Kozma Norbert üzente 8 éve

A mostani feladvány ad is rá lehetőséget bőven, úgy godolom. :)

Válasz

B. I. January -Orsi- üzente 8 éve

Nagyon köszönöm neked is Lia, hogy olvastad. Szerintem is jól jönne már egy kis vidámság, az új feladvány talán mókásabb sztorikra ihlet majd többeket is. :) Sajnálom, hogy leszakadtam az Angyalok földje olvasótáborából, de nem tudtam olyan sebességgel követni, mint ahogy felkerültek, nem jut már annyi időm az oldalra, mint korábban. Azért beleolvasok kicsit, mert remekül indult a történeted.

Válasz

Sade Lia üzente 9 éve

Szívesen olvasok tőled bármit, mert szeretem, ahogy írsz. :)
Ez azért egy könnyedebb történet volt, mint a többi, és ez nem is baj. Olyan komoly volt már itt a hangulat. :)

Válasz

B. I. January -Orsi- üzente 9 éve

Norbi: Velem is így van, sokat számít, milyen hangulatban ül le az ember olvasni, azon kívül meg könnyen megesik, hogy egyszerűen nem tetszik a történet egésze, vagy egyes részei. Ez így van jól. :) Sokféle gondolatot meg szerettem volna jeleníteni a történetben, de szerintem végül a fele sem került bele. Egyébként részint való alapja van, valószínűleg ez is az egyik oka.
Eloise: Habár a szavakat igyekeztem a levélben felhasználni, kétségtelen, hogy annak önmagában nincs valami sok értelme. Az első bekezdéssel kapcsolatban teljesen igazad van, valahogy nem tudtam megfogni, hogy miként is indítsam el a gondolatot. A "halál szagai" szándékosan szerepelnek többesszámban, itt az esti avarban fekvés és a sülő hús szagára céloz a főhős. Neki ezt jelentik. A kecskenyúzó csend szerintem síri csend, az állat kivégezve, fellógatva, és az ember megfent vadászkéssel áll mellette, és az első vágás előtt benntartja a levegőt, mielőtt nagy sóhajjal kifújja. Én ilyenre gondoltam, de bízom benne, hogy másnak meg másmilyen gondolata támadt tőle.
Zoltán: Köszönöm szépen, igen, az ilyen kötelező jellegű események nem mindenkiből váltanak ki jó érzéseket. Én annak idején csak arra tudtam gondolni, hogy ez egy olyan hétvége, amit a családommal tölthetnék, csak nem velük töltöm, és nem tehetek semmit ellene. A főhős meg tett. Meg még egy kicsit rá is kontrázott. :)
Dániel: Én inkább azt érzem, hogy a történetet sajnos nem sikerült végül egységessé tennem, én kicsit töredezettnek érzem. Azért annak örülök, hogy megihletett. A sajátomban javítani fogom az induló részt, nekem sem tetszik. :)
Köszönöm mindenki véleményét, és a javaslatokat!

Válasz

C.C c üzente 9 éve

Feladvány ide vagy oda nagyon jó hogy megírtad. Norbi véleménye felé hajlok a vége nekem se annyira tetszett, de a levél része az valami félelmetesen jó volt. Picit ilyen misztikus, amiből simán lehetne egyfajta horrort indítani, de nekem még se ez jutott róla eszembe. Az első bekezdés tényleg picit sablonos, de jó. Bár én picit átírnám, mivel ami utána következik sokkal mélyebb és komolyabb stílusú, de ez csak az én véleményem.
Megmondom őszintén nekem nagyon tetszett a levél rész, simán fel lehetne használni némi átírással egy másik történetben. Engem megihletett.:)
Gratulálok!

Válasz

Balogh Zoltan üzente 9 éve

Szerintem ,messze megfelel a játék kíirásnak , hogy attól töb az nem vitás, de hiszen nem voltak terjedelmi határok,bár sokszor jót tenne ha lenne. Orsi írása olyan plasztikusan példázza az ilyen "tréningeket", hogy amikor a történet nem az ember saját agyának a forgatókönyve szerint müködik, szinte hiteltelenné-válik pedig van ilyen. Orsi remekül hoztad a témát!

Válasz

Légrádi Eloise üzente 9 éve

Az első bekezdést kicsit sablonosnak tartom, de attól még lehet jó. Aztán még egy aprócska észrevétel. a halál szagát szokták emlegetni, egyesben, nem többesben. De te nyilván arra utaltál itt, hogy ahogy halál, annyi szag tartozik hozzá. Tehát ez nem hiba, csak szokatlan.
A kecskenyúzó csend telitalálat. Fogalmam sincs, milyen az, de nem lennék 'ott' hallgatni, hallani, azaz nem hallani. De mégis milyen lehet? A kecske vonyít, ha nyúzzák? Nem is tudom. Lehet, csöndben tűr és belül ordít. Érdekes hasonlat.
Az alapötlet tetszett, és maga a kis levélke is benne, bár szerintem, ha a feladathoz mérjük, akkor a levél 'minősége' háttérbe szorul, és nem biztos, hogy önmagában is megállná a helyét. Összességében viszont tetszett ez a megoldás is.

Válasz

Kozma Norbert üzente 9 éve

Nos, attol is fugg am, milyen napot fogok ki. Van, hogy nehezebben megy az ertelmezes, szoval lehet, hogy te jol csinaltad. Meglatjuk, mi lesz a tobbiek velemenye.
A sator igy mar vilagos, koszi.

Válasz

B. I. January -Orsi- üzente 9 éve

Köszi Norbi neked is, hogy olvastad. Nem egy sima megcsalásos történetnek szántam, már csak azért sem mert végső soron nem is volt benne megcsalás. :) De lett amilyen lett, az "üzenet" talán csak a fejemben érett meg, később vissza fogom olvasni.
Mivel a szabad ég alatt aludtak, csak egy kihajthatós sátorban tartották a cuccaikat, hogy ne másszanak bele a bogarak. :) Jól értetted, az egészet elvitte úgy, ahogy volt.

Válasz

Kozma Norbert üzente 9 éve

Mit is mondhatnék? Az eddig beérkezett megoldások között volt mindenféle családi tragédia, és a te írásod elején olyan hangulatot teremtettél, hogy azt gondoltam, mindközül a tied lesz a legdurvább, legelgondolkodtatóbb, legsokkolóbb. Ehhez képest, amikor a végére értem, koppantam egyet. Tény, hogy sikerült meglepned, nem is kicsit, de valahogy másra számítottam, többre egy megcsalásos történetnél. Őszintén megmondom, a "csavar", azaz a befejezés nem nyerte el anyira a tetszésemet, de ami addig volt, az nagyon is. Valami túlvilági, misztikus sztori képe kezdett kialakulni bennem, olyan jól írtad meg a sötét gondolatokat.

"Kényelmes tempóban elsétálok a ruhák tárolására szolgáló sátorig, egy mozdulattal felkapom az egészet, a vállamra vetem," - itt az "egészet" helyett valami mást írnék, mert így kicsit olyan, mintha az egész sátrat, esetleg az összes ottlévő ruhát felkapta volna :)

Válasz

B. I. January -Orsi- üzente 9 éve

Korrigáltam a címben, hogy a történetem csak játékon kívül "indul". Köszönöm, hogy olvastátok. :)

Válasz

G. P. Smith üzente 9 éve

Igen, egyetértek Robival. Van benne levél, de mégsem csak az. Gondolkozom rajta. Bővebbet majd az értékelőben!

Válasz

Pető Róbert üzente 9 éve

Nem tudom a játékhoz passzol e. De annyi bizonyos, hogy nagyon-nagyon jó volt olvasni ezeket a sorokat. Felrázott, elgondolkoztatott, lenyűgözött. A stílus, ahogyan írsz nekem rendkívüli módon tetszik!

Válasz