Ez is körülbelül öt éve készült, vagy még több. Furcsa volt így visszaolvasni, kíváncsi vagyok, mi a véleményetek... :)

Ti, Nők, akik tengernyi kínt vészeltetek már át,

Kik sokáig nem tudtátok apáitok álmát. 

Nem lettetek beavatva - Istenem, ez szégyen!

Ki engedhette meg, hogy ez eképpen történjen?

Tudom, persze, Ádám, Éva - vagy fordítva mondjam? - 

Ők művelhették ezt régen a Paradicsomban?

Miattuk van a nézet, hogy a női nem selejtes?

Volt egyáltalán Ádám és Éva szerelmes?

És ha már e két példányt említettük itt fel,

Gondoljunk csak bele, hol veszett el a fair?

Másszunk a bölcsességnek almát termő fájára,

És onnan kiáltsunk az ember fajára:

"Figyelem! Itt vészhelyzet van! Fel, mindenki talpra!

Az, aki velem van, most álljon ki a napra!

Füleljen rám, mert mit mondok, nagyon tanulságos,

Ilyet nem árul ám a sarki újságos!"

Figyel a tömeg... Rendben van, én mesélni kezdek,

Éváéktól máig bizony nagy folyók vezetnek.

Itt állok fenn az Úr fáján, hol minden kezdődött,

Hol a meztelen igazság először levetkőzött.

Igen, tudom, Éva csábult, almát szakított le,

Friss gyümölcsét pedig vígan, naívan eszegette.

Ádámot is rávette ő (nem volt rávehető?),

Ám a kígyó alakja még mindig nem jött elő...

Lucifer - ő számomra egy férfinevet takar,

Ő volt az a kígyó negédes mosollyal.

Rákúszott a fára, amin éppen állok,

Megtette, amit kell, mert volt olyan álnok.

Lehet elemezni többféle szempontból,

Biztos kimaradtunk néhány szép dologból.

Álltunk volna némán, bután, fületlen bábuként,

Ehelyett most tudást osztunk hálátlan válaszért.

Így sem jó meg úgy sem!

De megtörtént, és mi elmúlt, meg nem másítható,

És az, ami történt, nem éppen csábító.

Évezredes harcok dúltak nő és férfi között, 

Hol az erőfölény hamar kiütközött.

Emlékezzünk rájuk, kiket szólni sem engedtek,

Akik minden este a mosásba meredtek.

Uruk (vagy a gazdájuk) az ágyba vitte őket,

Ha nem fogadtak szót? Megverte a nőket.

Mi változott azóta?

Kialakultak szerelmek sok évszázad alatt,

Költők írtak az érzésről szebbnél szebb dalokat.

Ha kezünkbe kapjuk? Kidobjuk ma őket.

"Túl nyálasak!" - mondjuk, és alázzuk a nőket.

Ragadt azért ránk valami bölcsesség fájáról,

Tudjuk, hogy kell elrejteni érzéseinket jól.

Félek, ha magamba nézek, hogy mit fogok látni,

Néhány hős szerelmes fejét jobb zárva tartani.

Sétálnak az utcán, ez szép, kézenfogva járnak,

Nem akarom tudni, hogy közben min agyalnak.

Annyira jó látni, ahogy boldogan nevetnek,

De nincs már meg nekik, mi egy hatéves gyereknek.

Látom, sokan felpattantak, és indulni készek.

Hát hadd legyen örömük: vége a mesének.

Megint nem azt kapták, amit szerettek volna,

És azt várják, hogy a szónok ezért meglakolna.

De nem fog, ezt garantálom, mert itt kell lennie,

Hangját napról napra fel kell emelnie.

És csak reménykedik, hogy szembejön egy ember...

Ahhoz bizony igaz férfi és nő kell, NŐ kell, NŐ KELL!