A barátom története

               A tenger felől csípős szél fújt amikor kinyitottam az ablakot.Nyugtalanított már az ezred késése.Az éjjel kellett volna megérkezzenek.Olyan unalmas volt ez a pár hét amíg tartott a hadgyakorlat,egyedül félig-meddig tétlenűl üldögélni az irodában és válaszolgatni a központi parancsnokság kérdéseire vagy lejegyezni az érkezett telefon értesítéseket.Üres volt a kaszárnya,s a néma csend mintha ránehezedett volna a lelkemre.Pár pillanatig a nyitott ablakon elmerengtem a part felé igyekvő,egymást ölelő hullámokon.Sirályok kergetőztek és rikoltoztak a víz felett.A végtelen tengeren a messzeség homályából kirajzolódtak a határőr hajók vonalai.Furcsa volt megszokni,hogy elsíklik a szem és nem ütközik hegyekbe mint otthon.A víz tükrén megtört a tavaszi napsugár és érezni lehetett,hogy a levegőt tavaszi illatok árasztják el.Az itteni tél másabb mint otthon,hó nem hull,a telet a tenger felől fújó keservesen kegyetlen és hideg szél jelenti,meg a felkorbácsolt tenger hatalmas fekete hullámai.Még néhányat szívtam a friss tavaszi levegőből és becsuktam az ablakot.

              Teljesen megfeledkeztem a Balázstól kapott Gárdonyi kötetről.Az első oldalán gondosan rajzolt betükkel a következő ajánlás volt olvasható:” Balázs, neked  adom,akkor vedd kezedbe,mikor lelki fájdalmaidra vigaszt keresel.Elza”.Szép ajánlás.De honnan volt tudatába annak,hogy majd lesznek lelki fájdalmai.Gondolt-e arra,hogy ő fog okozni mindent?

Miért nem ír Balázsnak ? Mi vihette szakításhoz barátságukat? Gondolataim szárnyaltak  választ keresve a bennem felhalmozódott kérdésekre,de eredménytelenűl.Érthető is,mert Balázs nekem csak annyit mondott,hogy gyermekkori barátok, nagyon szereti és egyetemista a marosvásárhelyi orvosin. Egyszer mutatta a fényképét is.Szépnek találtam,kerekded arc,mandula metszésü szemek,szép ívelésű száj,rövidre vágott haj.

               Hirtelen zaj verte fel a csendet.A kaszárnya udvarára egymást követően vonultak be a gyakorlatról visszatérő tankok,harckocsik éneklő katonákkal.Pár pillanat alatt benépesedett a kaszárnya és hangos volt a bakancsok kopogásától,a motorok zúgásától,hogy rövid időn belül elüljön minden zaj.Előszőr a bakákat beterelték a gyülésterembe a gyakorlat kiértékelésére és utána a hálótermekbe kötelező pihenésre.A közvetlen főnököm , az  őrnagy átnézte a központtól érkezett telefon jelentéseket,bólogatott hozzá néhányat és elment. Azt mondta,hogy most fáradt, reggel majd folytatjuk.Ismét egyedűl maradtam,de nem sok ideig.Balázsra gondoltam és nem csalódtam,szinte a semmiből megjelent az ajtóban.Örültünk mindketten a viszontlátásnak.Mondta,hogy meg kellett várja míg a szolgálatos tiszt kijött az épületből,ahhoz,hogy megcselezze és lelépjen..Teljes valójából lerítt a fáradtság,kedvetlenség.Első pillanatban arra gondoltam,hogy esetleg levelet kapott Elzától,de nem ,csak engem akart látni.

-Hogy telt a gyakorlat ?- kérdeztem,hogy megtörjem a csendet és beszélgetést inditsak.

-Érdekes volt és főleg izgalmas – mondta – csak ez a szokatlan alföldi szél olyan kegyetlen tud lenni,azt hittem az agyamig hat.Hogy nem vész el Oroszországban,ahonnan indúl.

-Ülj a kályha mellé,biztosan átfáztál út közben is.

-Egy kicsit.-  és a kályha mellé húzódott.Elméláztunk,de aztán újra én törtem meg a csendet.-

-Átnéztem a könyvet amit adtál,csak részleteiben,unalom elterelésből. Egy helyen néhány sort találtam aláhúzva

-Aláhúzva? Csodálkozott,de kissé meghökkent

-Igen.Le is jegyeztem,hallgasd csak „ Tudod te azt,hogy az arc a lélek virága? Aki az arcot megüti, a lelket üti meg.!” – Láttam,hogy arca elhalványul és gondokba merűl.-Mi van öreg harcos,ennyire meghatott? –kérdeztem és megveregettem a vállát.

Nagy későre  torokköszörülés után eléggé rekedt hangon megszolalt.- Érzem,hogy neked el kell mondjak mindent.Te vagy az egyetlen aki tudom megért...

Az ablakhoz ment és nagy fekete szemével a hullámzó tengert figyelte kutató pillantással,mintha abban keresné a rejtélyt,vagy a hullámok lágy fodrozódásából olvasná multját.

-Januárban voltam szabadságon.Nagyon vártam már,hogy hazamenjek,hisz a szülőföld az ami lelkesít és otthon feltöltödsz. Gondolataimban aggodalmak is lappangtak,mert olyan szép terveim voltak,de minden mögött ott remegett a nagy talány,vajjon Elza hogyan fogad,mert az utolsó leveleiben nem éreztem  lelkesedést,nem a régi lány volt,a rajongó,aki minden csekélységnek örvend,akit nagyon szerettem.A száguldó gyorsvonat zakatolása szinte álomba ringatott,de az emlékek szárnyain azért ébren álmodtam.

Felídéztem a kis havas székely falunkat,gyermekkorom bölcsőjét,melyben felnőttem és a falu összetartó ereje folytán segített az édesanyám terheit viselni,mert bizony    nem lehetett rózsaszín leányálom özvegyen négy gyermeket felnevelni.Gondolataimban végig jártam az útcákat,ösvényeket,az erdőt az év minden szakában,hisz itt teltek vidám gyermekéveim.Itt jártunk Elzával kézen fogva,futkoráztunk a mezőre igyekvő szekerek után,virágot szedtünk és együtt raboltuk ki az erdőben a madárfészkeket.Most kissé durvának tűnik,de gyermekésszel hőstett volt,úgy éreztük ezáltal naggyá növünk mások szemében. Igy teltek el gyermek éveink,aztán az általános iskola elvégzése után furcsa módon de elváltak útjaink.Én szilárd elhatározással,hogy édesanyám helyzetén könnyitsek szakiskolába iratkoztam,hogy hamarabb lehessek pénzkereső,mert ott volt kivülem még a három testvérem.Édesanyám szerette volna ha együtt mennénk Elzával Szekelyudvarhelyre a liceumba,mert neki is megvoltak az édesanyai álmai mint minden szülőnak,de én nem tágítottam.Ez külónösebben nem határozott,továbbra is leveleztünk és a vakációkat világra szóló bulikkal tetéztük.. cukrászdába gyültünk össze tere-ferére,meg a kulturházban minden csütörtök és szombat este tánc múlatságokat rendeztünk.Annyira magával ragad a sok szép emlék.

    De a vonat is szágoldott,emlkékeim is fogytak és estére hazaérkeztem.Nagy pelyhekben hullt a hó.Kutyaugatás, szánkózásból hazatérő gyermekek zsivaja töltötte meg az utcákat.Éreztem,hogy végre itthon vagyok.A szürkületben egy asszonyt láttam előttem menni és azt hittem édesanyám.Szívverésem a torkomba érezve meggyorsítottam lépteim.Nem ő volt.Kissé csalódottan kanyarodtam be az utcánkba.És haza értem.Már jól besötétedett.Villanyfény szűrődött ki az udvarra.Belestem az ablakon.Édesanyám valamit foltozott,a húgom kötött.Nem tudom hogyan jútottam be,mit mondtam,de mindketten a nyakamba ugortak,csókóltak,édesanyám forró könnye benedvesítette az arcom.

-Fiam,Balázs,hát hazajöttél,Tényleg te vagy, nem álom?- kérdezte izgatottam.- Nem írtad,hogy mikor érkezel,mentünk volna elődbe az állomásra.

-Meglepetésnek szántam,édesanyám.

-Hát fiam,ez tényleg meglepetés a javából.Annyira örülök,hogy látlak.Ülj le fiam,nagyon sok mondanivalóm van,hisz annyi minden történt mióta elmentél.Biztosan  éhes vagy.Eredj Marika,hozz valami harapni valót a bátyádnak.-A húgom nyomban mint lepke röppent a kamrába és kis idő múlva füstölt kolbász,szalonna,füstölt disznófősajt,görgényi piros hagyma,friss házi kenyér és bor került az asztalra.Éreztem,hogy a lelküket is elém tennék és gyönyörködnek farkas étvágyamban.

-Hogy vagy,fiam? – de nem várt feleletet , áradt belőle a szó.- Pista barátod megnősült.Az elnök lányát vette el.Jóravaló teremtés.Most a kertészetben üzemvezető.Mindig érdeklődik felőled. Mig el nem felejtem,keresd fel majd az elnököt.Képzeld,a múltkor,mikor pénzt küldtem neked,erőszakkal megtoldotta 50 lejjel.Ragaszkodik a családunkhoz,nem hiába volt édesapád leg jobb Barátja..Érdeklődik az ikrek felől is,átnézi a jegyeiket és gyakran megkímel azzal is ,hogy ő megy Udvarhelyre a szülői értekezletre.A multkor is újságolta,hogy büszke lehetek rájuk,mert állandóan dícsérik szorgalmukért.Aztán hallgasd meg ami a csattanó,engem is fejőnői tanfolyamra akar küldeni.Hiába mondtam,hogy hagyjon,vannak sokkal fiatalabbak nálam,de nem,ő amit a fejébe vesz véghez viszi.

-A húgom bort töltött a poharakba és mindhárman itthonlétem örömére fenékig ürítettük..

-Karcsit is lehet a jövő hónapban elviszik katonának.Nem tudom miért nem jött,de eddig minden nap itt settenkedett.

-O, hagyja édesanyám. -  szólt közbe Márika elpirulva.

-Miért hagynám, utóvégre a bátyád, nem idegen.

-Akkor nem lagzizunk még ?- firoltam én is a húgom.

-Eredj ,neked sincs eszed.Ha az ember jár valakivel rögtön férjhez kell menjen.?

-Látom készíted  a hozományt

-Most az ideje.

Ez a kis élcelődés elnémította a beszélgetést,de nem sokáig.A húgom beletúrt a hajamba és megcibálta,majd a fülembe sugta – Lelki dolgok tudod.Megakar kérni.- Együttérzésem jeléűl megszorítottam a kezét.

-És Elza, vele mi van.? Róla nem mondanak semmit ? – kérdeztem és kutatóan figyeltem őket.Mély csend borult ránk.Arcukra fagyott a mosoly és a válasz édesanyámnak egy kézlegyintése volt,amit egy sóhaj követett.Nem tudtam mire véljem a beálló csendet és elnémulásukat.Csak azt éreztem,hogy itt valami nincs a rendjén.A hallgarás fokozta a kételyeim és a nagy talány itt remegett körülöttem ránehezedve zaklatottságomra és dobolt,szorította halántékomat.Fáradt voltam, lefeküdtem.Később elcsendesült a ház.A falu csendjét a kutyák éjszakai ugatása zavarta meg.Édesanyám mindig azt szokta mondani,hogy ugatják a sötétséget vagy a holdat,mert azt hiszik sajt.Álmatlanul,mozdulatlanul feküdtem a vastag paplan alatt.A nagy csend oly méreteket öltött minha hallanám a hulló hó sziszegését.Az utcáról beszűrődö gyenge fény kissé megvilágltotta a szobát s így a butorok kisérteti nagyságura nöttek.Az emlékek mindegyre kergetőztek gondolataimban.Eltűnődtem,amikor Elza felvételizni készült Marosvásárhelyre az orvosira,épp szabadságon voltam.Annyira gyámoltalannak tette magát,hogy vele mentem,lelki erőt öntve belé.Abban az időben még lehetett,a diákok a református temető kertben tanultak,mert ott olyan csend volt,hogy a köznyelv szerint vágni lehetett volna.Mi is bementűnk Elzával és a temető mélyen,bokrok között letelepedtünk egy padra.Ő a jegyzeteit olvasgatta,én meg egy újsággal bibelődtem,de olyan álmos voltam,hogy a betük összeszaladtak a szemem előtt és elaludtam.meddig tartott fogalmam sincs,csak arra ébredtem,hogy Elza gyűrűket csavar a hajamba és megsímotta az arcom.Átkaroltam és hírtelen megcsókóltam.

-Oh,te kis mohó – mondta és hozzám símult.Átöleltem és úgy éreztem,hogy együvé tartozunk,egy vagyunk testben és lélekben.

Kakaskukorékolás térített vissza az emlékek utjáról.Virradt.Mintha a hajnal hozta volna  az álmot a szememre,elaludtam.Arra ébredtem,hogy a húgom valamit keresgél a szekrényben,vagy csak azzal álcázta,hogy megébredjek és ketten titokban elbeszélgethessünk? Feléje nyújtottam a kezem jelezve,hogy ébren vagyok.Leűlt az ágyam szélére és felsóhajtott.

-Balázs, én szeretnék valamit mondani,de annyira nehezemre esik.Nem szeretném,hogy elkedvelenedj,de mégis meg kell mondanom.

-Nocsak, ki vele, kis lepke, ne félj.

-De becsszó nem haragszól meg ?

-Nem – mondtam.

-Az este érdeklődtél Elza felől.Nem mondtunk semmit,de érzem nem hallgathatom el.Elza annyira megváltozott,annyira más, nem mint régen. Alig köszön,sokszor észre sem vesz.Már el sem jön a mi megszokott falusi összejövezeleinkre.Lépten nyomon érezteti,hogy ő egyetemista,nagy városban él,magasfokú művelődési lehetőségei vannak.Kik vagyunk mi,kis szürke falusi egerek mellette.Szilveszterkor itt járt két evfolyamtársa és három fiú ugyancsak az egyetemről.Végig hangoskodták a falut,megnézték a régi műemlék templomot.Karcsival sétáltunk mi is és mikor elmentünk mellettük nem hogy nem fogadta a köszönésünket,utána jó hangosan el kezdtek nevetni.Biztos voltam,hogy velűnk gúnyolódik.mert később mind felénk néztek.Volt velűk egy magas göndörhajú legény,gondolom az lehetett a mókamester valahonnan Csikból.Karcsi később megtudta,hogy az Elza új barátja.Olyan tekervényes neve volt, valahogy,várj csak.. Györgyice Jóváki.Még ilyet sem hallottam.Biztosan elszékelyesített csángó,mert azok viselnek ilyen neveket.

 Úgy éreztem,mintha egy szakadék két szélén állnánk,távolodnánk egymástól és egy egész világ omlik össze.De egy belső érzés mindinkább biztatott,szinte taszított Elzához.Délután elmentem.Egyedül találtam otthon.Nagyon meglepődött

-Mindenre gondoltam,de erre nem mondta és hellyel kínált.

-Nem zavarlak? – kérdeztem,és elfoglaltam helyem az asztal mellett.

-Nem.Egyáltalán.Azt sem tudom mivel verjem el az unalmat,amig tart ez a néhány nap a vizsgaszesszió előtt..-Feszült csend remegett közöttünk.Érződött,hogy mindketten formáljuk szavakká a gondolatainkat,de egyiknek sem volt bátorsága elkezdeni.

-Vagány baka lettél.- mondta és elmosolyodott.Nem szóltam,mert éreztem,hogy szívembe markol a mosoly mögött rejlő gúny. -  Jaj,szinte elfelejtettem,anyu a lelkemre kötötte,hogy délután menjek át a keresztanyámhoz,mert nyugtalankodik az öreglány.Egy pillanat,csak épp átöltözöm..-És átment a szobájába.

Éreztem,hogy háborog a lelkem,az ablakhoz mentem és néztem a ködös,havas  falumat. Úgy éreztem a lelkemre nehezedik a köd is és fojtogat.Bátorságot vettem és benyitottam a szobájába.A tükör előtt állt.Felhevült érzelmekkel közeledtem felé és meg akartam csókólni,de hirtelen égő cigarettát vett a szájába és mélyet szívott.Leforrázva éreztem magam és egy meggondolatlan mozdulattal,a cigarettát akartam kiűtni a szájából,véletlenűl arcul ütöttem. Komoly pillantással mért végig,lehajtott fejjel nagy későre megszolalt.

-Balázs,amit most mondok,mar régebb kellett volna megírjam.Nem szeretnélek megsérteni,sem az önérzetedbe gázolni,de kérlek ne haragudj rám, én úgy érzem, hogy a mi útaink már rég szétváltak.Hidd el nem te vagy az oka.Lehet a hosszas távollét,meg az,hogy hovatovább már alig vannak közös témáink.Annakidején te is kellett volna hallgass édesanyád szavára és folytatnód kellett volna a tanulmányidat.Nem tudom megértesz-e engem,Balázs ? –elhallgatott és zavarában a ruhája ővét tekergette az ujjára és rázta le,majd mély lélekzetet vett és tovább folytatta. – Őszinte leszek veled.Van egy évfolyamtársam,egy csikszeredai fiú,aki eleinte nagyon nyomult,de aztán megfigyeltem és beláttam mennyire kedves és előzékeny.Nem tudtam ellenállni,mindjobban közeledett és magáévá tett. Mondtam már,a hosszas távol lét....Gondolom megérted Balázs.

Éreztem,hogy küzködik magával,hogy azon este minden véget ért.Mint egy kivert kutya indultam kifelé magamba roskadva.

-Várj csak,én is megyek.- mondta.Agyamban lelkemben kavargott minden.Beláttam , hogy a reménysugár halovány szála sem segíthet a helyzeten.A kapuig együtt mentünk.Kilépve az utcára még megkérdeztem,hogy elkisérhetem-e,de megrázta a fejét jelezve,hogy föflösleges, nincs mitől félnie bizonygatta,mosolyt erőltetett a szájára és ott hagyott.Földbegyökerezett lábbal néztem utána mig a sötétség el nem nyelte. „Hátra arc , öreg baka”-vezényelt a lelkem,de erőtlennek éreztem magam.Lesújtottan bandukoltam haza,kilátástalannak tűnt minden.

 Megalázó volt reszemről,hogy mindezek után levelekkel ostromoltam,de most megértheted,hogy miért nem kaptam soha választ.” Aki az arcot üti meg, a lelket üti meg”,de értsd meg , nekem is volt egy hóvirág színű álmom és aki lopva álmaimba jött az tört össze mindent. Balázs hangján érződött,hogy lelkifájdalmait még jobban fokozza az emlkékek újra idézése.Annyira hatása alá kerített a barátom története,hogy nem tudtam itélkezni egyikük felett sem.Mindkettőjüknek meg volt a maga igaza.Úgy elmerengtem,hogy észre sem vettem Balázs mikor osont ki az irodámból.A telefon éles berregése térített vissza elmerengésemből. Konstancáról értesítettek,hogy az őrnagy reggel jelentkezzen a központban.

   Másnap a főnököm magával vitt és négy nap múlva tértünk vissza.Vártam már a Balázzsal való találkozást,hogy megvigasztaljam.Atörténet leülepedése után kristály tiszta érvekkel szerettem volna helyrerázni a lelkét,de nem jött.Néhány nap elteltével tudtam meg a lesújtó hírt,hogy Elza meghalt.Nem Balázs mondta,hanem   egy másik erdélyi haver a csoportjából,aki keresztet vetet és levette a sapkáját.,majd részletezte az értesülést.Mindennek az Elza nagyravágyása volt az oka.Megtudta hogy a haverjának rokonai vannak Amerikában és a jobb lét reményében rávette,hogy szökjenek meg.hiszen ma már annyit hallani az illegális határátlépésről és a Szabad Európa rádió még biztat is rá.Úgy tervezték,hogy Szerbiába mennek és a sikeres átlépés után onnan folytatják útjukat.Le mentek Oravicára előre szerzett címre és megbeszélték a dunai halásszal,hogy a ladikjával átlopja.Kijelőlték az időpontot,a halász biztatta,hogy a váltás idején kell megejteni,mert akkor sikeresebb.Igy este tízkor indultak,de alig hagyták el a partot figyelmeztetést harsogtak,majd figyelmeztető lövések is jöttek.A halász vízbe ugrott és nyoma veszett,őket pedig mivel nem reagáltak a figyelmeztetésre lelőttékMeggondolatlanságból ilyen tragikus véget ért egy szerelem.

    A történtek hallatára úgy éreztem elsötétűl előttem minden.Feketének láttam a tengert mint viharok idején.Kutató pillantással pásztáztam a kaszárnya udvarát,kerestem valakit... és láttam,hogy egy padon ül magába roskadtan.Arca sápadt,szemhéjai duzzadtak.Egy könyvet tart kezében, lehet a Gárdonyi kötet Bizonyára.Tudtam,hogy lélekben összetört és én sem vagyok elég erős,hogy megvigasztaljam..

   .

v