Pár nap múlva egy nagy ünnep előestéjén a spirituális csoport tagjai vacsorázni mentek. Hazafelé az úton asszonya megkérdezte a férjétől - mikor mondjuk meg édes anyám asszonynak? -- Hamarosan, kedvesem, hamarosan. Édesem, Mairám, anyámasszony nagyon boldog lesz majd.
Ezután szédítóő gyorsasággal peregtek az események. Egy este a csoport találkozóján a jóságos férfit elfogták és elhurcolták. Nagyon megkínozták, pedig soha nem tett semmi rosszat senkinek. Egyetlen nagy "bűne" a származása volt! Bekövetkezett egy borzalmasan megrázó, szörnyű esemény is, a keresztre feszítés. A kereszthalálával a férfi, az Emberiség Legnagyobb Tanítója megmutatta az embereknek a kereszt szörnyű, de felemelő misztériumát.
"A keresztet fel kell venni! Kínok véres verejtékével, összeroskasztó súlyát cipelve fel kell hurcolni a Golgotára,, hogy a testünket, a bűnöknek és szenvedélyeknek, a halálnak ezt a rabszolgáját rajta megfeszítsük, mert csak a megfeszítés után következik el a végső szabadulás, a Feltámadás." /Szepes Mária magyar írónő/
Nappal volt a kereszthalál alatt, de éjszakai sötétség borult a városra, még a Nap, a Jóisten Szeretete is gyászolta azt a Jó embert, aki maga volt A SZERETET. Amikor levették a keresztről a fehérruhás zsidó "barátok", elvitték Őt, hogy a vallásuknak megfelelően megadják neki a végtisztességet. Felesége, Édesanyja és gyermekei iszonyú lelki kínokat szenvedtek el, amíg kedves, nagyon szeretett hozzátartozójukat kínozták, korbácsolták, gúnyolták, és keresztre feszítették. A rokonok és barátok támogatták a fájdalomtól roskadozó édesanyát és a feleséget. Alig volt már jártányi erejük. Fájdalomtól eltompult érzékekkel és gondolatokkal roskadtak le otthonukban. Erejük mostmár elhagyta őket. Iszonyúan fájt a szívük a kedves férj, édesapa és Fiú elveszítése miatt. Ilyen borzasztóan "elesett" állapotban még Arámi, az édesanya se vehette észre, hogy Fia felesége mennyire nehezen tudja leplezni gyönge fizikai állapotát, rosszulléteit és azt, hogy milyen hatalmas lelkierővel tartja magát. Másnap a sziklasírhoz mentek abba a szép kertbe, amely Joseph tulajdona volt. Mélységes szomorúsággal álltak a sír előtt. A bánat keserve letaglózta értelmüket és szívüket. Leborulva imádkoztak az alkonyat beálltáig. Harmadnapon hajnalban a sírnál voltak. Megdöbbenve látták, hogy a nagy, nehéz kő el van mozdítva a sír bejárata elől. Arámi berohant a sírba és kétségbeesve látta, hogy a Fia holtteste már nincs ott. A halotti lepel és a kendő szépen összehajtogatva ott van a kőpadkán. Arámi az arcához szorította Fia halotti leplét. Könnyei patakként omlottak mély fájdalmában.
Eszébe jutott az Angyallal való találkozása. Mennyire meg volt akkor döbbenve az Angyal szavaitól!