Légrádi Eloise üzente 9 éve
Vodka ember üzente 9 éve
Kozma Norbert üzente 9 éve
Pető Róbert üzente 9 éve
Kétszer is elolvastam. Nekem tetszik. Ez egy "hangulatvers". Leginkáb a magány, a csendes elmélkedés hangulatát idézi meg. Vagyis számomra.
Különben Radnóti Előhang egy monodrámához verse is, csak nyomokban hajaz a klasszikus értelemben vett versre. Igazából, én is csak azt tudom mondani: nekem így tetszik.
Légrádi Eloise üzente 9 éve
Köszönöm Zoltán az olvasást. Szerintem nemcsak a ritmustól és a zenétől lehet vers egy vers. Sajnálom, hogy ebben nem találtad meg a ritmust, pedig ha nem is szabályosan és nem is folytonosan, azért itt-ott mégis fellelhetőek. Amikor viszont megtörnek és hirtelen elmaradnak, attól valóban prózainak hathatnak a sorok. Véleményed mindenképp tiszteletem övezi, és köszönettel veszem.
Balogh Zoltan üzente 9 éve
Nem versként olvastam, mert nem találtam benne a ritmust a zenét. DE prózában elolvasva az írásjeleket használva valami fenséges érzés fogott el. Ilyen ez a műfaj - és van egy un. müélvezeti sokszinűség. Nekem így jött be!!!
Légrádi Eloise üzente 9 éve
Köszi Dániel, hogy olvastad!
Azt az írást befejeztem, és mivel bőven van rajta még csiszolni való, ezért addig, míg nem nézem át, nincs vele különösebb tervem. A témája közel áll hozzám csakhogy újra hasonlót írni csak akkor érdemes, ha újat mondok vele, vagy legalábbis kiforrottabban teszem. Ahhoz, hogy fejlődhessek, magasabbra tettem a lécet, mesét írok, pontosabban belekezdtem, de nagyon nem a világom, pedig jót tenne nekem, ha folytatnám...
C.C c üzente 9 éve
Versekkel mindig bajba vagyok. Erős sorok voltak, ahol a reményvesztettség nagyon átjött. Nekem valahogy így az idő múlása is jelen volt.
Már régóta megszerettem volna kérdezni, hogy mi újság a Tudom hogy álom vagyok című írásoddal? Jó pár hónap eltelt mióta befejezted, és így visszagondolva nekem nagyon tetszett. Bár tény voltak benne olyan apró részek amikkel annyira nem értettem egyet. De összességébe nagyon tetszett. Személy szerint nagyon örülnék, ha valami hasonlót olvashatnék tőled.
Légrádi Eloise üzente 9 éve
Először is köszönöm Béla, hogy elolvastad a verset. Örülök, hogy tetszett és hogy értetted a sorokat. Az pedig, hogy egy Ady szobor előtt (nem is tudom, mennyi és hol vannak ezek) felolvasod e versecskét, nekem sokat jelent.
Egyszer Krúdy, az Ady Endre éjszakái könyve (és egyéb források alapján) igyekeztem a budapesti állomásait végigjárni Adynak, lakások, kocsmák, kávéházak... legtöbb már csak átépítve látható, ahol próbáltam átvenni azt az életérzést, ami neki jutott, és amihez szerintem nagyban hozzájárulhatott az akkori városkép, és az akkor élt emberek. Az az irodalmi élet és a mai össze sem hasonlítható egymással. Sajnálom, hogy én nem élhettem akkor. A Három Hollótól kezdve egész a Szfinx szoborig, és a városligeti szanatóriumon át, amit pont akkor újítottak fel, és be kellett lopóznom a munkások között, szóval voltam pár helyen, de emlékházban még nem jártam. Gondolom, hogy Nagyváradon és úgy összességében vidéken vagy a határon túl, bárhol, ahol Ady járt, ott nagyobb az igyekezet Ady emlékének ápolására, mint Magyarországon. De ha tévednék, azt nem bánnám. Bár a Veres Pálné utcai lakás, ahol Csinszkával éltek együtt az utolsó években, az mintha emlékházként üzemelne.
Gráma Béla üzente 9 éve
Minden magyarázat ellenére számomra érthető volt,magával ragadott,mert az én ereimben is Ady és József Attila váltakozik Most készülök meglátogatni a felújított Ady házat! Ígérem hogy a szobra előtt elolvasom ezt a versedet!
Légrádi Eloise üzente 9 éve
Köszönöm, hogy olvastátok! Egyik kedvencem József Attilától az említett vers, de igazából hozzám Ady közelebb áll.:)
A vers egy kudarcot elevenít fel, ami kudarc a reményvesztettség felé vitt engem, ennek ellenére van belőle kiút.
Az első versszak ennek az érzésnek az utolsó kapaszkodása abba az önámításba, ami ahhoz kellett, hogy feldolgozzam a fájdalmat, amit éreztem. Az illúzió hamis, de nem zavar, hiszen én teremtettem. A meseszerű táj is ezért. Eltűnnek a határok a valóság és az álomvilág között. Az Óperenciától messze, ugyanakkor közel a partjához egyszerre csak akkor lehetek jelen, ha valahol nem a valós énemmel vagyok. Menekülés egyik állapotból a másikba.
A másodikban már nem küzdök, feladom a harcot. Itt még mindig álltatom magam, hogy így lesz a legjobb.
A harmadikban, ahogy az idő is előre halad, én is a jövő felé tekintek. Arról ábrándozok, hogy még nincs veszve semmi. Ennél jobban nem is kerülhetek közel a saját képzeletvilágomhoz.
A negyedik viszont arról szól, hogy mégis megérte hinni a lehetetlenben. Mert végül együtt sétálhatok Vele, és ez már valóság. Ott lehetünk, ahol eddig csak a képzeletemben sikerült. (Szintén ellentmondás.) Ennek a találkozásnak, pontosabban az érintésnek viszont nagy ára van. A megsemmisülés. Mégis ez ment meg engem.
Röviden összefoglaltam a vers 'tartalmát', elsősorban azért, mert ha valakinek mondanak valamit a sorok, akkor legyen összehasonlítási alapja.
G. P. Smith üzente 9 éve
Engem az első versszakokat olvasva József Attila: Reménytelenül című versére emlékeztetett. van benne valami, megfogja az embert! Gratulálok!
Sade Lia üzente 9 éve
Nem szeretek versekhez írni, mert én mindig bajban vagyok a versek írásával/olvasásával. Olyan idegen számomra. :)
A tiéd nagyon jó hangulat festő. Jó volt olvasni. Majd ír valaki, aki versesebb. :)
Légrádi Eloise üzente 9 éve
Elkezdtem átnézni a verseimet is. :) (Ezekhez most nagyobb türelmem van.)
Ezt még évekkel ezelőtt írtam, emlékeim szerint már egyszer feltettem ide, most javítottam rajta.