Sokáig ült ott, kintről hallotta a férfihangok duruzsolását. Megismerte köztük az ő hangját...Mintha mindig ismerte volna, olyan közel érezte magához mint még soha senkit. Felállt, lesimította a ruháját és körülnézett. A sarokban ott állt egy tál, mellette friss vízzel tele kannák. Nem vette észre mikor hozta be a férfi, talán elbóbiskolt közben.

 Kikukkantott az ablakon. Elég messze voltak ahhoz, hogy ha ügyes , akkor meg tud gyorsan mosakodni. Gyorsan kiöntötte a vízet az egyik kannából, ledobta a ruháját, és elkezdett a jéghideg vízzel mosakodni.Kissé rosszul esett az izzadt ruhájába visszabújnia, de nem hozott magával semmi mást. A szekrényben nem mert kutatni engedély nélkül.

 Mosdás után kiment, nekidőlt a rozzant ajtófélfának. Félszegen álldogált egy darabig, aztán elindult a férfiak felé. A juhászon kivül még két ember volt ott. Két paraszt, valószínű a faluból jöttek fel, valamire alkudtak. Amint meglátták az asszonyt elhallgattak, sunyi szemükkel ellenségesen méregették, talán a rejtett kéjvágy is ott bújkált  a tekintetükben. Az asszony megtorpant, majd megfordult és sietve bement a kalyibába.

  Ismét körülnézett. Talált puliszkalisztet, szalonnát, hagymát, tejet. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározta, hogy ma tejes puliszka lesz az ebéd, utána sült szalonna hagymával. Nem nagy volt a választék... Feltette az ütött kopott fazékba a vízet forrni, nagy nehezen a sót is megtalálta. Arra lett figyelmes, hogy már nem hallja a duruzsolást. Elmentek. Megkönnyebbült.

  Kinézett, de a férfit sem látta sehol. Elindult megkeresni, szólni akart neki, hogy ebédet készített, és lassan elbúcsúzik, tovább áll,hisz nem maradhat valakinek a nyakán...Valamit ki kell találnia, hogyan tovább...

A férfit egy öreg fenyőnek dőlve találta. Amint észrevette, felragyogott a szeme, ellökte magát a fától, és elindult felé. Az asszony úgy érezte ezt már átélte egyszer...Tudta, hogy ez már megtörtént...Ahogy ő keresi a férfit, ahogy az meglátja és elindul felé...Nem mondta, csak azt, hogy kész az ebéd...Eszébe se jutott, hogy egy pillanattal előbb még el akart innen menni.

 Kézenfogva mentek be a házba ,mintha örök időktől fogva együtt lennének. Ebéd után a férfi szó nélkül kiment, az asszony kérdezés nélkül tudta, hogy most dolog van, mennie kell. A délutánt azzal töltötte, hogy gombát gyűjtött, hál' Istennek, ismerte jól melyik ehető, melyik mérgező. Rántott őzláb -gombával várta haza a férfit...Milyen fura...már haza várja.

  Este vacsora után sokáig ültek csendben. Aztán a nő szólalt meg. Halkan, szinte suttogva:

 Tudod, én gyáva vagyok, én sokáig tűrtem, sokáig szenvedtem. De úgy tűnik valami ici pici bátorság mégis maradt bennem, mert elindultam, otthagytam mindent ami eddig az életem jelentette. Boldogtalan élet volt ugyan, de abban éltem már hosszú ideje. És nem láttam a végét, nem hittem, hogy egyszer tényleg betelik az a bizonyos pohár. De betelt. Nem tudom honnan volt bátorságom...Krumplit ettem, főtt krumplit... Tudod, szeretem az egyszerű ételeket. Csak úgy sósan, egy -egy mogyóronyi vajjal ettem... És odajött ...rámkiáltott, hogy mit lopom a napot, miért nem eszem szaporábban a krumplit,neki mindjárt indulni kell, és az inge nincs előkészítve. Felnéztem, és annyit mondtam: hát vedd ki a  szekrényből, ki van vasalva, csak fel kell venni... Visszakézzel ütött... Nem tudom, hogy mi fájt jobban...Az ütés, vagy a tény, hogy kezet emelt rám...Felálltam, és eljöttem... Nem akarok többé visszamenni. Tudom, hogy a már felnőtt lányaim elítélnek majd,mert elhagytam az apjukat, de talán később megbocsátanak...

  A férfi nem szólt...Csak nézte. Aztán felállt, magára terítette a pokrocót, és befészkelte magát a tűz mellé. Az asszony szó nélkül szedte le az asztalt, és felkucorodott a matracra.

 Hosszúra nyúlt a csönd... Összerezzent mikor a férfi megszólalt.

 Ne félj, kicsi asszony, nem lesz többé bántódásod. Amíg én élek, nem...

 Boldogan aludt el...Úgy érezte otthon van. A férfi sokáig nem tudott aludni...tervezett, újra tervezett...élt, újra élt...

(folytatása következik)