A kirándulás folyamán megismerkedett egy sráccal, aki elbűvölő volt és ügyes festő. Mindig mikor befejezett egy festmény megkérdezte: 

-          - Vajon van benne művészet vagy cseszhetem az egészet?

Mint régen az úrfik olyan szépen udvarolt, lehazudta a csillagokat, a holdat. Szép románc volt, gyorsan vége lett, de Serena végig úgy érezte, hogy egy drámában mellékszereplő, aki arra kell a főhősnek, hogy rájöjjön, tényleg a másik lányt szereti. Őt meg lazán eldobja, de azért az utat még remény morzsákkal megszórja a biztonság kedvéért. Serena, hogy kisírja bánatát egy kedves barátnőjénél aludt. Az este szép volt, a beszélgetés jót tett mindkettőjüknek. Lassan készültek a lefekvéshez

. - Szoktál imádkozni? – kérdezte Helena, úgy érezte szüksége van az ima erejére most Serenának,még akkor is, ha nem hisz benne.

- Nem, nem igazán.

- Tudod, hogy az emberek ősidők óta imádkoznak, nem? Minden nép, mindenféle vallású ember. Még a törzsek egyszerű dallamos szövegei is azok.

- Igen, tudom, de mit ér ha nem hiszek úgy benne, mint kicsi koromban?

- Nem baj, úgyis van egy varázsa. Ha elkezded, és nem hagyod abba, rájössz majd, hogy milyen sokat segít. Egy próbát megér és nem veszítesz vele semmit.

- Nem tudom…

- Csak imádkozz minden este egy ideig, majd rájössz, hogy milyen nagy ereje van. Igazából nagyanyád sem mond butaságot, mikor erre kér. Szerintem az ő érted elmondott imái óvtak meg téged, az igazán nagy bajoktól eddig is..

- Lehetséges. Jó, ma neki fogok. Tudod, azért szeretném, hogy igazad legyen, tényleg szükségem volna egy kis erőre, vagy valami védelemre.

- Meglátod, igazam lesz.

        Lassan mindketten lefeküdtek és egymásnak hátat fordítva imádkoztak csendben. Talán egy kicsit szégyenlősen, a hitetlen kor gyermekei voltak. Vége lett az imáknak, Helena a hátára feküdt, Serena meg úgy mintha hozzá bújna, de testük nem ért egymáshoz.

- Lekapcsolom a villanyt, jó?

- Nem lenne jobb, ha égve hagynánk Helena?

- Ne félj Seri, nem lesz baj a sötétben sem. – biztatta barátnője.

Már félálomban voltak, mikor Serena érezte, hogy túl sötét van, az ágyhoz lapítja őket a súlyos feketeség. Aztán görcsbe rándult a lába, mintha valaki megmarkolná. Gondolta, hogy megfogja, kicsit megmasszírozza, hátha kienged. De nem mozdult a keze, valami a testéhez szorította.

- A villany! Fel kell kapcsolnom a villanyt, mielőtt meglátom azt a szemet! – gondolta Serena. Lassan elkezdett kúszni az ágy támlájához, közben próbálta az ujjait mozgatni, hogy kiengedjen a merevségből, hogy tudja meghúzni a zsinórt. Majdnem elérte már fejével, amikor egy hirtelen rándítással valaki a lábánál fogva visszahúzta. Jött az émelyítő szag, s Serena már képzeletében látta a régi kopott sírkövet. Ám a hang, nem a képzeletének szüleménye volt.

- Miért küzdesz? Úgy sincs miért.

          Megint az a szempár, mintha a sziámi macska gőgös nézése egy gyémánt ridegségével és pszichopata őrületével lenne keresztezve. Serena reszketett, nem akarta látni, nem akart ébren lenni, de mégis késztetést érzett arra, hogy küzdjön. Félelmében még vadabbul próbált felkúszni a támlához, a kezét addig feszegette, amíg kiszabadult a szorításból. Nem érdekelte a fájdalom, csak a fényt akarta. Már majdnem megfogta a zsinórt. Ekkor megint egy rántást érzett, most már akkora, hogy a hatalmas ágy másik végébe landolt. Megint az a gúnyos kacaj, talán éppen ez volt az, ami Serenát küzdésre kényszerítette. Nem érdekelte, hogy meghal vagy sem, csak a hangot ne hallja többé. Ahogy próbált lassan visszamászni ismét megszólalt a hang:

- Miért küzdesz? Van értelme az életednek?

Serena már az ágy közepénél járt, mikor ezt meghallotta. Megállt.

- Miért is küzdök? – kérdezte önmagától. Semmi nyomós érv nem jutott eszébe. Lassan kezdte megadni magát. Csak nézett bele azokba a félelmetes szemekbe és már nem gondolt semmire. Serenában valami kattant, előtört az élni akarás, de már annyira lebénultak a végtagjai a szorításban, hogy nem tudta mozdítani őket. Utoljára összeszedte magát és egy nagyot vetődött oldalra. A hirtelen mozdulattól elhagyta a testét, az ágy fölött lebegett. Lassított felvételként látta, ahogy a teste leesik a földre. A fájdalmat csak akkor érezte, amikor látta, hogy lehuppan. Serena szemei felpattantak és egyenesen Helena szemét látta, farkas szemet néztek. Mielőtt mély álomba zuhant volna, barátnője hangját hallotta

- Serena ez benned van! Ez valójában te vagy!

 Helena nem aludt egész éjjel, Serenán gondolkodott, igazából félt is tőle. Amikor Serena mesélt neki a különös történésekről, hitt is neki és nem is. De amit most látott az megijesztette. Még nem aludt el mikor látta, hogy Serena mocorog, majd harcol egy számára láthatatlan valamivel, rángatózott, rettegés ült ki az arcára. Amikor felébresztette, látszólag megnyugodott, majd hirtelen ide-oda rázkódott. Kinyitotta a szemét. Egyenesen ránézett, de mintha nem is ő lett volna. Pedig ugyanaz a zöld szem, de mégsem, ez más volt. Kegyetlenség csillogott, a huncut együtt érző szem helyett. Reggel mikor Serena felébredt, nem tudta eldönteni, hogy látott-e valamit az éjszakai harcból Helena, de ahogy kiment a konyhába és ránézett, megértette, hogy semmit nem aludt. Barátnője elmesélte neki, amit látott és azt is amit a történtekről gondolt, próbáltak együtt megoldást keresni. Serena azonban érezte, hogy Helena fél és alig várja, hogy megszabaduljon tőle. Megköszönt mindent és haza ment. Úgy gondolta, legjobb lesz, ha visszamegy egy kicsit a szülőfalujába, a régi barátokhoz, családhoz. Ahogy a busz közeledett az otthonához, az út egyre kacskaringósabb és meredekebb lett, sűrűsödtek a dombok, az út már folyton az erdő között járt. Szakadék szélén mentek, ha lenézett a mélyben kis hegyi patak küzdött, a kövek, gyökerek közt kellett utat törnie. Majd feltűnt egy kis fahíd, de az is olyan volt, mintha a természet tette volna oda. Mohás deszkái, gombával benőtt farönkjei látszólag nem bírtak volna el egy embert sem. Néha meg a pataknál volt egy - egy kis öböl, mit gondos kicsi kezek alakítottak ki, hogy a mezőről elszökve, míg a felnőttek pihennek, egymást pancsolva hűsöljenek. A gyökerek adták a létrát és a szomorú fűzfák szépen hajoltak a kiálló föld tetejére, ahonnan a gyerekek könnyen ugrálhattak a vízbe. Máshol magasan tornyosult a domb az út fölé, néhol az avar becsúszott az útra, ahol a gombászok felkapaszkodtak a bükkbe. A falvak szépen sorakoztak, kertjeik, udvaraik rendezettek. Egy-egy szekér lassította a buszt. Egyforma hegyek s dombok, de mégis sokrétű és változatos kép, hiába az azonosság, mindenhol mások az emberek, a szokások és az élet Minden domb, amely eltakarja a következő falut, várost,valaki szívét jobban megdobbantja, minden kanyar kedvesebb egy hazaérkezőnek.. Serena lassan hazaért kicsit megnyugodott, ahogy régi szobája rámosolygott. Egy pár napig fürdőzött a család, barátok szeretetébe, el is felejtette az egész rémséget. Aztán persze jött egy újabb szerelem, egy srác ki tényleg küzdött Serenáért. Igaz volt minden szava, mindent megtett, hogy a lány az övé legyen. Ez a fiú hasonlított az első szerelmére, Serena néha elhitte, hogy még mindig azzal az első sráccal jár. De ámítani önmagunkat sem tudjuk soká. Ez a szerelem majdnem egy évig tartott mint az első. Talán ez az egész kapcsolat egy újraélés volt. Most ugyan volt megbocsájtás, mégis valami végérvényesen elromlott és a megcsalás után csak rosszabbodott. Nagyon nehezen szakadtak el egymástól, sokszor kimondák, hogy vége, de mégis hosszú volt az út, míg lezárták. Serena érzéketlenné vált, nem sírt és a szenvedés legkisebb jelét is elnyomta. Pedig fájt neki nagyon is, de a világ dolgai nem érdekelték rég.

Serena már várta, hogy mikor fog érkezni, tudta, hogy akárhogy próbálkozik, csak elodázni tudja az újabb „álmot”. A szakítás után mindig késő estig fent maradt, olvasott vagy a barátnőit látogatta. Újabb és újabb hódolóit mesélte vagy figyelmes arcot vágva hallgatta őket, közben el sem ért tudatáig a mondanivalójuk. Egyik este elhatározta, hogy visszatér a nagyvárosba. Épp azon gondolkodott, hogy megvárja-e a jövő hetet vagy már vasárnap elutazzon. Gondolatait az udvaron lévő kutya ugatása zavarta meg . Bundás úgy vonyított, mint az anyafarkas kinek széttépték a kölykeit, de vegyült bele félelem is. Ugatásából Serena azt vélte kivenni, menekülj, jön valami, még messze jár, de én érzem a szagát. Serenát kirázta a hideg, most már ő is érezte, hogy valami közeleg. Kiment az udvarra, hogy közel legyen az egyetlen élőlényhez, aki otthonában ébren volt ebben az órában. Ahogy felnézett a csillagokra beleszédült, a mámor szétterült testében. Nézte a sziporkázó csillagokat, köd kúszott elméjére mintha a hatalmas Tejút ezernyi pók szőtte hálóját leengedné és felhúzná magához. Már a Kis Göncölön állt és a Medvét csalogatta, hogy a Nagy Göncöl elé befogja. Nem bánta, hogy nem jött, hisz már érezte lassan, hogy ő is egy csillaggá válik, és ahogy körbenézett köszöntve új testvéreit, meglepődött, mert a távolban egy zöld csillag közeledett. Serena azt hitte talán üstökös, de látta nem egy zöld pont mozog, kettő van belőle. A sötétség egy arcot rajzolt, bekebelezve a körülötte lévő csillagokat, szögletes arcát a még pislákoló csillagok megvilágították. Hirtelen sötét lett, nem fekete és csendes, hanem gonosz és fénytelen és csak közeledett. Egyre közelebb ért, körülötte az összes csillag megremegett, kihunytak, és csak fénytelenül pislákoltak, nem suttognak már újabb titkokat. A két pont már majdnem elérte Serenát mire számára is világossá vált, hogy ez nem más, mint az a szempár, min túl nem vár semmi, csak az üresség és benne a légüres tér. Míg egy sikoly felszakadt belőle, valami elkapta, szorította egyre jobban gyúrta bele egy fekete lyukba. Serena érezte, ahogy préselődik, az agya szétszóródik. Egyre jobban szorult, úgy érezte egy szűk tüzes karikán préselik át. Egy gúnyos kacajt hallott és zuhant lefele már látta, hogy kirajzolódnak a dombok az erdők, kiáltani akart félelmében, aztán bocsánatért esedezni és utolsó leheletével mindent szeretni. Mielőtt becsapódott volna, ott állt újra az udvaron, Bundás eszeveszettül ugatott. Serena remegve gondolt arra, hogy ilyen nem történhet, csak a képzelete játszott vele, megcsalta az éjszaka. De mielőtt elindult befele, felszisszent, mert egy horzsolást fedezett fel a derekán. Másnap az ágyban ébredt, teste tele volt friss sebekkel.