A trubadúr meghajlással köszöntötte az ifjú herceget, mikor a terembe belépett. Aztán a hangszerét maga elé kapta, s a lant bőrpántját a vállára akasztotta. Megvárta, míg a vár ura intett, hogy kezdődhet a játéka, s ekkor ő néhány pendítéssel a tárgyat megszólaltatta, majd versének sorait szavalta.

–A Durhami vár ura bátran küzdé, míg folyt ostroma, de elhalt a csatározások zaja, s vele halt a nemes vár ura! –a lantjátékos megpengette a húrokat, s néhány lágy hanggal később folytatta. –Lekerült a bolond főről a rózsaszín tollas, csengettyűs sipka. S kezdetét vette a várban a szászok hanyatlásának kora. –ismételten rövid dallam következett. –Nem kétkedett szavában senki soha, mintha csak üresfejű agyagbábok lettek volna. Pedig benne volt az őrület jele, a toronyból kiáltotta parancsait mindenre. –ismét a húrok pendültek, mielőtt folytatta volna. –Jámborokat kínzott a fiatal gyenge elme, szüzek sikolyait hordozta a szél a kapun belül szerte. Hisz volt kinek kedvezett a dúlás elől felvont sorompó, ám így épült meg köré a nép jóságos akaratából a koporsó. –újabb dallam csendült, most valamivel komorabb, mint az eddigiek. –A normannok második hullámát nem törte meg a város sziklaszilárd fala, nem hullott nyilak sortüzének zápora. A parasztok engedték be az ellenséget a várba, s csak egyet kértek, hogy legyen uruknak szárnya. –újabb komorabb hangok pendültek a húron. –S a hadvezér örömmel megadta mit a nép kéretett, a bolond a székével a katapultba ülhetett. A szászok helyére normannok keltek, s még soha nem volt oly jó a népnek. –a lantjátékos megszólaltatta hangszerét így lezárásul, s meghajolt ifjú hallgatósága előtt.

–Mond…–szólt utána az ifjú herceg mikor a trubadúr már majdnem kifordult a trónterem címerekkel díszített kapuján. –Miért e regét énekelted?

–Ó uram, mert egyszer majd nagy uralkodó leszel, s jobb ha tudod, a legnagyobb szobor is eldől, ha súlyával agyonnyomja a talapzatot. S hogy miért pont ezt? –gondolkodott el, majd trónteremhez mérten igencsak flegmán vállat vont. –Ez tetszett meg leginkább, s az éneket csupán kedvtelésből művelem, fizetségem, így is úgyis meglelem.

–Szépen szólt a hangszered. –szólt a herceg. –Két aranytallért ért meg éneked. De atyám jól megfizeti tanításért a mestereket, legközelebb, ha dalt hallok tőled az szórakoztasson, ne tanítson, különben büntetés lesz a részed.

A lantjátékos mosolyogva hajolt meg, majd eltűnt a trónterem ajtaján túl.