A mindenható megsokallta, hogy műve mit egykor, tökéletesnek hívén alkotott, oly mértékben elkorcsosult, hogy ez már neki a mindent tudónak, bírónak, és látónak is jócskán megkoccintotta mércéjét. Leküldte hát a földre, a kedvesek közt is legkedvesebb angyalát, hogy szólítsa egybe azt a néhánymilliónyit, kiknek lelke még el nem sötétedett.Az angyal számára, e feladat nem volt oly egetverően nehéz, hisz volt néki egy csodaharsonája, mellyel kisebb-nagyobb csodákat tudott véghezvinni. Lélekből, és szeretetből volt e hangszer mívelve, és mikor beléfútt, a tisztalelkűek, mind érzékelték e hívást.Először csak egynéhány, igazán tisztalelkű hallotta meg, és hagyta hátra a lélektelenné vált testét. Aztán, mint éjjel a szentjánosbogárka fények, szépen sorjában, egyre többen, és többen jöttek, a hangot követvén, jöttek a Helyre.A sok értetlen ember, látván a nagy fényességet csak ámult és bámult, nem tudván mire vélni ezt a nem mindennapi valamit.De az ámulat sem tartott sokáig, talán csak néhány röpke pillanatig. Hamarosan minden visszazökkent, a megszokott kerékvágásba. Persze hamarosan előkerültek a mindent tudók, a meg, és túlmagyarázók, az okoskodók.Voltak, akik a nagy ragyogást azzal magyarázták, hogy biztos valahol, megint atomszivárgás történt, és onnan jöhet ez a sugárzás. Mások meg úgy vélték, hogy valami új kórságot szórhattak szét a levegőben, azok a Valakik. Néhányan új divathóbortnak vélték a jelenséget. Eh, legyintettek, majd jön egy másik divatirányzat, és majd ezt is, mint a többit is magukkal ragadják a nosztalgia hullámai.Szóval se pánik, se semmi megrökönyödés. Néhány percig, még valami elégedettségfélét is érzékeltek, hogy legalább jól kibeszélgethették magukat.Aztán mindenki ment a maga dolga után. A közlekedési dugókon viszont ki voltak akadva. De alapjában véve ez nem is amolyan igazi kiakadás volt, hanem a mindennapi dolgok megszokott menete. Így volt ez rendjén, nem kellett gondolkodni holmi furcsaságokon. Egyszer csak éktelen robaj hallatszott, és valami mézszínű fényesség ömlött az anyaföldre, aztán hirtelen, megállt az idő, és vele a kifakultak élete.Egy csodálatos réten várakoztak a tisztalelkűek, odagyülekeztette őket a harsonaszó. Elfértek, hisz sok tiszta lélek, nem foglal teret magának. Hamarosan megérkeztek értük az égi szekerek, és eltűntek a várakozókkal a messzeségben.A felhők is visszabodrozták magukat régi formájukra, újra indult az idő, és vele a földi élet Ólmos szürkeség borult a földre.Hirtelen egy arrogáns férfihang tőrt, utat magának a városi zajban. Ó hogy a franc vinné el, úgy látszik, már megint front van.

Epilógus:A hátrahagyott testek lélektelenül tették továbbra is dolgukat a földön. Nem tűnt fel senkinek a változás, hisz most már ők is a többi közé tartoztak. És különben is, kinek van ideje, törődni másokkal!