Rózsika néni kókadt fejjel üldögélt az étkezőasztalnál. Ősz haját túrta ujjaival, és csendesen hullatta könnyeit. Most érezte először, mennyire egyedül van. Bár Ernő máskor is magára hagyta már, de így, minden szó nélkül, még soha. Férje nem volt az a búcsúzós fajta, aki a nyakába ugorva összevissza puszilgatja, azért jólesett volna, ha legalább annyit mond indulás előtt: „Elmentem!”
   Ő meg egész délután urát kereste, átkutatta miatta az egész házat, még a vendégszobákba is benézett – mivel nem tartózkodott otthon senki, a fiatal leányon kívül. Reményvesztetten kisétált a garázsba is, hogy meggyőződjön arról, amit már akkor tudott: a kocsi helye üresen állt.
   Rózsika néni az asztalra hajtotta fejét. Hangtalanul zokogott. Miután kiadta magából a felgyülemlett feszültséget, ökölbe szorította a kezét. Arca dühösen összerándult.
   Feladata volt, fontos megbízatása. Arra gondolt, mi mindenen kellett keresztülmennie az idők folyamán. A kedves kisgyerek, akit még szinte újszülöttként fogadtak be, most valahol távol, ismeretlen helyen él. És az egyetlen támasz, ami vigaszt nyújtott számára, igencsak gyenge lábakon állt. Ernő már nem szerette, ebben biztos volt. Elhagyni nem fogja, azt is tudta, de mégis: bántotta, hogy minden érzelem kezdett kihunyni kettejük kapcsolatában. Már szinte csak éltek egymás mellett, anélkül, hogy a másikról tudomást vettek volna.
   Erős körmeivel alaposan tenyerébe vájt, csaknem kiserkent némi vér. Mérges volt, és érezte, valamit tennie kell.
   Valahonnan fentről a lány hangos kiáltása hallatszott, és Rózsika néni enyhített a szorításon. Különös öröm futott át arcán, mosolyt varázsolva ábrázatára.

                                               ***********************

   A lány Virág szobájában lelt menedéket. A sajátjába semmiképp nem akart visszamenni. Találgatni sem mert, mi várna rá, ha mégis megtenné. Lefeküdt az ágyba, úgy döntött, a továbbiakban tudomást sem vesz a körülötte lévő világról.
   De nyugalma nem tartott sokáig.
   Az ajtó felől kopogást hallott. Nem mozdult a hang irányába, elhatározta, egyszerűen figyelmen kívül hagyja, bármi történjen.
   A zörgető azonban nem adta fel. Újra és újra kopogtatott, majd, mivel nem kapott választ, fennhangon bekiáltott:
   - Angyalkám, én vagyok az! Szeretnék veled beszélni egy kicsit.
   A lány arca megnyúlt a döbbenettől. Gyomra összeszűkült az izgalomtól. A srác hangját hallotta, akivel nemrég a konyhában találkozott.
   Érezte, hogy a fiú nem fog tágítani, addig dörömböl, míg bebocsátást nem nyer. Lassan az ajtóhoz osont, kinézett a kulcslyukon. Egy ruhadarab eltakarta a fényt. Tehát itt van! Valóban itt van!
   Kezét a kilincsre tette, és megvárta az újabb kopogást. Amikor az bekövetkezett, kinyitotta az ajtót.
   A jóképű, elegánsan öltözött fiatalember bájos mosolyra húzta a száját.
   - Tudtam, hogy beengedsz – mondta, önbizalommal teli hangon. A lányt elvarázsolta kisugárzásával. Józan esze azonban valahogy visszarántotta a valóságba.
   - Te… nem létezel – suttogta értetlenül. Lehetséges, hogy a srác csak a képzeletének szüleménye? Hiszen annyira helyes és élethű!
   - Ki mondta neked ezt a butaságot?
   A lány elgondolkozott. Talán csak gyorsan elmenekült, amikor meghallotta Rózsika néni hangját. Igen, ez lehet a magyarázat! Hisz volt elég idő… kellett, hogy legyen!
   Hangosan csak ennyit mondott: - Bocsánat. Keveset alszom mostanában.
   A fiú szelíden mosolygott. Némi tolakodásra utaló árnyalat suhant át az arcán. Azé az emberé, aki pontosan tudja, mit akar, és mindent megtesz annak eléréséért. Bármit…
   A lány beljebb intette, majd becsukta maguk mögött az ajtót. Ő az ágy szélére ült, vendégének pedig a fotelt kínálta fel. A fiatalember nem örült ennek, de egyelőre beletörődött. Megköszörülte a torkát, és próbált beszélgetést kezdeményezni.
   - Bocs, hogy olyan hirtelen eltűntem a konyhából, de én valahogy nem kedvelem azt az öregasszonyt. Remélem, nem haragszol.
   A lány félénk mosolyt eresztett meg, és megrázta a fejét.
   - Helyes! – csattant fel izgatottan a fiú – Jóban leszünk, úgy látom. Szimpatikus lány vagy.
   A lány elpirult, szégyenlősen előrehajtotta kissé a fejét. Így nem láthatta, hogy a fiatalember felállt a fotelből, és elindult felé. Csak akkor kapott észbe, amikor annak keze már meztelen combján pihent. Erre megugrott, pár centit távolodott a rámenős sráctól. Éberen figyelte minden mozdulatát. Nem akart túl udvariatlan lenni, ahogy túlságosan engedékeny sem.
   - Most mi van? – torzult dühödtté a fiú arca – Talán te nem akarod?
   Ismét közelebb húzódott, keze hol a lány hátán, hol a combján vándorolt.
   - Elég legyen! – pattant fel helyéről a lány – Azonnal takarodj a szobámból!
   - Ez nem is a te szobád! – válaszolt egyből a fiú, és megragadta a lány karját. Kezdte húzni maga felé, de az erőt vett magán, és visszalökte az ágyra.
   Azonnal látta, mennyire felbőszítette ezzel a mozdulattal. Biztosan nem számított arra, hogy visszautasítsák. Vad, szinte állati tekintettel meredt a lányra, aki tudta jól, ha nem tesz valamit azonnal, a srác magáévá teszi testestől-lelkestől, még ha bántalmaznia kell is őt. Ezért cselekvésre szánta el magát.
   A másodperc töredéke alatt az ágyon termett, hangos kiáltással jelezve, nem viccel. Ujjai görcsösen a fiú nyaka köré szorultak, mint egy hurok. A menekvés lehetetlenné vált. Hiába kapálózott, igyekezett lefejteni a gyilkos karmokat magáról, a szilaj, fékezhetetlen erő az ágyhoz bilincselte.
   - Gyilkos! – erőszakolta ki magából a fiú, a következő pillanatban pedig lilára vált feje ernyedten adta meg magát a szorító ujjak közt.
   A lány tágra nyílt, zavaros szemmel bámulta az elterülő holttestet.
   Az ajtó ekkor kivágódott, és Rózsika néni libbent be, oly váratlanul, hogy neki még arra sem volt ideje, hogy leugorjon az ágyról.
   Az öregasszony kővé dermedt.
   - Mi történt? – kérdezte értetlenül.
   A lány maga elé meredt. A lepedő összegyűrődve hevert előtte, ujjai közt a hideg paplan sarkát szorította. Érezte, amint Rózsika néni apró keze a vállára hullik vigasztalón.
   - Nincs semmi baj – szólalt meg halkan a házvezetőnő – Én itt vagyok, és vigyázok rád. Hidd el, amíg mi ketten összetartunk, nem történhet semmi rossz!
   Leült az ágy szélére, és erősen átkarolta a lányt.