A komoly tekintetű férfi reszkető kézzel fogta a kormánykereket, és vezetett. Egészen addig, amíg végre be nem látta, szükségtelen erőltetnie: jelenleg nem fog menni.
   A probléma nem az illető rossz problémamegoldó képességének volt betudható, sem pedig a koncentráció hiányának;  a gond az volt, hogy, egész egyszerűen, a férfi nem tudta, merre menjen tovább az úton.
   Pár méterrel arrébb épp az imént hagyta el az autópályát, egy táblával ellátott kijáratra kanyarodva, melyen az állt, hogy nem messze fogadó várja a vendégeket, ahol akár álomra is hajthatják fejüket, vagy csak épp megihatnak egy kólát. Másik jelzés szerint benzinkútnak is kellene a közelben állnia… A férfi azonban egyiket sem látta.
   Tíz perce ment nyílegyenesen, reménykedve, hogy egyszer csak, a távolban – arra nem emlékezett, hány métert írtak a táblára – megpillantja egy útszéli csárda körvonalait vagy a töltőállomás alacsony épületét. De mindhiába: az út szélén csak fák, kisebb bokrok, meg egy-egy eldobott ruhadarab hevert.
   A férfi hamarosan megelégelte ezt, és úgy döntött, leállítja a kocsit. A szürke Toyota lassított, megállt, majd motorhangja is fokozatosan elhalkult, végül teljesen elcsöndesült.
   A férfi keze még mindig reszketett. Nem merte elengedni a kormányt, nehogy véletlenül kárt tegyen magában vagy a kocsiban. Úgy ült ott, mint egy túladagolt kábítószeres – pedig eszébe sem jutott volna droghoz nyúlni.
   Már lassan három órája rótta a sztrádát, és mindezidáig biztos volt benne,  jó irányba halad. Gyakorlott autósként soha nem tévedt el, sőt, még csak figyelnie sem kellett az utat, annyira értette a dolgát. Ismerősei közül sokan élő térképként aposztrofálták a férfit. Ha szükségük volt egy fuvarra, lehetőleg tőle kértek segítséget.
   Most mégis ide jutott! Minden erőfeszítése ellenére eltévedt, mint egy friss jogosítványos fiatalember, aki csak a hecc kedvéért elindult világot látni.
   - A francnak kell nekem mindig Pestre menni! – dörmögte magában a férfi, és most szívesen beletúrt volna a hajába, ha nem lett volna három milliméteresre lenyírva. De le volt, így hát be kellett érnie a kormánykerék jó erős megmarkolásával. Meglepetten vette észre, hogy ez némiképp segített is neki. Miután ilyen módon kieresztette a gőzt, felszabadultabbá vált, valamennyire megnyugodott. A probléma megoldásával ugyan egy cseppet sem haladt előre, de legalább az agya nem pattant ki a helyéről.
   „Gondolkozz!” – hergelte önmagát, miközben újra és újra végignézett a mögötte és előtte elterülő útszakaszon – „Lekanyarodtál a kijáraton, onnan tök egyenesen jöttél végig, nem? De! Tíz percig mentél egyenesen, és most itt vagy… Ez sehogy nem jó! Azt a jó édes anyját! Csak legalább lenne valahol egy rohadt kocsi, mennyivel könnyebb lenne a dolgom…”
   Amint ezt végiggondolta, mögötte, a távolban szinte azon nyomban megjelent egy tűzpiros személygépkocsi. A férfi fellélegzett. Az elmúlt percekben ugyanis egyetlen járművel nem találkozott, és ez roppantul bosszantotta. Egyetlen perc most úgy tűnt, mintha egy egész óra lenne. Kiszállt a Toyotából, és bőszen integetni kezdett a közeledő autó sofőrjének. Az időben lelassította a Fordot, majd hangtalanul megállt. Az ajtó azonban nem nyílott ki.
   A férfi abbahagyta az eszeveszett kalimpálást. Kissé megszeppenve közelebb ment a Fordhoz. Próbálta kivenni a vezetőülésben helyet foglaló személy körvonalait, de ehhez még túl messze volt. Lassan lopta a távolságot, mégis úgy érezte, az inkább egyre csak növekszik. Már megint ez a rohadt érzés, villant át agyán, a tízpercnyi, puszta síkságon való száguldásra visszagondolva.
   Az idegen a Fordban mozdulatlan volt – a férfi legalábbis így érezte. Mozdulatlanul várt valamire; talán pont őrá? Lehet, hogy ugyanabban a cipőben jár, eltévedt, és most útmutatásra szorul? Nem volt biztos ebben, de lelke mélyén nem is akarta egyáltalán megtudni a választ.
   Már alig párlépésnyire állt a vörös Fordtól, amikor annak motorja felbőgött. A férfinek ettől a földbe gyökerezett a lába. Kényelmetlen érzés kerítette hatalmába. Mintha ezer vaskarom próbálná megkaparintani a torkát, és kiszorítani belőle a szuszt. Két dologra nem volt csupán képes: maradni és elmenekülni.
   A Ford lassan mozgásba lendült. A férfi, ha akarta, ha nem, menekülésre kényszerült. Toyotájától már jócskán eltávolodott. És saját autója ebben az átkozott helyzetben valahogy egyre messzebb került minden egyes megtett lépéssel. Mintegy elérhetetlenül állt az út szélén, kereke félig a füvön pihent. Olyan volt, mint egy bozótban lapuló, megrettent nyúl.
   A férfi már tudta, hogy esélye sincs elérni a járművet. A Ford már a sarkában loholt, a következő pillanatban pedig érezte, hogy a kemény fém a csipőjének nyomódik. Aztán megállt, vagy ötven métert hátrált, és újra próbálkozott. Ekkor már sikerült akkora lendületet vennie, hogy áldozatát vállára fektesse, meghempergesse a tetőn, majd otthagyja eszméletlenül az út közepén, mintha mi sem történt volna…

                                                         **************************

   A férfi az éj legsötétebb órájában tért magához. Feje lüktetett, végtagjai remegtek a fájdalomtól, de legalább egyben volt.
   Felült az autóúton, és szemöldökráncolva szétnézett minden irányba. Nem sokat látott. Mindössze egy felekézett szántóföld buckáit és néhány fa körvonalát tudta kivenni. Értetlenül meredt a sötétségbe, közben azon morfondírozott, mi történhetett vele. Csak halvány emlékképek derengtek valami autóról, meg egy másikról, amit próbált megközelíteni… Ó, hát persze!
   Felpattant, leporolta farmernadrágja hátulját, és elindult a Toyota felé. A kocsi ugyanolyan magányosan állt az út szélén, mint órákkal azelőtt. Mint egy bozótban lapuló, megrettent nyúl…
   A férfi agyán egy eszelős pillanat erejéig átvillant egy furcsa gondolat. Elképzelte a következő szituációt: odamegy, kinyitja az autó ajtaját, halk kattanás, aztán egy éles sípolás… végül vakító, fehér fény árasztja el a teret, és mindennek vége… Egy röpke másodpercig komolyan elhitte, hogy időzített bombát helyeztek a Toyota utasterébe. Aztán rájött, hogy mindez igen hülyén hangzik. Milyen embernek jutna eszébe, hogy, miután elüt valakit, pokolgépet rejtsen a járművébe? Még ha szándékosan tört is az életére az illető, miért nem elégedett meg azzal, ha halálra gázolja? Hamar elvetette az ostobaságot, és kinyitotta az ajtót.
   Hatalmas megkönnyebbülés járta át, amikor végre a volán mögé huppant. Fejét a puha fejtámlának döntötte, és eltorzult arccal felnyögött. Csak most tudatosult benne, hogy gyakorlatilag minden porcikája sajog a fájdalomtól.
   Szétnézett a műszerfal tetején, belenyúlt a kesztyűtartóba, hátha talál valami fájdalomcsillapítót. Nem járt eredménnyel. Pedig meg mert volna rá esküdni, hogy legalább egy levél Algopyrin van valahol. Még egyszer átnézett mindent, majd felkapcsolta a belső világítást, és hátrafordult. Most a hátsó üléseket kutatta át, de ott sem lelt rá a keresett gyógyszerre. Végül feladta, választva inkább a jóleső pihenést. Úgy döntött, így fogja eltölteni az éjszaka hátralévő részét, teljesen egyedül a sötétben. Félelem egyáltalán nem volt benne, csak az a mindent szétfeszítő idegesség, amit a baleset következményének tudott be. Legszívesebben őrjöngött volna. De azt is kinek, amikor nem jár a környéken az égvilágon senki? Ez már a sokadik elvetélt ötlete volt az éjszaka folyamán, ezért jobbnak látta, ha elteszi magát másnapra. Lehunyta szemét, és néhány órán belül, fájdalmas rángások közepette, végre sikerült elmerülnie az álmok világában.
  

                                           *****************************************

   Álmában kiszállt a kocsiból, és elindult a hepehupás szántóföldön, ahol valószínűleg csak keveseknek fordul meg a fejében, hogy átgázoljanak. Az okkal nem volt tisztában, de nem is törődött vele. Elindult, lesz, ami lesz alapon. Hisz ennél az útszakasznál még az is jobb.
   Körülbelül a felénél tartott, amikor hirtelen megfordult, hogy ellenőrizze, mennyi utat tett meg eddig. Az eredmény láttán nem pusztán csalódottság, sokkal inkább egyfajta kibontakozó félelem kezdett rajta eluralkodni. Mögötte, alig pár lépésre állt a bozótban lapuló, megrettent nyúl. Előrenézett, ahol pedig a következő meglepetéssel kellett szembenéznie: a szántóföld előtte lévő területe nem hogy csökkent volna, de nőtt. A távolban pedig felbőgött egy személyautó motorja. Már látta is a vörös kis pontot a messze látóhatáron, amely kis pont egyre nagyobbá változott. A végén már egész életnagyságban robogott a férfi felé, aki ekkor úgy érezte, valami húzza lefelé, a lábánál fogva. Valami be akarta vonszolni a föld alá. Hideg kéz érintette meg a bokáját. Amikor lehajolt, hogy közelebbről megnézze, a kar előrelendült, és megragadta a férfi tarkóját. Egy halott keze volt; rothadt és bűzölgő, mégis csodálatra méltó erő lakozott benne.
   A férfi kiáltani akart, ám ebben a pillanatban meglátta a nagy port felverő, vörös Fordot. A volán mögött a sötét arc homályos vigyorra húzta a száját, hogy a fényben kivillantak a fogai.
   - Megmentelek, nem kell félned! – kiáltotta egész komolyan, majd egy éles rántással kipörgette a jármű hátulját, amely egyenesen a viaskodó feleket találta el, eldöntve ezzel a csata kimenetelét.

                                                                  ****************

   A férfi felriadt. Az álmában kapott ütés mintha átjött volna tudatával együtt a valóságba. Fájdalmai ugyan valamelyest enyhültek, de feje minden eddiginél jobban lüktetett. És most még kórházba sem tudott menni, mivel halvány gőze nem volt, hogy hol van.
   A bozótban lapuló, megrettent nyúl lámpás szeme hiába világította meg az utat, a férfi úgy érezte, az sehová nem vezet. Mégis, valamit tennie kellett. Abban nem kételkedett, ha ottmarad, a vörös Ford tulajdonosa vissza fog térni, ellenőrizni, hogy életben van-e még. És másodszorra már valószínűleg nem hibázik.
   A motor zúgásától fejfájása egyre erősödött. Ez ellen nem tudott mit tenni. Legfeljebb visszaaludhatott volna még – erre érzett is némi hajlandóságot - , de a túlélési ösztön erősebbnek bizonyult. Egyszerűen nem találhatja itt az az ember! El kell menekülnie!
   Amint ezt kigondolta, máris a megvalósítás szilárd talajára lépett. A gázpedált tövig nyomta, és a bozótban lapuló, megrettent nyúl kecsesen szökellő, nemes gazellává változott.
   A férfi érezte, ahogy a félelem lassan teljesen átjárja szívét. Vezetés közben folyamatosan az iménti álma járt az eszében. Mikor is álmodott ehhez hasonlót?... Nem emlékezett már rá. Agya tompa volt, keze remegett. Koncentráló képessége szinte a nullával vált egyenlővé, de valahogy csak elirányította a Toyotát. Kényszerből… Hogy még gondolkodjon is, azt teljességgel lehetetlennek tartotta.
   Hamarosan vendége érkezett. A férfi belenézett a visszapillantó tükörbe, és megpillantotta régi ismerősét, a kocsit, amelyik elgázolta. A nyomában haladt, egyre közelebb férkőzve, a szívrohamot hordozva magával. A férfi úgy érezte, most mindennek végképp befellegzett. Tehát az álmában hallott mondatot eképpen kell értelmezni: „Megmentelek, nem kell félned! Megmentelek a további szenvedéseidtől! Hahaha!”
   Ám a Ford ekkor váratlanul felgyorsított, és néhány másodpercen belül állva hagyta a hozzá képest csak vánszorgó Toyotát.
   A férfi nem tudta mire vélni ezt az előzési manővert. Meg volt róla győződve, hogy az álmában olyan félelmetesen vigyorgó alak ezúttal örökre ellátja a baját. Ehhez képest semmi nem történt. A Ford eltűnt lassan előle, már a motor hangját sem lehetett hallani. A férfi valamiért új esélyt kapott, de egyre kevésbé értette ezt a furcsa kis játékot. Lehet, hogy csak játszik vele a másik, hogy aztán lecsapjon, amikor a legkevésbé lesz rá felkészülve? Vagy meggondolta magát, és… talán mégiscsak segít neki – bár szokatlan módon – találni valami támpontot a továbbinduláshoz? Fogalma sem volt, mire gondoljon, csak azt tudta, hogy majd’ széthasad a feje, és nehezére esett bármire huzamosabb ideig fókuszálni.
   Belenézett a szélvédőn lévő tükörbe, és csak most vette észre, hogy homloka csúnyán felrepedt. Szivárgott belőle a vér, mint egy erdőben lágyan keringőző csermely. A fejfájás rejtélye tehát megoldva. Innentől kezdve nem nagyon érdekelte a dolog. Ha fáj, hadd fájjon! Így legalább emlékezteti valami arra, hogy még életben van. Ha már ezen kívül nem tudott érveket felhalmozni.
   A Toyota egyre gyorsabban száguldott. A táj változatlansága már-már az őrületbe kergette a férfit. Legalább lett volna valami tábla, útjelző, ami közeli épületre utalna.
   Az nem volt, a következő pillanatban viszont a távolban fehér fényszórókat látott kigyulladni. A Ford bizonyára visszafordult, gondolta a férfi, és még jobban rálépett a gázpedálra. Már ott tartott, hogy magasról tett rá, mi történhet. Hihetetlen elszántsággal haladt a két fénypont felé, és szándékától semmi nem tántoríthatta el.
   - Gyere, te rohadék! – mormolta félhangosan, tüzes szikrákat szórva szeméből – Most elkaplak, nem menekülsz!
   A kecsesen szökellő, nemes gazella ekkor már ruganyos testű gepárd volt. Ruganyos testű, vadászó gepárd. Sebesen robogott az úton, bele az ismeretlenbe. Vezetője teljes meggyőződéssel hitte, hogy ura sorsának, és mindannak, ami ezután következik.
   A fénypontok egészen közel voltak már. Ám a vörös Ford mozdulatlanul állt, csak a lámpája világított. A sofőrjét a vérző homlokú férfi nem látta. Nem a vér miatt, hanem mert a kocsi üresen állt.
   A férfi ettől a megállapítástól némileg lehiggadt. Már nem akart fejjel menni a falnak. Lassított, majd teljesen megállította a Toyotát, és gondolkodás nélkül kiszállt. A Fordhoz olyan laza testtartással közelített, mintha mindaz, amit a végtelen autópályán addig átélt, a világ legtermészetesebb dolga lenne. A félelem utolsó szikrája is kialudt szívében.
   Kezét az ajtó zárjára tette, és már arra készült, hogy alaposan körülnéz a jármű belsejében, ám a mozdulatsor felénél megdermedt. Háta mögött tompa, kattanó hangot hallott. Valaki figyelte, minden idegszála ezt üzente. Szinte égette az illető éles pillantása.
   - Ne mozduljon! – szólalt meg, talán szándékosan elfojtott hangon, és a férfi kicsi, hideg fémcső érintését érezte a tarkóján – Most pedig mondja el szépen, mit látott álmában!
   - Nem tudom, miről… - kezdte a férfi, de a másik nem engedte, hogy befejezze. Nyakcsigolyájára erősen lesújtott a fegyverrel, és a világ feketébe borult előtte.