(Csak mellékesen megjegyzem, hogy megint megálltunk! :))))

Válasz

Ilona sietve ajtót nyitott, és beengedte a férfit a lakásba.
- Itt vagyok! Mi a Baj?
- Baj? - kérdezte a lány zavartan.
- Hazamentem, de te nem voltál sehol. Kerestelek telefonon is, de nem vetted fel. Aztán meg hívsz, hogy beszélnünk kell. Mégis mi a baj?
- Jobb ha leülsz!
- Nincs kedvem. - mondta a férfi egyre aggodalmasabban. - Mond már!
- Biztosan nem ülsz le? És ha véletlenül rosszul leszel?
- Nem leszek, csak mond!
- Na igen, sejtettem. A feleséged azt mondta, hogy az egész betegséged csak kamu. Csak kitaláltad, hogy visszamenjek hozzád. És én elhiszem minden szavát. Hiszen miért is hazudna?
Ádám elnézte Ilonát, majd fogta magát és mégiscsak leült a legközelebbi székre.
- Nem mondasz semmit? - kérdezte a lány a sírás határán. De mikor Ádám nem szólalt meg, Ilona tovább folytatta. - Akkor én mondom, hogy ha akarnálak se tudnálak dühösen elhagyni, mert van még valami... Gyermeket várok.

Válasz

Ha lemond a gyerekről, lehet végzetes lépésre szánja el magát! Nem ezt nem teheti meg!
Ádám! Most mit tegyek? Beszélnem kell vele! Valakinek muszáj elmondani, mert ezt egyedül
nem lehet kibírni! A barátnőjének nem szól, az csak összezavarna mindent, s lehet olyat
tenne, hogy később maga is megbánná!
Már tárcsázza is Ádám számát. Kicsöng.
-Szia Ádám! Sürgősen beszélnünk kell!
-Hol vagy? Azt sem tudtam mi történt Veled? Úgy eltűntél, hiába hívogatlak! - szólalt meg
ijedt hangon a férfi.
Most nincs időm elmesélni, ide tudnál jönni?
-Ide, de nyugodj meg kérlek, hallom a hangodon, hogy nagyon zaklatott vagy!
-Megyek drágám, megyek!

Drágám! Még nem is sejted mit is akarok mondani! Akkor nem tudom, hogy ilyen
kedves leszel-e velem? - mondogatta magában, ahogy fel-alá járkált a lakásban
és azon gondolkodott, hogy mondja el Ádámnak ezt az új helyzetet és mit fog
szólni ahhoz, amit már mindenképpen eldöntött magában!

Hosszúnak idő telt el, mire végre csöngettek a bejárati ajtón.

Válasz

Összeroskadva nézett csak maga elé. Miért tette mindezt Ádám vele? Ilyesmire hogy vetemedhet egy ember? Hamis orvosi papírokat mutogatni, csak azért, hogy megszerezzen újra magának?
Mennyire szánalmas, s gyermeteg viselkedés ez! Felnőtt ember, egy egész vállalat feje, hogy tehet
ilyesmit? Arra nem gondolt, hogy egyszer minden kiderül? Most mit gondoljon róla?
Gyűlölje? Nem, azt nem tudja, hisz szereti, őrülten szerelmes belé! Akkor most mi legyen?
Talán nem is igaz ez az egész, és Kata hazudik! Ha ez igaz, mi oka lenne rá?
Már nem ért semmit, csak össze-vissza cikáznak fejében a gondolatok, s egyik sem képes
megnyugtatni.

Épp a napokban akarta Ádámmal közölni a hírt, hogy nagy az esélye annak, hogy most
először életében gyermeket vár! Hogy mondja most el neki? Akar ő egyáltalán ilyen
helyzetben gyereket?
Hát hogyne akarna, mióta vágyott már rá! Mi lesz most? A munkahelyen egyre több
a munkája, a főnök a szeretője, élete nagy szerelme, s most becsapták, s még annak
sem örülhet felhőtlenül, hogy végre megadathat az életében, hogy gyereke legyen!

Válasz

Miután Kata elment, Ilonának kellett néhány perc, hogy magához térjen. Átgondolt mindent, és próbált helyesen dönteni. Szerette Ádámot, nagyon is, de nem akart senki bábúja lenni, akit úgy mozgatnak, ahogy akarnak. Ezért berohant a szobába, és sietve összeszedte minden holmiját, majd bepakolva a kocsijába, visszaköltözött a régi lakásába. Csak most jött rá, hogy mennyire jól tette, hogy nem adta még el, hiszen akkor nem lenne hová mennie.
Hazaérve alaposan bezárta az ajtót, kikapcsolta a mobilját és még a vezetékes telefont is kihúzta. Úgy gondolta, hogy ennyi izgalom jár a férfinek, ha már ilyen csúnyán átverte. Keresse csak, és aggódjon. Ha néma marad, nem fog rájönni, hogy itt van, hiszen a kocsija a garázsban van, nem látja senki, a lakásban meg sötét van s csend...

Válasz

Nézd! Én nem akarok beleszólni Ádám életébe. Ugyan miért is tenném? Mi már régen nem tartozunk össze. Viszont azt nem tudom elnézni, hogy ennyire becsap téged.
- Becsap? Ezt hogy érted?
Kata rosszallóan a fejét rázta. - Hát tényleg nem veszed észre?
Ilona türelme fogytán volt, ezért csípőre tette a kezét és most már határozottabban szólalt meg. - Nem, nem vettem észre semmit. Elmondanád?
- Ádám makk egészséges.
- Te nem is tudod? - ámult el Ilona. - Ádám rákos.
- Hát épp ezt magyarázom! Ádám nem beteg!
- De hiszem... - a lány elgondolkodva pislogott a nőre, és próbálta értelmezni a hallott szavakat. - Nem beteg?
- Ezt azért találta ki, hogy téged visszakapjon. Gondolta, hogy majd megsajnálod. Látom, a taktika kitűnően bevált. - Kata hangjában nem volt semmi él, csupán némi sajnálat. - De úgy éreztem, hogy ezt tudnod kell.
- És a leletek? Mutatott néhány felvételt, és...
- Te tényleg iszonyú naív vagy. A legjobb barátja egy orvos. Szerinted nem tud szerezni neki bármilyen leletet?
Ilona körül forogni kezdett a világ. Úgy hitte, nem is egy felnőtt nő, csupán egy becsapható kislány, akit mindenki átver. Főleg az, akitől ezt sosem várta volna.

Válasz

A napok gyorsan teltek, és Ilona egyre jobban élvezte az Ádámmal töltött időt. Persze a szerető szerepe nem igazán illett a magáról kialakított képhez, de a férfi miatt, már ez sem érdekelte. Olyan érzése volt, mintha köd szállt volna a szemére, és ettől semmit sem látna. Még az sem tűnt fel neki, hogy Ádám kiegyensúlyozottabb, élettel telibb lett. Igaz, folyton a betegségéről beszélt, de látszani semmi nem látszott rajta.
Egyik nap, Ilona el is határozta, hogy megkérdi a férfitól, mikor kell mennie vizsgálatra, mert szívesen elkísérné. A közös lakásban ülve várta haza Ádámot, aki az irodában maradt még, néhány papírra hivatkozva. Mikor csengettek, a lány mosolyogva ment ajtót nyitni, de azonnal meg is torpant, mert a férfi helyett Kata, a felesége állt a küszöbön.
- Szia! - üdvözölte bizonytalanul Ilona. - Én csak beugrottam, hogy... - zavarában azt sem tudta, hogyan magyarázhatná meg a jelenlétét.
- Nyugi! Tudok rólatok. Bemehetek? - Kata lazán, választ sem várva beljebb tolta az ajtót, és belépett a lakásba. - Igazából veled akartam beszélni.
- Velem?! - döbbent meg a lány.
- Igen, veled. Látom, hogy rózsaszín szemüvegben élsz.
- Rózsaszín szemüvegben? Ezt meg, hogy érted?
- Okos lány vagy te. Valóban nem látod?
Ilona kétkedve nézte az asszonyt, mert egyáltalán nem értette, mit akar ezzel az egésszel.

Válasz

Lassan lehajtotta a fejét és úgy beszélt. - Szerinted jó ötlet volna? Nekem ott van Péter és...
- Az ég szerelmére kedvesem! Péter nem illik hozzád! És egyébként sem szereted.
- Ezt honnan veszed?
- Ha szeretnéd, akkor most nem nálam lennél. - volt az egyszerű válasz.
Ilona elgondolkodva sóhajtott fel, és belenézett Ádám szemeibe. - Igen, biztosan így van. Péter és én már egy ideje... Hogy is mondjam? Nem találjuk a közös hangot. De ez az egy éjszaka akkor sem elég egy összeköltözéshez. Ráadásul neked feleséged van. Ő bizonyára nem örülne.
A férfi halkan felnevetett. - A feleségemnek nem kell erről tudnia. Egyébként úgy vagyok vele, ahogy te Péterrel. Nem találjuk a közös hangot. - mikor látta, hogy Ilona tovább vacillál, előhúzta zsebéből az utolsó aduászt. - Nézd! A betegségem miatt fogalmam sincs, hogy meddig tehetek még neked ilyen ajánlatot. Lehet, hogy hamarosan meghalok, és akkor mindketten elszalasszuk az időt a boldogságra. Most élek, és most akarlak!
Ilona nem akart erre gondolni és nem akarta ezt hallani sem. Ezért önkéntelenül is odalépett Ádámhoz és száját rátapasztva a férfiére, csókkal zárta be.
Akkor reggel még egyszer visszabújtak az ágyba, ahogy az elkövetkezendő napok mindegyikén. Már a unka sem volt annyira fontos, minthogy kiélvezzék a fennmaradó időt, ami még nekik adatott.
Ilona szakított Péterrel, amit a férfi különös megkönnyebbüléssel fogadott. Ezért a lánynak nem is esett nehezére otthagynia. Összeszedve minden holmiját, átköltözött Ádám saját lakásába. Persze volt benne némi félsz és fenntartás, mert tartott tőle, hogy ha valaki megtudja, szóbeszéd tárgyává válnak. Na nem Ádámot féltette ettől, hiszen neki már megvolt a "jóhíre" a kolléganők körében, inkább saját maga miatt aggódott.

Válasz

Ahogy megálltak a ház előtt, Ilona megkönnyebbülten látta, hogy Ádám már sokkal jobban van!
A lakás ahhoz képest, hogy láthatóan nem igazán mondható lakottnak, mégis barátságos volt.
Volt valami megfoghatatlan elegancia abban, ahogy be volt rendezve, s a falakon is látszott,
hogy oda nem akármilyen képek kerülhetnek.
Ádám töltött egy pohár italt és csak mesélt és mesélt. Ilona nézte a férfit és nem tudta, mi ez
a különös érzés, ami úrrá lesz rajta! Most először érezte, azt, hogy nem bánná, ha Ádám
megölelné, ha megcsókolná. Ilyet biztosan nem tesz, kisebb baja is nagyobb annál, hogy kikezdjen
ilyen súlyos betegen az egyik beosztottjával. Azzal, akinek még ráadásul barátja is van!

Ilona rosszul gondolta, mert egyre jobban érezte, ahogy a férfi nézegeti beszélgetés közben és
később sem tudja levenni a szemét róla. Nem volt visszaút, Ilona nem ellenkezett, még akkor sem,
amikor Ádám közelebb húzódott.

Másnap reggel amikor kiment a konyhába kávét feltenni, még különös kábulatban volt, azt sem
tudta, hirtelen hol van, mit keres ebben a számára idegen konyhában. Ádám sietett a segítségére.
Ahogy itták a kávét alig szóltak egymáshoz, csak simogatták egymás kezét.
Ilona szakította meg a csendet.

-Ádám! Most mi lesz velünk? Nem értem, mi történik velünk?
-Én igen! Még hozzá azt, hogy szeretlek! Nem akarlak elveszíteni! Kérlek költözz ide hozzám!
Ilona azt hitte rosszul hall, nem is tudott hirtelen válaszolni erre a kérésre.
Péter jutott eszébe, mit fog neki mondani! Egyáltalán mit akar ettől az embertől, aki súlyos
beteg és azt sem tudja meddig maradhatnának együtt! Elveszíteni viszont nem akarja, most
már egymáshoz tartoznak!

Előzmény

Válasz

Bár az is igaz, hogy nagyot csalódott Péterben, de még mindig nem tudta lezárni magában ezt a dolgot. - Ha legalább felhívna és magyarázkodna. - gondolta magában. De Péter csendben volt, és ez önmagában is igen kétségbeejtőnek tűnt. Mégis próbált nem foglalkozni vele. Inkább minden erejével azon volt, hogy kellő vidámsággal kibírja az estét, ezzel adva némi jókedvet Ádámnak is. Ám ez nem ment könnyen.
Amint visszaült az asztalhoz, a férfi kutatóan mérte végig, mintha a veséjébe szeretne látni.
- Mire gondolsz? - kérdezte a lánytól - Olyan rémültnek tűnsz.
- Csodálkozol? Egyszer csak ilyen... rossz hírrel állítasz ide, és azt várod, hogy nevessek?
- Nem, persze, hogy nem. De nem reméltem, hogy ennyire a szíveden viseled a sorsomat.
- Hogyne viselném! Barátok vagyunk.
Ádám közelebb hajolt a lányhoz és megszorította annak asztalon nyugvó kezét. - Ez igazán kedves tőled. Most ugyanis szükségem is lenne egy barátra. Valakire, aki velem van és támogat.
- Tudod, hogy én megteszem. Csak mond, hogy mire van szükséged. - Ilona aggodalma egyre erősebb lett, ahogy a férfit figyelte. Volt benne valami keserű és fájdalmas. Mint egy gyermek, aki az anyjába kapaszkodva reméli, hogy nem éri baj. Valahogy így lehetett Ádám is, legalábbis a tekintete ezt sugallta. Ilona szerette volna átölelni és megvigasztalni, mégsem tette. Egyáltalában fogalma sem volt róla, hogy mi legyen a következő lépése vagy akár mondata. Úgy ült ott tehetetlenül, mint akit fejbe vertek.
- Látom, hogy nagyon letaglóztalak. Elmenjünk? - kérdezte Ádám a tőle telhető legnagyobb kedvességgel.
- Igen, azt hiszem az jó lenne. Már úgysincs étvágyam.
A férfi kikérte a számlát, majd fizetett, aztán kivezetve Ilonát a kocsihoz, ő is beszállt. - Lenne kedved meginni nálam egy italt?
- Nálad? - kérdezte a lány - Úgy érted, hogy a feleségeddel együtt?
- Természetesen nem. A másik lakásomra gondoltam.
- Nem is tudom. - tétovázott, de ekkor Ádám alig észrevehetően a mellkasához kapott és elég furcsán kezdte venni a levegőt, amitől a lányt ismét csak aggodalom kapta el. - Rendben! Menjünk!

Válasz