁPCÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!

Ekkor az asztalról nem csak hogy lekerült az összes ital és reklám lap, hanem még az a só és borstartó is - Achilles hatalmas tüsszentésére – melyet a fiú, énekelés közben szippantott fel. Niki ijedten dőlt hátra a  nagy hapci pillanatában, de néhány másodperc múltán, nem bírta abbahagyni a nevetést. Achilles levegő után kapkodva próbálta megőrizni nyugalmát, de látván Nikit hogy mennyire örömteli hangon nevet, már nem érezte a jelenlegi helyzetét kínosan.

-           - Egészségedre, lovag! – nyögte ki Niki, a nevetőgörcs közepette.

Nem sokára a pincérhölgy is megérkezett a két tányér étellel, majd jó étvágyat kívánva, távozott. Az ezután következő beszélgetésük szinte úgy zajlott, mintha éppen a saját legjobb barátjukkal beszélgettek volna. Achilles közvetlenebben viselkedett, néhol bizony lecsúszott a villájáról a brassói hús és a csupasz evőeszközre harapott rá, de ettől csak jobb lett a hangulat kettejük között.

Így sikerült Achillesnek leküzdenie az idegességét, és még jól is lakott. Az ebéd után odasietett a kiszolgáló pulthoz és fizetett. Ekkor a pincérhölgy odahajolt hozzá, és udvariasan odasúgta a fiúnak hogy „utólag is egészségedre”.

Délután megjelentek a felhők az ég felett, eltakarván a Nap aranyló sugarait. Nem mintha ez problémát jelentett volna, legalább nem volt annyira meleg és így nem hihette azt Achilles, hogy Niki szemei könnyeznek.

-          -  Niki… - torpant meg Achilles, a parkba érkezve.

A lány szembefordult vele, olyan pontossággal, mintha érezte volna hogy Achilles most megszólítja.

-          -  Úgy érzem el kell neked mondanom valamit.

Eközben Achilles nem mert a lány szemeibe nézni, ugyanis a sírógörcs kerülgette. Még ő maga sem értette miért, de most éppen úgy érezte, ha a lány szemeire néz, rögvest eltörik a mécsese.

-          -  Igen? – noszogatta kissé türelmetlenül Niki.

Achilles ekkor behunyta szemeit.

Emlékszem amikor 5 évesen megtanultam biciklizni. Tisztán emlékszem arra is, amikor 8 évesen megrúgtam életem első foci bajnoki gólját. Még azt a pillanatot is tisztán látom magam előtt, amikor az iskolai ballagásomon mindenki előtt átadják nekem az „ Iskola Kiváló Sportolója” díjat, és édesanyámék zokogva tapsoltak nekem. Ott voltam annál a pillanatnál, amikor a legjobb barátom kezét fogtam a kórházban és bíztattam hogy le fogja győzni a rákot. Csodával határos módon pedig, ma már csak nevethetek vele ezen. Most pedig elérkezett, életem következő emlékezetes pontja: a szerelem.

Végül kinyitotta a szemeit. Tenyerét mintha mágnes vonzotta volna, Niki üde és puha arcocskájához. Közelebb lépett hozzá s így szólt.

-           - Úgy érzem, beléd szerettem.

Niki ajkai hol lejjebb, hol pedig feljebb csúsztak. Lehetett látni, hogy őt is mindvégig kerülgette a sírhatnék, ami most nem engedi őt szívből mosolyogni. Ráfogott az arcán, Achilles kézfejére és egy nagy sóhaj után így szólt.

-          -  Úgy érzem, én is beléd Achilles!

Hűha! Most jön a csók? Hogy is csinálták a Titanicba? Nemár hogy máris közeledik hozzám! A csudába az operatőrökbe! Azokat a fránya angol előkelő emberek bezzeg total premier plánba fel tudta venni, de a csók jelenet azt…..

Achilles gondolata nem hiába szakadt meg. Gyengéden magához húzta Niki arcát és az ajkát hozzáérintette a lány ajkához. Majd megcsókolta. Nagyon különös érzést váltott ki nála ez a csók. Nem csupán azért mert olyan eper és kivi ízű volt. Hanem azért, mert ez volt az első csókja. Keze lába beleremegett, de akkor sem engedte el Nikit, olyan szorosan fogta magához, mint a kisgyermek a karácsonyi játékautót.

                                           VÉGE