A TELEFONÁLÓ

                         Steigmann Samuel kutató, egyetemi tanár mindig többet időzött barátságos dolgozószobájában. Nem csak kutatási területein elmélkedett, dolgozott, de itt élte újra át kellemesebb élményeit. Egy idő óta a későesti órákban kellemetlen telefon betyár próbálta zaklatni fertelmes érdeklődéseivel. Első alkalommal gyanútlanul emelte füléhez a kagylót, amikor a mások oldalról bemutatkozás nélkül jött a szóáradat.

-          Figyelj, mostál már fogat? Egy-kettő bebúvás a pizsibe, pisilj és feküdj le!

Amíg felocsúdott volna a másik végen megszakadt már a hang. Koppanás jelezte a tónus visszatérését. És ez mindennapos gyakorisággal ismétlődött ugyanabban az órában.

-          Figyelj, a fogaid rendben? Pisiltél? Mielőtt lefekszel illik imádkozni is!

Próbált közbekiáltani, de mintha csak szalagról folyna a beszéd. A végén viszont válaszolt: „Ne idegeskedj, mert ráncosodni kezd majd a pofád!” Elhatározta, hogy fel sem figyel rá, de nem tehette, amikor megállás nélkül csörgött a készülék.

-          Figyelj! Saját érdekedben figyelmeztetlek: fogmosás, pizsama, pisilés. Mondj le a szexről, mert nagyböjt következik és szokj hozzá! De azért imádkozás után egy almát megehetsz!

Hosszasan eltűnődött, ki játszik az idegeivel?  Valamikori tanítványa? Vagy éppen ellenlábasai valamelyike?. Eredményre nem jutott hiába próbálta emlékezetből a hang csengését azonosítani, vagy az esetleges kiejtési hibákra koncentrálni. Nem lehet, mert a gép sok mindent elferdít.

         Aztán hosszas ideig elnémult a telefon. Kitört a háború!

          Hosszas, gyötrelmes és kínos évek után végre hazakerült Dachauból! Ült a poros szobában a szertelen koszos íróasztala mellett, amikor filmszerűen pergett előtte a koncentrációs tábori élmény. Vérfagyasztó merengéseiből az elfelejtett telefon berregés térítette vissza. Nem mert hozzányúlni,mert valamennyire a koncentrációs tábor ideget hasító sípjára emlékeztette. Tétován csak felemelte a kagylót. Semmi hang, csak enyhe légzés hallatszott.

-          Halló . szólt bele halkan, bátortalanul.

-          Figyelj, csak ismétlem, a fogmosás, pisilés, imádkozás fontos része életednek…

-          Hát élsz?! – ordította bele örömrivalgással

-          Igen, élek! – jött a válasz – És kíváncsi voltam én is, mert utoljára az állomáson láttam a vagonírozáskor. Ugyanazon a vonaton utaztunk!

-          Halld meg Izrael, az ÚR a mi Istenünk egyedül az ÚR!  -  kezdte a nagy imádság bevezetőjét Samuel Steigmann.

-          Ámen. – jött a válasz.

-          Illene találkoznunk!

-          Az meglehet. Gottesmann vagyok. Salom!

Kattant a telefon, de nem tette le. Az egyenletes búgás, mintha a Sinai hegyről hangzó dörgedelmes Tízparancsolatot sugallta volna. Az első nagy imádságot, a Törvényt! És lelke mélyén ott derengett a meggyőződés, hogy Isten kiválasztott népét a történelmi próbálkozások számtalan sorozata sem tudta kiirtani. Ők életre születtek!.

.