Balogh Zoltan üzente 7 éve
Ócsai Norbert üzente 7 éve
Sajnos a jó kézügyes mesterségek már nem olyan népszerűek, mint annó, de néha azért örömmel látom, hogy itt-ott felüti még a fejét a reneszánsz, főleg a kelet világában.
Szép írás; a stílusodhoz illően ez a kis történet is mély gondolatokat ébreszt az emberben.
Balogh Zoltan üzente 8 éve
Gráma Béla üzente 8 éve
Mit mondhatnék? Parádés megnyilvánulása a nosztalgiának.Gondolom, aki elmélyedten olvassa könnybe lábad a szeme és a torkából nem akar eltűnni az a mocorgó valami. Még olvastam volna!! Vagy behunyt szemmel folytattam volna a visszaemlékezést.Van úgy, hogy az embert megszállják a régi emlékek, és nem szabadul! De hát ez az élet és így helyes,hogy mindig, minden körülmények között emlékezzünk!!!
Balogh Zoltan üzente 8 éve
Erika Pap üzente 8 éve
Édesapám mühelye jutott eszembe, igaz ő vasesztergályos, de ugyan ilyen gondosan vigyáz a szerszámaira. Sokat segítettem neki gyerekkoromba, csavarhuzók, anyák, subler ezeket adogatni. Nagyon jó volt, tetszett. :)
G. P. Smith üzente 8 éve
Molnár István üzente 8 éve
Eszembe jutott, hogy mikor megvettem ezt a régi házat, az egyik gerendát a sok szú alaposan megrágta. A vájatokat átkentem petróleummal, az összes szú elpusztult, vagy elmenekült. Ma is szilárd a gerenda. Tényleg jó a gázolaj is. Történeted meghatóan zártad, egyszer mindannyian bevégezzük.
Igó Krisztián üzente 8 éve
Nálunk itthon a vágódeszkát még a dédnagyapám faragta, bele is van vésve a dátum az oldalába, 1951 április 13.-án.
Tetszett az írás
Kate Pilloy üzente 8 éve