[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
Nem, természetesen nem keveredtem semmiféle szektába. Csak megtaláltam a lelki békémet, és kitárult előttem a világ, ennyi történt. :) (Persze, tudom, nem szabad mindenbe, gondolkodás nélkül belevágni, mert az élet akkor lekaszabol. Vannak bizony veszélyes dolgok.)
Köszönöm az olvasást és a hozzászólást!
William Morgenthaler üzente 10 éve
Lenne akkor már nekem is néhány észrevételem az íráshoz és a hozzászólásokhoz is:
1. „világ úgy rossz, ahogy van” - én magam is ismerek jó pár ilyen embert. Soha semmi sem elég jó. Kevés a fizetés. Ha megemelik, miért csak ennyivel? Ha sokkal emelik meg, akkor a másik miért kapott? stb... Mindig lehet valamin keseregni.
2. Zoltán: "nehéz üres gyomorral mosolyt osztani, de ha megteszed az hazug mosoly" - Az igaz, hogy nehéz, de nem feltétlenül hazug mosoly. Jó néhány szent életű ember bizonyítja, hogy lehet (pl. Kalkuttai Teréz). Az ő példájukat viszont nagyon nehéz követni. Komoly szemléletváltás kellene hozzá, és olyan erős hit, ami csak kevés emberben van.
3. Tibor: "Megmutattam egy utat, amelyet végigjárva én eljutottam Istenhez" - ez nagyon dícséretes, de ugye nem egy szektába keveredtél? Mert azok veszélyesek.
4. Eloise: "azért legalább a középszerűt sikerrel nyújtják, ez azonban jóval alatta van." - azért ez erős túlzás. Nin csalatta.
"ezen az oldalon is van rá példa, hogy ahol az íráskészség gyengébb, ott ezt pótolja a fantázia" - Nekem, mint olvasónak a jó, nem kiszámítható történet és a hiteles karakterek a lényeg. Akármilyen nagy, és elismert és tehetséges lehet egy író, ha ez a két dolog hiányzik, engem nem szórakoztat.
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
Én meg a dalai láma szavait tolmácsolnám: "Ne hagyd, hogy mások viselkedése lerombolja a belső békédet!"
Magyarul akármi történik, hallgass a szívedre! Mert csak az számít igazán, ami ott van!
Kate Pilloy üzente 10 éve
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
Balogh Zoltan üzente 10 éve
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
"Csakhogy nem jön át hozzám, az olvasóhoz"
"Az igaz, hogy létezik olyan személy, nem is egy, akiknek bejött ez az írásod. De Hitlert is sokan majmolták..."
Te látod is, amit írsz? Te magad vagy az olvasó, tehát akinek nem tetszik a mű, a többiek, akik dicsérni merészelik, csak "majmolók".
Egyébként példát még mindig nem hoztál rá, hol írtam, hogy ez egy remekmű? Vagy hol írtam olyat, hogy az egyetlen, örök igazságot fogalmaztam meg? Honnan, melyik szavamból jött le neked az, hogy én írónak tartom magam?
Légrádi Eloise üzente 10 éve
Az alázat és az a tény, hogy manapság az is írónak képzeli magát, aki ismeri az ábécét, két külön dolog. Az én egómnak ehhez semmi köze. Hidd el, ezt nem csak én gondolom így, nálam sokkal okosabb embereknél kiveri a biztosítékot, mikor valaki nincs tisztában a képességével. Az igaz, hogy létezik olyan személy, nem is egy, akiknek bejött ez az írásod. De Hitlert is sokan majmolták...
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
Az egóm már háttérbe vonult. Nem lehet, hogy inkább a te egód nem engedi? Nem bántásból, csak kérdezem. Például hol van benned alázat, amikor azt írod, hogy "a legtöbben, akik az írásra adják a fejük, azért legalább a középszerűt sikerrel nyújtják, ez azonban jóval alatta van."? A te értékrended szerint van alatta, főként azért érzed így, mert számodra nem jött át. Editnek és Andrásnak érdekes módon tetszett. Nekik átjött, neked meg nem? Ezen én a helyedben elgondolkodnék (tudom, ezt megint okoskodásnak veszed, pedig nem az).
Légrádi Eloise üzente 10 éve
Nem látok a lelkedbe, gondolhatod! Csakhogy nem jön át hozzám, az olvasóhoz, hogy szívből írsz, mert az egód nem engedi át. (Vagy valami másért.) Nagyon elbeszélünk egymás mellett, úgyhogy rövidre zárom, higgadtan, mint ahogy mindig is átgondoltan kommentelek: Nekem úgy tűnik, te képtelen vagy felfogni, hogy mit írtam neked, és olyan dolgokat magyarázol meg, amik ennélfogva értelmetlenek. Okoskodsz, már megint, nagyon-nagyon hiányzik belőled az alázat. Nem bírod a kritikát, ez baj.
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
Ja, még erre reagálnék:
"úgyhogy kezdj el igazán szívből írni" - Egyrészt: elkezdtem. Másrészt: honnan tudod, hogy most nem "igazán szívből" írok? A lelkembe látsz? :)
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
Eloise, egyetlen hibába viszont te is beleestél: túlértékelted, felnagyítottad a dolgokat. Itt senki nem mondta, hogy remekmű, amit közzétettem. Írtam ilyet? Nem. Igen, tisztában vagyok vele, hogy mint irodalmi mű, nem tökéletes. De például mitől okoskodás? Mert leírom, amit látok?
(egyébként örülök, hogy lehiggadtál, mert őszintén szólva a korábbi hozzászólásodnál kicsit megijesztett a túláradó megvetés)
Légrádi Eloise üzente 10 éve
Kedves Tibor, írod, hogy már legalább két és fél hónapja a szeretet vezérel, és hogy most már nem akarsz kitűnni azzal, hogy jobb vagy, mint mások. Örülök, hogy azt az éned én nem ismerem, mert a tőled olvasott írások alapján fogalmam sincs, hogy a nagy ambiciózuson túl mi hozta ki belőled ezt a kényszerképzetet.
Ha azzal vagy elfoglalva írás közben, hogy másoknak fitogtasd a tudásod, akkor az csak akkor működik, ha vagy már annyira jó és kiforrott, hogy ezt megtehesd. Ezen már túl vagy - mármint, hogy másnak mutasd magad, mint amilyen vagy - úgyhogy kezdj el igazán szívből írni, mert ahol most te tartasz, onnan még hatalmas út vezet oda, ahová szeretnél eljutni. Nagyon sok 'hibát' követtél el eben a cikkedben, szerintem ezzel te magad is tisztában vagy.
(Most értem haza egy könyvbemutatóról, nagyon fel vagyok töltődve pozitív értelemben, és azt is tudom, hogy nálam magasan van a léc, mire valamivel megfog egy írás, de itt, ezen az oldalon is van rá példa, hogy ahol az íráskészség gyengébb, ott ezt pótolja a fantázia.)
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
"Úgyanis , hogy mi a jó , és mia rossz az viszonylagos!" - Zoltán, ebben tökéletesen igazad van. Abban viszont nincs, hogy provokálni szeretnék. Néha előfordult, igen, a múltban, gyakran elkövettem ezt a hibát (nevezzük bűnnek), de az utóbbi két és fél hónapban csupán az irántatok érzett szeretetem volt az, ami irányította a tollamat. Ezt lehet hinni, lehet nem hinni, lehet nem akarni hinni, de ez így van. Ha a szívembe nézek, és a szándékaimat vizsgálom, csak és kizárólag szeretetet találok, és a kiolthatatlan vágyat, hogy adjak magamból. Nektek. Ezért ezek a támadások most kicsit fájtak, de betudom ezt a büntetésemnek - mert valóban gyakran akartam provokálni, villogni, kitűnni, megmutatni, hogy én jobb vagyok, mint mások. Mára ez eltűnt.
De nem akarom túlmagyarázni, már így is túl sokat írtam, és nem is kell, hogy mindenki higgyen nekem. Eloise szavaival élve: "Sorry, talán majd egyszer..."
Félreértések elkerülése végett, egy percig nem gondoltam azt, hogy az a TELJES igazság, amit leírtam. Nem ez. Az igazságnak most, a Földön kb 7 milliárd arca van. Egyik vagy másik táborhoz tartozni? Egyik véleményt elutasítani, másikat elfogadni? Nem akarni megérteni a másikat, mondván, nem akarom elhinni? Akármerre nézek, ezeket semelyik vallásban nem találom. Ahogy azt sem, miért lenne bűn, ha látom, hogy kék az ég, tudom, hogy sokan feketének látják, ezért elmondom, hogy kék.
Megmutattam egy utat, amelyet végigjárva én eljutottam Istenhez, a megvilágosodáshoz. Miért olyan nagyon rossz dolog a felismeréseimet továbbadni, legalábbis megpróbálni? Miért kéne várnom még 10, 20 évet? Lehet, hogy akkor már nem is élek.
István, én nem általánosítottam. Két végletet mutattam be: akik a szenvedést létszükségletnek tartják, és akik pedig a boldogságot mindenek fölött valónak. Te jól kiegészítetted a meglátásaimat, DE, én egy szóval nem írtam, hogy csak azt érzi mindenki, amit én itt leírtam. Nem csak azt. Hétmilliárdan vagyunk, megannyi kis gondolatmagocskával, melyek vagy kikelnek, vagy nem. Vagy megpróbáljuk őket szétszórni, vagy nem. De amíg teóriákat, véleményeket gyártunk, és a másikat utáljuk azért, mert ő nem úgy vélekedik, vagy más szemszöget mutat be, mint amit mi szimpatikusnak tartunk - Isten ellen dolgozunk! És magunk ellen is!
Nyilván nem ez az egyetlen nézőpont, amelyről közelíteni lehet a témát, és azt is tudom (tudtam már amikor tollat ragadtam), hogy nem fog mindenkinek a szívéig hatolni a szeretet szava. Sajnálatos, de ez van. Nem lehet úgy írni, hogy mindenkinek tetsszen. Nem lehet olyanokat mondani, hogy mindenki egyetértsen vele. Én így tértem meg. Amikor boldog voltam, mindig ott motoszkált a fejemben, hogy "jó, de valami hiányzik". Amikor szomorkodtam, ugyan átadtam magam az érzésnek, sőt, jól is esett, de éreztem, hogy valamilyen szinten bűn szomorkodni. Így, ha akkor még nem is tudatosan, de valamilyen szinten a harmóniára törekedtem. És szerintem akik hasonlóan gondolkodnak, és keresik az igazságot, azok számára hasznos volt valamilyen szinten ez a cikk. Legalábbis remélem.
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Jézus--hitem szerint--amikor a földön járt, kora elvárásainak és a saját tudásának megfelelően járt el. Én nem , és mást sem ismerek aki jogosult lenne ennek elbírálására. Egyébként, az a véleményem , hogy az utóbbi időben némely írásod szánkékosan provokativ és meghökkentő szándékú. Ezt azért merem mondani mert az utóbbi közel három évben volt szerencsém nyomon követni munkásságodat--ebből én nyugodt szivvel megtudom állapitani , hogy egészen más írányt vettél mint amit ezelőtt három évvel képviseltél.És itt nem rosszírányra gondolok , hanem másra. Úgyanis , hogy mi a jó , és mia rossz az viszonylagos! Üdvözöllek.
Légrádi Eloise üzente 10 éve
Nem bírom az okoskodós írásokat, de azért megpróbáltam türelmesen végigolvasni... de a véleményem nem változott.
Csatlakozom István észrevételéhez, miszerint zavaros, nekem ezenfelül még semmitmondó is.
El kell telni bizonyos időnek ahhoz az életünkben, hogy bölcsességéket (jól) fogalmazzunk meg, mert ha kevesek vagyunk hozzá, akkor bizony fordítva sül el, mint ez esetben. A kevés kivételnek valószínűleg azért sikerült, mert ők 'zsenik' voltak. Nemcsak ez a két véglet van, a nagyszerű és a pocsék, a legtöbben, akik az írásra adják a fejük, azért legalább a középszerűt sikerrel nyújtják, ez azonban jóval alatta van.
Hegedüs István üzente 10 éve
Van aki a szenvedést érzi felemelőnek, és elérendő célnak? A ,,világ úgy rossz ahogy van"?
Ez így kicsit értelmetlen. Ugyanis ezen filozófiai nézet szerint a világ alapvetően rossz. De ennek így kell lennie, és nem változtathatunk rajta. Nekünk csak tűrnünk kell. De az ilyen hitet vallók nem ezt a rossz világot tartják felemelőnek, hanem a hitet, ami megtanít minket tűrni és elviselni. Aki mégis lenézően tekint a boldog emberre, az valójában csak irigy a másik ember boldogságára. Álszentség azt mondani, hogy valódi erénynek gondolja a szenvedő a meggyőződését, hiszen az azonnal elillanna amint jobbra fordul a sorsa. Erényt kovácsolni a kényszerű nélkülözésből álszent dolog.
Ezt követően azt írod, hogy a a másik nézetet képviselők szerint minden úgy van jól, ahogy van. Ezért nem szabad változtatni. Ha sem a pesszimista, sem az optimista nem akar beavatkozni az élet menetébe, akkor tulajdonképpen ugyanabban hisznek. Hisznek a sorsban, és nem hisznek a szabad akaratban. Persze hogy egyik gondolat sem jó. De a témát nem erről az oldalról kellett volna megközelíteni.
,,Mindenben hinni szeretnél, de nem tudod hogy csináld". .... Én nem akarok mindenben hinni. De nem is kell. Felesleges. Mindenben nem lehet hinni. A hit amúgy is elvakít, kizárja más nézetek befogadását. És azt mondod, hogy ezt ehhez meg kell lássam a jóban a rosszat, és a rosszban a jót. De miért kell egy optimista embernek a jóban a rosszat keresni? A rosszat csak el kell fogadni, ha már nem tudjuk megváltoztatni. De nem szabad még a jóban is azt keresni.
Na a következő rész a legzavarosabb. Mintha hiányozna kb. fél oldal levezetés, és máris eljutottunk a boldogság megtalálásához. Háát, ha ennyi a kulcs én nem hiszek benne. Ha mondjuk valami olyasmit írtál volna, hogy felejtsünk el mindent amiben eddig hittünk, és tudatosan, dialektikai módszerrel vizsgáljuk meg mi a helyes és helytelen, és ezáltal teremtsünk új értékeket, akkor jobban elhiszem. Vagy ha azt mondod, hogy vizsgáljuk meg hogy mi az amit a társadalmi elvárások, az előítéletek mondatnak velünk a világról, és mi az amit az ösztönünk súg, akkor is elgondolkodok. Az ösztön ugyanis lelkiismeretként sokszor megmutatja mi a helyes út, csak mi nem figyelünk rá. Pedig kellene. Az általad leír mámor eléréséhez viszont először minden erőnkkel saját magunk megismerésére kell törekedjünk. Aprólékosan, részletesen, és őszintén. És ha ezzel kész vagyunk, akkor kezdjünk kitűzni új célokat. Mindig olyanokat, amelyet a képességeinket nem haladják meg, de nem is túl könnyűek. Ha túl nagy stresszel csináljuk, vagy túl kevés odaadással, az nem jó. És itt van az arany középút. Ezen elv alapján kell dolgozzunk, szeressünk, szórakozzunk és tudományos dolgokkal foglalkozzunk. Na az ilyen életmód vezet egyedül ahhoz a mámorító érzéshez, ahol már a jó és rossz összemosódik és nem foglalkozunk velük.
A levezetésem kicsit rögtönzött volt, egyszer majd kifejtem jobban odafigyelve is. De a lényeg, hogy a művedből hiányzik maga a kulcs. Az esszencia. Kicsit olyan, mint amikor odajönnek hozzám az utcán valamilyen felekezet térítői. Látom rajtuk hogy ők boldogok, és szeretnék ha én is az lennék. De egyszerűen nem tudják átadni. Pedig én nyitott lennék....
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Nem járok utána, de nem is hiszek benne , egy az egyben , mert ebben a földi világban az anyagi lét határozza meg a társadalmi tudatot,és nagyon nehéz üres gyomorral mosolyt osztani, de ha megteszed az hazug mosoly, és éppen úgy hiába beszélsz az éhségről a jóllakott embernek , nem fogja megérteni a fent említett okok miatt. Elméleti szinten működik, a színházi szakmában is. De a valós életben, mindig lehúz valami,a sikertelenség az anyagi helyzet, a szeretet hiány és egyebek. Mindezektől függetlenül az írás témafelvetése jogos és követhető. Tetszik Üdv.
[Törölt felhasználó] üzente 10 éve
Kovács András üzente 10 éve
Kicsit mintha a rádiót hallgattam volna, de jó volt. Jó téma, jó gondolatok, nem is akarok belekötni semmibe, nem is tudok, megpróbálok úgy érezni, ahogy írtad.
törlés