A kutya és a kutyaól

   Akkor történt, mikor még a határőröket nem keresztelték át rendőröknek.

   Drabovics Szilárd átlagos minősítésű egyenruhásként gazdagította a Határőrség létszámát. Sosem voltak kiemelkedő intézkedései, de a semmietlenség bugyrával sem hagyta magát elnyeletni. Csendben sodródott az árral és élvezte a „langyos víz” állapotot. Ha belefutott egy olyan melóba, ami elől képtelenség volt kitérni, azt megcsinálta, de soha nem erőltetett semmit. Épp csak annyira jeleskedett a szolgálatok terén, hogy ne tudják azt állítani róla; - alkalmatlan. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy a későbbi átszervezésnél, amikor kénytelenek lesznek magukra ölteni a rendőri mundért, számára is legyen egy hely a belügy gépezetében.

   Szolgálatok után, és egyébként szabadidejének legnagyobb részében viszont piszkos mód jeles volt valamiben. Iszonyatos mennyiségű sört bírt bevedelni anélkül, hogy gyomor- vagy bármi más jellegű panaszok legkisebb jelét mutatta volna.

   „Szerencsés, nem kell rezsire vagy kajára elkülönítenie a fizetéséből semmit – szokták mondani a kollégái. - Az apja jól menő vállalkozásából jut neki is bőven, és cserébe nem kell tennie semmit. Az összes feladata, hogy tartsa fenn a beosztását a jó kis állami szférában. Az öreg meg abban bízik, hogy általa majd neki is lesznek hasznos kapcsolatai… Micsoda egy mázlista állat… Egy kicsit sem hatja meg a vén vaskopácsot, hogy mennyit zabál a gyerek.”

    Dehogyisnem hatotta meg! Mérgelődött miatta rengeteget szegény fater, pedig a részeg hazajöveteleknek a tizedéről sem tudott. Kellett ez a jótékony tudatlanság az egészsége érdekében, de még ennyitől is néha majdnem hülyét kapott, úgy felidegesítette magát.  Szerette volna ő, hogy jól nevelt mintagyerekkel büszkélkedjen, de egyszerűen nem maradt energiája rá, hogy az alkoholista fiacskáját rendszabályozgassa a napi tizenkét óra karosszéria-lakatoskodás után, mikor bevánszorog a házuk mögötti műhelyből. Az esetek nagy többségében nem találkozott Szilárddal. A sok munka miatt kocsmázni sem volt ideje, így a Drága feleség, hogy védje férje lelkét és vérnyomását, sikeresen abban a téveszmében tudta tartani urát, hogy szemük fénye, mint valódi büszkeségük szerepel a helyi köztudatban. A Drága Büszkeséget sem korholta soha, az egykét, ami talán még érthető is, hiszen épp az egykeség miatt ő még hetven évesen is „drága pici fiucám” lesz anyuci szemében.

   Tehát Szilárd, a drága pici fiuca abszolút szabadságot élvezett még így is, hogy a szüleivel élt együtt. Ehhez még párosult az a szerencsés genetikai tényező, minek köszönhetően a sör bármely mennyiségben képtelen volt bárminemű betegségbe dönteni – a részegséget leszámítva -, így bármikor bármennyit szlopálhatott.

   Mint minden éjszakás szolgálat után, ez esetben is, alig leadta a fegyvert és a többi elzárandó felszerelést, beült a kocsiba és meg sem állt a legközelebbi törzshelyéig, a kocsmáig. Csakhogy a csehó tízkor nyit, Szilárd viszont, rendszeresen már fél nyolckor a helyszínen dekkolt. Szokásához híven bement a szomszédságban lévő vegyesboltba, vásárolt hat doboz sört és egy csomag sósmogyorót. A kocsival behúzódott az épület mögé, nehogy valaki megszólja. Kibontotta a mogyorót és szép lassan bepuszilta, leöblögetve a hat dobozossal. A sokalkalmas tapasztalatnak hála, már jó ideje nem vásárol sem többet, sem kevesebbet. Pont ennyi kajára és piára van szüksége a túléléshez, míg kinyit a csehó.

   Hajszálpontosan tízkor érkezett a személyzet.

   - Szevasz, Béluskám szevaaasz! Már aszittem sose érsz ide! – örvendezett Szilárd, közben úgy futott oda lekezelni a kocsmáros Bélával, mint az NDK-sok falbontáskor a nyugati rokonokhoz.

   - Szia Szilcsi! Látom éjszakás voltál.

   - Ja… Honnan tudod? – kérdezte őszinte érdeklődéssel.

   - Honnan, honnan! Hát az egyenruhádról és arról, hogy már nyitáskor be vagy szívva. Évek óta megy nálad ez a kiszámítható menetrend.

   - Persze tudom, nem komolyan kérdeztem – mondta Szilárd bornírt pofával, miközben másodikként belépett a hűvös krimóba.

   Béla nekilátott a nyitás utáni tennivalóknak, Szilárd pedig leült az egyik asztalhoz és még mindig azon vakargatta a fejét, honnan tudja minden alkalommal ilyen biztonsággal megjegyezni számára ez a kurva pultos, hogy ő éjszakás volt. Az teljesen kiesett az agyából, hogy az egyenruha miatt. Az meg véletlen sem merült fel benne, hogy pont a nyitásra várakozás alatt elfogyasztott söröknek köszönhetően nem tudja megoldani ezt a rejtélyt.

   „Mindegy. Ami nem megy, azt ne erőltessük! – gondolta, aztán odaszólt a kocsmárosnak.

   - Na Bélám, egy korsó csapoltat! Itt legyen az asztalon, mire kihugyozom magam! - mondta parancsolóan, azzal elindult a W.C. felé.

   - Sokkal szerényebben Szilcsikém! Tudod, a korsóba az kerül, amit én akarok – mondta viccelődve a pultos.

   Szilárd, ahogy visszajött a mellékhelyiségből, felvette az asztalról a sört, odasétált a pulthoz és lekönyökölt. Kettőt kortyolt, a korsó pedig üres lett. A szemei karikásak voltak, mintha már egy hete nem aludt volna. A júliusi melegből jutott bőven a hűs kocsmába is, így az arcbőre a folyamatos verejtékezés miatt vastagon olajozottnak tűnt. A kevés kaja, sok pia hatására acetonossá vált lehelettel egy böffenés kíséretében áthajolt a pulton – már amennyire tudott – és közelebb intette a csapost. Mintha valami bizalmasat szeretne közölni, mire az vonakodva, undortól torzult arccal némiképp engedelmeskedett.

   - Idefigyelj, Bélám! Elmondok én neked valamit – kezdte totál zavaros tekintettel, mint akit épp a viccosztályról menesztettek. – Kezd nagyon elegem lenni ezekből a mocsadék embercsempészekből. Én meghúzom magam, kerülöm a melót, ezek a tetvek meg minden éjjel megpróbálnak átvinni néhány ágrólszakadtat.

   Egy újabb csapolt sör került elé. Legalább a felét kihúzta.

   - Ezek a görények direkt engem szopatnak. Mintha csak rám utaznának… Én hiába fordulnék el, talán még megkenni is hagynám magam, de nem egyedül vagyok szolgálatban… Hanem minden alkalommal valami buzgómócsing faszszal. Aztán jöhet a kergetőzés meg a rengeteg papírmunka. És csak akkor nő meg az intézkedésszám, csak akkor… mikor én melózok. Direkt nyírják az idegeimet ezek a buzik.

   - Hát, nem tudom, mit mondhatnék… erre – mondta bágyadtan Béla, míg Szilárd csak a fejét csóválta gondolataiba merülve.

   Még egy korty után ez a sör is elfogyott, de rögtön csapolva lett egy újabb.

   - Megmondom én, mi lesz. Ott van az a motor, amit a fater nemrég vett.

   - Ja, ja tudom – mondta Béla egykedvűen, pohártörölgetés közben.

   - Szabadnapot veszek ki, ők azt hiszik, hogy melózók, én pedig ott fogom várni őket. Motoron, fegyverrel.

   - Te már nagyon részeg vagy. Biztos, hogy ma is záróráig akarsz maradni? Pihenned kéne!

   - Nem kéne! – csattant fel ingerülten Szilárd. – Meg fogod látni, felülök a Dévid Herizonra és szétlövök mindent gépszóróval! A kurva anyjukat!

   Erre a pultos úgy röhögött, hogy szinte belelilult. És esze ágában sem volt kijavítani a szöveget, hátha elsüti még egyszer a nap folyamán Szilárd.

   - Ne röhögjél! – csapott a pultra Szilárd. – Igenis le fogok nyúlni a melóhelyről egy géppisztolyt, otthonról meg a faterom Harley… na…Dévid…izé…Harlidzonját na, a kurva életbe már! Kimondhatatlan nevű amcsi szar…

   Az agytornát követő hatalmas sóhajtás után ugyancsak eltűnt a korsó tartalmának fele, Béla pedig ismét jót derült az imént hallott zagyvaságon.

   - Szilcsikém, kezdesz elhavazni – mondta derűs arccal Béla. – Vissza kéne venned a sörből. Már kezdesz elveszni a szavak világában.

   - Asszem igazad van, Béluskám. Visszaveszek. Rámegyek a töményre.

   Ekkor belépett a csehóba két pofa. Köszöntek, Béla visszaköszönt. Szilárd nem nézett hátra, csak támaszkodott mindkét kezével a pultra. A pultos rögtön érezte, hogy itt műsor lesz. Mind a ketten köztudottan embercsempészek voltak. Akiket Szilárd piszkosul utált.  Az egyik közel két méter, szikár testalkatú, a másik nagyjából 170 cm magas, inkább köpcösnek mondható.

   Nem tudatosan, pusztán a véletlen műve volt, hogy Szilárd közrefogásával álltak a pulthoz. A köpcös jobbra, a magas baloldalra könyökölt. Mindketten kávét kértek. Béla idegesen kezdte szervírozni a rendelést, miután észrevette, hogy haverjának igencsak kezd démonivá válni a tekintete.

   „Csak ne kezdjen kötekedni ez a félőrült! – gondolta magában. – Ezek a gyökerek még engem is agyonvernek miatta.”

   Ha két ember sok időt tölt együtt, azonnal képesek észrevenni egymás hangulatváltozását. Ez alól Szilárd sem lehetett kivétel, hiába volt a tökrészegség.

   - Mi van, Bélám?! Kicsit mintha feszült lennél! – mondta Szilárd azzal a hangnemmel, amivel a férfiak próbálnak dominanciát sugallni a környezetükben lévőknek.

   Valójában a megállapítást sem a pultosnak címezte, hanem a két, mellette állónak. A szeme sarkából látta, hogy a jobboldali, a köpcös őt méregeti. Száguldozni kezdett ereiben az adrenalinfröccsel vadított vér. Egy hirtelen fejfordítással, teljes arccal, szúrósan a képébe bámult, közben szorosan megmarkolta a söröskorsó fülét.

   - Parancsolsz?! – kérdezte agresszívan.

   - Valami gond van? – kérdezett vissza a köpcös higgadtan.

   - Mi a faszt stírölsz, talán buzi vagy?! - azzal a választ meg sem várva, a maradék sört a köpcös arcába löttyintette, majd hátralendítette a karját és egy tökéletes jobbhorgot alkalmazva úgy fültövön vágta a korsóval, hogy az szilánkokra robbant.

   Keményfából faragták a kis köpcöst. A vér ugyan másodperceken belül elöntötte a nyakát és a mellkasát, de meg sem tántorodott. Mintha csak egy pillepalackkal vágták volna pofán. Arra már nem volt ideje Szilárdnak, hogy felfogja a válaszreakciót, ami egy jobbegyenessel történő orrba vágás volt. A mögötte álló kétméteres, ahogy elkezdődött a rövid beszélgetés, azonnal készenlétbe helyezte magát. Hátrébb lépett, felkapott egy széket és közvetlenül a korsós ütés utáni pillanatban teljes erővel végigvágott vele a hátán. A szék ripityára tört, a gerincvelő megrázkódott, Szilárd pedig elájult. Épp csak annyi ideig tartották még a lábai, hogy biztonságosan orrba lehessen kormányozni, mielőtt kifekszik.

---------------------------------------------------------------------------------

  -Szilcsi, ébredj! Szilcsi! – pofozgatta a pultos a padlón fekvő haverját, közben hideg szódavizet locsolgatott az arcába.

   Mire magához tért, a hideg szóda már tisztára mosta képét a vértől, és addigra az orrlyukak is bedugultak alvadt vérrel. Kóválygott a feje, mintha kicentrifugázták volna. Azt sem tudta az első pillanatokban, hogy hol van. Jó fél perc után kezdtek derengeni neki az események, miután sikerült rájönnie honnan olyan ismerős az őt szólongató és mosdatgató faszi képe.

   - Azt a mocskos kurva anyjukat nekik! – nyögte mialatt feltápászkodott. – Mi volt ez, Bélusom? Hogy tudott lenyomni két ilyen szarfaszu?

   - Azért te is okoztál maradandó sérülést, nem vagy totál vesztes. Az a forradás ott lesz a füle fölött, míg él.

   - Hová lettek?! Leszúrkálom őket, csak adj kölcsön egy kést, Bélám! Megölöm a genyókat! – itt már ököllel ütötte Szilárd a pultot.

   - Nyugi, Szilcsi! Mindjárt a balhé után leléptek. Képzeld, még azt a korsót is kifizették, amit te törtél össze annak a kisebbiknek a fején!

   - Tényleg?

   - Aha, a két tipikus műmájer. Nagymenőknek képzelik magukat. Szerintem sok maffiózós filmet néznek, mert azt a hülye rekedt hangot utánozzák, amivel a Don Corleone beszél a „Keresztapa” című filmben. Meg olyan szar ukrán akcentussal dumálnak. A két bunkó, mintha ők is ukránok lennének, és nehezen beszélnék a magyart. Ilyen gyerekes faszokat még nem láttam. Mint valami paródiában.

   Fejcsóválva hallgatta Szilárd a pultos szavait, közben próbálta megigazítani krumplira dagadt orrát.

   - Bassza meg! Legalább ne egyenruhában lettem volna. Tisztára elfosta magát az ormányom. Az egész ingem eleje olyan, mintha én lennék a texasi láncfűrészes. Csak a fater meg ne lássa, akkor nem lesz gond – morgolódott Szilárd, majd elővette a pénztárcáját, hogy váltson néhány százast a zenegépbe. – Drága Bélusom, ezért az ezresért kérek aprót, plusz, előre szeretnék rendezni tíz korsó sört, úgy, hogy az első öt mellé vodkát is adjál. Most már tényleg rámegyek a töményre.

   - Ahogy óhajtod, Szilcsi.

   Lassan elérkeztek a koradélutáni órák. Kezdtek szállingózni kocsmázásra a helyiek, így már másokat is fáraszthatott Szilárd, nem csak a pultos Bélát. Volt, akivel vihogott, egymás vállát csapkodták, volt, akivel veszekedett, még egy birkózást is prezentálhatott az egyik alkoholistával. Úgy erőlködtek mindketten a győzelem érdekében, hogy még le is hányták egymást. Az alkeszból nem sok minden jött, csak valami büdös, kannás bormaradék. Szilárdból is csak folyadék zúdult a másik nyakába, de valamivel illatosabb; vodkás sör. Csak amikor minden lötty kijött már a gyomrából, akkor követte egy jó adag mogyoródarálék, ami a padlón való birkózásnak szánt ölelkezésben, egyenletesen és igazságosan elosztódott mindkettejük felsőruházatán. Miután kiölelkezték magukat, négykézlábra aztán kétlábra álltak. Megbékéltek, közösen ittak egy rövidet, majd Szilárd az újdonsült barátság örömére odament a zenegéphez és beütött vagy tíz Michael Jackson számot. A kocsmáros ráadta a hangerőt, ők pedig szó szerint felkérték egymást és már járták is.

   - Ezért érdemes idejárni! – jegyezte meg röhögve az egyik törzsvendég és ő is kért az alkalmi duónak egy kört.

   - Úgy dobálták a valagukat teljes extázisban, megrészegülve a jelenlévők körében aratott sikertől, hogy még Dzsekó háttértáncosai is megirigyelhették volna.

   - Bélám! Ezt nézd! Most mi jön! – ordította oda haverjának Szilárd, és már rúgta is le a cipőit, hogy zokniban - mivel úgy jobban csúszik – járhassa Dzsekótól a Moonwalker lépéseket. Táncpartnere meg tükörképként követte minden mozdulatát.

   Ennél a jelenetnél már az egész csehó úgy kezelte Szilárdot és a másik alkeszt, mint két világsztárt. Nem győzték megelőzni egymást. Mindenki az előadóművészeknek akart fizetni. Mentek a sörök meg a rövidek egymás után, a zenegép is tele volt legalább hat-nyolc órára. Szilárdot sem érdekelte már a nem sokkal korábban húzott öt rövidről szóló limit. Csak egyvalami számított: tombolás ájulásig!

-------------------------------------------------------------------------------------

   - Te, asszony! Mi van ezzel a kutyával? Nem fogad szót! – intézte panaszosan a szavait felesége irányába az öreg vaskopács, majd alázatos hangnemben odaszólt a kapun kívül álló házaspárnak. – Kérem, ne haragudjanak a kellemetlenség miatt! Rögtön megoldjuk a feleségemmel.

   - Ugyan, semmi probléma. Ennyi igazán belefér az időnkbe – válaszolta mosolyogva a kint álló ügyfél, türelmesen dobolva ujjaival a kerítésen.

   Vaskopács közben berohant a házba, hátha majd az asszony előáll valami értelmes gondolattal.

   - Gyere már, Margit, csinálj valamit ezzel a rohadt kutyával!

   - Miért, mi van vele?

   - Képtelen vagyok bezavarni az óljába. Akármilyen erélyesen parancsolok rá, nem engedelmeskedik. Elindul, de az ólnál megtorpan, aztán továbbmegy… Az ügyfelek meg nem mernek bejönni… Tudod kik ezek?

   - Kik?

   - Az új lakók a szomszéd utcából. Akikről meséltem neked a múltkor.

   - A gazdag vállalkozók? – csillant fel Margit szeme. – Akik felvásárolják a törött kocsikat felújításra?

   - Pontosan! Úgy tűnik, hogy engem néztek ki állandó lakatosuknak. Ezek nagyban játszanak, fontos számukra, hogy egy megbízható, makulátlan háttérrel rendelkező, állandó bedolgozójuk legyen… Mi meg ugye, szerénység nélkül mondhatjuk, hogy nálunk minden tökéletes. Mind családtagok, mind egzisztencia terén.

   - Apjuk, elég a beszédből! Menjünk és zárjuk addig a garázsba az öreg Betyárt, míg bejövünk tárgyalni!

   - Te! Hol van Szilárd? Be kéne mutatnunk őt is! Mégiscsak elismert ember, hiszen határőr egyenruhát hord. És nemsokára rendőr lesz – érdeklődött az udvaron a jólmenő vaskopács, ügyelve rá, hogy minden szavát hallják a leendő megbízók.

   - Nem tudom, Apjuk, biztosan fenn alszik a szobájában – válaszolta Margit a kutya terelgetése közben.

   - Hát… igen – mondta egy gondterhelt sóhajtás mellett apjuk, a garázs bezárása után miközben kísérte befelé a kapuból az ígéretes munkaadókat. – Sok a bűnöző, a határsértő, az embercsempész. Nem irigylem én ezeket a fiúkat. Rengeteg a dolguk.

   - Fegyveres testületnél van a gyerek? – kérdezte a férfi.

   - Az nagyon jó! – folytatta a nő idiótán nyávogva. – Akkor biztonságban van a családi fészek! Ja-a-aj!  

   Megálltak az udvar közepén. Az öreg lakatos, hogy minél meggyőzőbb legyen a körülmények fedhetetlensége végett, szembefordult az ügyfelekkel és úgy folytatta az ömlengést.

   - Igen, határőr, de nemsokára rendőr lesz. Tudják mi az, ami a legrosszabb lehet az egyenruhás kötöttségben? A példamutató életvitel. Nincs ám ezekben a körökben züllés, ittas vezetés, disco minden héten. Az egyenruha tekintélyét meg kell védeni! És ez csak úgy lehetséges egy ilyen elkötelezett fiú számára, ha a szabadnapjain is egészségesen, sportosan, a törvényeket maradéktalanul betartva, nagyon-nagyon példamutatóan él… és teszi a mindennapi dolgait.

   Ki tudja meddig áradozott volna még az öreg vaskopács a mintacsaládról meg a tiszteletreméltó egyenruhásokról, ha nem történik hirtelen valami… Valami, ami a pillanat törtrésze alatt kiültette arcára a rémülettel vegyes zavartság egyértelmű jeleit. A szót pedig úgy belé fojtotta, mintha egy ökölméretű sziklát nyomtak volna le a torkán.

   Drabovics Szilárd, a jól menő karosszérialakatos egyetlen fia, a tiszteletreméltó egyenruhás, a Betyár terelgetésével járó hangzavarra ébredt.

   - Betyár… Betyár menj már a helyedre! Betyár… Betyár…Betyár… és még vagy tucatszor hallotta Szilárd az apja hangját az udvarról, ahogy utasítgatja a házőrző kuvaszt.

   Félálomban volt még a kora délelőtti órákban, de inkább az álom dominált állapotában. Ezért tűnt neki úgy, mintha Betyár szólongatása már órák óta tartana, pedig még csak három-négy alkalommal hangzott el a neve. Zúgott a feje, liftezett a gyomra és tudta, hogy valami nagyon nem smakkol. Kényelmetlenül feküdt. Megpróbált felülni. Nem sikerült. A szemét képtelen volt kinyitni. Iszonyatosan másnapos volt. Kavarogtak benne az érzések. Nem tudta, hogy élni akar-e szenvedései közepette vagy meghalni. Ilyenkor szokott a halálfélelem halálvággyal keveredni. Nagy nehezen felült, a fejét beverte valamibe. Nem érdekelte, hogy mibe. Semmi nem érdekelte. Ült, fogta az arcát egyik tenyerével eltakarva behunyt szemeit, és arra koncentrált, hogy minél későbbi emlékképet csikarjon ki elméjéből az előző nappal kapcsolatban. Bármennyire meditált, a legutolsó kép, hogy páros műsort ad elő azzal a másik alkoholistával. Onnan kezdve képszakadás. A Moonwalker lépései még mindig úgy benne voltak a lábaiban, hogy pár pillanatig még imitálta is. Úgy, ülőhelyzetben.

   Pár perc alatt újra kitáncolta magát az emlékek segítségül hívásával, csak úgy ülve, aztán erőt vett magán, hogy elinduljon a W.C.-re hányni.

   Nem jutott messze. Épphogy ki tudott mászni a kutyaólból, már csobogott is ki a száján teljes vastagságban a sárga, habos epeömlés. Kettőt köpött, kifújta a bal, majd a jobb orrlyukát és kétlábra emelkedett. Lépett volna előre, de a kiokádott epe csúszós volt, így rögtön seggre ült. Hanyatt dőlt, neki az ólnak, s miközben vakargatta ingéről a vérbe és hányadékba beleszáradt mogyoródarabkákat, édesdeden elaludt.