Balogh Zoltan üzente 8 éve
Ócsai Norbert üzente 8 éve
Sajnos a jó kézügyes mesterségek már nem olyan népszerűek, mint annó, de néha azért örömmel látom, hogy itt-ott felüti még a fejét a reneszánsz, főleg a kelet világában.
Szép írás; a stílusodhoz illően ez a kis történet is mély gondolatokat ébreszt az emberben.
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Gráma Béla üzente 10 éve
Mit mondhatnék? Parádés megnyilvánulása a nosztalgiának.Gondolom, aki elmélyedten olvassa könnybe lábad a szeme és a torkából nem akar eltűnni az a mocorgó valami. Még olvastam volna!! Vagy behunyt szemmel folytattam volna a visszaemlékezést.Van úgy, hogy az embert megszállják a régi emlékek, és nem szabadul! De hát ez az élet és így helyes,hogy mindig, minden körülmények között emlékezzünk!!!
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Erika Pap üzente 10 éve
Édesapám mühelye jutott eszembe, igaz ő vasesztergályos, de ugyan ilyen gondosan vigyáz a szerszámaira. Sokat segítettem neki gyerekkoromba, csavarhuzók, anyák, subler ezeket adogatni. Nagyon jó volt, tetszett. :)
G. P. Smith üzente 10 éve
Molnár István üzente 10 éve
Eszembe jutott, hogy mikor megvettem ezt a régi házat, az egyik gerendát a sok szú alaposan megrágta. A vájatokat átkentem petróleummal, az összes szú elpusztult, vagy elmenekült. Ma is szilárd a gerenda. Tényleg jó a gázolaj is. Történeted meghatóan zártad, egyszer mindannyian bevégezzük.
Igó Krisztián üzente 10 éve
Nálunk itthon a vágódeszkát még a dédnagyapám faragta, bele is van vésve a dátum az oldalába, 1951 április 13.-án.
Tetszett az írás
Kate Pilloy üzente 10 éve