Hetedik fejezet

Nem merek belépni a szobámba.Az ajtó előtt ücsörgök,mig  Mark ki nem nyitja előttem az ajtót.

-Milyen szép szobád van-mondja .

-Igen-mosolygok feszülten.

-Mi baj?

Hogy ez a fickó milyen jól kiszúrja ha valami nem stimmel!

-Éhes vagyok-füllentem.

-Akkor gyere menjünk és együnk egy pizzát.

-Bocsi,hogy felrángattalak de tényleg nem értettem a fizik házit.

-És így megértetted,hogy  5 perc alatt elmagyaráztam?

Ötödik fejezet

-Na jó gyere!-intek Izabella felé.-Megnézzük mit rejt az ajándékod!

Felsurranunk a szobámba, Izabella meglepetésével együtt.

-Ez tényleg nagyon titkos!-becsukja az ajtót.

-De mi az?-kérdezem kiváncsiskodva.

Nagy levegőt vesz.

-De kérlek ne nevess ki!

-Oké,oké!Mond már !

-Ez egy regény-napló amit én irtam...

-Mi az a regény -napló?

-Hát az olyasmi mint pl Diary of a wimpky kid.Szóval,hogy naplóként irom le de nagyjából képezek egy történetet is.

Quod

I.

Limes

Első fejezet

Kinyitom a szemem.A fehér plafont bámulom,mint minden egyes reggel,az utóbbi időben.Semmire sincs  kedvem.Felülök az ágyamban és vetek egy pillantást az ablak felé.Azonnal megállapítom,hogy zuhog az eső,és hiába pirkad már,a nap sugarai belevesznek az ég fehér ködébe.Az idő tehát nagyon szomorúnak igérkezik,és az én hangulatom sem  különb.A beborult ég tökéletesen tükrözi a lelkiállapotom.

Tekintetem az egyik falra kandikál ahol a  Laylaval készített közös képpek díszelegnek.Boldogságot sugároznak .Megtöltik ,a fehér falat színekkel.A nevető arcokat látva újra görcsbe rándul a gyomrom.Felpattanok és a képpekhez rohanok.Megragadom a legszélsőt és teljes erőmből a földhöz vágom.A képet védő üvegbúra darabokra törik.A többi hét fotón is elvégzem ugyanezt a műveletet,egy kivételével.Végigsimítom az ujjaimat az üvegfelületen.Egy percre visszavágyom,oda,arra a sziklára.A halvány ,reggeli fényben tisztán kivehető ,a fotó minden egyes részlete.Laylaval egy szikla peremén ülünk lelógatva  lábainkat a végtelen mélységbe.A háttérben ,két fenyőfát leszámítva a táj laposnak és sivárnak tűnik.Ha egy kivülálló személy,aki nem járt azon a helyen,ránézne erre a fényképpre,két vigyorgó arcot leszámítva,nem látna mást csak egy kihalt pusztaságot.De én,aki odafentről szemléltem a dolgokat,teljesen mást látok.Újra érzem,a friss szellőt ami a hajamat cibálja,látom a minuszkurális házakat,hallom a madarak csiripelését.Emlékszem,hogy a nap szikrázóan süttött aznap,bársonyos fénybe vonva a tájat .Olyan volt minden ,akár egy elvont földrészen,távol mindentől és mindenkitől...minden egyes bajtól,és problámától.Aznap igazán szabad voltam.Layla és én ellógtunk a matek óráról ,csak azért mert untuk.Felmásztunk egy kisebb hegycsúcsra,elbújdostunk és rengeteget röhögtünk.Mi voltunk a legbolondabb,legviccesebb és leglazább lányok az egész földön.Az a kép az egyetlen jól sikerült szelfim,és az utolsó is...