Végjáték

A bejárati ajtó hirtelen kicsapódik és a hideg, csípős őszi szél pillanatok alatt lehűti a nappali kellemes melegét.

Anett-tel, ugyanabban a pillanatban rezzenünk össze. Mindkettőnkben meghűl a vér.

-         Mit művelt? – hallom Lucas feldúlt hangját, majd egy pillanattal később meglátom, feldúlt arcát is.

Csurom víz. Észre sem vettem, hogy eleredt az eső.

Lucas emberi alakban van. A hajából csöpög a víz, a ruhái pedig teljesen átáztak.

Hozzám, rohan, s közben jó pár szellemen átsétál. A hófehér alakoknak fel sem tűnik, Lucas viszont mindegyiküknél, kissé megborzong.

Két tenyre közé veszi az arcomat és elkerekedett szemekkel bámul. A kezei jéghidegek.

Forgatni kezd, és tetőtől talpig végigmér.

-         Na! – ragadom meg a vállait teljes erőmből. – Teljesen elszédülök.

-         Annyira sajnálom. – kezdi szenvedő hangon. – Csak most tudtam meg, hogy mit tett…

A szájára teszem a mutatóujjam, majd a háló felé intek, ahol a ruháit tároljuk, amiket még nyár elején vettünk. Adam is azokat hordta.

-         Átöltözöl, aztán ha akarod, hallgatom a szenvedéseidet, akár naphosszat. – nevetek szeliden.

A homlokomra teszi, még mindig hűvös kezét.

-         Beteg vagy? – kérdezi enyhe iróniával a hangjában. – Honnan ez a jó kedv?

-         Majd azt is elmesélem. – felelem türelmetlenül és újra a hálószoba felé mutatok.

Majd amikor nem mozdul, a háta mögé lépek és lökök rajta egyet. Bosszús pillantással ugyan, de elindul.

-         Miért is futkoztál emberként a zuhogó esőben? – kérdezem, amint száraz ruhában kilép a nappaliba.

-         Jared ügyesen játszik. – gyönyörű tekintete elkomorodik. – Ebben jobb, mint én.

A hátam mögül, még mindig hallom Jamei lágy, finom hangját. Épp Anett-nek mondja el azt a keveset amit a generációkról tud.

Anett még mindig üveges szemekkel bambul a semmibe. Lucas emberi kirohanása óta nem mozdult, de legalább már pislogni elkezdett.

Soha nem hittem, hogy az angyalok kaphatnak sokkot.

-         Maradsz? – nézek Lucas elgyötört szemeibe.

Alig láthatóan bólint, de a pillantása nem őszinte. Még mindig nincs vége.

-         Mat – kiáltja Jamei, megszakítva szótlan párbeszédünket.

Lucas hirtelen megremeg. A földre hullott ruháit egy jól irányzott rúgással a kanapé alá juttatom.

Mat megjelenésére Anett is felkapja a fejét, és próbálja összeszedni magát. De az arca még mindig hófehér. Jelen állapotában jobban hasonlít a még mindig csukott szemmel meditáló szellemekre, mint az angyalokra.

-         Bezárult a kapu. – kiáltja Mat, amint bekerül a látószögünkbe.

-         A KAPU? – kérdezem hitetlenkedve.

-         Igen. – bólogat.

-         Jared? – fordulok Lucas felé.

-         Nem. – rázza a fejét. - Ő nem elég erős hozzá. Rachel volt.

-         De miért. – kapcsolódik be Jamei.

-         Ö úgy ugrál ahogy Jared fütyül. – sóhajtja Mat.

-         Érthető. – mondja Lucas kimért, jéghideg hangon. - A csaj még nálam is öregebb, hatalmas pusztítást vihet véghez, ha éppen ahhoz van kedve.

-         Az öregek mit mondanak? – szólal meg Anett, mindenkit meglepve.

-         Hogy iktassuk ki Jaredet. – dadogja Mat.

Ennek örülnöm kellene. És szeretnék is. De nem megy. Meglátom Lucas arcát és meghűl bennem a vér. Mégiscsak a testvére.

Beszédre nyitom a számat, de megelőz.

-         Ő már… - kezdi, de nehezére esik kimondani. Látom, hogy szenved. – Ő már nem a testvérem. – ahogy kimondja, az arca eltorzul a fájdalomtól. – A testvérem meghalt. – az arca megkeményedik.

-         Rendben. – sóhajtok és megfogom a kezét, ő pedig megszorítja az enyémet. – Mi a terv?

-         Az alapján amit elmondtál – gondolkodik el Jamei -  elborult az agya. Így mondjátok? – bólintok és látom, hogy mellettem Lucas kezd felengedni. – Nyilvános mészárlást tervez, és akkor elkapjuk.

Jamei kijelentésére Lucas arca újra megkeményedik, szinte már fagyosan mondja:

–        Te itt maradsz háziőrizetben.

-         Akkor soha nem kapjátok el. – ellenkezek.

-         Mert? – Anett hangja kissé hisztérikusan cseng.

-         Engem mindenképp meg akar ölni. Ha a nyilvános jelenetben részt vesz elkapjátok. Ha megpróbál a házi őrizetben megölni elkapjátok. Ezt ő is tudja.

-         Mire célzol? – Lucas arca elsötétül. A szemei szinte könyörögnek. Tudja mire célzok.

Mély levegőt veszek és nem nézek rá. Kimondom azt amitől már régóta rettegek.

-         Ha nem dobtok elé, soha nem lesz vége. – meglepetésemre a hangom erőt sugárzó, bátor.

-         De van más út. – mondja Lucas bizakodva, de a szemei másról árulkodnak.

-         És mi? Elég „híve” van. Nem iktathattok ki mindenkit. És nem halhat meg más csak azért mert az a hülye azt akarja tudni amit senki nem tud! – már ordítok.

Az erőm és a bátorságom kezd elszállni. Érzem, hogy a könnyeim elő akarnak törni. De nem engedem. Nem gyengülhetek el. Most nem.

Lucas arca még ellenkezik, de zöld szemei már belenyugodtak. A többi angyal megrökönyödve áll. Lassan ők is kezdik felfogni, hogy nincs más esélyünk.

Anett lassan újra sokkos állapotba kerül. Mat és Jamei ellenben felélénkülnek és nagyon halkan hardarnak valamit. Az egyetlen szó amit elcsípek: Tom. Többször is hallom.

Közben Lucas szinte katatón állapotban a terasz felé sétál. Pár lépéssel beérem és felveszem lassú, egyenetlen tempóját. Teljesen maga alatt van.

Elcsigázott tempónkkal tíz percbe telik, mire elérjük Lucas tényleges célját, a partot. Közben az eső teljesen eláll.

Amikor már a nedves homokban ülünk, egymás kezét szorítva megszólal.

-         Én. – de csak ennyire telik.

-         Én is. – sóhajtom. Bár fogalmam sincs miről van szó, biztos vagyok benne, hogy azt érzem, amit ő.

-         Nem értem. – tör ki belőle.

-         Micsodát?

-         Jaredet.

-         Luc…

-         Nem bírom felfogni. – vág a szavamba. – Miért csinálja, mi lett vele?

-         Luc…

-         Kate!

Próbálom elmondani, hogy ő már tényleg nem Jared. Hogy a mechanizmus miatt elveszítette a józan eszét. El akarom magyarázni neki, de nem hagyja.

-         Azt mondtad, ő már nem a testvéred. – próbálkozom egy másik irányból.

-         Meg akar…. – Lucas a tengert figyeli.

Percegik szótlanul mered a nagy kékségre. Kezd megijeszteni.

Hirtelen a keze őrült módon kezdi szorítani az enyémet. Lassan felém fordítja a fejét és mélyen a szemembe néz.

-         Olyan mint az óceán. – a hangja lágy és alig hallom amit mond.

-         Tessék?

-         A szemeid. Órákig el lehet veszni benne. – mondja teljesen elmerülve az érzelmekben. – Olyan gyönyörű. És ő el akarja venni tőlem. – Lucas pillantása eszelőssé válik

Megijeszt. Megragadom a vállait és teljes erőmből megrázom. Adamnél már bevált.

De Lucas keményebb dió. Egy pillantra sem veszi le rólam a szemeit, miközben egyre erősebben és erősebben rázom.

A kezem már kezd görcsölni, de még mindig semmi változás. Hirtelen ötlettől vezérelve lekeverek neki egy hatalmas pofont.

A tekintete kitisztul és értetlenkedve néz rám.

-         Soha többet ne csinálj velem ilyet! – ordítok magamból kikelve.

Minden porcikám remeg. Nagyon megijesztett.

-         Ne haragudj. – hajtja le a fejét. – Csak megőrít a tudat, hogy el akar venni tőlem.

Magam felé fordítom a fejét és pillantásomat az övébe fúrom.

-         Minket, senki és semmi nem választhat el.

-         Senki és semmi. – feleli egy kezdeltleges kis mosollyal az arcán és szorosan magához ölel.

Senki és semmi. Visszhangzom magamban. Örökké együtt leszünk.

Próbálom elfojtani a sírást. Tudom, hogy örökké együtt leszünk. De azt is tudom, hogy az az örökké, engem már egy más világhoz köt. Ahova Lucas még nem követhet.

Finoman eltol magától.

-         Szóval? – kezdi higgadtan. – Honnan ez a jó kedv?

Elmesélem neki Klara és Adam történetét. Az egészet, részletes pontossággal.

-         Adam? – kérdezi hitetlenkedve.

-         Adam. – a hangom megremeg a rengeteg érzelemtől.

Lucas újra szorosan magához ölel. Hallgataom szívének egyenletes ritmusát. Egy egész életen keresztül tudnám hallgatni, de mint mindig, Jared most is beárnyékolja az a csöppnyi kis nyugalmat ami nekem jutott.

Lelki szemeim elé beúszik Jared, őrülettől izzó szemekkel. Lucas szívverésére koncentrálok, de Jared nem hagy.

-         Lucas. – beszívom a levegőt. – Jared megőrült. – kifújom a levegőt.

-         Tessék?

Lucas megpróbál eltolni magától, hogy a szemembe nézhessen.

Őrült módjára kapaszkodok a derekába és a fülemet egy pillanatra se veszem le a mellkasáról. Minél erősebben próbál eltolni magától, annál erősebben kapaszkodok belé.

Végül feladja és belenyugszik, hogy ezalatt a beszélgetés alatt, nem merülhet el tenger kék szemeimben.

-         Kifejtenéd bővebben? – kérdezi nyugodt hanglejtéssel, de én tudom, hogy az álkapcsa megfeszül és sötét kis árnyak takarják gyönyörű zöld szemeit.

-         A mechanizmus. – sóhajtom és eszembe jut, hogy én erről nem is tudhatnék. De már mindegy.

-         Honnan…

-         Adam. – válaszolom meg a még csak félig feltett kérdést.

-         Adam? – kérdezi éles hangon.

-         Éreztem, hogy valamit eltitkolsz. – az én hangom teljesen nyugodt.

-         Kate…

-         Lucas…

-         Kate én…

-         Lucas te…

-         Kate. – sóhajtja és addig feszegeti görcsös kezeimet, amíg végül el nem tol magától. – Kate! – kiáltja és maga felé fordítja durcás arcomat. – Szörnyű vagy.

-         Szörnyű? – kiáltok. – Te titkolózol.

-         Én csak meg akarlak védeni.

-         Védeni? – a hangom egyre idegesebb. – Mitől Lucas? Saját magamtól? Vagy attól ami velem történik?

-         Én..

-         Te! Igen te! – üvöltöm. – Te végignézted, hogy mennyit szenvedek. Láttad az arcomon, hogy nem értek semmit, hogy szeretném tudni. Miért nem mondtad el?

-         Szerinted ez olyan egyszerű? – kérdezi nyugodt hangon, amitől én csak még idegesebb leszek. – Elakartam mondani. Annyiszor el akartam mondani. – Lucas szenved. Látom rajta. És már megint én okoztam. – De mit mondtam volna? Szia Kate! Jared az öcsém meg akar téged ölni. Nem tudom, hogy miért, de ő az öcsém. Úgyhogy mielőtt letépném a szárnyait, hogy téged védjelek megpróbálok beszélni vele. Így jó lesz?

Mire befejezi az arca teljesen elkomorul.

Lehajtott fejjel, szótlanul ülünk egymással szemben. Igazam van. Ahogy neki is. Nem tudok igazságot tenni. Nem foghatok mindent rá és nem is hibáztathatom, amiért eltitkolta. Az ő helyében én is eltitkoltam volna.

Megfogom a kezét és reménykedem, hogy nem lök el magától a kirohanásom miatt. Érzem, hogy Lucas teste egy pillanatra megmerevedik, majd felenged és megszorítja a kezem.

-         Mi van a mechanizmussal? – kérdezi még mindig lehajtott fejjel.

-         Jared. – nyelek egy nagyot. Tényleg nehéz róla beszélni. – Azt mondta sok időt töltött az emberek között. – Lucas szinte észrevehetetlenül bólint. Szerintünk, vagyis Adam és én szerintem elkezdődött nála a mechanizmus és beleőrült.

Éppen hogy befejezem a mondatot, valami nedveset érzeke a Lucas kezét szorító kezemen.

Lucas sír.

A könnyei egyre gyorsabban és egyre megállíthatatlanabbul potyognak.

Közelebb húzódok hozzá és átölelem. Újra szorosan ölelem.

-         Annyiszor kértem – kezdi Lucas, sírástól remegő hangon. – hogy ne veszegesse a határokat. Hogy ne játsszon olyannal, amit nem ismer. – a hangja elcsuklik. – De ő soha nem hallgatott rám. Mindig önfejű volt.

Lucas egész testében remeg a sírástól. A könnyei megállíthatatlanul törnek a felszínre, kimosva lelkéből a testvére okozta sérelmeket.

-         Kate! Lucas! – kiált egy ismeretlen hang a távolból.

Mindketten összerezzenünk. Lucas finoman kibontakozik az ölelésemből és letörli a könnyit.

-         Ő már nem a testvérem. – határozza el magát. Immár véglegesen. – A testvérem meghalt, nem sokkal én utánam. Jared most már az ellenségem, aki megakarja ölni életem szerelmét.

Először nevezett a szerelmének. Nem tudok szólni, csak merengő tekintettel nézek Lucas szerelemtől csillogó szemébe és boldog vagyok.

Minden borús, rosszat sejtető felhő ellenére.

De a pillanat nem tart sokáig. Lucas felpattan és a kezét nyújtja. Határozottan megragadom a kezét és egy emberként fordulunk a ház felé.

-         Én is téged. – mondom mosolyogva, miközben megtesszük az első lépéseket egymásba kapaszkodva, erőt merítve egymásból.