Amatőr írók klubja: A dezertőr/1.

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 333 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7302 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 333 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7302 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 333 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7302 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 333 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7302 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

A dezertőr – első rész

 

Flandria, 1571 márciusa

Apró szemekben esett a kora tavaszi eső; olyan sűrűn, mintha apró, ám annál élesebb tűk hullanának az égből. A hűvös cseppek szúrása szinte égette a tábor szélén strázsáló zsoldos bőrét, de úgy megszokta már, hogy szinte nem is törődött vele; csak mélyebben szemére húzta fövegét. Egykedvűen követte tekintetével a sebesen pergő cseppeket, s már-már félálomba szenderült volna, amikor hirtelen meglódultak körülötte az árnyak.

Az orvtámadó kése megcsúszott a nehéz köpenyen, alig vétve el a strázsa nyakát. Második esélye már nem maradt – az őrszem ugyanazzal a lendülettel, mellyel kitért a fegyver elől, támadójába döfte a tőrét. A penge mélyen az orvtámadó oldalába mart, s az eszméletét vesztve hanyatlott a földre.

A strázsa fölébe hajolt… a sebesült nyakán gyengén ugyan, de még verdesett az ér.

S ahogy a felhők közül előbukkanó gyér csillagfény az arcára esett, a zsoldos már azt is tudta, hogy ismeri.

Valamikor bajtársak voltak, s ő két éve csaknem bitóra juttatta. „És, Isten bocsássa meg, ha bűn… de mindmáig sajnálom, hogy nem sikerült” – gondolta, míg a hideg verejtékben fürdő vonásokat fürkészte – „Mert veszettül megérdemelte volna.”

Akkor azonban nem történt meg; az egykori bajtársnak éktelen szerencséje… és nyilván hasznos pártfogói is lehettek.

A sebesült torkának feszítette a tőrt. Azóta nem látta: vagy otthagyta a király szolgálatát, vagy más parancsnokok keze alá parancsolhatták… Most végre bevégezhetik a régi harcot.

Oly sokáig térdepelt mellette, hogy az eső lassan megtisztította a pengét; ha nem lett volna sötét éjjel, talán még a beléje égetett jelmondat is látszott volna.

Mélyet sóhajtott, s visszadugta a csizmájába.

Hiszen magától is rövidesen meghal. Ha mégsem… úgy hát Deus vult.

Vissza sem nézett a mély álomba merült táborra. A mind sűrűbben zuhogó eső gyorsan elmosta nehéz csizmái nyomát.

***

Santiago határa, 1571 májusa

A katonaforma férfi élvezettel nyújtóztatta ki elgémberedett lábait a taverna tűzhelye mellett. Idebenn kellemes meleg uralkodott, talán túlságosan is, de neki jólesett az egész napos lovaglás után. „Az utolsó óra kétszeresen számít” – mosolygott magában – „Amilyen ítéletidő kerekedett hirtelen! Csoda, hogy nem fagytam oda a nyereghez… ki látott ilyet május derekán… Ez itt azonban barátságos helynek tűnik; talán megpihenek pár napig.”

Nem csoda, ha egy kis felüdülésre vágyott: úticélja még mindig meglehetősen messzi volt, pedig már hosszú hetek óta járta az utakat.

A terem hátsó részérből nyíló ajtó halk nyikordulással kitárult, s egy fiatal, sudár nő lépett be, karján nehéznek tűnő korsót egyensúlyozva. Amint észrevette az új vendéget, reménykedő mosoly gyúlt az arcán, s az asztalához sietett.

- Szép jó estét adjon az Úr, senor! Megkínálhatom a boromból? Igaz, hogy csak kétéves, de jó zamatja van, higgye meg – váratlanul megremegett, ahogy alaposabban is szemügyre vette vendégét. A korsó kicsúszott fagyos ujjai közül, s apró darabokra csattant szét; a döngölt padló mohón itta magába a bort.

Senor Florentino? – kérdezte, furcsán elvékonyodott hangon – Igazán te vagy az?

- Valeria?!

Egy pillanatra a férfi hangját is elfojtotta a meglepetés és a feltörő bűntudathullám.

„Nem tettem semmit és nem ígértem semmit” – jutottak eszébe a három év homályába tűnt gyónás szavai – „Mégis úgy hiszem: nagyobbat vétettem ellene, mintha azon az orgonaillatú flandriai éjszakán elfogadtam volna csaknem felkínálkozó testét”. Persze megkapta a feloldozást, de ő mégis bűnösnek tudta magát.

Az pedig bizonyára az égi igazságszolgáltatás része, hogy azóta sem feledhette el a lányt.

- Hogy… hogy kerülsz ide? – talált végül hangjára – Flandriából?

- Ezt én is kérdezhetném tőled, Florentino… vagy mondjam inkább, hogy senor?

- Segíthetek neked bármiben? – hagyta figyelmen kívül a kötekedést, a nő azonban keserűen nemet intett.

- Már nem. Legfeljebb abban, hogy gyorsan eltűnsz innen, még mielőtt Blas meglátna, de…

- Az öcséd is itt van?! Az Isten nevére, Valeria, mondj már valamit! Miért vagytok itt? A szüleid…?

- … de amilyen ítéletidő van odakinn, legfeljebb az ellenségemet dobnám ki. Tehát maradhatsz.

A zsoldos az imént még hálás örömmel fogadta volna, hogy a nő nem sorolja őt az ellenségei közé; most azonban csak dermesztő aggodalmat érzett.

- Mi történt Flandriában?

Valeria lehajolt a korsó romjaiért. Legalább amíg a földön kotorászott, addig sem kellett a másik szemébe néznie.

- Feltétlenül szükséges ez most? Fáradt vagyok, csak arra várok, hogy leszedhessem az asztalt a többi vendég után, aztán szeretnék végre aludni.

- Féltelek.

Az egyszerű felelet végre felszakította a magára kényszerített higgadt maszkot, és a régóta elfojtott indulat keserű tirádában tört utat.

- Nem most kellene, hanem három éve kellett volna, amikor elmentél a terciosókkal! – csattant fel – És mielőtt mentegetőznél vagy vádaskodnál: tudom, nem ígértél semmit, szavakkal nem, de lehet azt máshogyan is; és még apám is szentül hitte, hogy otthagyod a spanyol király zsoldját, amint lehet, és… Az Isten verjen meg, Florentino, miért pont az én fogadómba kellett betévedned?!

- Mi történt veletek Flandriában?! – vágott közbe a férfi – Átkozhatsz, ahogy csak kívánod, de tudni akarom!

A nagy indulatkitörés kimerítette Valeriát; s erejevesztetten rogyott le a lócára, szemben a férfival. Ránézni azonban még mindig képtelen volt; s az asztallapra meredve ujjaival tétován követte az elmosódott foltokat, melyeket az évek során kiömlött bor mart mindörökre a fa ereibe.

- Volt egy felkelés – kezdett lassan beszédbe – Egy napig sem tartott, a terciosók vérbe fojtották. De azalatt – csuklott el a hangja –, sokakat megöltek, akik hívek maradtak a spanyol császárhoz.

Florentino sápadtan hallgatta. Már tudta, mi következik.

- Apád… édesanyád?

A nő bólintott.

- Korán reggel a szomszéd városkába indultunk Blaszal, nagyon meg akarta nézni az ottani vásárt, de apámnak dolga volt a céhben, anyám sem ért rá… hát elvittem én. És mire késő este hazatértünk… már vége is volt. Gyors munkát végzett a spanyol helyőrség. Már a vérpadot ácsolták a lázadóknak… és már nekem sem volt senkim Blason kívül.

Már régóta lehunyt szemmel beszélt, s Florentino aggódva látta, hogy szemhéjai mind szorosabban zárulnak össze, a sűrű pillák takarásában már csupán egy-egy fekete sebhelynek hatnak… és az ivóteremben terjengő fülledt párák ellenére is reszketni kezd.

- Nézz rám – szorította meg hirtelen a nő vállát, nem annyira, hogy fájdalmat okozzon, de azért elég határozottan – Elmúlt, Valeria. Őszintén sajnálom a szüleidet, tiszteltem-kedveltem őket… de te és az öcséd már biztonságban vagytok. Itt. Spanyolországban – ismételte nyomatékosan – Nézz rám!

Valeria hosszan, remegve felsóhajtott – s lassan, mint ha álomból ébredne, ismét kinyitotta a szemét.

- Jól van – kockáztatott meg a zsoldos egy halvány, bátorító mosolyt – Bocsáss meg, amiért…

„Amiért emlékeztettelek minderre”, akarta mondani, de torkán akadt a szó. „Hiszen ennél sokkal többért kellene a bocsánatát kérnem” – gondolta lemondóan.

- Nem számít – intette le a nő, s karjaival szorosan átfonta magát – Igazad van, Blas biztonságban van. Legalább ő túlélte. Másnap otthagytuk a várost, ő meg én. Mindig vérszagát éreztem volna ott a szélnek… és a félelem: ha egyszer megismétlődik a rémálom? Nem akartam flamand földön maradni. Tudtam, hogy Spanyolországban, Santiago mellett él még egy távoli bácsikám, akinek fogadója van; s reméltem, ő sem feledte el teljesen a rokonságot. Más reményem nem volt… A házunk romjai közt megtaláltam a padlódeszkák alá rejtett pénzt; túl sok nem volt, de az út kitelt belőle. Isten segedelmével épségben ideértünk. A bácsikám, áldott lélek, jó szívvel fogadott, sokáig neki dolgoztam, főztem és olykor fel is szolgáltam, ha sok volt a vendég. Csak szegény fejét pár hónapja megszállta az a különös hóbort, hogy ő az Újvilágban fogja megtalálni a szerencséjét… hát útra kelt. A fogadót pedig, áldja meg érte az Isten, rám hagyta; azóta én vezetem.

De én aztán valóban fáradt lehetek, ha ennyit beszélek – szakította félbe magát, s zavartan fejkendője alá tuszkolt egy lázadó, vörösesszőke hajfürtöt –, bizonyára nem az én panaszkodásomra vágysz ilyen késői órán. Éhes vagy? Túl sok minden ugyan nem maradt, késő van már, de egy kevés sültet még talán találok… felélesztem a parazsat, felmelegítem, ha kell…

Mi az? – húzódott hátra újjáéledt bizalmatlansággal, mert csak most ébredt rá, hogy a férfi már percek óta fürkésző tekintettel nézi.

- Te vagy a legbátrabb nő, akit csak ismerek.

A kedves, lágy tenor olyan elevenen idézte fel a régi időket, hogy Valeria csaknem elgyengült. A legbátrabb… hiszen nem volt más választása. Blasért muszáj volt új életet kezdeni. Mégis… olyan jólesett. És jólesett volna elmondani, hogy az az utazás sem ment olyan könnyedén, mint ahogyan az imént elmesélte, hogy mennyire félt és mennyire fájt, és…

„Ostoba liba” – korholta magát – „Rosszabb vagy, mint Blas; ugyan, mit vársz tőle?”

- Tartsd meg másnak a szép szavaidat – állt fel hirtelen, gondosan lesimítva a szoknyáját – És gyorsan döntsd el, hogy mit akarsz enni; semmi kedvem miattad fél éjjel virrasztani.

„Téged. Beszélni, megmagyarázni, a bocsánatodat kérni… egyszerűen csak melletted lenni” – felelte volna a legszívesebben – „Akármilyen keserű szívvel is fogadsz, megérdemlem; és legalább ismersz… és valamikor őszintén kedveltél. Az ősi birtokon csak a rideg falak várnak. Legalább egy kicsit hadd maradjak itt veled!”

Persze nem mondta ki egyiket sem.

- Miattam ne fáradj. Ha találsz sonkát vagy szalonnát, egy karéj kenyérrel és kupa borral az is jól megteszi.

***

A fogadószoba mély csöndbe burkolózott, de Florentino álmából riadva, hevesen dobogó szívvel meredt a sötétségbe. Határozottan úgy hallotta, hogy valaki rémületében felsikoltott… ráadásul többször egymás után.

Feszülten fülelt, de hosszú pillanatokig csupán saját légzése neszezését hallotta. Már-már kezdte hinni, hogy csupán képzelődött, vagy legfeljebb éji lidércek zavarták az álmát, s a fal felé fordulva végre ismét kényelmesen elfészkelődött a dunyha alatt, amikor újra rohanó léptek dobaja tépte szét a csendet… majd váratlanul még egy nagy robajlás hangzott fel, a hangból ítélve nem sokkal a szobája előtt.

Gondolkodás nélkül ugrott ki az ágyból, és sebtében az ingére terített köpenyében feltépte az ajtót.

A folyosón Valeria épp akkor kecmergett fel a földről, s szitkozódva méregette a szoknyája alján húzódó méretes szakadást.

- Még ez is… mintha nem volna egyébként is több mint elegendő dolgom!

- Legalább te jól vagy – jegyezte meg a férfi megkönnyebbülten, kedveskedőnek szánt megjegyzésével azonban csak még inkább felingerelte a másikat.

- Kémkedsz utánam?! – csattant fel, dühében nagyot rántva a szoknyáján... és meggondolatlan mozdulatával sikeresen kétszeresére növelte a szakadást.

- Volt is eszemben! Örültem, hogy végre puha derékaljat érzek magam alatt a puszta föld vagy éppen a nyereg helyett. És kifejezett gyönyörűséggel aludtam, egészen addig, amíg te fel nem riasztottál!

- Tehetek én arról, hogy rossz a senor lelkiismerete? Nyilván azért nem aludt elég mélyen!

- Amekkora zajt csaptál, arra a halott is felneszelt volna! Igazán, Valeria – enyhült meg –, ugyan mi riasztott meg annyira, hogy a saját fogadódban ilyen kétségbeesetten menekülőre fogtad?

- Bolondság az egész – vont vállat a nő –, sajnálom, hogy felébresztettelek. Feküdj vissza… ne vedd sértésnek, de eléggé meggyötörtnek tűnsz. Rád férne egy kis pihenés.

Florentinót azonban nem lehetett egykönnyen lerázni.

- Te vagy a legbátrabb nő, akit csak ismerek. Ha már te is megijedsz, akkor nyilván nem az árnyékodat láttad.

- Mondom, hogy bolondság – hajtotta le fejét, előrehulló fürtjei jótékonyan elfátyolozták kigyúló arcát – Nem tudtam aludni, s gondoltam, lemegyek a konyhára egy kis vízért. Odakintről azonban nagyon furcsa motoszkálást hallottam… és… Tudom, hogy úgy hangzik, mintha valami állattól ijedtem volna meg, de esküszöm, hogy nem az volt! Róka vagy menyét, az másképpen jár… Legalábbis… legalábbis akkor esküdni mertem volna rá, de már nem tudom. Mindenesetre akármi vagy akármi is az, ide nem jut be, úgyhogy ostobaság volt, sajnálom, igazán… Ne is törődj velem. Még jó, hogy Blast nem vertem fel… más se hiányozna nekem mára.

Kapkodó szavai azonban a legtávolabbról sem nyugtatták meg a férfit. Florentino a köpeny rejtekében összeborzongott, s nem csupán azért, mert hevenyészett öltözéke nem sok hideget fogott fel. Az elmúlt napokban ő maga is érzett hasonlót, több ízben is… és erős gyanúja támadt, hogy bárki is követte őt, most ugyanaz felelős a fogadósnő rémületéért is.

- Menj vissza Blashoz, zárkózzatok be, ezen az éjjelen én vigyázok rátok. Reggel pedig elmegyek.

Valeria döbbenten meredt rá.

- De hát mondom, hogy… túl régóta élek már egyedül, biztos azért látok rémeket. Felejtsd el az egészet… és nem kell elmenned, hallod? Sajnálom, amiket este a fejedhez vágtam… Akármi is van mögötted, nem lehet túl szép emlék, ahogy elnézlek. Maradj nyugodtan, amíg kipihened magad, úgysincs túl nagy forgalmam mostanság… Blas meg… elég nagy gyerek már, végtére is, miatta sem kell…

„Maradnék” – gondolta Florentino bánatosan – „Olyan boldogan maradnék. De félek, hogy bajt hozok rátok. Ha biztosan tudnám, hogy nem fog engem keresve már ma éjjel rátok törni, akkor már most elmennék… de reggelnél tovább nem maradhatok.”

- Mennem kell, Valeria – vetette oda kurtán, talán túlságosan is nyersen – Értsd meg.

- Értsem meg? – lobbant új lángra a nő indulata – Mégis hogyan, ha egyszer semmit nem mondasz, csak közlöd, hogy elmégy, és kész? Bár igaz, hogy ez még mindig több, mint legutóbb…

Ez már Florentinónak is sok volt.

- Merda! Akárki is az ott kinn, de jó eséllyel engem keres! És igen, most én is félek, és ha maradok, akkor talán titeket is veszélybe sodorlak!

A nő rémülettől kitágult szemei láttán rögvest megbánta kifakadását. Hiszen éppen megnyugtatni akarta szegényt.

- Akkor hát ezért kerültél olyan hirtelen távol a császár zászlóitól, igaz?

Florentino bűntudatosan horgasztotta le a fejét; ez a fagyos hang csaknem annyira fájt, mint az imént a nő riadalma.

- Pedig régen még de fontos is volt neked a hű szolgálat… most mibe keveredtél?

- Semmi olyasmibe, amiért te elítélnél! A földi törvénykezésnek azonban más a véleménye, s hogy a mennyeinek miféle, arról fogalmam sincs. De lesz, méghozzá hamarabb, mint szeretném, ha annak az akárkicsodának odakinn sikerül a terve!

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

pásztor pálma üzente 3 éve

Köszönöm, hogy olvastátok - és az észrevételeket, helyreigazításokat is!

Válasz

Kozma Norbert üzente 3 éve

Szia!

Gondoltam, mivel még nem olvastam tőled semmit, amióta itt vagyok, hát valamikor el kell kezdeni :) Igaz, máshol már mintha talákoztam volna a neveddel, de ez nem ide tartozik. Kiírkáltam az észrevételeimet, nyugodtan szólj, ha nem vagy rá kíváncsi, akkor lelövöm magam :)

Az első bekezdésben rögtön három szóismétlés is van: apró, cseppek és szinte. Különösen fájó a szinte, mert nem túl szerencsés az ilyen kifejezések használata a mesélésben, mint pl. szinte, mintha, talán, valósággal, stb. Bizonytalan mesélő érzetét keltik, én legalábbis ezt tanultam. Szerintem néha kellenek, de az esetek többségében jobb kerülni őket.

"ha nem lett volna sötét éjjel, talán még a beléje égetett jelmondat is látszott volna" - volna, volna. A másodikat könnyen ki lehetne venni.

Aztán: Érzésem szerint túl sokat használod a hármaspontokat, emiatt elvesztik az erejüket. Minél kevesebbet használod őket, annál erőteljesebbek. Kimásoltam néhányat, ahol sztem fölösleges a használatuk:
"Ha mégsem… úgy hát Deus vult" "Csoda, hogy nem fagytam oda a nyereghez… ki látott ilyet május derekán… Ez itt azonban barátságos helynek tűnik" ""Ezt én is kérdezhetném tőled, Florentino… vagy mondjam inkább, hogy senor"" "Apád… édesanyád?" "anyám sem ért rá… hát elvittem én. És mire késő este hazatértünk… már vége is volt." ""hogy ő az Újvilágban fogja megtalálni a szerencséjét… hát útra kelt" "nagyot rántva a szoknyáján... és meggondolatlan mozdulatával" "ő maga is érzett hasonlót, több ízben is… és erős gyanúja támadt"

"A terem hátsó részérből" - részéből
"higgye meg – váratlanul megremegett" - Ez szerintem központozási hiba, én úgy tudom, ha nem ige jön a gondolatjel után, akkor azt nagy kezdőbetűvel kell írni, és akkor előtte meg mondat végi írásjelet kell tenni. A néha átváltozó(főleg a párbeszédek elején) kötőjelek is zavaróak, gondolom, a word műve.

"Már régóta lehunyt szemmel beszélt, s Florentino aggódva látta, hogy szemhéjai mind szorosabban zárulnak össze, a sűrű pillák takarásában már csupán egy-egy fekete sebhelynek hatnak" - már, már. Akár mindkettő elhagyható lenne, teljesen értelmes lenne a mondat nélkülük, ez csak tipp :)

"mint ha álomból ébredne" - mintha
"És jólesett volna elmondani, hogy az az utazás sem ment olyan könnyedén, mint ahogyan az imént elmesélte, hogy mennyire félt" hogy, hogy.
"Tartsd meg másnak a szép szavaidat – állt fel hirtelen" - felkiáltójelet tennék.
"Feszülten fülelt, de hosszú pillanatokig csupán saját légzése neszezését hallotta. Már-már kezdte hinni, hogy csupán képzelődött" - csupán, csupán(a szövegből is jó lenne kiszűrni, mert volt még néhány ezeken kívül is).
"rémülettől kitágult szemei" - páros szerveket szebb, tanácsosabb egyesszámba tenni.

A töténet tetszik, főleg a hiteles(legalábbis nekem annak tűnnek) párbeszédek miatt. Olvasom majd tovább.

Válasz

Pető Róbert üzente 3 éve

Megláttam, rákattantam, nagyon tetszik. Várom a folytatást!

Válasz

Balogh Zoltan üzente 3 éve

Pillanatok alatt tudsz drámai helyzetet teremteni. Szereplőid karakteresek , akármelyik oldalon állnak. Nagyon eltudsz merülni abban az ó világban és az olvasót is könyeddén viszed magaddal! Nagyon tetszik!

Válasz

Gráma Béla üzente 3 éve

De jó volt újra elmerülni írásodban,legalább is a kezdetén.Mindig remekelsz a történelmi irásaiddal,élvezettel olvastam és várom a folytatást. Két dolog amibe akaszkodtam,de lehet hogy tévedek. Szerintem romja egy építkezésnek van,az edénynek törmelékei,amit össze kell szedni. A vége felé pedig szerintem fölöslegesen ismétled az "akármi"-t

Válasz

Fejes Roland üzente 3 éve

Szia! Először is örülök, mert tényleg igaz, hogy kicsi a világ, radnótis sorstársam.
Másodszor pedig örülök a témaválasztásnak, a holland szabadságharcot spanyol részről nem sokszor láttam bemutatni, főleg úgy, hogy a spanyolok legyenek a "jó fiúk". A történelmi regényeket én is imádom, de van egy kitétel, amit ha elérnek, akkor jó a könyv, ha nem akkor meg csak egy könyv.
Képes engem odavarázsolni (jelen esetben) az 1570-es évek Flandriájába és Spanyolországába, vagy sem? Eddig úgy érzem fél lábbal már bent vagyok, a következő fejezetből kiderül, hogy vissza húzom e, vagy én is beállok zsoldosnak.
(Ken Follett szerintem egy olyan alkotó, aki már a legelején képes a történelmi korba odaröpíteni, én öt nagyon szeretem.)
Egyébként nem rossz. Tetszik a kort megidéző hangulat. (Deus vult; zamatja van; áldja meg érte az Isten) Kicsit furcsállom, hogy első részhez képest elég sokat fellibbentettél már az előtörténetből, remélem ehhez mérten sikerül még jó pár fordulatot összehozni. Én folytatni fogom!

Válasz

Ez történt a közösségben:

L. Tamás írta 4 napja a(z) Valéria új élete 1. rész blogbejegyzéshez:

Kedves Melinda! Köszönöm, hogy olvastad és a kedves ...

Revicky Melinda írta 6 napja a(z) Valéria új élete 1. rész blogbejegyzéshez:

Kedves Tamás! Elsőként az fogalmazódott meg bennem ...

Revicky Melinda írta 6 napja a(z) Angyalok vére blogbejegyzéshez:

Kedves Tamás! Köszönöm szépen, hogy elolvastad, és ...

L. Tamás 1 hete új blogbejegyzést írt: Valéria új élete 1. rész

L. Tamás írta 1 hete a(z) Angyalok vére blogbejegyzéshez:

Szia! Van hangulata, megismerjük a karaktereket, ...

L. Tamás írta 1 hete a(z) Minden jó, ha a vége rossz - Testvéries osztozkodás - 2. fejezet - (+18) blogbejegyzéshez:

Szia! Ez a fejezet teljesen összezavart. Az alap ötlet, a ...

L. Tamás írta 1 hete a(z) Minden jó, ha a vége rossz - Aki korán kel… bosszúsan ébred - 1. fejezet - (+18) blogbejegyzéshez:

Szia! Első fejezet alapján felkeltette érdeklődésem az ...

Farda József 2 hete új blogbejegyzést írt: Mini mesék VIII.

Revicky Melinda írta 2 hete a(z) Angyalok vére blogbejegyzéshez:

Sziasztok! Amatőr íróként, és lelkes olvasóként...

Revicky Melinda 2 hete új blogbejegyzést írt: Angyalok vére

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu