Sándor elgondolkozva lépkedett. Művész volt, a szó szoros értelmében, és távol álltak tőle a mindennapos problémák, gondok. Nem törődött velük, a tudata mélyére rejtette őket. Most is, egy új képen törte a fejét, az agyában kavarogtak a színek, formák, ötletek. Vizuálisan jelentek meg, majdnem egy motor elé is lépett e-miatt. Randira sietett, találkozója volt egy kedves, szimpatikus nővel, aki korban is hozzá illet. A megbeszélt helyen gömbölyded, ápolt nő fogadta. Már messziről mosolygott, szinte szaladt a férfi felé. Egy terepjáróból szállt ki, Sándor a márkát sem ismerte fel, csak arra gondolt, legalább 15 millió lehet az ára. Beszálltak a kocsiba, és a nő kérdés nélkül, gyakorlott mozdulatokkal elindult. Sándor kicsit félszegen ült a luxus megannyi kellékével körbe véve. Fura látvány volt ebben a közegben hosszú hajával, nagy szakállával, korához nem illő fiatalos külsejével. Az elmaradhatatlan farmering és nadrág, kényelmes bőrcipő volt mai viselete. A nő drága ruhában feszített, finom smink az arcán, és ami a lényeg, a sokpénzű ember magabiztossága sugárzott egész lényéből. Fél órás kocsikázás után, Gödöllőre értek. Sarolta megszólalt: Én itt lakom. Ide köt minden. A munkám, gyerekek, unokák, a volt férjem. Sándor érdeklődve szemlélte a házat, amire Sarolta ápolt, manikűrözött ujja mutatott. A ház hivalkodó, túldíszített hatalmas épület volt. Ablakai tátott szájként, ásítva fogadták a szemlélődőt.  A házat ápolt gyep vette körül, a kerítés fából készült. Sándor félénken megkérdezte: Ez a deszkakerítéses az? Sarolta ingerülten kapta fel a fejét. Az nem deszka, hanem akácfából készült kerítés. Óriási különbség. Sándor elnyomott egy ásítást, nem igazán érezte át a probléma súlyát. A kocsi lassan haladt az úton, közben Sarolta egymás után mutatta meg a lányai házát, és ki tudja még hány rokonét. Lényeges volt számára, hogy Sándor lássa, mennyi pénzt költ a családjára, hisz úgy érezte, ebből a férfi megérti, milyen jó ember is ő. A pénz központi helyet foglalt el a szívében, mindennek fokmérője volt. Sarolta érdeklődve leste a férfit, kíváncsi volt, mit szól mindehhez, amit ő egyedül két kezével hozott létre. Látni vélte Sándor arcán az áhítatot, persze nem tudta, hogy a férfi agyában új színek jelentek meg, és elmélázva csak a belső látványra figyel. Később megpróbálkoztak a beszélgetéssel is, ami kicsit döcögősen indult. Sarolta kifogásolta, hogy Sándor túl sokat dohányzik, és ellentmondást nem tűrő hangon közölte, ha majd hozzá költözik, természetesen ezen változtatnia kell. És a foga is. Nem elég

fehér. Javasolt is rögtön egy jó készítményt, amelyet véleménye szerint Sándornak feltétlenül ki kell majd próbálnia. A férfi rezignáltan bólogatott, nem akarva az asszonyt megbántani. Magában mulatott saját és az asszony nyomorúságán. Mert, ki a nyomorultabb? Ezen sokat gondolkodott később is, de végül mindig elvonták a témától az újabbnál újabb színorgiák, és fények, amelyek kéretlenül merültek fel a semmiből.