[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Kedves Kate és Tom, a történtetek eme kezdését első olvasásra nehezen tudom megítélni, így csakis úgy fogalmazom meg a véleményem, hogy az kizárólag erre a részre vonatkozzon. Nos, a helyzet az, hogy ezt a bevezetést ködösnek érzem, elsősorban mert itt neveket sorakoztattatok fel, de szemnyi utalást sem tettek arra, hogy kikről van szó. Gondolom, ha majd a folytatást olvasom, ez ki fog derülni, ahogy sok minden más is, de hogy valami pozitívumot is hozzáfűzzek, érezni benne a komoly hangvételt, és itt legalább nem szembesülök azzal, hogy két fiatal lány úgy találkozik, hogy elhülyéskedik az egészet, mert meg kell vallani, manapság ez így szokott lenni. Röhögnek, bohóckodnak, közben azt sem tudják a másikról, hogy kicsoda, de ebbe most nem mennék bele részletesebben. No, de olvasom a második felvonást, mert ahogy látom, jócskán előrement már ez a történet.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

A rejtélye valóban megalapozott, folytatni fogom.

Válasz

Kate Pilloy üzente 10 éve

No, átírtam az első sorokat, hogy rendbe legyenek a nevek:

"Így a lány, aki Brigiként mutatkozott be, felhívott, és végül oda is ért a megbeszélt kávézóba.
- Emese erőltette, hogy beszéljek veled! – kezdte kicsit flegmán, miután leült velem szembe. Briginek nevezte magát, és meglepődött azon, hogy én megmondtam a valódi keresztnevemet, azt, hogy Petrának hívnak. Ő Timiként hallott rólam, hiszen ott, Debrecenben, abban a szerepben, Timi voltam."

Válasz

Kate Pilloy üzente 10 éve

Üdv Krisztián! Örülök, hogy olvasod, remélem kizavarodtál :)

Írd, ha tudod, mi zavart meg, megpróbálok segíteni a kibogozásban.

Válasz

Igó Krisztián üzente 10 éve

Tetszett ahogy az elején felvezetted a történetedet és hogy mikre lehet majd számítani, viszont miután elolvastam az első részt, kissé összezavarodtam. Természetesen nem a sztori miatt, végig kell olvasnom a további feltöltött részeket, mindenesetre azért is elkezdtem, hogy szóljak, van még egy olvasód!

Válasz

Kovács András üzente 10 éve

Örülök, hogy visszatértél, hiányzott a stílusod az oldalról. (mondjuk ebben a részben még nem jellemző [ami egyáltalán nem baj, nem azért mondom]) Sokat nem tudok hozzáfűzni, felkeltetted az érdeklődésem. Ügyesen bevezettél valamibe, még nem tudom mibe, te tetszik.

Válasz

Knizner B. Sylvia üzente 10 éve

Ezidáig tetszik, és megyek olvasni a második részt. :)

Válasz

Kate Pilloy üzente 10 éve

Norbi, beletrafáltál. Késő este, egyedül az ágyban, jó lesz olvasgatni. :)

Köszönöm mindenkinek, hogy belekezdett a történetbe, hozom a folytatást!

Válasz

Balogh Zoltan üzente 10 éve

Várom a folytatást!

Válasz

Ócsai Norbert üzente 10 éve

Sword Art Online kapni fog egy második évadot, folytatódik a Fairy Tail anime, RWBY második epizód-kötet (majd nyár vége felé), itt a UQ Holder manga (Mahou Sensei Negima folytatása), kiadják a Galactic Civilisation III-t és a Sims 4-et, és most jól hallottam? Új Kate Pilloy történet?

Esküszöm, 2014 ennél már nem lehet szebb! :D :D
Azonnal feliratkoztam! :)

Szerintem nem lesz gond azzal, hogy 18 feletti, erősek vagyunk és edzett olvasók! Viszont talán azt meg lehetne oldani, hogy az olyan jeleneteknél a címhez hozzátoldasz egy (+18) jelzést, hogy aki késő este, egyedül a takaró alatt akarná folytatni a történetet, az azonnal tudja, hogy jobb, ha reggelre halassza :)

Válasz

Kate Pilloy üzente 10 éve

William, én csak regényt tudok írni, bár ez inkább csak kisregénynek készül.

Viszont nagyon 18 karikás!! Ha majd úgy látjátok, nem illik ide, kidobtok! :)

Eloise, én kérek elnézést az eltűnésemért, és köszönöm, hogy újra itt lehetek.
Ketten írtuk, pontosabban én írtam, Tom hozta az alapötletet és kritizálja, amit írok. Ez azért is jó, mert így ráfoghatok minden rossz mondatot! :)
Egyébként nehéz volt a közös munka számomra, mert önző és öntörvényű vagyok, de most engednem kellett, és ím, láthatjátok majd az eredményt. Nincs még kész, szükségem van a ti véleményetekre is, úgyhogy hajrá!

Köszönöm, hogy olvastátok!

Válasz

Légrádi Eloise üzente 10 éve

Nagyon örülök, hogy visszatértél! Oda kell figyelni erre a kezdésre, én háromszor is elolvastam, hogy képben legyek, mert képben akarok lenni, hiszen felcsigáztál! Ketten írjátok? Jól értelmezem? Ha igen, ez még jobban érdekessé teszi. Ha nem, akkor ki az a Tom Anag?
A történetről még nem tudok mit mondani, sejtelmes, elgondolkoztat, és ez a lehető legtöbb, amit egy kezdés adhat.

Válasz

William Morgenthaler üzente 10 éve

Ez valami hosszab lesz? Eddig jól indul.

Válasz