Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
11 éve | Edward Roberts | 4 hozzászólás
Fekszem az ágyon, a plafont bámulom,
Lelkem félholtan s gondolkodom,
Elhagy az erő, elalszok végre,
Egy újabb napnak is vége.
Álmomban gyötörnek a rémek,
Felkelni nem tudok, mert félek,
Még ez az érzés is jobb, mint a valóság,
De vége lesz egyszer ez az igazság.
Kinyitom a szemem, s a fejem oldalra borul,
S mellkason csap a valóság, szívem vadul zakatol,
Kereslek, de nem vagy sehol,
Az igazság megint a fejembe hatol.
Nyúlok az üvegért, hogy szebbé tegye a napom,
Egy pohár, két pohár, megárt de hagyom,
És az érzés homályba vész megint,
Már késő megállni s az ördög rám tekint.
Tudod hányszor kezdtem már el, írni?
Neked, hozzád, s nem sírni?
Újra és újra neki fogtam,
De valahol mindig elszúrtam.
A szavak melyek szívemben éltek,
Papírra vetve mind elégtek.
Megtanultam örökké mosolyogni,
Bárgyún az embereket becsapni.
Miután oly hirtelen elmentél,
S többet már nem ölelhettél,
Mindenki feszülten figyelt,
Belül a fájdalom megviselt.
Várták, hogy kitörjek,
Könnyeim közt remegjek.
De csak ültem csendben,
S mosolyogtam szüntelen.
|
|
12 éve | Koroly- Nagy Máté Gábor | 5 hozzászólás
A tompult, várakozástól terhes másodpercekben halkan kúszott fülünkbe a melankolikus elő zenekar utolsó, kifáradt lehelete. Csupán egyetlen akkord választott el minket a boldogságtól, őket a hírnév kapujától, mégsem figyelt rájuk senki. Váruk a folytatást. A küzdőtérre sötétség borult, fojtott beszélgetések szúrták a csöndet, halk kacajok tépték a mámor ittas percet, s a levegő megtelt a várakozás buja feszültségétől, izgalmától.
Egy utolsó slukk, s a megperzselt cigarettavég halk koppanással érinti a világot jelentő deszkát.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás