Amatőr Írók Klubja

Tél.

Ezt a témát Perei Jánosné indította 12 éve

Az égrenyúló fák kopár ágait
Egymáshoz verdesve zörgeti a szél.
Víztócsák befagyott csillogó tükrében
Nézegeti magát mosz az öreg Tél.

Egy reggel megunja ezt a kopárságot.
Neki sem tetszik a kihalt határ.
És gyönyörű, nagypihés, puha hóeséssel
Betakar házakat, mezőt, a határt.

A puhán melengető hódunna alatt
Alszik a földbe vetett gaboba,
Hogy lehessen a nyáron learatni,
Hogyha majd eljő július hava.

De most még téli köd üli meg a tájat,
Amelyből reggelre lesz a zúzmara.
És minden ablakra, mint egy gáláns lovag,
A Tél jégvirágok pompás csokrát rakja.

A fákon hócsomók puha hópihékből.
Olyan minde fa, mintha virágozna már,
De a fenyőfák hólepte ágain láthatjuk,
Hogy a Tavasz még messzi földön jár.

A gyermeksereglet örül most a Télnek.
Örvendezve csúszkál, boldogan szánkózik,
Vidáman nevetnek, kacagnak nagyokat,
Hogyha nadrágféken csúszik le a másik.

Hógolyók röppennek ki a kezeikből,
És beleesnek éppen a másik nyakába,
De nem haragszanak érte, hiszen játék!
Önfeledt, játékos, vidám téli tréfa.

S ha elfárad végre a gyermeksereg,
És a fákra fázós téli alkony ül,
Olyan jó benn, a jó meleg szobában,
Ha kattanva sárga villanyfény derül.

Álmodnak téli éjben az emberek
Békés, boldogító, vidám álmokat.
Álmodik most az alvó öreg föld is,
A puhán védelmező hótakaró alatt.

Álmodik nyárról és a jó termésről,
És hogy mennyire szép a Kikelet.
Álmodik, hogy nem futnak többé
A hátán tankok! Álmodik Békességet!