-          - Tanárnő, mikor is jövök én? – Kérdezte Zoli, korhű szakácsnak öltözve.

-          - Majd Marci után, mikor Peti leadja a rendelést, de ne aggódj, majd jelzek! – Mosolyogtam nyugodtan.

Pedig valójában cseppet sem voltam nyugodt… Alsósokkal előadni egy darabot, még ha csak 10 perces is, nagy kihívás. Hónapok óta gyakoroljuk, hogy minden zökkenőmentesen menjen, és már csak pár perc választ el minket a kezdéstől.

-          - Na jó, mindenki jöjjön ide! – Szóltam és felemeltem a kezemet, hogy mindenki jól lásson. – Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon ügyesek lesztek! Csináljatok mindent úgy, ahogy a próbán, és akkor nem lesz gond. De ha elakadnátok, vagy bármi, én ott fogok ülni az első padon, és segítek!

Még elvégeztem az utolsó simítást a jelmezükön és a sminkjükön. Mikor a színpadról lejöttek a harmadikosok, akik egy mesét adtak elő, mi következtünk. Ahogy felvonultak, én is a padra siettem, a kollégáim mellé.

-          - Ki izgul jobban, te vagy ők? – Kérdezte az Zsófi, az angoltanárnő.

-          - Valószínűleg én. – Suttogtam, majd intettem Virágnak, hogy kezdheti.

Virág volt a mesélő, aki az elején felvázolta a helyzetet, vagyis elmesélte az ostromot, a sortüzet, és hogy az udvari bolond lett az új király. Mikor megjelent Peti a rózsaszín és neonzöld színű ruhájában és a csörgős sapkájában, úgy parádézva, mintha tényleg ő lenne a király, az egész diáksereg nevetésben tört ki. Ebben a pillanatban vettem észre, hogy hiányzik a háttér. Hátrafordultam, és a rendszergazdának pisszegtem.  Épp egy korty kávét ivott, mikor észrevett.

-          - Gyuri! – Suttogtam, jól artikulálva. – A vár!

Gyuri azonnal észbekapott, és egy pillanat múlva ki volt vetítve a vár tornyának képe, felette a „Durhami vár” felirattal.

-          - Most pedig azt parancsolom, hogy készítsenek egy kis katapultot, hogy azzal etethessem a kutyámat. Vagy tudja mit, nem is! Tegyen bele zöldborsót, és találjon bele a számba!

Mikor behozták a kis katapultot, és dobálni kezdték vele a zöldborsót, a mutatvány hatalmas sikert aratott.
Az egész műsor jól sült el, szerencsére a gyerekek is élvezték a színpadon, így nem kellett megjátszaniuk a jókedvet. Így a nagy nevetések közben az sem tűnt fel senkinek, hogy Margó majdnem elejtette az agyagtálat, amiben a zöldborsó volt, és hogy Laci a várfal helyett sorompót mondott. Mondjuk a sorompó szóval nem sok értelme volt már a mondatnak, de ez senkit sem izgatott, mert a többiek kotkodáltak, a „király” pedig kukorékolva járkált körbe-körbe, mint egy kakas.
A végén vastapsot kaptak, amihez természetesen én is csatlakoztam. Iszonyúan büszke voltam rájuk, és alig vártam, hogy ezt velük is közölhessem!

-          - Gratulálok Eszter! – Szorította meg a kezemet az igazgató. – Túlélted az első Iskolanapi rendezvényedet! – Mosolygott. – Nagyon jó volt a darab, ki írta?

-          - Félig a történelem, félig én!