Egy újabb csendes kis este köszöntött a szürke kis szobára, félhomály szállt a régi bútorokra, amelyek mindentudóan néztek a kopott fotelben kucorgó lányra, ahogy hosszú barna haját csavargatta. Szeme a semmibe révedt el, egyenesen a tükör mellett. Serena nem nézett már rég rendesen a tükörbe, elsiklott majdnem szép arcán, pisze orrán, és keskeny, de mégis dús ajkát sem húzta rég mosolyra. Amin a legjobban látszik a változás, ami igazán szép volt az arcán, széles homloka alatt, mélyen megbúvó parányi szemei mely, mint két smaragd világított, hívogatóan lesett mindenkire. Az öreg tükör látta, ahogy lassan kihunyt a parázs szemeiből, a gondolatok rátelepedtek csillogására, és a csalódások körülölelték, réveteggé tették, az egész arcot megfosztva pajkosságától, szomorkássá alakították..

            Serena mindezt nem látta önmagán, de öreg bútorai észrevették. Ha beszélhetnének, elmesélhetnék a ködös régi bölcsességeket, amelyek nem gyógyírok a szívre, de csillapítják a lélek háborgását, lassítják az elme száguldását. Sajnos nem tehettek mást, csak azt, hogy csendes recsegéssel fejezzék ki együttérzésüket.

            Serena csak ült és bámult egy pontot, hagyta, hogy sodorja őt a benne dúló vihar, cikázott az elméje élete eddigi történésein. Egy-egy résznél szíve dühöngött, nagyokat ütött. Nem akart már testében maradni, elege lett a sok szerelemből, a mély völgyekből, élni akart, boldogan dobogni. Serena megint meghalt egy kicsit, lelke egy része összetört és megannyi csillagként hullt a „semmibe”. Agya próbálja pótolni, visszahozni, de képtelen. Lassan mintha megszokott lenne számára ez az érzés, minden szerelemmel, amely az első pillanattól halálra van ítélve, ez történik.

-          Miért akarom a lehetetlent? Miért mindig az kell, ami összeilleszthetetlen?

Serena elkapta tekintetét arról a pontról és lassan körbenézett az össze-vissza bútorokon, amelyeknek stílusát, színárnyalatát sosem lehetne egésszé komponálni. A szőnyegek különböző mintájukkal, a díszek a világ koraival, mintha bejárnád az egész világot. A zöld fotel melletti kispolc elhiteti, hogy olvasott ember lakásán jár az ember, de balra az ajtó mellett a modern ágy szélénél ott a sok film, rock zene CD és mellette sorban a sörösüvegek is és már majdnem az ágy alatt cigaretta csikkek bűzölögnek egy hamuzóból.. Az idős szekrényben, mindenféle stílusú ruha lóg. Ha jobban megnézzük, ott vannak a jó kislány ruhái a másik felében meg ott tombolnak a rossz lány hívogató göncei. Az egész szobában a káosz uralkodik, akárcsak Serena fejében. Most, hogy végig tekintett a káoszon azon tűnődött, hogy ha szobája összevisszaságát eltüntetné, talán rendet tudna tenni a fejében is. Ahogy ezt végig gondolta jött megint az a fura zaj, halk kattanás, az a csöndes gúny, mely áthatja a levegő illatát. A derengő félhomály hirtelen nyomaszóvá vált, a szobára árnyak vetődtek, melyek nem voltak sem kedvesek, sem ártatlanok, az a valami megint váratlan látogatásra jött. Serena tudta, hogy nem a csak a képzelete játszik vele, hisz nem ez volt az első alkalom mikor ennek a sötét valaminek a jöttét jelző dolgokat, figyelte érezte. Mint annyiszor már, most is lázasan gondolkodott, logikát keresett abban mi vele történik. Talán az erőssége, ahogy fokozódik. Eszébe jutott az első alkalom, vagy inkább az, amelyet először vett komolyan.

            Serena nem hitt a túlvilági dolgokban, mint szellemek démonok és társaik. Mikor valaki természetfeletti dolgokról beszélt, amelyekre nincsenek reális magyarázatok, olyankor magában vagy akár nyíltan is jókat kacagott. De az utóbbi évben hinni kezdet ezekben a mesékben. Még mindig elevenen élt benne az első valós rémálma. 

-    -  Milyen érdekes! Mikor kicsi voltam annyira örültem, hogy én is álmodom. Reggel elmesélhetem, figyeltek rám.

De ezt az álmot nem mondta sosem el, csak magamnak és a sötét szobának:

-       -    Az éjjel, kint álltam a szemközti dombon, ott ahol a bükk erdő kezdődik. Néztem a fákat, sötét volt. Úgy éreztem, hogy ezernyi szem néz rám, szúrós kíváncsi tekintetük vörösen izzott. Aztán halk reccsenéseket hallottam, ahogy a száraz avaron ezer apró láb lépdelt, majd nagy reccsenés, ahogy a faágak összetörnek egy nagy láb alatt.A láthatatlan valamik egyre közelebb jöttek és a sok vörös szem közül felvillant egy gonosz zöld is. Nem talál ő ide, gúnyos kacajával betöltötte a dombokat. Szeme villanását nem rejteti el, hogy kit figyel meg, ne neszelje, hogy sötét tettre készül itt a közelben, a ködben. Túl gőgös  ahhoz, hogy aggódjon, lebukhat. Hiába a homály, az erdő rengeteg fája, a mező sok reszketeg bokra, egy rossz lépés és már mindenki tudja, valaki közeleg..

-Most már tudom honnan a gőg, mivel olyan magabiztosan lépdelt, hisz ez csak a kezdet volt..