A láthatatlan háború

-         Behatolás a kettes körzetbe! Ötös egységnek riadó!

Az ötös egységbe ezer fagocita tartozott. Valamennyi jól képzett, elszánt és éber harcos volt. A központi vezérlő jól tudta melyik csapatot kell mozgósítani, az ötös egység alig húsz centiméterre táborozott a  kettes körzettől. A távot a csatornákon keresztül öt perc alatt rohanták le, legtöbbjük felpattant egy-egy vörös vértestre, megsarkantyúzták a gömbszerű lényeket, azok ettől jelentős sebességre kapcsoltak. Már messziről látszott, hogy nem kell túlerő ellen harcolniuk, egy hegyes szilárd test fúrta át a felszínt, a párszáz bacilus a tárgy fedezékében próbált erős védelmet kialakítani. Amint elérte a bacilusok vonalát az ötös egység, hatalmas mészárlásba kezdett. Rávetették magukat a fagociták a bacilusokra, és módszeresen bekebelezték valamennyit. A betolakodók fullánkjaikkal megsebeztek néhányat a védők közül, ezek rövid agonizálást követően elpusztultak. Jelentéktelen veszteséggel győzedelmeskedtek a fagociták, a csatateret szétmarcangolt  bacilus testrészek borították. A központi vezérlő megdicsérte őket a gyors és ügyes hadmozdulatokért, majd visszarendelte a csapatot a kijelölt körletükbe..

A központi vezérlő az ilyen egyszerű feladatokra is odafigyelt. Tudta, hogy a Nagy Élő mennyire sérülékeny, a vírusok, bacilusok könnyen megfertőzhetik az egész organizmust. Igazából mégsem ez aggasztotta, sokkal inkább attól félt, hogy valamelyik működtető egység meghibásodik, amely elvezethet a katasztrófához, akár a központi vezérlő bukását is okozhatja. Minden eligazításon kihangsúlyozta, hogy egymásra vagyunk utalva, nem nélkülözhetjük egyetlen egység munkáját sem. Mostanában a vese felől észlelt rendellenességeket, az instabil működés a véráram nyomásszintjét is rossz irányba befolyásolta. Forszírozott működésre kényszerítette, így valamelyest javult a helyzet . A néha egekbe szökő vérnyomás kedvezett a központi vezérlőnek, dúskálhatott a javakban, mindent meghoztak neki, amire szüksége lehetett. Mégis érezte a veszélyt, ha a csatornák nem viselik el a nyomást, árvíz is keletkezhet, ami mindent elnyom és elsöpör.. A Nagy Élővel tudat alatti kommunikációt folytatott, és intenzív életvitelre serkentette. A hajszától minden egység működésre kényszerült, a hibák háttérbe szorultak, valamennyien érezhették, hogy szükség van rájuk. Az üzemanyag csatornákon olykor mérgező anyagok jutottak a szervezetbe. Egyik alkalommal olyan vegyi anyag áramlott be, amitől furcsa mód szaporodni kezdtek a bélcsatorna sejtjei. Főleg az zavarta a központi vezérlőt, hogy iszonyatos ütemben szaporodtak a sejtek, a fagocitákat pedig hiába küldte, azok elhitték hogy a sok sejt mind egészséges, és a szervezethez tartozik, tehát nem ellenség. Ki kellene találni –morfondírozott a központi vezérlő-hogyan lehetne megjelölni az ellenséges és a saját sejteket, hogy aztán a fagociták elpusztíthatnák az idegeneket. Leküldte a legtapasztaltabb csapatát, az ötös egységet, hogy próbáljanak valamilyen megkülönböztetésre alkalmas jelet felfedezni a burjánzó sejteken. A csapat elfogott néhány sejtet és alapos vizsgálatba kezdett. Nyomták, szaggatták, forgatták az elfogottakat, de semmilyen megkülönböztető reakcióval nem találkoztak. Az egyik fagocita módszeresen rágni kezdte az egyiket, aztán még egyet, és jelentette, hogy talált valamit A hibás sejteknél azt tapasztalta, hogy a legfelső pontot nehezebb átrágni, ott árnyalattal sötétebb is a burok .A központi vezérlő megörült a hírnek, összevont hat csapatot a körzetben, és eligazította valamennyit a feladatra. A harcmodor az volt, hogy felülről kell támadni, és éles érzékkel ki kell szűrni a sötétebb pontot a sejtek tetején. Miután elpusztították az utolsót is, a fagociták pihenőtáborba kerültek, a sötét pont felfedezőjét pedig előléptették, megkapta a hatos egység vezetését. A központi vezérlő körlevelet adott ki, ebben köszönetét fejezte ki a hősies munkájukért és elmagyarázta, hogy életre-halálra szóló küzdelem volt, a Nagy Élő közel állt a halálhoz, márpedig akkor vele pusztulunk mindnyájan. Ne feledjék, az életben maradáshoz örökös harc vár mindannyiunkra, de megéri, mert élni érdemes.

Az orvos még egyszer megvizsgálta Pista bácsi leleteit, hasi röntgenképét, és fejcsóválva dobta maga elé a paksamétát

-         Ilyen nincs-robbant ki az orvosból-úgy higgye Pista bácsi, hogy csoda történt. Tudja, volt ez a förtelmes gyomorrákja, és most nyoma sincs. Magának semmi baja!

-         Dehogy nincs, doktor úr. El tetszett tiltani az alkoholtól, van otthon egy hordónyi borocskám, legalább azt had igyam meg!