Valaki tudja

Sokszor úgy érzem, hogy az életem egy vicc vagy egy unalmasra sikeredett könyv, amit csak azért olvasok, mert elkezdtem és akkor már befejezem.

Néha reménykedem, hogy csak egy álom, hogy felébredek. Mindegy, hogy a jelenben vagy a múltban, csak legyen vége.

Próbálom a fejemben valahogyan elrendezni az információkat.

Jared megakarta kaparintani Jane lelkét. Rejtély, hogy miért. De nem kapta meg, miattam. Ezért engem vett célba. Bosszúból? Lehet. De az én lelkem nem lett volna neki elég. Megölte Timet.

Aztán valahogy rámtalált és megkezdte a hajtó vadászatot. De én nem voltam megölhető állapotban. Anne lelkére fájt a foga, de nem kaparinthatta meg. Ezért megölte Joannt. Bár nem értem miért őt.

Fáj a fejem!

Hát, itt tartok most. A sok évnyi szenvedést még több követte és mire megleltem életem értelmét, el is kellett engednem, ugyanis a testvére meg akar ölni.

Nevetnem kell, mikor eszembe jut a szövevényes kapcsolat és az angyalok kusza világa. Na meg persze az, hogy Lucasnak miattam kell a testvérét üldöznie.

Ugyanis ember vagyok és már nem védenek az angyali képességeim. Így Jared most már még nagyobb veszélyt jelent, mint eddig.

George Bernard Show azt mondta: „Két tragédia érheti az embert az életben. Az egyik, hogyha nem kapja meg amire a szíve vágyik. A másik, hogyha mégis megkapja.

És ez így is van. Most, hogy ember lettem, már vágyok az angyal lét előnyeire. A sérthetetlenségre, az erőre. De ezekkel már nem rendelkezem, mert ember vagyok.

És még csak nem is teljesen ember. Médium. Vagy ha egész pontos akarok lenni : természet feletti képességekkel rendelkező ember. Így hívják a filmekben azokat, akik látják a halottak. És én látom őket. Többet is a kelleténél. Főleg mióta Michael valamilyen számomra felfoghatatlan okból, hozzám küldi a tévelygő lelkeket.

Emellett látom az angyalokat és meg is érinthetem őket, ami azt jelenti, hogy Jered vagy Rachel akár angyal formában is meg tudnak ölni. És akkor még ott van Nina és Joann is.

Látom egyebár a szellemeket, megérinthetem őket és beszélhetek is velük. Szívem szerint néha rendesen elkalapálnám a fejüket. Csalók, hazugok, gyilkosok.

Én pedig halgassam végig, hogy hogyan méstároltak, fosztogattak és erőszakoltak meg fiatal lányokat, pusztán kedvtelésből. Kavarog tőlük a gyomrom.

A médiumság az én világomban ismert, de akik médiumnak hívják magukat szemvényvesztők. Semmi közük az angyalokhoz vagy a túlvilághoz. Nekem viszont van. És ez újdonság nekem, Lucasnak, és még az Öregeknek is.

Az gyetlen aki talán segíthetne az Michael. Neki van tapasztalata a szellemekkel. De ahelyett, hogy felvilágosítana, hogy mit tegyek, vagy mit ne, csak küldözgeti hozzám a bűnösöket, akiknek eszük ágában sincs megbánni tetteiket.

Még mindig érzem a halál szagát. Mindenütt és mindig és amikor betéved hozzám egy szenvedő lélek, a szag csak erősödik. Nem akar megszűnni. Egy pillanatra sem. Valmi közeledik. Vagy inkább valaki.

A szellemek is érzik. Folyton valmi végzetről beszélnek, de nem hajlandók bővebben kifejteni. Ők nem félnek. Várják, hogy eljöjjön értük az a bizonyos végzet. Akármi is legyen az.

Az angyali őrizet megmaradt. Adam ember formában van mellettem. Természetes utálja, főleg, hogy nem vagyok hajlandó egész nap otthon ülni, mint a jókislányok. Viszont pár napja már nem panaszkodik, mert a házat kezdik ellepni a szellemek és ember formában nem látja őket.

Jamei viszont igen és elég sokat idegeskedik miattuk. Fél, hogy valamelyikük rám támad és még jobban fél attól, hogy Jared esetleg maga mellé állítja őket. Bár én ezt erősen kétlem. Jared nem az a fajta, aki lesüllyedne a szellemek szintjére. Ő annál büszkébb.

Jamei elég idősnek bizonyult, hogy megtudhassa a generációkat. Mat viszont nem. Így amikor hirtelen megjelenik, Adamnek muszáj elbújnia.

Jamei a közvetítőnk, de az az igazság, hogy nincs mit. Senki nem tud semmit, Lucas pedig ismételten eltűnt.

Jaredet keresi. Vagy üldözi. Nézőpont kérdése.

Ugyanis Jared is eltűnt. Vannak akik úgy gondolják ember alakban vadászik, ezért kell Adam.

És van aki úgy gondolja, egyszerűen gyáva.

-         Szerintem elijesztettem. – mondta Mat a pár nappal ezelőtti villám látogatásakor.

-         A sármoddal? – kérdezte Jamei a hasát fogva a nvetéstől. Matnek mindig sikerült egy kis jó kedvet csempésznie a levegőbe.

-         A vámpírfogaimmal – nevetett Mat is és a nyelvével piszkálni kedte az egyik kis szemfogát. – Hé, te nőstény! – meredt rám – Gyere a tetőre! Te leszel a vacsorám.

Adam épp a kanapé mögött bújkált, Jamei pedig intett a fejével, hogy menjek nyugodtan.

-         A szárnyaid? – kérdeztem Mat-et, mikor már a tetőn ültünk.

-         Lassan minden tollam visszanő – mosolygott és megrezegtette őket – a repülés már nem fáj.

-         Megtalálták már a lányokat?

-         Nem. Az emberi síkon rejtőznek. Eddig fel sem tűnt milyen nagy a világ – merengett – A mi síkunk olyan…

-         Üres – fejeztem be.

-         Igen. Csak mi vagyunk, egy lélek és egy ajtó. De a való világ hatalmas, főleg ha nincsenek korlátok.

-         Mi van alattunk? – a kérdésem mindekettőnket villámcsapásként érte.

-         Alattunk? – meredt rám.

-         Amikor kidobtak az ablakon, én a bokorba estem, te pedig rajtam landoltál – Mat az arcomat fürkészte várva a folytatást, én pedig a távolba meredtem. – Nem mertem mozdulni – folytattam remegő hangon. – Féltem, hogy leesel… hogy eltűnsz.

-         Tudom. – sóhajtotta.

A felállás meg változott. Mat a távolba meredt én pedig őrá.

-         Lucas elmondta, hogy… - elhalgatott.

-         Hogy?

-         Kate…

-         Én.

-         Te… meghaltál. Akkor. Nem vert a szíved. Nem lélegeztél. De mégis élsz.

-         Akkor még félig angyal voltam. Nem halhattam meg.

-         A közelségem tette. – lehajtotta a fejét.

-         A közelségetek miatt maradtam egyben.

-         Ezt nem értem. – rám emelte a nagy, gyermeki szemeit.

-         Én sem egészen. De szerintem az emberi testem már nem tudta befogadni az angyali voltot. Már túl sok volt. Kezdtem elveszíteni az uralmat az elmém felett. Rémálmok gyötörtek és a múlt.

A szomszéd ház ablakát figyeltem. A redőny résein kiszűrődő fénycsíkokat számolgattam..Nem mertem Mat szemébe nézni.

-         Mat – kezdtem folytott hangon. – nálam az semmit nem jelentett. – tértem vissza a meghaltam témához. – Nem vagyok, mármint nem voltam teljesen ember.

-         De a szíved akkor is vert. Viszont amimkor ránk találtak nem. Azt hittük meghaltál. Lucas teljesen kibukott, aztán egyszercsak felkeltél. – a semmibe révedt és tudtam, hogy nem akar róla többet beszélni.

Ha abba az esésbe belehaltam, akkor mégis hogyan élek?

Mat egy újabb dolgot vetett fel, amin a Lucas nélkül töltött álmatlan éjszakáimon agyalhattam.

Az agyamban mentő kérdés után kutattam. Nem akartam, hogy Mat elmenjen. Kiböktem az egyetlen kérdést ami nem a témához tartozott.

-         Nem hiányzik az emberi élet?

-         Nem. – vágta rá. Szóval neki már alig van szabad akarata.

-         Egy cseppet sem?

-         Nem. Jó volt embernek lenni, de most egy hatalmasabb jót szolgálok és szívesen teszem.

A hangjában ugyanaz az áhitat csendült, ami Lucaséban, amikor Michaellel beszélt.

Sajnáltam Matet amiért megfosztották az akaratától, de irigyeltem is. Rengeteg szenvedést és felesleges kérdéseket kerülhet el ezzel.

Amikor visszaértem a nappaliba Adam épp egy új DVD-t tett be a lejátszóba. Már egészen jól bánt a modern kütyükkel és teljesen belebolondult a különböző sorozatokba.

Még soha nem láttam az arcán azelőtt emberi érzelmeket. De mikor filmet néz. Még nevet is néha.

Mikor Isten megteremtette az embert a féltékeny Lucifer lázaást szított a Mennyek ellen. Ám őt és rebellis angyalait legyőzték és örökre száműzték a paradicsomból. Az angyalai, a bukottak cserben hagyták Lucifert és inkább a földön éltek az emberi gyönyörök között. Halandó feleségeik pedig torzszülötteket hoztak a világra. Nephilimeknek hívták őket, akiknek angyali hatalmuk volt, de emberi lelkük.

Dühében a teremtő özönvizet zúdított a földre, kipusztítva a Nephilimeket és menekülésre kényszerítve a bukottakat. Elküldte a hatalmasokat, a legvadabb angyalait, hogy vadásszanak le minden túlélőt. Ám egy prófécia szerint a bukottak m égis reménykedhetnek. Hamarosan eljön az a Nephilim, aki feloldozza őket és visszatérhetnek a paradicsomba. A bukottak tehát vártak és figyeltek.

Fallen – Letaszítva

3. rész

-         Szerinted igaz?

-         Nem tudom.

-         Mi az angyalok, nem tudjuk, hogy van e Isten.

-         Kate – meglepett a barátságos hanglejtés amivel a nevemet ejtette, ilyet nem szokott. Bár beszélgetni sem szoktunk. – Tőlünk nem kapsz választ a kérdéseidre.

-         Tőletek?

-         Tőlem. Mat-től, Jamei-től. Lucastól. – tisztában voltam fele, hogy Adam sem tudja megadni a választ erre a kérdésre, de egy próbát megért.

-         Valaki csak tudja. – kötöttem az ebet a karóhoz, s közben rájöttem, hogy senki nem tudja hogy Lucas mesélt nekem a generációkrol és a szabad akaratról. Azt pedig nem tudtam biztosan, hogy Adam mennyit tud az egészről ezért inkább úgy tettem mint aki nem tud semmit.

-         Valaki biztosan. De mi nem. Emlékszel az angyal létre?

-         Igen, de…

-         Nálunk ez más. Minket ilyen nem foglalkoztat. Nem gondolkodunk ilyen dolgokon, csak tesszük a dolgunk. Minden magától értetődik.

-         Rendben – feltartottam a kezeimet – elfogadom. – Valóban emlékeztem, hogy így mentek a dolgok. – de van itt más is. Angyalok és emberek?

-         Neked nem kéne ezt a sorozatot nézned! – nevetett. Adam nevetett. – Még hogy Nephilimek.

-         De komolyan – mondtam a legkomolyabbnak hitt hangomon. – Ti ember alakot ölthettek! Egyszer sem háltál emberrel?

-         Háltam? – meglepődött. – Te még ismered ezt a kifejezést?

Csúnyán néztem rá, amiért terelni akarja a témát. Valószínűleg halálosan, mert önként visszakanyarodott a témához.

-         Az angyali lét egy emberfeletti forma, amit az egyszerű halandók nem érthetnek. – furcsa volt a halandó szót ebben a közegben hallani. – Ez a lét nem örökíthető. – folytatta – mert az emberi test, az emberi agy nem tudná befogadni. – ezzel a résszel tisztában voltam.  – Szóval amikor emberi alakban vagyunk és hálunk – a hálunk szót nagyon megnyomta – csak az emberi tulajdonságainkat örökíthetjük.

Elmélázott.

-         Nem is tudom mi lenne, ha egy halandó angyali léttel rendelkezne.

A mondat végére a hangja elhalkult. Felém fordult és mélyen a szemembe nézett, mintha belém látatna.

-         Te…

-         Amikor – fojtottam belé a szót – emberi alakot öltötök, lényegében emberek vagytok, angyali léttel.

-         Igen, de mi visszalényegülhetünk. Nem fenyeget a veszély és valójában nem teljesen emberi a testünk…

-         Szóval emberré lényegülve olyanok vagytok mint én. Vagyis amilyen voltam.

-         Igen, de te nem válhattál újra angyallá. Igaz?

Bólogattam. Közben még mindig fűrkészett. Várt, türelmetlenül várt, miközben a tekintete bennem kereste a választ.

-         Basszus! – csattant fel hirtelen – mond már el!

-         Már több mint egy éve kezdődött. Figyelmetlen lettem, gyengültek a képességeim, a múltam egyre haalványabb lett. Úgy éreztem szétesek. Mintha a testem már nem tudná befogadni a rengeteg információt, a felfoghatatlan dolgokat. A testem kezdte elveszíteni angyali voltát. De előtte az elmém…

Pár percig csak halgattam és figyeltem a Fallen-ben a gagyi tüzes-kardos jelenetet, amin előtte nap Jamei-vel nevettem.

-         Az elmém – kezdtem újra – mintha ellenem fordult volna. Régi emlékeket éltem újra, furcsa álmok gyötörtek, amiket elfelejtettem, de megmaradt a gyötrő érzés, a hiányérzet. Tudtam, hogy valamire emlékeznem kellene.

-         Meddig voltál ember angyali léttel? – kérdezte hirtelen.

-         …

-         És a visszaalakulás? Az angyal… hogy is mondjam?

-         Értem mire gondolsz, de nem tudom. Amikor Lucas megjelent megszűnt. De amikor nem volt mellettem angyal újra lázadt az elmém.

-         Soha nem tudtuk hogyan teljesül be a mechanizmus.

-         A mechanizmus? – meglepett a szokatlan fordulat, föleg, hogy nem tudtam miről beszél.

-         Az angyali és emberi lét egyesülése. Bár… - gondolkodott el. – Te nem teljesen úgy működsz, mint mi emberi alakban. Te látod a halottakat. És láttad is. Hozzájuk is érhettél. Mi ember alakunkban erre nem vagyunk képesek.

Többet nem akart hozzáfűzni. Vagy csak nagyon lekötötték a gondolatai. Szemét újra a filmre szegezte.

És akkor rádöbbentem. Nincs semmilyen misztikus, természetfeletti kapocs, ami az ember-angyal állapotban tartott. Valamiért az angyali létem egy darabja megmaradt, majd amikor az elmém már nem tudta befogadni, megkezdődött a mechanizmus.

A mechanizmus amiről Lucas biztosan tud.

Hisz Adam is tudja.

A mechanizmus beteljesedése pedig a halálom volt. Ez vár arra az angyalra aki hagyja beteljesedni a mechanizmust? Meghal.

Nem. Nem meghal. Újjászületik. Így már van értelme. A mechanizmus beteljesedése az angyali lét elhalálozása, hogy maradjon elég hely az emberi létnek.

De nálam nem. Ugyanis engem, a természetfeletti nem hagy nyugodni.

A gondolat menetemet egy tizenkét éves fiúcska szakította meg. Lélek szakadva fékezett le előttem. A szemei izgatottságtól csillogtak.

-         Nézd! – duruzsolta boldogan. – Szellem lettem.

Halálra váltan figyeltem, ahogy öröm táncot lejtett, arcán az ártatlan gyermeki mosollyal.

Jamei a kanapé mellé lebegett és szájtátva bámulta az ujjongó fiút.

A távolból gúnyos kacaj hallatszott és egy pillanatra láttam az ablakom előtt elszáguldó Jaredet. Mit tett?

A kérdésre Anett adta meg a választ. Potyogtak a könnyei amikor megérkezett. A szemei betagadtak a sok sírástól.

-         Adam – mondtam fojtott hangon. – Szerintem azt megkellene nézned.

Adam a kanapén ülve finoman megremegett, majd angyal formában Anett mellé lépett és a vállára tette a kezét.

Ez volt a legemberibb gesztus, amit eddig Adamtől láttam.

-         Kate… - kezdte Adam, de nem kellet befejeznie.

-         Hé – kiáltottam rá a fiúra. – Szia!

-         Szia. – válaszolta. Az arcáról egy hurrikán sem söpörhette volna le a boldog mosolyt.

-         Azt mondta örökre anyáékkal maradhatok és megkért, hogy újságoljam el neked.

A mondandója befejeztével újabb táncba kezdett.

-         Anett. – mondta Jamei lágyan.

-         Mikor odaértem már ott volt. – nem kellett kimondania kicsoda. Mindannyian tudtuk, hogy Jared. – A fiúval beszélt. Próbáltam megmagyarázni szegénynek, hogy a szülei nem fogják látni és teljesen egyedül lesz, nem érdekelte.

-         Boldog vagyok, akkor is, ha csak figyelhetem őket. – lelkendezett a lurkó.

-         Adam? – kérdeztem elsápadva. Adam ugyanolyan sápadt volt, mint én.

-         Ha… - kezdte bizonytalanul. – Ha nem akar menni nem kényszeríthetjük. De ez természetesen nem megengedett. Jamei.

-         Repülök.

-         Anett nyugodj meg. – nyugtatgatta Adam. – Nem a te hibád, az ő döntése.

Jamei egy szemvillanásnyi idő alatt visszatért.

-         Azt mondják, ha maradni kara marad. Szabad akaratából választotta. Nem kényszeríthetjük. – lehajtotta a fejét. – Ha menni akar természetesen mehet.

-         Fiúcska – kezdtem a legnyugodtabb hangomon. – Hogy hívnak?

-         Sam.

-         Biztosan maradni akarsz? Magányos leszel.

-         Ő azt mondta, hogy a szüleimmel lehetek.

-         Velük lehetsz, de nem tudsz kapcsolatba lépni velük. Nem beszélhettek.

-         Nem hagyhatom őket magukra. – mondta elszontyolodva.

-         Ők sem akarnák, hogy magányosan élj. – a szemem kezdett megtelni könnyel.

-         Tudom. – húzta ki magát Sam. – De maradok.

Kirohant az ajtón.

Anett már csak szipogott. Egyikünk sem tudta felfogni amit látott. Szegény fiú nagyon ragaszkodott a szüleihez. Bármit megtett volna értük.

Az angyalok felé pillantottam. Adam volt a legjobban megrendülve. Sziven ütötte a dolog. Csak bámult a semmibe, jéghideg tekintettel.

Kinéztem az ablakon. A nap lenyugvóban volt. A júliusi forróság  lassan kúszott be a tengerparti házam nyitott ablakain és éreztem, hogy ezek után már lassú, történés mentes nyár vár ránk.