László Levente üzente 7 éve
Amie Mon üzente 7 éve
László Levente üzente 7 éve
Nem bánom, hogy elolvastam. Tetszett, mert kihoz az emberből mindent. És még valami, ne mind kérjetek tőlem bocsánatot, mert kiakaszt! :D
Amie Mon üzente 7 éve
Tudod, hogy nagyon is ódzkodtam attól, hogy "megismerj". Hát, pont ezért. Nem lehet ilyen történéseket csak úgy letolni az emberek torkán. Talán ezért is írtam meg, mert nem kínoznék senkit azzal, hogy egy éjszaka alatt csak úgy elmeséljem a történetem, ugyanakkor minden történetet el kell mesélni, úgy gondolom, ha azzal sokaknak tartozom, olyan kib.tul sok fantasztikus embernek, akik hihetetlen tragédiasorozattal hagytak itt, egyedül.
Sokszor nekifutottam, de Ádi balesetét egyszerűen képtelen voltam leírni - a másikban inkább a húgot ölöm meg... - onnantól kezdve meg ugye semmit sem. Ez az első befejezett regény, amiben leírtam - gondolom ez valami. Nem érzem, hogy jó, azt sem, hogy rosszabb tőle. Csak valami.
Hogy miben hiszek... Hát, nem ebben. Ez csak a regény, egy vak álmodozás, reménytelen reménykedés abban, hogy még valaha együtt lehetek velük. Az újrakezdésben hiszek, abban, hogy a következő életben a szereplők ugyanazok, csupán más szerepekkel, mert sokszor "emlékszem", sok mindenre, más életekből. Remélem, erre is mindig fogok, erre, aminek már most vége van.
Köszönöm, és tényleg bocs, hogy ezt el kellett olvasnod :(
László Levente üzente 7 éve
Húha, nem tudom hol kezdjem...
Annyi mindent elmondtam már a részek olvasása alatt, hogy nem tudom, tudok-e újat mondani?
Minden alkalommal elolvastam a véleményeket is, ahol szinte minden lehetséges szempontból megrágtátok a történetet.
Nem tudom mikor kezdtem bele, de okkal vonakodtam tőle, éreztem valamit, már az elején. Végül csak bele kezdtem és ezzel elkezdődött valami, - de hiszen a sorsunkat nem kerülhetjük el - valami aminek része lettem. Mondtam már neked, hogy nem akartam ezt az utat a szakadékba, de ki tud ellen állni.
Sok szempontból elemezhetném az írást, de ez már út közben több lett annál, így szinte jelentéktelen, arról beszélnem, hogy mennyire választékos és bő a szóhasználatod, mennyire mestere vagy a melankóliának és milyen ügyesen fonod össze a szálakat.
Azt hiszem mindenki talált benne magának valót, én többet is mint amire számítottam. Kedvenc témáimat (misztikum, vallás) és nem utolsó sorban barátokat.
Azt hiszem ennyire provokatív írás még nem járt ezen az oldalon... Mindenkiből kihozta azt a valamit, amit mélyen szeretnénk tudni.
Bevallom, ez alatt az idő alatt, mindent megkérdőjeleztem az élettel és magammal kapcsolatban is.
Érdekes, mert Léda az oldal terroristájának tart, most még is bennem ragadnak a szavak...
Hogy mi a valóság és mi nem, hogy mi fér bele a világunkba és mi nem, az mindenkinek egyéni döntése. De egy dolog biztos, senki nem tud indifferens maradni ezzel kapcsolatban, valamit megmozgat az emberbe, ha akarja ha nem.
Vissza kanyarodva a történetre, nagyon tetszik ahogy az angyalokat elképzelted, egy küldetés, ami újra és újra kezdődik és a vége ugyan az. Ha vannak angyalok én valami ilyet képzelek el, nem tollas emberkéket hárfával.
A szereplőket úgy alkottad, hogy azonnal megkedveltetik magukat az olvasóval, nem hiába volt hozzá alapod. :)
Sokszor kiakadtam, de nem miattad, vagy az írás miatt. Jó részt azért, hogy miért történik ez? Miért nem fordul egyszer jóra? Mikor a végén visszatértél a bevezető történésekhez, felcsillant a szemem. Ott volt Ádi, emlékeztek mindenre és még az a hárpia is meggondolta magát, hamar össze is törted bennem azt a halvány reményt, hogy talán minden helyre rázódik most.
Kegyetlen húzás, de érthető... kétezredikre miért lenne másképp? Azért mert én elolvastam, vagy én úgy akarom? Nem ennek így kell lennie.
Végezetül, csak annyit, hogy egy író ha alkot valamit, az büszkeséggel és örömmel, talán megnyugvással tölti el. Remélem, valami hasonlókat érzel most te is, annak ellenére, hogy sokszor csattant a hátadon a vélemények, véleményeim ostora.
Nem tudom, pontosan mi volt a célod ezzel, hogy meg írtad. De nálam elérted, hogy kiboruljak, összeszedjem magam, gombócokat nyeljek és néha könnyezzek dühömben. Ezért hálás vagyok, gratulálok Am Mon!
Remélem, nem lett hosszabb a komment mint a rész... mindjárt kiderül... :)
Amie Mon üzente 7 éve
Nem vagy semmi optimizmus terén!!! :) Ebbe én nem gondoltam bele így, csupán abba, hogy minden élettel jobban fáj neki minden, egyre több terhet cipel, és mindig mindent elront...
Fú, én már nem nyúlok bele. Én nem találtam benne olyan szálakat, amik sehova nem vezettek.
Kritikusság... Azért vannak alapvető elvárások, még ha nem is tudatosodik bennünk részleteiben - muszáj, hogy átélhető legyen, muszáj megismertetni a karaktereket, világot teremteni. Az enyém nem túl érdekes, de legalább fáj :D Bár lehet, hogy csak nekem fontos pl. Más lövöldözésest szeretne :))
Ócsai Norbert üzente 7 éve
Teljesen meg tudom érteni, én is ugyanezen megyek keresztül a Tornádó Völggyel; Megírtam hosszan, olykor olyan szálakkal, amik sehova sem vezettek, most viszont, hogy megvan a váz, simíthatok rajta. Olykori irodalomtanárnőm hozott fel egy remek példát egy, már nem emlékszem az iró nevére, de régen élt; azt csinálta, hogy megírt több száz oldalt, gondolkodás és törlés nélkül, és amikor a végére ért, egyszerűen csak visszaolvasta és kihúzta azokat a mondatokat, amiket utólag úgy vélt, nem kellenek. Mindig mindennek van egy első változata, amit aztán kedvünk szerint formázhatunk :)
*
Én nem tartom magam jó 'kritikusnak' ezen a téren. Van bennem egy olyan hozzáállás, hogy 'Mindenkinek más az ízlése', és ez alapján szigorúan azt nézem, ami Tetszik nekem, és nem azt, ami nem. Persze, ha szerkezeti probléma van, azt kimutatom, de olyat nem szólok, hogy 'Ez most miért így van?' például.
Attól, mert én nem értem, vagy nem tetszik, az nem jelenti azt, hogy másnak nem fog élményt nyújtani; Az én nemtetszésem Semmit nem von le semminek az értékéből. Egy nézőpont, nem több.
Tehát marad a Jó szó. Inkább azt osztom meg a potenciális jövőbeli olvasóval, hogy Engem miért fogott meg eme írás, hiszen hátha őt is pont berántja egy kalandra ez a kis bíztatás. :)
*
Óóóh, Értem! :D Ez közte volt a felmerült lehetőségek között, és így már teljes is a kör. Akkor már Dávid jelenete is értelmet nyert, így még kerekebb lett a történet. És szomorúbb is egyben, hogy mindez nem a valóság volt, csak reményteljes ábránd. DE! Ez nem jelenti azt, hogy Nora nem teljesítheti pont ezt az egyik ciklus folytán; Talán pont a következőben ;)
*
Nem emlékezhet, nem emlékezhet, az rendben van, 8000-szer, 80,000-szer, Viszont! A nevének a kezdőbetűje immár beugrott. Ez egy lépés! És ha csak minden nyolcezredik ciklus után is egyetlen egy kis részlettel többet kap, előbb-utóbb meg lesz a teljes kép. Hiszem, hogy Nora túl fog törni. Egyszer. És akkor eme végső képzelgés már nem csak az elme mélyén lesz;
:)
Amie Mon üzente 7 éve
Leszek fair: ez a regény akut tömörítésért sikít - osztom. Amiért nem tettem, és teszem, az az, hogy ezt mind le akartam írni. Értük, akik részei voltak az életemnek, és már nem olvashatják. Önzőség tudom, de tény. Úgyhogy elfogadom, megértem, és egyet is értek, de csak megköszönöm, hogy végig olvastad!
Érdekes, hogy mindannyian olyan olvasatban tettétek ezt, amilyenek vagytok. Zoltán felületesebben, de értékelve a számára tetsző részeket. Áron bizalmatlanul, ahogy egész végig megkérdőjelezte azt, hogy lesz-e ennek az egésznek bármi kimenetele. Te? Jaj :) Olyannak érzékelted, amilyen könnyen befogadtál minden történést: megdöbbentően optimistán. A szépet keresed, és azt választottad.
És pont ezért zavart meg ott a közepén Dávid. A 62 eleje, amit újrakezdésként értelmeztél, új lehetőségek, újra találkozások reményeként, az még nem a "valóság". Csak a zuhanás közben lepörgött képek sora.
A jók a vizen járnak. De Nora elsüllyed. Nincs jó és nincs rossz. Fél a víztől, a szörnyektől a mélyben - a félelmeit a halála percében sem tudja elengedni, pedig Enikőnek hogy mondta...Hogy mondta, hogy ha nem próbál meg küzdeni, a következő életben hordozni fogja.
Tehát újra kezdődik...de nem emlékszik semmire. Csak egy gyenge bevillanás volt a neve betűinek. 8002-edszerre is ugyanúgy el fog követni minden hibát, mert nem emlékezhetünk, Norbi!
Angyalok, isten? Ugyan már... Nem hiába Tamás az isten, hiszen Norci világában mindig is ő volt az, minden jónak a megtestesítője.
Ott a pszichiátriai diagnózis, ott az aids-es demencia, az idegösszeomlás lehetősége, amiért neki a kórház volt az igazi otthona. A hivatásában volt igazán otthon, és még azt is elvesztette, miközben nem lehetett Zsolti mellett, miközben Zsolti minden apró tüsszentésénél ott volt. Komolyan kibírná Norcink ép ésszel?!
--- ha földhöz ragadt lennék, ezt a választ adnám.
De én sem ide tartozok :D
Norci leugrik, és meghal. Folytatódhat az örök harc jó és rossz között. Menny és pokol között, miközben Isten és a Sátán végzetesen vonzódik egymáshoz, mert a kettő nem létezhet egymás nélkül - gyermekük Norci, a mérlegegyen, aki az emberekért harcol. Az emberekben a jó és a rossz egyaránt megvan (ezt sokszor szemléltettem a karekter jellemzőkben: Zsolti a nagy szerelem, miközben megöli Norci szüleit, Jani a legjobb barát, miközben utálja fogorvosként, és iszonyú nagyot hazudik neki, Tamás, aki megöli magát, és azért Ruszlana-t is próbálom néha megértetni).
Az angyalok menekülni szeretnének, a démonok pusztítani - de EZ MAGA AZ ÉLET. Nem kezdet, vagy végcél, mint ahogy ők gondolják, ez az élet maga, a legfontosabb vonása, a színek jelenléte! Nem tehetnek semmit, nem vethetnek véget, nem győzhet sem a jó, sem a rossz, mert nincs is ilyen harc, csupán az élet szöges ellentéte. Mint kávéban a tej...
Norci, mint Isten és Sátán gyermeke az egyetlen, aki ezt el tudja fogadni, az embereket a szennyükkel együtt, és képes feltétlenül szeretni.
Dávid :)) És amúgy a szerencsétlen szerelmi szál is pont erre ment ki, hogy sors által determinált az élet. Norcinak Dávidot szánták, aztán a vége felé kezdi is érezni, mennyire könnyű hozzá kötődni. Lelkitársak.
Ha ez igaz: ha Norci leugrik, új esélyt ad mindenkinek egy újabb életre, akkor a saját boldogságát is feláldozza. Újra és újra. Ha egy picit is emlékszik, tudja, hogy nem szerethet bele Dávidba, mert azzal eljő a mennyek országa, beteljesedik a sors, és azáltal nincs többé árnyaltság, emberi élet, csak a Menny.
Ilyesmik :)
Nagyon hálás vagyok neked, hogy végig olvastad, és megosztottad velem mindvégig a véleményedet. Nagyon örülök, hogy élvezted!
Ócsai Norbert üzente 7 éve
Leszek én a háromból egy, aki határozottan kijelenti, Élveztem!
Sokszor zavaros volt, néha itt-ott túlzottan elnyújtott leírásokkal avagy újra-és-újra ismétlődő cselekményszálakkal, amiknek gyakran ugyanaz is volt az eredménye minden alkalommal; - Legyünk fair a kritika mindkét oldaláról - Azonban bőven van itt ennél több tartalom!
Én személyesen nem vagyok olyan olvasó, aki mindenre konkrét választ keres, mert hajlandó vagyok saját elképzelés alapján helyettesíteni a réseket. A misztikum ezért nyűgöz le. Van isten? Most akkor ez tényleg megtörtént? Mi a valós, mi a szürreális? A válasz legtöbb esetben az, amit mi magunk válasznak adunk meg. És ez teljesen rendjén van! Ez egy ilyen a műfaj, ennek a tényével szerintem élni kell. Földhöz ragadt nézőpont nem segít, ha maga a történet sem földhöz ragadt.
Nora kalandja egy érzelmi hullámvasút volt a számomra. Voltak pillanatok, amikor unalmassá nyúlt, de ugyanakkor megvoltak a pillanatok, amikor messzemenő hévvel keltette fel az érdeklődésemet. Ez életszerű! Mindenki más értékekkel rendelkezik, ezért főleg egy ilyen terjedelmú történetnél nehéz elérni, hogy minden rész újra és újra üssön. Kell a változatosság is, az élet nem monoton, ez persze pedig magával hozza azt is, hogy lesznek kevésbé élvezeteses napjaink, ahogy kicsúszunk a komfortzónánkból. Egy író talán elérheti, hogy néhány olvasó 'hullámhosszát' nagy pontossággal belövi, végig tartva nekik az izgalmat, de valamely más olvasó mindig ki fog csúszni ebből az aranyközépútból.
Ez ellen nem lehet tenni, és emiatt szerintem egy könyvet sem szép dolog rosszul megítélni, gondoljunk bármire.
Hogy személyesen mi a véleményem erről az utolsó részből; A nagy fináléról.... Mosolyogtam!
Nah, nem humorból - Bár Nora botlása felkacagtatott! Édes Tamásom, csinálj valamit a lányoddal! :D HATVAN részen keresztül csetlett-botlott az életben, futó poén volt, egy valódi karaktervonás, ami csak és kizárólag az övé volt, és PERSZE, hogy ezzel az egy személyiségjegyével indítja újra a körforgást! :D Ez, így belegondolva, Géniuszi felépítés volt a részedről, Am Mon! :D Az egy dolog, amin végig mosolyogtunk, hirtelen a végső megoldás kulcsa lett, megáll az ész! -
Na de, vissza ide!
Szóval, mosolyogtam. Örömből. Mert szívmelengető érzés volt látni, hogy mindannyi szenvedés és kárhozat után Nora újrakezdheti. Jót tehet, a kezdettől, mindent helyrehozhat sebhelyek, sírás és vér nélkül, Fiatalon. Mindenkit ténlyeg megmenthet, ez a nagy álma, és beteljesítheti végre! És nem is úgy, hogy választ bal vagy jobb oldal között, hanem saját magának farag ki egy utat, amelyről senki sem hitte, hogy valós választás lehet. Ebből is látszik, hogy milyen sokat nőtt és fejlődött. Saját kezébe ragadja a sorsot, saját ujjakkal fogja megformázni a jövőt, ahelyett, hogy más döntését választaná.
Nora, és mindenki más is a Nora-hű frakcióból, megérdemli az újrakezdést. Megszenvedték, kiharcolták, és Nora, akárcsak messzebeli elődje, meghalt, hogy eme bűnöket magába nyelje és adjon egy tiszta lapot mindenkinek. Ez is egy szép párhuzam!
Az utolsó bekezdések Dávidtól kezdődően már megzavartak és elveszítettem a fonalat, de viszont egészen addig egy meseszép befejezés volt, melynek minden szavát kellemes melegséggel fogadtam, és büszkén örültem Norának, hogy eddig eljutott.
Hogy a legvégén mi történt, ott még csak halvány feltételezéseim vannak, de mint említettem, ezért szeretem ezt a műfajt. Ha el tudod magyarázni nekem, szerinted mi történt, akkor azt megköszönöm, mint nézőpontot, de egyébként megelékszek azzal a válasszal is, amit idővel saját magam fogok megadni neki; Ez nem von le a történetből egy cseppet sem! :)
Szóval, köszönöm ezt az élményt! Mindeme előző 60 rész, a sok expozíció, könny és egyéb; Az utolsó 61. és 62. részt az egek fölé emelte; Tényleg, minden ide vezetett, és ennek elégtételt adva bizony itt volt az a fénypont, amit még szerintem hosszú ideig fogunk látni ott csillogni az Olga-hegyek magaslatán.
Amie Mon üzente 7 éve
Balogh Zoltan üzente 7 éve
Amie Mon üzente 7 éve
"tulfedik egymást" - mik? Hol az alany?
"minden lehetőséget felhasználnak" - kik? Mik? Mire? Abszolút nem értem, ez mire utal.
"Azon kivül hogy nem tudnak, egymással mit kezdeni" - kik? Ha a szerelmi szál, akkor: mit értesz ezalatt?
Nóra mit kezdeményez? Ezzel mire utalsz?
"végső akaraterő még is csak a masiknál van." - Hogy Zsolti akarja inkább az esküvőt? De akkor nem "akaraterő".
"Várakozásomon sokkal többet vette le a kártyalapokból" - ebből egy szót sem...
"Jó volt." - Figyelj, bocs, de én ennyit értettem az egészből :))
Balogh Zoltan üzente 7 éve
Balogh Zoltan üzente 7 éve
Nem tudnék, minden nap cikkecskét irní erről a regényről, első sorban azért mert sokszor tulfedik egymást , másrész azért nem, mert minden lehetőséget felhasználnak. Azon kivül hogy nem tudnak, egymással mit kezdeni, állandó értékmentésbe kezdenek. Elsősorban Nóra kezdeményez, de a végső akaraterő még is csak a masiknál van. Van indulat van fékezés. Nem is tudnék sokat írni rőla, hiszen olyan régen volt az eleje , és csak most értem a végére . Várakozásomon sokkal többet vette le a kártyalapokból amit amennyit gondoltam. Jó volt.
Amie Mon üzente 7 éve
De nem csak erről szól, lehet, hogy nincsenek is. Dávid szerint persze vannak. Egyszer Norciban is megmoccan az érzés, ahogy az egész otthonát szellemtanyának érzékeli (persze lehet, hogy csak nagyon megijedt a víztől és a mélyben lévő haltól...). Dávid stigmákkal magyarázza, az orvosok meg betegséggel. Amit Dávid parancsolgat, az olyan, mint az orvosok részéről a kezelések - de egyik sem történik meg. Nem jut sem lelki békéhez, sem testi gyógyuláshoz, mert erre már nincs idő.
Szerintem ez nyilvánvaló, hogy jót akar Norcinak.
Egyszerű öngyilkosság?
Igen, mert egyszer valóban nem magyaráztam, mert nem kellett. Ott semmi értelme nem lett volna, mert csak "mese" szintjén kellett, én úgy érzem. Máshol mindenhol érthető szerintem, itt a végén sem kell szerintem, a szívinfarktus épp elég, és az Aids is szerintem.
Bennem olyan megoldás él, hogy igyekeztem egyensúlyt tartani a vallási és orvosi vonatkozásokban, maximálisan magyarázni mindkettővel. Szerintem sikerült. Többet én sem tudok. És emészthető ez, csak nem úgy alakult, ahogy vártad. De ezt jeleztem is neked kb. 10 résszel ezelőtt, hogy nem fog tetszeni a vége.
Nyilván jó, és nyilván nem mindenki számára jó.
Tényleg nem értem, miért olvastad végig.
Bodor Áron üzente 7 éve
Az angyalok/sátán/túlvilág/Isten létezik kérdés egy másik. De ha már erről szó a regény, akkor legyenek. Ezt nem kell magyarázni. De a regényíró nagy felelőssége, hogy az általa kitalált katakterek és cselekmény a befogadó számára emészthető legyen. Tehát ha már Dávidnál tartunk, őt nem ártott volna magyarázni. Mindig csak kinyilatkoztatásokat tesz, vagy parancsol, esetleg ellenáll vagy ellentmond. De végig fogalmunk sincs, valóban miért teszi.
A HIV fertőzés és a kifelődött "szerzett immunhiányos betegség" sok tünetet magyaráz, ez igaz. Ám ezzel kapcsolatban még túlképzett is vagyok az átlag olvasóhoz képest, hiszen élettant, kórélettant, mikrobiológiát és gyógyszerhatástant hallgattam... Szintén e miatt nem fájt annyira az orvosi rész sem, de pl. Balogh Zoltán egyszr utalt rá, hogy fogalma sincs. Igazából nme is volt értelme annak a leírásnak arról a hasi műtétről, csak a mesélés tényének. De ezt az átlag olvasó nem biztos, hogy azonnal átlátja.
Engem pedig akkor vegyél úgy,h ogy nehéz felfogású vagyok a komplex és kissé abszurd jelképek és allegóriák megfejtésében, szimbolikák átlátásában. De én, mit olvasó tudok ez ügyben visszajelezni. Tehát az oké, ha benned él a megoldás, bennem nem. Magyarázat nélkül nem.
Amie Mon üzente 7 éve
De mit rágjak a szádba? Hogy a túlvilág létezik? Hogy a katolikus Isten létezik? Az angyalok? A sátán és a pokol?
Vagy azt, hogy ez a kiscsaj eléggé kikészült az élet megpróbáltatásaitól? Hogy valójában haldoklik, és a betegsége(i) miatt hallucinál, és/vagy szomatizál?
Nekem kellene választanom? És ha én sem tudok? Ha az író nyitva hagyja a kérdést? Attól még áll egy regény.
Bodor Áron üzente 7 éve
Elolvastam minden részt, de ez a fajta szimbolika nem teljesen jött át. A "mire gondolta költő" kérdés egy párazáz szavas versig még védhető, egy többszáz oldalas regénynél már elfogadnék picivel több szájbarágást. Persze lehet, hogy ez csak az én bajom. Így, a leírásodal több dolog értelmet nyer, viszont ha a regényed magában ál, magában meg is kell adnia a felismerést ezekhez. Vagy valami ilyesmi...
Amie Mon üzente 7 éve
Látom, nagyon örülsz a végének :D Én is, csak egész másképp.
Valahol írtam, hogy Dávid a lelkek segítője... Itt azért mindenki érdekember... Az élet, avagy a szakma, más meg a halál, avagy az emberektől való nyugalom iránt küzd, és erőszakolja az akaratát Norcira - természetesen Istent kivéve.
Ő az egyetlen, akit sosem a saját céljai vezérelnek, ezért hoz a lehetetlenséget megkísérlő döntéseket.
Ez a fejezet... A halál előtti utolsó flashek megjelenéséről szól, maga a halál pedig valóban rémisztő, legalábbis számára, aki még nem adná fel.
Hogy mi az álom, mi a valóság. Mi a betegség, mi a pszichózis, azt a saját életünkben sem lehet egyértelműen megmondani - valahogy, valamiért, valamennyire - legalább a nevére emlékszik.
Bodor Áron üzente 7 éve
A nagy katarzis maga a VÉGE szócska. A vallási jellegű, isten vs ördög konfliktusok lezárása mindig ilyen. Nem lehet sem a jó sem a rossz győzelmét kihirdetni, hiszen ez ssosem valósul meg. A Dávidos helyszínváltás miatt inkább álomszerű. Őt továbbra sem érteni.