A meccs.

 Hajdanában, amikor még a szocializmus dúlt kis hazánkban, nagyon komolyan vették a katonák harci kiképzését. Rengeteg gyakorlat tette próbára a hivatásos és sorállományt egyaránt. A gyakorlatok ember által ritkán járt területeken zajlottak, többnyire a Dunántúl erdős-hegyes vidékén, mert az volt a várható ellenség irányában. A hetvenes években valahogy még volt rá pénz, alig múlt el hónap gyakorlat nélkül. Ilyenkor a hivatásos állomány hetekig távol volt a családjától, rideg tábori körülmények közt éldegélt, a sorkatonáknak meg sem eltávozás, sem szabadság nem járt ezekben a napokban. Különösen a híradó katonákat vette igénybe a sok gyakorlat ,hiszen akármelyik fegyvernem indult feladatra, nekik kint volt a helyük, kellett az összeköttetés.

A híradó csoportok mindig magaslati helyen települtek, kellett a virtuális rálátás a rádiós forgalmazásokhoz. A hegycsúcsok erdő övezte tisztásai már jól ismert terület volt minden híradó katona számára. Gyakran megesett az is, hogy hasonló orosz híradó eszközök kezelői ugyanott települtek. Ilyenkor kitört a fegyverbarátság, tisztek és sorkatonák rendszeresen átjártak egymáshoz. Trakta nélkül nem úszta meg egyikünk sem, ettük az orosz kását, a fekete kenyeret, füstölt halat tálaltak Pravdában, a korabeli orosz újság lapjain. Rettentő büszkék voltak felkészültségükre, képesek voltak bemutató céljából riadóztatni a katonáikat, mi pedig kellő elismeréssel nyugtáztuk. Amikor már minden szakfeladaton túl voltunk, unalmas órák következtek .Ha ezeket nem töltöttük ki valami hasznos dologgal, akkor támadtak a problémák:leszöktek a katonák a falu kocsmájába, elfogadták a szőlőhegyi boros gazdák szíves kínálatát, vagy csak tunyultak, rettentő felfordulást tűrve maguk körül. A vezetékes katonák szinte szakfeladat nélkül maradtak, de a rádiósok pihenő katonái is sokat tétlenkedtek.

Egy ilyen helyzetben jött a szovjet csoport vezetője, hogy kihívnak bennünket egy kis focimeccsre, feldobja egy kicsit a hangulatot, aki nem játszik az meg szurkolhat. Kaptunk az alkalmon, megállapodtunk a szabályokba, sőt hogy valami tétje is legyen, felajánlottuk, hogy a győztes csapatnak összedobunk egy láda sörre valót. .Nyár dereka volt, a legnagyobb hőségben kellett focizniuk, nagyon csábító volt a díj valamennyiük számára. Kijelöltük a csapatokat, a pályát, focilabda meg mindig volt nálunk. Felállt egymással szemben a két csapat, mindannyian egy szál gatyában, a két kapitány  dúlt-fúlt, hogy a társaikat sem fogják megismerni, nincs semmi megkülönböztetés. Mikor felvetettem, hogy a magyar csapat vegyen fel inget, tovább zajongtak, hogy ez már eleve hátrány, ilyen melegben és ingben hamar kimerülnek. Letargikusan kijelentettem, hogy felőlem meztelenül is játszhatnak,vegyenek fel amit akarnak. Összedugták a fejüket, aztán a magyar csapat egyöntetűen letolta a gatyáját, ott álltak anyaszült meztelenül. Kitört a jókedv, éktelenül röhögött mindkét tábor, én meg csak lapultam, elvégre az előbb engedélyeztem ezt a formációt. El is kezdődött a játék, mindkét csapat lelkesen kergette a labdát, végül a magyarok győztek négy- háromra, szerintük a jó hűtés miatt. Bizarr látvány volt tizenegy meztelen játékos, amint fogadta a fergeteges ovációt, és felsorakozott a jutalom átvételére. Ekkor már csak megjegyeztem, hogy megvárjuk, amíg visszaveszik a gatyájukat utána lesz díjkiosztás. A láda sör már akkor is húsz üveget tartalmazott, ebből baráti gesztusként kilencet átadtak az orosz csapat katonáinak, akikkel vidám légkörben benyakalták.

A dolog pikantériája itt nem ért véget. Másnap, amikor lementünk a falusi nyilvános kúthoz vízért, odajött hozzám egy bácsi:

- Jó kis meccs lehetett a hegyen, a faluban minden lány erről beszélt. A Kovácsék Julcsája épp arra gombászott, aztán jött rohanva és elújságolta a többi lánynak is, jöjjenek azonnal, ilyen jó meccset még nem láttak. Fel is kerekedett vagy tíz leányzó, és a bokrok közül lesték a mérkőzést.

- Ja igen, volt egy barátságos összecsapás a szovjet katonákkal.

- Nem tudom a részleteket, de a magyar katonák szereléséről sugdolóztak egész este. Remélik máskor is lesz ilyen találkozó.

- Hát kedves bátyám, ahogy a közmondás is tartja, egyszer volt Budán kutyavásár vagy, hogy még jobban értsük egymást, egyszer volt csupaszfoci a Bakonyban…