A nő nem gondolkodott egy percig sem, csak futott, ahogy a lába bírta. Egy dologban volt csak biztos: el kell innen tűnnie, minél hamarabb. Nem várhatja meg, amíg a szörnyszülött visszatér. Ha rá gondolt, a harag és a rettegés különös elegye öntötte el lelkét.
   Megállás nélkül rohant, egyszer sem nézett vissza. Időérzéke azt súgta, már jó messze járhat, de szíve mélyén félt, ha hátrapillant, ott lesz mögötte, karnyújtásnyira a ház verandája. Míg sebesen a lábát szedte, folyton az a hátborzongató érzése volt, mintha valaki figyelné minden mozdulatát.
   A szántóföld dimbes-dombos barázdáin ugrálva kellett szökellnie, hogy ne essen el. Néha majdnem orra bukott, de ügyesen egyensúlyozva sikerült végül mindig talpon maradnia.
   Így ért el oda, ahol az a sűrű köd állt, mozdulatlan merevségben, mintha valami láthatatlan fal nem engedte volna tovább terjedni. Itt gyökeret vert a lába, és meredten nézte az előtte elterülő, felhőhöz hasonlító anyagot. Az ablakból látta már párszor ezt a jelenséget, és most… igen!... határozottan ez volt az úti célja. Hogy mi vonzotta, arról halvány sejtelme sem volt. Egyszerűen úgy érezte, nincs más lehetőség, azon a valamin kívül nincs is értelme másfelé venni az irányt.
   Vett egy nagy lélegzetet, összegyűjtve minden erejét, majd egyre közelebb lépett, mígnem elnyelte a sűrű, fehér ködfátyol.

                                                                          ***************

   A férfi egy darabig feküdt az ágyában, és a plafonon lógó csillárt bámulta. Rövid időn belül megunta ezt a tevékenységet, és talpra ugrott. Ebben sem látott több értelmet, mint iménti tevékenységében, de nem tudott egy helyben megmaradni. Mintha tűvel szúrkálnák a fenekét, muszáj volt arrébb mozdulnia.
   Idegesen járt-kelt a szobában, már csaknem teljes depresszióba süllyedt, amikor meghallotta, hogy a bejárati ajtót valaki igen nagy hanggal bevágja maga után. Na, talán most majd választ kapok az értelmetlenségre, gondolta a férfi, és izgatottságában kissé reszketve, utánanézett a történteknek.
   A hallon, nagy meglepetésére a nemrég oly sietősen távozó nő futott át, figyelmen kívül hagyva a kanapén még mindig ott ücsörgő öregurat. Zavarodottsága szemmel láthatóan sokszorosára nőtt, tehát történt vele valami odakint, vélte a férfi. Bele sem mert gondolni abba, mi hozhatta ki ennyire a nőt a sodrából.
   Bizonyára elrohan a férfi mellett is, magára zárja az ajtót, és ki sem jön napokig, ha az meg nem ragadja a karját. De ez történt. A férfi erősen maga felé fordította a nőt, amitől a riadt, ide-oda forgó szemgolyók végül megállapodtak a homlokseben, mely viszonylag rendesen begyógyult a baleset (vagy gyilkossági kísérlet, ki tudja!) óta.
   - Nyugalom, nincs semmi baj! – vigasztalta a férfi, mélyen belefúrva tekintetét a nőébe. Zöldeskék szeme, mint a macskáé, úgy csillogott. A férfi most még szebbnek látta, mint első, megrázó találkozásukkor.
   - De baj van! – mondta türelmetlenül a nő – Az a valami, ami odakint van…
   Nem folytatta tovább. Láthatóan nem találta a megfelelő szavakat.
   - Mi van odakint? – csillant fel a férfi szeme, mint aki hosszú, reményvesztett várakozás után végre értelmet talált az életben.
   - A köd – szólalt meg váratlanul az öregúr, le nem véve tekintetét az ajtóról. Határozott kijelentésével megfagyasztotta a levegőt a házban.
   A többiek felé fordították arcukat. Megkövülten várták a magyarázatot, amely azonban nem érkezett.
   A nő rövid szünet után így folytatta:
   - Nem tudom, mi lehet az, de amikor elindultam, azonnal felé rohantam, mintha vonzana magához. Pedig féltem tőle, már amikor először megláttam, akkor is. Nem tudom, mi az, de kiráz tőle a hideg.
   - Mi történt? – faggatta a férfi szakadatlanul.
   - A lábam egyre beljebb vitt… és beljebb… Valami  van abban a… ködben… És azok a hangok…
   Erre már az öregúr is feléjük fordult. Mi több, fel is állt a kanapéról, és elindult a lépcső irányába. Annak aljánál megállt, és megkérdezte: - Mit mondtak azok a hangok?
   A nő összerezzent. Szeme tágra nyílt, benne ugyanaz a félelem jelent meg, mint amikor a köd felé közeledett.
   - Valamit tennünk kell – mondta végül, könyörgőn nézve a férfira – Ha az a valami idejön…
   Az öregúr nem hagyta annyiban.
   - Mit hallott a ködben? – kérdezte, mintha életbevágóan fontos információt akarna megtudni – Kérem, ez fontos lehet!
   - Emlékeket – felelte a nő lesütött fejjel. Csak ennyit tudott mondani, itt torkára fagyott a szó.
   Az öregúr szemmel láthatóan nem volt elégedett a kapott válasszal. Lassan visszaballagott a kanapéhoz, és ismét helyet foglalt.
   Azt egyikőjük sem láthatta, hogy a távoli ködfátyol időközben néhány méterrel közelebb húzódott a házhoz…