Az iskola, jó magasan kilátszódott a marketing és a bevásárló üzletház közül. Még ha az ember akarná, akkor sem tudná eltéveszteni. Borús, szürke színű cserepei láttán, nemcsoda hogy minden diáknak elmegy a kedve. Az iskola udvara, azonban nagyon szépen volt gondozva. A kinti football pálya előtt egy szökőkút, majd körülötte hat fa vette körül, melyek még csak most kezdtek kihajtani, kora tavasszal. Az udvar, és az iskola melléképülete előtt, frissen le volt nyírva a fű, s úgy tündöklött, akár a mező.
 Krisz beérkezett az iskolába és a biciklitárolónál, két jó barátját pillantotta meg. Csabát és Istvánt, akik még álmos fejjel, beszélgették egymás között dolgaikat, majd amikor észrevették Kriszt, halvány mosolyogni kezdtek. Ugyanis Krisz, megint elkésett.
 Csaba most sem öltözött túl, de nem is  szokott. Testén, rá kétszer akkora rövid ujjú póló lógott, ami rapper stílusát tükrözte, fején pedig csillámló írásokkal díszített, félreálló sapka volt.   Életének 17 év alatt ha történt kétszer, hogy valaki kihozta Őt a sodrából. Nem tartozott a balhés és lázadó fiatalok közé, ha valakinek gondja volt Csabával, a fiú mindig humoros aláfestéssel kezelte az ügyet.
  István azonban a lázadó fiatalok legkeményebb tagja volt. Szúrós, fekete szemeinek pillantása olyan volt, mint az elítélés. Gyors és kegyetlen. Rendszeres testedzéseinek köszönhetően, kora tavasszal, immár csak trikókat hord, melyek nem takarják el jól kidolgozott izmait. De a trikók közül is, leginkább a sötétebb színűeket választotta. Voltak már verekedésről árulkodó ügyei, mostanra már barátaira jobban hallgat és próbál kilábalni minden, másokkal való nézet eltérésére elől.
  Mindkét ifjú, sokat jelentett Krisznek, hiszen mint tudják összeköti őket valami. Csaba, aki ezt az ügyet csupán mókásan megjegyezve, mágiának mondja míg István és Krisz retteg a gondolattól is, hogy születési rendellenesség. Nem tudják rá a választ és éppen ezért is furdallja őket a kiváncsiság. Mégis ez volt az a dolog, amiben egyeztek, és összekötötte őket.
 - Szervusz Krisz! -köszönt Csaba, majd rá néhány másodpercre István.
 - Hello! - hallatszott Krisz álmoskás hangja, majd kezet fogott barátaival.
 A kézfogásnál Csaba hirtelen elrántotta a tenyerét. Rémült tekintettel nézett barátjára, miközben térdig érő pólójába dörgölte, sértett tenyerét.
 - Most mi a baj? - nézett fel Krisz, mintha barátai arcállása azt árulta volna el, hogy a mai tanítási óra este 8ig tart.
 - Megráztál! -vetette oda neki Csaba, majd játékosan bele boxolt Krisz vállába.
  Krisz fáradtan nézett ismét tenyereire, és elgondolkozott azon, hogy hányszor történik ez meg a mai napon. Mostanság elég furcsának tartja ha tenyereit kell néznie, de másban nem tud gyanakodni, csak a tenyereiben. Reggel a takarót is csak megragadta, és ledobta a magáról. Most pedig csak egyszerűen kezet fogott Csabával és rázott.
 - Ne haragudj, én sem tudom miért rázok. -vonta meg a vállát fáradtan Krisz. - Na de mi a helyzet, veletek?
 - Semmi.- húzta el az arcát István.
Ekkor haladt el mögöttük a rozoga Polski-ban, melyben az utálatos angol tanárnő ült. Egyikük sem kedvelte, ugyanis az angol tanárnő szeretett mindenből és mindenkiből gúnyt űzni. Kriszt, Csabát és Istvánt pedig előszeretettel piszkálta. István, flegmán beintett az autónak, de szerencsére a tanárnő nem vette észre.
 - Bárcsak durranna ki a kereke. -jegyezte meg Csaba és megfordúlt az autó után.
A fiú, kellemetlen dologra gondolt. Ez fel is tűnt rajta, mert sapkáját lejjebb húzta úgy, hogy Krisz ne láthassa szemeit. Ezt mindig akkor szokta csinálni Csaba, ha valaminek rossz következménye lesz. A következő pillanatban az autó, gumikerekei egyetlen pillanat alatt kidurrantak. Az iskola mögött, tilosban dohányzó diákok, fejvesztve menekültek, méghozzá be az iskola főépületébe.
  Krisz mostmár biztos volt benne, hogy felébredt. Istvánnal azonnal el akarták hagyni a bicikli tárolót, de Csaba elkapta mindkettejük karját.
 - Nyugi, még nem fejeztem be! Maradjatok itt és figyeljétek a következményt!
 Csaba magabiztos vigyora elárulta, hogy most az eddigi legkeményebb beszólását fogja alkalmazni. István azonban mogorván kirántotta karját, Csaba szorításából.
 - Megigérted, hogy ma ezt nem csinálod! Elfelejtetted hogy két óránk is lesz vele?
 - De én ellógok azokról. - vonta meg a vállát Csaba, akit egyáltalán nem érdekelt hogy mi fog ezután történni. - A harmadik óra után, átugrom Annához, jöttök velem ti is!
 - Felejtsd el! - emelte fel a mutató ujját Krisz, de szeme sarkából, a közeledő fiatal pláza cicára figyelt, akinek hosszú szőke haja, szinte láng koronaként lobogott utána. Jobb kezében pedig zöld színű retiküljét szorongatta, mintha azzal készülné fejbe csapni a fiúkat.
Ekkor Csaba kilépett István elől, és műmosollyal az arcán sétált az angol tanárnő elé.
 - Jó reggelt, tanárnő! Látom, ma igen dühösnek tetszik lenni! Netán kifogyott a tolla, a tegnapi dolgozat javításnál?
 - Fogd be a szád! - rivallt rá a tanárnő, majd 2 lépésnyire meg is torpant a két fiú előtt. -Mit dobtatok utánam? Gyerünk, halljam!
Krisz nyelt egy nagyot, és így szólt.
 - Se...semmit, tanárnő kérem!
 - Semmit? -ordította  a tanárnő, s erre a büféablakból az összes bemenekült dohányzó diák, kidugta a fejét. - Akkor mitől eresztett le a kocsim kereke mi?!
 A három fiú csendben volt, meg sem mertek mukkanni. Csaba nem tudta hova fojtani a nevetését, István mérgelődött. Krisz pedig magában imádkozott, nehogy igazgató elé vigyék.
 - Lehet hogy bele tetszett menni egy kavicsba, vagy hasonlóba. -felelte Krisz, majd meg is bánta, hogy önként vállalta ezt a mondatot is.
A tanárnő kék szemei, Kriszre szegeződtek, és piros pozsgás arca vékonyodni kezdett a dühtől. Mintha egyenesen Krisz nyakába készülne ugrani, akkora lendületet vett amikor a a fiú felé fordúlt.
 - Igen? Mind már meg, mikor szúrja ki a kocsim kerekeit, egy apró kavics?!
Krisz legalább két lépésnyire hátrált meg, amikor lendült már előtte a zöld retikül. Szerencséjére Csaba, önmagára terelte a figyelmet.
 - Nem Krisz volt, tanárnő! -majd ismét gúnyt űzvén, hogy sajnálta amit tett, lenézett maga elé a földre, de néhol ajka felfelé görbűlt. - Hanem én voltam!
A tanárnő, úgy fordúlt Csaba felé, mint egy robot. Még talpai alatt a kavicsok ropogása is úgy hallatszott, mintha lábai vasból lennének. István lopva Krisz felé tekintett, s remélte hogy Csaba ezúttal nem mond bolondságot.
 - Mit dobtál utánam? Mi??!
A tanárnő üvöltő hangja elnyomta Csaba hangját, de a fiú megismételte.
 - Biztos elhízott  a tanárnő, elvégre 28 éves korban is pusztítja a csokit, mint macska az egeret.
István és Krisz, egyszerre hunyták be elkeseredetten szemeiket. A tanárnő meglendítette húsos karját, és hatalmas pofont készült lekeverni Csabának. Csaba időben észrevette ezt, majd lehajolt gyorsan, így a találat a nemsokkal mellette álló István arcán csattant. A fiú hanyatt esett a betonon, a tanárnő azonban nem bánta meg hogy másik diákot talált el az ütése. Krisz egyhelyben állt, és semmit sem tudott tenni. Csaba ijedtében az arcához kapott, amikor látta hogy István, egy vörös tenyér nyommal az arcán, fekszik hanyatt. Majd segítette volna felállni barátját, de ekkor a tanárnő ismét lendületet vett magán, és vastag combját megemelve beletérdelt nyílegyenesen, Csaba hátsó fertájába. A fiú előrebukott és rázuhant  a halomnyi, lezárt kerékpárra.
A büféablakból kihajoló diákok, a hasukat fogták a nevetéstől, Krisz azonban arra gondolt, hogy ennél jobban még sosem volt megalázva. Ezután a tanárnő elkapta Krisz nyakát, mint egy csirkének is, majd kövér ujjával az A épület legfelső ablaka felé mutatott. Az igazgatói felé.
  Az igazgatói irodában alig volt levegő, a helyiség is elég kicsi volt, ráadásul hatan álltak bent összesen. Krisz feje iszonyatosan fájt, minden bizonnyal rossz előérzése végett. Nyaka annyira nem is fájt, pedig jó erősen elkapta a tanárnő. István és Csaba, lehajtott fejjel álltak az igazgató úr előtt. A medvés termetű, igazgatóhelyettes szidalmazását hallgatván, bátorságuk nem volt felemelni tekintetüket sem. Az asztalnál, a jó öreg Jankovics igazgató úr ült, szokványosan összekulcsolt ujjakkal, arcán pedig unalom ült, és látszatra szinte fogalma sem volt arról, hogy mi történik az irodában. Mert nem érdekelte. Az angol tanárnő a másik oldalon állt,  és karbatett kézzel mosolygott.
  Krisz, a füléhez kapott volna legszívesebben. Amikor az igazgatóhelyettes, Demeter úr üvölteni kezd, mintha valaki fúrná a dobhártyáját. Még az iroda ablakai is beleremegtek a hangjába.
- Ezért mind a hárman kaptok, egy vastagon aláhúzott intőt, és örüljetek, hogy ennyivel megússzátok! - kiabálta Demeter úr, kinek tekintetében csakis a színtiszta talpnyalók munkájának öröme csillogott.
  Ez természetes hiszen mindig Demeter úr végezte a piszkos munkát az igazgató helyett. A pedagógusok szerint, Demeter nem csak érdekből teszi, hanem a nagyobb összegű fizetésért is. Az elmúlt napokban, szinte ezt még a vak is észrevette volna.            Ugyanis Demeter úr, folyton csak Jankovics úr után nyomában szenved, ha éppen az A épületből, a B épületbe. Ilyenkor a helyettes bácsi siet utána hogy időben kinyithassa az igazgató úr előtt az ajtót. Jankovics egy szerény bólintással szokta megköszönni, azt azonban senki kérje tőle, hogy láthassa közben a helyettes bácsi, udvariasságot utánzó, fanyar grimaszát.
  A helyettes bácsi kifújta magát, látszólag már hiányzott neki az üvöltés. Krisz azonban elkapta a helyettes bácsi, kegyetlen szürke tekintetét, és nem tudott belőle menekülni. Még Ő maga sem tudta miért, de abban a pillanatban hogy belenézett a helyettes bácsi szemeibe, még saját magát is bűnösnek érezte. Tarkója izzadni kezdett, lábai pedig remegtek.
 - Ugye Csikós úr? -rivallt rá a helyettes bácsi Kriszre, aki azonnal meghátrált.
Csaba és István hátrafordúlt, Krisz ekkor láta meg rajtuk hogy olyan vörös mindkettejük arca, mint a borvirág. István látszólag olyan kedvében volt, hogy szívesen széttépte volna Csabát, hiszen most miatta van ez az egész. Csabának még a legkisebb gúnyhoz sem maradt kedve, legszívesebben megállította volna az időt és hazáig rohant volna.
 Tisztában volt vele, hogy rossz dolgot művelt s hogy ezért Krisz és István nehezen fog neki megbocsátani.
- Csikós Krisztián, tehát magam lenne a legszerényebb a bandából ugye? Csak azt szeretnlm tudni, ha ilyen szerények és jószándékúak vagyunk, mint ahogy azt sokan állítják magáról, akkor miért lopjuk a napot, két ilyen semmirekellővel?
 Krisz akármennyire is kínos helyzetben volt, ezt nem tartotta igazságosnak.  Az igazgatói irodában, Jankovics úr, a helyettes bácsi és az angol tanárnő tekintete is most rá szegeződött. Azonban Krisz olyan szemekkel nézett fel a helyettes bácsira, mintha máglyán akarná elégetni. Csaba és István a legjobb barátai, és senkitől nem képes eltűrni hogy így beszéljenek róluk. Farkas szemet nézett Demeter úrral. Ezt a férfit csakis úgy lehet kihozni a sodrából, ha egyenesen az arcába mosolyog az ember. Krisz pedig, pontosan így is tett.
- A helyedben nem mosolyognék kisfiam! Mert ha valaki kidurrantja a kedves tanárnő autójának a kerekeit, annyit nem engedhet meg magának hogy mosolyogjon!
Az angol tanárnő, - akinek a haja már kevésbé állt lángokban - fintorral az arcán csóválta  meg a fejét és bánta hogy Krisznek nem csavart le egy pofont. Miután ezt észrevette a helyettes bácsi, azonnal a tanárnő felé fordúlt.
 - Ne is törődjön velük drága tanárnő! Ezek a modern gyerekek bármit megengedhetnek maguknak! - parodizálta ki őket nevetségesen a helyettes bácsi. -Ugyanis nem tudnak az életben semmiért sem küzdeni.
 Majd settenkedő kutya módjára, megkerülte Jankovics úr íróasztalát, s ott a 9. F osztálynak a naplóját, -ahova a három barát tartozott - felkapta s a kezébe vette. Pont Krisz oldalánál nyitotta ki a naplót, ezt ízléstelenül mosolygó arca el is árulta. A helyettes bácsi úgy gondolta, felhozná piszkálódásból Krisznek a rossz jegyeit, ám erre nem került sor. Krisz ugyanis nem jeles, de jó tanuló volt. A helyettes bácsi kelletlenül az orrát húzogatta erre, ám megtalálta Csabát a naplóban. Csabáról ezt már nem lehetett elmondani.
 - Hoppá! - kiáltott fel a helyettes bácsi ötletesen. - Rátóti úrnak, igen rosszul áll a szénája, jól mondom? Nem elég hogy magatartása olyan akár egy 70 éves öregember fogai, még a jegyei is katonásak!
  Csaba szinte annyira leeresztette a fejét, hogy az orra, egysíkban lehetett a térdével. Nyakának a roppanását még a mögötte álló Krisz is meghallotta, s azt gondolta magában hogy hagy ropogjon csak kedvére. Legközelebb majd kétszer is meggondolja hogy mire pazarolja a képességét. A kínos pillanat még csak most kezdődött el. A helyettes bácsi becsukta a naplót, majd közelebb sétált Csabához. Csaba nem volt egyáltalán kistermetű, de a helyettes bácsi 2 fejjel biztos magasabb volt nála.
 - Mond már meg nekem, miért nem vagy hajlandó azt az átkozott tankönyvet a kezedbe venni?
Krisz nem Csaba helyében volt, - bár ha barátja helyében lenne sem tudná mit válaszoljon - de ezennel nem tudott elfojtani egy gúnyos mosolyt. A helyettes bácsi, ahogyan állt Csaba előtt, emlékeztette Kriszt azokra az óvódás, nagycsoportos fiúka, akik előszeretettel kekeckedtek a kisebbekkel.
Majd ekkor Istvánt vette célba. Arcán továbbra is gúnyos mosoly ült, és már alig várta hogy beleköthessen Istvánba.
 - Ha jól tudom, te igen kiválóan űzöd a sportot. -majd idegesítően belehajolt a fiú képébe és suttogni kezdte. - Csak éppen, annyi eszed van, mint egy csirkének.
István mérgesen, a helyettes bácsi szemeibe nézett, de olyan feszültséget keltő hatással, hogy még az igazgató is felfigyelt rá. Az angol tanárnő, - mikor később elkapta István tekintetét - meghökkent arccal pislogott az igazgató úr felé. István nem az a fajta fiú volt, akit csak olyan könnyen le lehetett állítani. Még parancsolni is nehéz volt neki, ugyanis a fiú nem csak önfejű volt, de senkinek a magas hangjától nem rémült vissza.
 - A csirke okos állat. - felelte István. - Különben nem fürödne, és nem rikácsolna ha veszély fenyegeti. Netán Demeter úr, sikoltozna ha megtámadnák az utcán?
Pillanatnyi csend következett. Az a fajta csend, amikor minden egyes levegővétel hangos, dübörgő hangot vált ki és olyan mintha lángok borítanák el az igazgatói irodát. Majd a helyettes bácsi elfordúlt Istvántól, mintha vérig lett volna sértve, egyenesen Jankovics úrral szembe.
 - Látja? Ezek a 9. F osztály szégyenei! Kidurrantják az autó kerekeit, kicsúfolják az iskola igazgatóhelyettesét és még nekik áll feljebb!
Az angol tanárnő olyan toporzékoló mozdulatokat vetett Jankovics úr előtt, mintha több napon keresztül ezeket a népitánchoz hasonló lépéseket gyakorolta volna.
 - A legjobb az lenne, ha kirúgnánk mind a hármat! - hallatszott az angol tanárnő hisztije, miközben hosszú, szőke haja kezdett ismét lángokban állni.
Jankovics úr felállt az asztalától, - elvégre az egész műsort végig ülte - és kisétált asztala mögül. Szembefordúlt a három fiúval, majd karbatett kezekkel nekitámaszkodott az íróasztalának. Néma csendben vezette végig tengerkék szemeit a három ifjún. S végül így szólt.
 - Meg ne lássalak titeket mégegyszer az irodámban!
Krisz, Csaba és István egyszerre emelte fel a fejét. Jankovics úr halványan mosolygott mindhármójukra, majd intett fejével a kifelé vezető ajtó felé. Annyira megkönnyebbültek, hogy repülni támadt volna kedvük.