Hatodik rész

Vad robajlás rázta meg a csatamezőt. Sokszorosan visszhangozta a föld, mintha bizony megelégelte volna a rajta dúló öldöklést, és elhatározná: most végre leveti magáról békétlenkedő fiait.

A burgund sortűz azonban alig pusztított az ellenséges sorokban – nyomán két katona hullott földre. A csaknem sértetlen svájci-lotharingiai sereg mindinkább visszaszorította a Merész embereit, míg végül a burgund had szárnyai összeroppantak.

A megrettent sereg menthetetlenül felbomlott, hiába is próbálta a herceg még utoljára összerendezni a sorokat.

Ötödik rész

Kimerült lovas közeledett az ösvényen; úgy elmerengett – csaknem el is szunnyadt – a nyeregben, hogy ha a fehér kanca véletlenül mégis jó irányt talált, az sokkal inkább volt köszönhető az ő csalhatatlan ösztöneinek, mintsem lovasa figyelmének.

A fogadó előtt türelmetlenül toporgó, a csizmaközépig érő hóval mit sem törődve fel-alá járkáló Sandro egyszerre megtorpant, és dermedten figyelt, előbb csak hitetlenkedőn, majd a bizonyosság fellobbanó örömével, ahogy végre felismerte.

Negyedik rész

Flor bakkecskét megszégyenítő szökellésekkel iramodott körbe a fogadóbeli szobában.

- De kedves nálatok! Itt én is szívesen laknék, olyan otthonos!

A szunyókálásából felriasztott Sandro őszinte megrökönyödéssel meredt a „betolakodóra”. Már csak azért is, mert a szűkös és koszos szobát senki más nem tisztelte volna meg hasonló jelzőkkel.

A kislány után végre Ricco is belépett, enyhén bűntudatos, mégis boldog arckifejezéssel.

Harmadik rész

- Hogy az átok esne a magas áraikba! Meg a svájciakba, elveszik a tisztes francia zsoldosok keresetét!

A békétlenkedő katona lecsapta az asztalra a korsót. A bádog üres kongása élénk szitkozódást váltott ki bajtársaiból; bár egyikük még reménykedve emelintette meg: hátha kotyog még az alján egypár csepp.

- Te iszákos, te borostömlő, te nyomorult gödény! – ugrott fel csalódottan, tőrt rántva társára, bizonyára keresztül is verte volna rajta, ha a másik kettő vissza nem fogja.

Második rész

A fény megcsillant a pengén, ahogy Riccardo a nyugvó nap sugarába tartotta, vizsgálva: van-e még rajta kósza porszem, vagy ismét régi makulátlanságában ragyog. Nem ítélhette elég jónak munkáját, mert rosszalló fejcsóválással ismét csak a kard fölé hajolt, és tovább dörzsölgette a foszladozó rongydarabbal.

Sandro csaknem hangtalanul lépett be új divatú, puha bőrcsizmájában; s kezében boroskupával megállt az ajtófélfának támaszkodva.

A tengerészek elnyújtott kiáltásától megriasztott sirályok felrebbentek, és gyors csapásokkal szárnyaltak a kékellő magasba. A hajóorrban álló szőke fiatalember szemét kezével ernyőzve hosszan követte röptüket, míg már nem tudhatta: az égen csapongó fehér foltok közül melyik a madár és melyik csupán szélkergette felhő.

- Talán csak nem irigyled őket? – lépett hozzá egy másik ifjú; mire kedvetlenül fordította el tekintetét az égről.

- Ők legalább könnyedén messzire szállhatnak, ha valahol levetni készül őket a föld.