Tövisi Eszter üzente 14 éve

Így van, és csak bízhatunk benne, hogy lesz elég esze, amikor kell. :))

Válasz

héder ingrid üzente 14 éve

Ez nagy igazság Eszter, de épp ezért is nehéz szülőnek lenni. A gyerekbe már kicsi korában meg kell próbálni belediktálni egy értékrendet, és ha később, kamaszként sok hülyeségre is adja majd a fejét, azért soha nem fog átesni a ló túloldalára és alapjáraton normális marad.

Válasz

Tövisi Eszter üzente 14 éve

Szülőként nagyon nehéz ám úgy irányítani egy gyermeket, hogy közben ezer más behatás is éri,pl. közösségekben, a médiából, de még akár az utcán is. Egy fiatal meg akar felelni az őt érő elvárásoknak, ami nem csak a szülők felől érkezik. Ők még nem kitűnni akarnak, hanem hasonlítani a többiekre, hogy ne közösítsék ki. Természetesen nem értek egyet azokkal a felnőttekkel, akik már egész kicsi korban elkezdik a hülyeségre nevelni a gyerekeiket, de bármennyire igyekszünk is, ezek a dolgok megtalálják őket előbb vagy utóbb.

Válasz

héder ingrid üzente 14 éve

Imre, azt nem tudom, hogy ezek az emberek valójában milyenek, de hogy nagy részük nem valami nagy észlény, az már egyszer biztos.
Borbála, ez egy jó ötlet. Már csak profi hackerré kell válnod és elkezdheted világmegváltó terveidet :).

Válasz

Bölcskei Imre üzente 14 éve

Tökéletes mértékben egyetértek veled. A mai mainstream egy ocsmányság. A mi együttesünk is ez ellen próbálna tenni. Szövegeimben is gyakran utalok a zeneipar megreformálására stb. stb. Lényeg a lényeg egyetértek veled. Viszont én nem Gagarint vagy a filléres reppereket utálom. Nekem azzal van a bajom, hogy az ilyen feltörekedni szerető fél tehetségeket bekebelezi egy gépezet. És nem önmagukért szeretik őket. Mert ezek az emberek vajon mik lehetnek úgy mint önmaguk? De szerencsére az ilyen nem tűnik fel nekik mert a szájukba rakják/meggyőzik őket hogy ez vagy te kislányom. Na meg a heroin...

Válasz

Bökös Borbála üzente 14 éve

Ingrid, teljesen igazad van! A szülők a felelősek sok mindenért, igen, én is láttam azokat a képtelen szépségversenyeket, idegbajt lehet kapni tőlük! A szülők azért viselkednek igy, mert már eleve ők is neveletlenek, mert már ők is a TV népbutitó maszlagán nőttek fel. :) Most belopta magát az agyamba egy új ötlet: két villanyterrorista átveszi a hatalmat a helyi kábeltévé fölött, kikapcsolják az adást, kikapcsolják a háztartásokból a villanyt, az emberek petróleum lámpa mellett ücsörögnek, unatkoznak, nosza előveszik a könyveket, olvasgatni kezdenek... mire néhány hónap múlva megadják a villanyt, már nem is fogják igényelni a TV-t... hi hi hi :)

Válasz

héder ingrid üzente 14 éve

szerintem meg nem a média a legnagyobb vétkes, hanem a szülők. ismeritek a gyerekeknek rendezett szépségversenyeket? nevetséges és elkeserítő, hogy azoknak az anyáknak van pofájuk már néhány éves gyerekeket is kimázolni és babákhoz nem illő ruhákba öltöztetni. már ebben a korban beléjük súlykolnak egy csomó marhaságot. a többit nem részletezném, tudjátok, hogy milyen kamasszá válnak ezután. plusz már magassarkú cipőket is gyártanak kisgyerekeknek. kérdem én, mi a fenének? de emellett még számos olyan dolog van, ami megfelelő neveléssel és hozzáállással orvosolható lenne. már csak a számat tudom húzni, amikor egy újabb sminkelt fiút vagy anorexiás lányt látok.
a filmeket meg fogom nézni, ahogy időm engedi. köszi az ajánlást.
amúgy nem értem miért így másolódott be a cikk, amikor a gépemen előtte megformáztam. a bekezdések is eltűntek.

Válasz

Tövisi Eszter üzente 14 éve

A született gyilkosok nagyon jó film, szeretem Tarantino-t:)) A másikat még nem láttam, de majd rákeresek.

Válasz

Bökös Borbála üzente 14 éve

Ingrid, nagyon jó kis irás lett! Szilvi és Eszti már mindent elmondtak helyettem, ehhez csak annyit fűznék még hozzá, hogy használd a sorkizárás opciót, valamint a szöveget tördeld fel, az egyes bekezdések között hagyhatsz egy sor helyet... (azt hiszem az úgy nem hiba, sőt kivánatos, nemigaz?)
A témához: egyetlen megoldás létezik, bojkottálni kellene az állandóan szennyet árasztó médiát. Ehhez viszont nagy tömegeket kellene nevelni, kultúrára, olvasásra szoktatni. A média az állam legnagyobb kontroll - eszköze: a félelemre és a kényszeres fogyasztásra épit, ezzel lehet befolyásolni emberek millióit. Az állam sose fogja korlátozni a média butitó, igénytelenségbe süllyesztő tevékenységét, hiszen első számú haszonélvezője. Számomra nem a pornográfia felidealizálása és szakralizálása a legveszélyesebb, hanem az agresszió nyilt, már már populáris bemutatása. Ez amolyan felszólitás keringőre: lehet ölni, lopni, csalni, nem lesz súlyos következménye, az ember még a TV-be is bekerülhet. Meg fog halni az erkölcs, barátaim, és akkor az emberek úgy fognak élni mint a vadállatok: gátlástalanul, a lelkiismeret legapróbb szikrája nélkül. Akit érdekel ez a téma, annak ajánlok két filmet: Oliver Stone rendezésében a Natural Born Killers (Született Gyilkosok), doku-filmként pedig: Michael Moore: Bowling for Columbine (ez utóbbi a 90-es évek nagy szenzációjáról, az Amerikai Columbine iskolában elkövetett mészárlásokról szól)

Válasz

Knizner B. Sylvia üzente 14 éve

Nem beszélve a médiáról, akik felkapják őket!
Most nézd meg! A Vecának az X-faktorban... egy valódi szépség, egy mázolatlan, kedves, csodás hangú lány, erre nem ő nyerte meg. Mennyivel jobb pedig, mint Lady Gaga....

Válasz

Tövisi Eszter üzente 14 éve

Erre most hirtelen az jutott eszembe, hogy a nagyon fiatal emberkék még nem látnak a dolgok mögé, csak a felszín alapján tudnak ítélni. Érthető hogy bálványozzák az ilyen hirtelen, a semmiből elővillanó, máris sztárként működő embereket, akik el tudják hitetni velük, hogy ez ennyire könnyen megy. Itt a baj nem azokkal van akik bálványozzák őket, sokkal inkább azokkal, akik ilyen bálványokat teremtenek...

Válasz

héder ingrid üzente 14 éve

Ja, és nagyon örülök, amiért nem szereted Lady Gagát :D

Válasz

héder ingrid üzente 14 éve

Köszi a kritikát. Az első általad kijelölt mondatot azért nem felkiáltójellel zártam, mert nem felszólłtásnak, amolyan észrevételnek szántam. Tudod, a receptek végén, mikor jön az, hogy "végy két tojást, blabla" sem felkiáltójellel zárják a mondatot. Lehet, zavarosan írtam. nem tudom másként megmagyarázni. A másodiknál azért zártam három ponttal, mert nem fejeztem be a felsorolást. A satöbbit meg nem volt szívem oda írni. A harmadikban igazad van, de már nem tudtam több szinonímát találni. Ez persze nem ment fel a dolog alól, csak gondoltam, megmagyarázom a hiányosságom.

Válasz

Knizner B. Sylvia üzente 14 éve

Lady Gaga-t nem szeretem. Egy kifestett, cicomázott..... szóval egy ... és mg finoman is fogalmaztam. :))) (a pontok a kifütyülés jelei)
Viszont az íráshoz van néhány észrevételem, ha már szabad a kritika. :P
A felszólító mondatok végén felkiáltójel áll. Amennyiben: "Légy biszexuális, legyen minimum két plasztikai műtéted, öltözz nevetségesen, a klipjeid üssék meg egy erotikus film nyíltságát." a mondatodat így hagyod. Vagy ne vedd külön a következő mondatot, hanem tegyél közé vesszőt vagy pontos vesszőt.
A bekezdéseket általában beljebb kezdjük, mert az úgy mutat jól, mert úgy tanultuk.
"Kemények, kívánatosak, provokatívak... Akik kiemelkednek a tömegből és sokak imádatának a tárgyai." Itt szerintem felesleges a három pont, csak egy vessző, és a mondat folytatódhat.
"Azért nézünk horror filmet, hogy féljünk, romantikusat azért, hogy olvadozhassunk a jóképű főhősért, a szemünket is kisírhassuk a szerelmesek megpróbáltatásai láttán, pornófilmet, hogy izgalmi állapotba kerüljünk." Ez a mondat kicsit zavart, három részre tagolnám...

Elég kritikus voltam? :D

Válasz

héder ingrid üzente 14 éve

de attól még elkeserítő, hogy ilyen példaképek is vannak. engem speciel idegesít, hogy bálványozzák őket. szánalmas.

Válasz

Tövisi Eszter üzente 14 éve

Jó kis elmélkedés, én csak abban bízok, hogy az ilyen videókon felcseperedő kiskamaszok azért előbb-utóbb rájönnek, hogy az élet nem így működik, mint ahogyan ezt eléjük tárják, akár Lady Gaga, akár 50 cent, vagy bármelyik hasonló. Azt se felejtsük el, hogy a pornográfia kézen fogva jár a pénzzel, ami nagyon sok dolog mozgatója. Még jó, hogy ez azért nem vesz le mindenkit a lábáról:)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

A pornográfia az interneten mindenütt nyíltan él és virágzik. Számos webkamerás házi felvételektől kezdve az animációs és profi szexfilmekig.( You Tube)Bárki nézegetheti és természeten hallgathatja is a pornográf dalokat,aktusokat. Elrepült a nehéz kő,megállítani nem lehet. Van egy mondás Oroszországban: A részeg ember nem politizál. A kéjmámorban onanizáló ember legalább addig nem politizál amíg belefeledkezik eme virtuális szexvilágba.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

A pornográfia az interneten mindenütt nyíltan él és virágzik. Számos webkamerás házi felvételektől kezdve az animációs és profi szexfilmekig.( You Tube)Bárki nézegetheti és természeten hallgathatja is a pornográf dalokat,aktusokat. Elrepült a nehéz kő,megállítani nem lehet. Van egy mondás Oroszországban: A részeg ember nem politizál. A kéjmámorban onanizáló ember legalább addig nem politizál amíg belefeledkezik eme virtuális szexvilágba.

Válasz